Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)
1879 / 31. szám - A budapesti ügyvédi kamara felterjesztése a polg. prts javaslata tárgyában
— 241 — nak nem ma, hanem már ezelőtt egy évvel sem lett volna helye. Ilyen követelt és 1 !/2 év előtt már kifizetett és nyugtázott illeték van négy. Ez azonban még semmi; vannak ennél még épületesebb dolgok is, melyek megérdemlik, hogy megörökittessenek. A már idézett fenti jegyzékben van a többi között egy 6 fit 94 kros illeték, mely egy zálogjogi bekeblezés után lett az illetékszabási hivatal által kiszabva. Midőn erről a fizetési meghagyás annak idejéa a helybeli bíróhoz érkezett, ennek kezeihez a 6 írt 94 kr. legott lefizettetett, a ki az összeg felvételét a fizetési meghagyás küllapján nyugtázta. Utóbb azadóhivatalis, hová a biró ez összeget beküldé, külön nyugtát adott ésigylett egy és ugyanazon összegről két nyugtatványom. így lévén az ügy állása, reá egy félévre ismét jön egy fizetési meghagyás ugyanazon illetékről; s midőn a helybeli birói és az adóhivatali nyugtával a rég történt fizetés sok haszontalan irkafirka, időpazarlás, másolatok közlése és ismételt postadíjak fizetése által igazoltatik : az illetékszabási hivatal azzal mentegeti baklövését, hogy első izben küldött fizetési meghagyásról a vétbizonyitvány hozzá nem érkezvén vissza, kénytelen volt útnak röpíteni a 2-ik meghagyást; hallgat azonban egész bölcsen arról, hogy a rég történt törlesztésről annak újbóli kiállítása előtt miért nem tudott felvilágosítást szerezni; de a legszebb, valóban dicső eljárást és pontos kezelést még csak most koronázza meg azzal, hogy ezen illetéket is az idézett jegyzékben mint hátralékban lévőt tünteti ki, a meg- l fizetés után majdnem két évre pedig azt most szinte végrehajtás i 1 a g kívánja behajtatni. Most bátorkodom azt kérdeni: ha a jelzett 6 frt 94 krt másodízben is megfizetem, ha a most kiadott jegyzéket csak futólag átnézem és az elrendelt zálogolástóli félelem ezen összeget harmadszor [ is kiijesztené zsebemből: mennyi irás, időveszteség, postai kiadás vagy tán uti-költség kellett volna ahhoz, hogy a 6 frt 94 krból lett 20 frt 82 kr. tőkémből 13 frt 88 krt vagyis a kétszeres túlfizetést visszakapjam a rendetlen kezelést űzött pénzügyi hatóságtól ? S ha aztán egy hasonló esetecske valami együgyű polgár-emberen történik meg, ki ép ugy mint én a bíróság és adóhivatal székhelyétől mintegy 2 mértföldnyi távolságban lakik, a ki az ismételt fizetési felszólításokra tudatlanságában ugy véli, hogy ez nem is lehet másként és egyre csak fizet, kérdem: mennyi útjába, időtöltés és költségébe kerül ' az ily kis tévedés annak, miglen czélját éri? — de kérdem egyúttal: nem-e alegtöbb esetben nagyobb a költség mint az «lért végeredmény? Ha a jelzett s velem megtörtént eljárást, gyengéd kifejezéssel élve, zaklatónak bélyegzem, ezzel csakis annak kívántam kifejezést adni, hogy midőn egy ügyvéd, ki ugyancsak drágán, 20 évi tanulás, j fáradság és költségeskedéssel szerezte meg szellemi tőkéjét, már ismételten időt rabló hosszas keresés, beadványok készítésével napokat áldozott, a másoltatás és postabérek fizetése által költségbe döntetett: akkor az ily helyzet valóban beteges és oly annyira tűrhetetlen, hogy azon kötelék, mely az állampolgárt az államhoz fűzi, kell hogy meglazuljon. Mert midőn a rendetlen kezelés szülte monumentális hibák a szegény adózót a végrehajtás szigorával fenyegetik oly tartozásokért, melyek már évekkel előbb sem állottak fen: ezt másnak | mint zaklatásnak elnevezni alig lehet. De vannak a leletezés és bélyegcsonkitásnak keresztelt jövedelmi üzletnek még más kinövései is. A többi közt nem is igen régen egy sommás ügyben végrehaj- i tást kérvén, midőn az illető k. aljárásbiró azt elrendelendő, az előirato- . kat kereste, ezeket feltalálni sehogy sem bírta. Ekkor — mint maga mondá — a hivatalos órákon tul visszamaradt a hiv. helyiségben és azon egyén asztalát és irományait böngészte, a kinek a tárgyalási fent mondott iratokat kezelni és előadni tisztében állott, és a kinek személye ellen bélyeglopások miatt alapos gyanúja volt. Ezen egyén irományai közt sikerült is az albiró urnák az általam kért végrehajtás elrendeléséhez szükséges irományokat megtalálni. De mily állapotban? Ugy, hogy a jegyzőkönyvi és Ítéleti bélyegek azokról le voltak lopva. Yan még egy másik felette épületes és mindenkit elbájoló bélyegcsonkitási esetem is; t. i. vagyok én egy oly eredeti végzésnek birtokában, melyen az általam arra ragasztott bé 1 y eg helye tisztán látható, de látható annak helye mellett a hivatalos pecsétnek fele része is ugy és olyképen, hogy a | pecsétnek azon része, mely a bélyegre esett, láthatatlan, mert a bélyeg j most hiányzik; azon része apecsétnek ellenben, mely az átbélyegzéskor a beadványra esett, ott fityeg az eredeti végzésen. De azért ott áll ám a végzésen az is, hosy: »1 e 1 e t e z t e«, stb. Az ilyen bélyegcsonkitásokat is természetesen kell, hogy meg fizesse az ember, miután nem elég, hogy valaki megveszi és ráragasztjaaz illető okiratokra a bélyeget egyszer, hanem ha azok, mint előadtam, elidegenittetnek : következik az ügyvéd fejére még a lelet, a háromszoros büntetés, utóbb ha ezt is megfizettük: a fenti csakugyan kedélyes irka-firka, régi acták keresése, másoltatás, hitelesítés, hivatalokhoz ide-oda való költséges utazás, a postabérek fizetése, és végre ráadásul mindennek és a megtörtént fizetésnek daczára is az executió, és fizetünk igy egyszer helyett négyszer, ötször. Én eddig, miután sokszor megkisérlett folyamodásaim soha eredményhez nem vezettek, de azért is. mert a lelet nagysága sok esetben nem érdemli meg a folyamodással járó idővesztegetést és költséget, mindenkor fizettem szó nélkül; ezután azonban csak ugy és akkor fogok bélyegcsonkitásért fizető lenni, ha a fizetési meghagyás a felek nevei, lakása, a tárgy, a netalán bekeblezett vagy beperelt összeg pontosan kitéve, szóval: a fizetési meghagyás oly formában kézbesittetik nekem, hogy a leletezett okiratot — bár hol létezik is az — feltalálhassam, és meggyőződést szerezhessek az iránt, hogy a bélyegcsonkitást csakugyan én okoztam és nem más, miután oly általános, a fizetési meghagyásokban eddig előfordulni szokott homályos kitételek, mint p. o. »bélyegtelen beadvány* vagy »nem eléggé bélyegzett bekeblezési kérvény« nem elégséges jogaim kellő védelmére akkor különösen, midőn a fizetési meghagyás sokszor évekkel az ügynek befejezése és a féllel történt elszámolás után kézbesittetik. A fizetési meghagyásnak a mondott formábani kiállítása már csak azért is szükséges, mert egy és ugyanazon félnek lehet egy ügyvédnél több ügye is, még pedig olynemü, melyek különféle hatóságoknál találnak ellátást és megoldást, mely esetben csak egyik félnek puszta megnevezése annál kevésbbé vezet czélhoz. minél inkább megtörténhetik, hogy a fél oly okiratokat szolgáltat már ab initio az ügyvéd kezére, melyek az eredetileg hiányosan eszközölt bélyegzésnek pótolhatását kizárják vagy lehetetlenné teszik. Ezen, valamint azon indokból is, hogy az ügyvéd fele ellen kárpótlást szerezhessen, óhajtandó, hogy a fizetési meghagyással a leletezett okirat másolata vagy legalább azon hatóságnak, hol a lelet felvétetett, iktatói száma és éve is közöltessék azon féllel, kinek a fizetés terhére rovatik. Nem kevésbbé óhajtandó, sőt felette üdvös volna egyáltalán a leletezés körül oly intézkedéseket életbe léptetni, melyekakapzsiságnak, apénzvágy, valamint azennekfolytánlábra kapott mellékjövedelmi forrás kiaknázásának elejét veszik, azaz: nem kellene a leletezést ügyetlen és bélyegszabályokat soha sem látott, és igy azokban t e 1 j e s s é gg el j ár a 11 a n d i j n o k o k vagy oly egyénekre bizni, a kik a leletezést üzletszerűen folyta tj á k, fenyítésre méltó tetteik által pedig a feleket négyszeresen károsítják. Még csak két megjegyzésre szorítkozom. Az egyik az: hogy senki sem hajlandó szorgalom és fáradsága után becsülettel megtakarított tőkéjének kamatait évről évre leletekre, kivált az általam felsorolt fenti és hasonló leletekre fordítani; a másik az: hogy a bélyegtörvény bölcsőjéről, Ausztriáról, ugy hallottam egy pénzügyi tekintélyt egy alkalommal ama bélyegszabályokról nyilatkozni, hogy azokat casuisticus zavart értelmüknél fogva Ausztriában még azok sem értik, a kik alkották. Minthogy pedig saját bélyeg-szabályaink, csakhogy magasabb, drágább kiadásban, hü másai az ausztriaiaknak, azért felette kívánatos, hogy a tiszta lelkiismeretesség és pontos kezelés mellett a leletezés körül az illető hivatalfönökök is ügyetlen napidíjas írnokaikat kellőleg ellenőrizzék, a leletet magát pedig mindenkor szigorúan fölülvizsgálják és tanusitsák. Eszterházán, 1879. jul. 25. Rosz József, ügyvéd. A budapesti ügyvédi kamara felterjesztése a polg. y prts javaslata tárgyában.*) Első c z i m. A javaslatnak a bírósági szervezetre és a birói hatáskört tárgyazó fejezeteire általában megjegyezzük, hogy az ide vonatkozó intéz*) A kamara általános észrevételeit közöltük a 26. és 27. számokban. Szerk.