Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 31. szám - A budapesti ügyvédi kamara felterjesztése a polg. prts javaslata tárgyában

— 242 — kedéseket külön törvényben véljük megteendőknek. Kívánatossá teszi ezt nemcsak e kérdések részben közjogi természete és a rendszeresség; nemcsak azon körülmény, bogy előnyösebb, ha a polgári és a büntető igazságszolgáltatás e tekintetben gyakran közös természetű intézkedései egy törvényben, egyenlő elvek szerint nyernek megoldást: hauem főkép azon tapasztalat, melyet a javaslat isigazol, hogy a szorosan vett perrendben a contentiosus eljárás kérdései levén előtérben, a szervezetre és a hatáskörre vonatkozó, magukbanvéve ép oly fontos intézkedések akaratlanul is csak mellesleges, kevésbbé alapos és kimerítő rendelkezésben részesülnek. Szabadjon e tekintetben a német birodalmi törvényhozásra hivatkoznunk, ama törvényhozásra, mely javaslatunkra méltán nagy befolyást gyakorolt. S bár a némettel azonos alapokon nyugvó 1876-iki ausztriai perrend-javaslat ezen intézkedéseket szintén a peres eljárás keretébe vette fel, az amajavaslat indokainak világos kijelentése szerint (14. lap) csak azért történt, mert a szomszéd állam, a per rend tartási tervezet bemutatását csak röviden megelőzőleg, 1873-ban szabályozta a büntető eljárást és szervezetet, Ausztriában tehát uj rendelkezések szüksége vagy czélszerüsége fen nem forgott. De hazánkban, hol egyidejűleg állunk a polgári és a büntető eljárások revisioja küszöbén, lehetőnek és ajánlatosnak is tartjuk a közös elveknek együttes és egyöntetű törvényesitését. Nem gátolhatja ezt azon körülmény, hogy a büntető eljárás köztudomás szerint a szóbeliség elvein fog alapulni, holott a polgári perben talán még évek bossy.u során át az Írásbeliséggel leszünk kénytelenek beérni. Mert a büntető és a polgári igazságszolgáltatás kétségtelenül ugyauazon szervezetben fog kezeltetni, és a hatáskör tekintetében mindenesetre még igy is számosak lesznek az érintkezési pontok. A felhozott körülmény tehát a külön törvény szükségessége iránti meggyőződésünket nem gyengithette. A mi a czim részleteit illeti: A 2. §. harmadik bekezdése azt rendeli, hogy a felfolyamodások következtében felterjesztett, továbbá a járásbíróságoktól felebbvitt azon ügyekben, melyeknél további perorvoslatnak helye nincs, a királyi tábla öttagú tanácsban itél. Véleményünk szerint ezen intézkedés szükségtelen és könnyen zavarokra szolgáltathat okot. A íelsöbb bíróságok határozatainak megcyugható voltát nem kizárólag a nagyobb tanácsban találja a jogkereső közönség, hanem inkább a birák nagyobb tudományában, bővebb tapasztalataiban és az ügy újólagos megvitatásában. A javaslat behatóbb vizsgálata mutatja, hogy a 289. §. azon rendelkezése, hogy a másodbiróság végzései ellen további jogorvoslatnak rendszerint helye nincs, csak az aránylag kevésbbé fontos határozatokat érinti; mert a 290. §-ban foglalt kivételek oly terjedelműek, hogy bátran állithatni, miszerint a t'ontosabb közbeszóló intézkedések ellen is kétfoku felebbvitelnek lesz helye. A fenmaradó kevésbbé fontos esetek számára a háromtagú tanácsot is eléggé megbizhatónak tartjuk. A javasolt intézkedés keresztülvitelét azon körülmény is nehezítené, hogy ama kérdés, vajon valamely határozat a felebbvitel tekintetében mily elbánás alá esik, előzetesen nem mindig dönthető el a kellő biztonsággal. Különös nehézséggel járna ez a javaslat bonyodalmas meghatározásaival szemben, melyeknél fogva előzetesen vizsgálandó volna, hogy 1. törvényszéktől vagy járásbíróságtól — 2. járásbíróságtól helybenhagyás esetében nem felebbezhető, — 3. járásbíróságtól féltetlenül felebbezhetlen, — 4. járásbíróságtól felebbezett »más« üsygyel van-e dolgunk. Végre bírósági személyzetünk köztudomású elégtelensége sem teszi ajánlatossá a rendszabályt. A 3. §. oly intézkedést tartalmaz, melyet elvben élénken helyeslünk. Hazai jogunk mindig bőven merített a felsőbb bíróságok principiális jelentőségű határozataiból, s a jogegység megóvása még rendszeres törvénykönyvek mellett is csak ugy lehetséges, ha a főbiróságok enunciatiói kellő gonddal gyűjtetnek és közöltetnek. Nem szükséges bizonyítanunk, hogy mostani döntvénygyüjteményeink nem felelnek meg azon igényeknek, melyeket az ily munkához fűzni jogosítva volnánk. Azért örömmel üdvözöljük a szakasz odairányuló törekvését, hogy döntvényjogunk ismét a plánum tabulare magaslatára emeltessék. A kitűzött czél azonban csak ugy lesz elérhető, ha az elvi határozatok számára a legnagyobb nyilványosság biztosíttatik. Azért a javaslatban foglaltakon kivül oly intézkedések felvételét vagyunk bátrak indítványozni, melyeknél fogva a hivatalból sajtó alá rendezendő döntvények és az azoknak alapul szolgált esetek hü leírása az ország összes bíróságaival és ügyvédi kamaráival közöltetnének. Az 5. §. oly intézkedéssel volna kiegészítendő, hogy az a fölötti határozat, vajon valamely ügy a polgári peres útra tartozik-e, a bíróságoknak biztosittassék. Ajánljuk e végből a német szervezeti törvény 17. §-ának receptióját. E §. b) pontját, tekintettel a javaslat 8. §-ára, fölöslegesnek tartjuk. A 8. §. második bekezdésére megjegyezzük, hogy szükséges volna oly határozmány felvétele, mely világosan kimondja, hogy a törvényes képviselő jóváhagyó nyilatkozatának előterjesztése, illetőleg a per újbóli megindítása végett kitűzendő határidő a törvényes határidőnél hosszabb nem lehet. A 9. §. az eljárás felfüggesztését csak azon esetben rendeli, ha a praejudicialis jogvizsony iránt támasztott per más bíróságnál van folyamatba. Azt tartjuk, hogy e megszorítás csak tévedésből jutott a javaslatba, mert az intézkedés ratiója az ugyanazon bíróságnál folyó perek tekintetében is áll. Azért e megszorítás elejtését kérjük annál inkább, mert a német törvény 139. §-a és az osztrák javaslat 219. §-a, melyek a magyar szöveg forrásai, e korlátozást nem ismerik. A 13. §. nincs tekintettel a hitbizományi ügyekben követendő eljárás tárgyában 1869. április 7-én kelt igazságügyminiszteri rendelet 1. §. d) pontjára és 2. §-ára. E rendelet szerint az alapító csak indítványozhatja, a minisztérium pedig kirendelheti azon bíróságot, mely a törvényben megnevezett teendőket, teljesiti. A javaslat nem mondja meg világosan, fentartani vagy megszüntetni akarja-e az idézettrendeletet. Bármelyik esetben is tüzetes rendelkezést tartunk szükségesnek. E §. második bekezdését, mint illetékességi és biróküldési esetet szabályozót, a következő fejezetben véljük elhelyezendőnek. A 14. §-ban a személyes birói illetékesség általános meghatározását nélkülözzük. A legtöbb törvényhozás szükségesnek tartotta e definitiót, s kívánatosnak tartjuk mi is annak kimondását: hogy a személyes illetékesség valamely személynek bizonyos helyen való perbe-vonhatását jelenti. Utalunk e tekintetben az 1850. június 18-iki osztrák törvény 5. §-ára, a német perendtartás 13. §-ára és az osztrák javaslat 25. §ára. A 16. §. első bekezdését törlendőnek véleményezzük. Házassági jogunk és törvénykezésünk mai állapotában a tényleges elválás, sajnos, woly gyakori, hogy méltán) talannak tetszik a férj személyes illetékességét kényszeríteni a nőre, ki talán évek óta nem lakik férjével. A 17. §. második bekezdésében e szavak helyett: ^székhelyük illetőleg ügyvezetésük«, tüzetes meghatározását óhajtanok az eseteknek, j melyekben az egyik vagy a másik állapítja meg az illetékességet. A I mostani szövegezés mellett kétséges, vajon a két lórum vagylagosan ! vagy subsidiarie illetékes-e. A 18. §. külföldiek elleni vagyonjogi keresetekben az illetékes! Béget azon helyen állapítja meg, hol alperes ingatlan vagyonnal j bír. Mi e megszorítást nem tartjuk indokoltnak, s kiterjeszteni kívánjuk olyképen. hogy bárminemű vagyon létezése lehetővé tegye a kül1 földinek e helyen való perelhetését A 19. §• csak a itelep üzlet köréből- vagy a ^gazdasági üzlet köréből« folyó keresetekre nézve ad helyet a telep bírósága illetékességének. Mi ezt szükségtelen megszorításnak tartjuk. A hol az iparos, kereskedő, gazdálkodó állandó üzlettel bír, ott, ha nem is személyesen, legalább tág hatalmú megbízottja által folyton jelen van, többnyire rendelkezhetik védelmi eszközökkel és gondoskodhatik képviseletről. A hitelező számára megállapítandó azon előny, hogy adósát ily helyen perelheti, alperesre nézve nem jár méltánytalansággal. Sok esetben, mikor ugyanis alperes külföldön lakik, a 14. §. amúgy is a telepre fog alkalmaztatni. Azért »az üzletből folyó* megszorítását elhagyandónak véleményezzük. A 20. §-nál sajnálattal tapasztaljuk, hogy az 1868. LIV t.-cz. 35. §-ának második bekezdése, mely a könyvkivonati és számlaköveteléseknek kiváltságos illetékességet biztosit, a javaslatban egészen mellőzetett. A mostani törvény rendelkezése valóságos forgalmi szükségnek felel meg. Mutatják ezt az 187 7. XXII. t.-cz. körül tett tapasztalatok. Az ezen törvény ellen felhozható legsúlyosabb panaszok egyike az, hogy illetékességi rendszere túlnyomóan a fórum domicilii-re van fektetve. Nagyméltóságod előtt a nevezett törvér.y rövid hatálya óta ismételve kérvényeztek iparosok és kereskedők e sérelem tárgyában. Bizton várható, hogy a javaslat 20. §-ának változatlan törvényre emelése esetében e panaszok még nagyobb terjedelemben ismétlődnének. Sürgősen kérjük tehát a mostani törvény 35. §-ának fentartását. A 21. §-ban nélkülözzük a condictionális perek illetékességének szabályozását. Az eddigi gyakorlat ellentétes határozatokra vezetett a szerint, a mint az ilynemű keresetek kártérítésieknek vétettek vagy nem; mire nézve egyébként az elmélet sem talált általános elvet. Ily körülmények között azután megesett, hogy bíróságaink pl. a külföldinek tett tartozatlan fizetés iránti keresetet maguktól el, és a külföldi személyes bíróságához utasították; ugy hogy a vagyonában Magyarországon sérelmezett magyar polgár idegen jogszerint nyert volna ítéletet. Szükségesnek tartjuk tehát a 21. §-nak olyképeni kiegészítését, hogy abban a condictiók is helyt foglaljanak. E szakasz második bekezdése, mely a bérleti viszonyból származó perekre nézve a bérlemény helyének bíróságát rendeli illetékesnek, ide a 75. §. d)—i) pontjait subsumálja. De a 75. §. d) pontja bérleti ügyekre egyáltalában nem vonatkozik; a nevezett §. k) és 1) pontjai alá foglalt, itt fel nem sorolt perek pedig közvetlenül a bérleti viszonyból erednek. A d) pont felvétele és a k) és 1) pontok kihagyása tehát egyaránt indokolatlan. Azért kérjük a szakasz olyszerü módosítását, hogy az. a 75. §. e)—1) pontjaira terjeszkedjék. A 23. §-ba felveendőknek véleményezzük a közszerzemény iránti pereket is, ha azok a közszerzö halála után indíttatnak. A 24. §. a felhívási kereseteket azon bíróság elé utasítja, mely a felhívás folytán indítandó perre nézve lesz illetékes. Azonbau nem mindig lehetséges előzetesen eldönteni, mely bíróság lesz a jövőben folyamatba teendő perre nézve illetékes; a szakasz tehát contraversiákra és perorvoslatokra szolgáltatna alkalmat. Indítványozzuk azért e határozatlan intézkedés mellőzését és e jelenlegi perrendtartás 38. §-ának megtartását. A 27. §. a törvényszékekre ruházza a birtokbirósági hatáskört. Kétség támadhat, és támadt már eddig is, vajon a birtokbiróság ugyanazt jeleuti-e, a mit a telekkönyvi katóság*? vajon az úgynevezett telekkönyvi per birtokbirósági vagy telekkönyvi hatósági illetékesség alá tartozik-e? Tekintve, hogy jelenleg a járásbíróságok is szerepelnek mint telekkönyvi hatóságok, az első kérdés nemleges eldöntése esetében a telekkönyvi bejegyzések körüli perek gyakran elvonatnának azon I bíróságtól, mely a telekkönyveket vezeti. Ezen és hasonnemü kételyek eloszlatása végett kérjük a két fogalom tüzetes meghatározását.