Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 31. szám - Calamitások a bélyegilletékek beszedése körül

— 240 — dék egységéből« nemcsak a folytatólagos bűntettre, hanem egyszerű egy bűntettre is lehet következtetni. Ezt tartotta szemeló'tt Schwarze is, midőn Halschner felfogása ellen azt hozta fel, hogy a szándék egységének minden egyszerű bűntettnél is jelen kell lenni, és akkor ez közös jellege volna azon két bűntett-fogalomnak, melyek közti különbség felállítása épen a folytatólagos bűntett eriteriumának felállítására vonatkozó feladat egyik részét képezi (a feladat másik részét képezi a bűnhalmazattól való elhatárolása). Nem rontja le Schwarze ezen ellenvetését Halschner felfogásának elsajátítója Steman1) azon megjegyzése sem, hogy habár az egyszerű és folytatólagos bűntett a szándék egységére nézve meg is egyeznek, de lényeges különbség közöttük abban áll, hogy a folytatólagos bűntett több, egyenkint véve is ugyanazon bűntett fogalmát megállapítandó tényekbó'l áll, míg az egyszerű bűntettnél ez nem jöhet elő'; mert akkor pláne többé már nem a szándék egysége, hanem ezen hasonló többes tények képezik a folytatólagos bűntett jellegét, mert ezek által különbözik az egyszerű büntett-től, és ez ismét a fejtegetett objectiv nézetekre vezet. Végre a folytatólagos bűntettnél a szándékosság, a dolus egységéről szólani contradictio in adjecto, mert minden egyes különálló, a bűntett fogalmát megvalósitó cselekvény külön szándékosság realisalását képezi, s ennek daczára egy jogi egészet képez. Egyébiránt Halschner a maga egész elméletének értékét reducálja, midőn következőleg szól: s>darum ist es einfürdie meisten Falle verfehlbares Unternehmen, wenn man für die verschiedenen Arten von Verbrechen a bstract, die Bedingungen angeben will, unter denen sie als fortgesetztes Verbrechen zu betrachten seien. III. Az objectiv és subjectiv elméletek előterjesztése után meg kell még azokról is emlékeznünk, kik a folytatólagos bűntett fogalmát szükségtelennek, és egy büntetőjogi fogalom formulázására alkalmatlannak találják: u. m. Sauder,2) Trefurt,5) Teoime,') ujabban Oppenhoff5) és némileg Schwarze0) is. Sauder e tekintetben sajátságos nézetet vall, mert ő a folytatólagos büntettet halmazatnak tekinti (gleichhaltige mehrthatliche Concurrenz), mindamellett mint egy büntettet fenyíteni kívánja. Felfogását azzal indokolván, hogy kevésbbé veszélyesek azon cselekvények, melyek egy motívumból, mint melyek több-bó'l erednek, minek folytán a mint igazságos, hogy a különböző motivumokból eredő bűnös cselekvények mindegyike a megérdemlett büntetéssel sujtassék, époly igazságtalan volna, az enyhébb bünösségü, mert egy motívumból eredő tettekre ugyanezt a szabályt — singulis delictis singulae poenae — alkalmazni. Azért ezen elv a concurrentia azon neménél, mely ugyanazon egyenlő törvény többszöri megsértésében nyilványul (szerintünk folytatólagos bűntett), mellőzendő, és a folytatólagos bűntett mint egy bűntett büntetendő (383. lap). Sauder ezen felfogása inconsequentiát tartalmaz, mert ha ő halmazatnak tekinti a folytatólagos büntettet, akkor a halmazati elvek szerint kell azt büntetni is. Egyébiránt Sauder a kérdéses eseteket — felfogásom szerint— bűnhalmazatnak csak elnevezte, tényleg azonban egy bűntettnek tekintette és pedig a motívum egységénél fogva. Ennek szereplésére vonatkozólag azonban Krugnál volt említés téve. Sander felfogásával szemben épen ellentétes nézetet nyilványitanak Trefurt, Temme és ujabban Oppenhoff, kik a folytatólagos büntettet a bűnhalmazat elvei szerint fenyitendőnek tekintik, és ennélfogva több büntettet látnak benne. Ezen felfogást azonban helyeselni nem lehet, mert a több bűntett és azon esetek között, melyekre mi a folytatólagos bűntett fogalmát alkalmazzuk, oly szembeötlő és természe') Gerichtssaal 24. kötet. •) Archív für das Crim. R. 1836. 372—390. lapok. 3) Ugyanott 1838 évfolyam 423—430. 1. 4) Lehrb. 502—510. 1. ') Commentar I. 183 — 187. 1. 6) Goltdammer Archív. tes a különbség, hogy ha csak a büntetőjogi elveken erőszakot elkövetni nem akarunk, a különbséget félretennünk nem szabad. Tolvajt, ki pl. egy helyiségből egy alkalommal tiz tulajdonosnak tiz külön tárgyát lopta el: 10 lopásért büntetni, vagy azt, ki egymásután 4 becsületsértő szóval más becsületét sértette, 4 becsületsértésért elmarasztalni ellenkezik a jogérzülettel és a gyakorlati szükségességgel. De továbbá a bünhalmazati büntetési elvek egyike sem alkalmazható a folytatólagos bűntettre; a cumulatió nem, mert igazságtalanságra vezetne, az absorptió hasonlag nem, mert egyenlő tények között melyik szerint volna a legnagyobb büntetés kiszabandó? El kell mindezek után fogadnunk azt, hogy a folytatólagos bűntett mint a halmazat és az egyszerű egy bűntettől különböző fogalom önálló gyakorlati értékkel bir, bár a törvényhozók annak meghatározását nem kísérlik meg; csakhogy constatálnunk kell azt is, miszerint nem találtatott fel egy oly általános érvényű eriterium, mely mellett a folytatólagos bűntett fogalmának tudományos megállapítása befeiezhetőnek volna tekintendő. Ez is azon eldöntetlen kérdések közé tartozik, minők még számosan találhatók a büntető-jogban, és melyek irányában a biró szabadon állást foglalhat, midőn egyes concrét esetekben a fogalom alkalmazására kerül a sor, oly értelemben, hogy nem egyik vagy másik e téren nyilványitott vélemény, hanem az adott eset öszszes körülményei szerint állapithatja meg, vajon egy vagy több bűntett forog-e fen. E kérdésre nézve feltétlenül elfogadom Schütze1) következő szavait: >Dazu kommen mannigfache Versuche in Doctrin und Gesetzgebung ein »fortgesetztes Verbrechen* begrifflich festzustellen, wahrend doch die Frage, ob wiederholte, d. h. mehrere gleichartige Delicte vorliegen, oder eine einheitliche nur ihrer Ausführung nach aus ausserlich getrennten Thatakten bestehende Ubelthat lediglich im gegebenen Falle aus sámmtlichen, wie wesentlichen so ausserwesentlichen Thatumstanden zusammengenommen sich beantworten lasst, und bei unlösbarem Zweifel das dem Angeschuldigten Günstigere, alsó Vorhandensein nur Einer strafbaren Handlung (sogenannte fortgesetzte Verbr.) anzunehmen steht. Die Doctrin hat sich auch vergeblich abgemüht, irgend ein Einzelmoment als festés Kennzeichen durchzuführen, und steht heute dem Standpunkte nicht mehr fern, jene trüglichen Versuche als gescheitert anzuerkennen«. (Befejezése köv.) Dr. Lukács Adolf. jogakadémiai tanár. Calamitások a bélyegületékek beszedése körül. Altalános a panasz és naponta felszólal a hazafias sajtó, hogy a közterhek nagyok, hogy az adó, mert a tőkét támadja meg, már elviselhetetlen, és hogy az adónak ferde kezelése által sok állampolgárnak tetemes károk okoztatnak. Osztom az ilynemű felszólalásoknak helyes voltát, mert tapasztalásból tudom, hogy alaposak. Vannak azonban e téren más calamitások is, még pedig olyanok, melyek midőn a magánembert csak ritkán, az ügyvédet mint ilyent igen sokszor sújtják és kárositják. Ezek iránt kívántam felszólalni, a mennyiben egy szaklapnak szük kerete megengedi, felsorolván oly tényeket, melyeket perrendileg bármikor is igazolni igérek és a melyekért a teljes felelősséget magamra vállalni kész vagyok. Történt ugyanis, hogy az igen közeli mult időben a helybeli községbiró a k. adóhivatalnak egy jegyzékét közié velem, melyben személyemet terhelő bélyegcsonkitásokból származott többnemü illeték megfizetése követeltetik oly megjegyzéssel, hahogy azok befizetése általam megtagadtatnék, ez esetben végrehajtás utján lesznek rajtam beveendők. A mennyiben tehát a hiányos jegyzék és időm engedé, vizsgáltam ujabb és régibb irományaimat, mi közben ráakadtam a fenti jegyzékben foglalt ugyanazon adóhivatalnak ugyanazon számú és keletű fizetési meghagyására; de 4 napi szorgalmatos keresés és időmulasztás után egyúttal ama fizetési meghagyások hátlapján megtaláltam azt is, hogy a végrehajtást oly behatóan szorgalmazó adóhivatalnak két tisztje a végrehajtásilag behajtatni most sürgetett összegeketezelőttmintegyli/2 évvel márnyugtázta, a nyugtákat a hivatalos pecséttel is ellátta, és hogy ezek szerint a végrehajtás') Lehrb. des deutschen Strafr. II. Aufl. Leipzig 1874. 192. 1.