Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)
1879 / 27. szám - A pts 447. §-a magyarázatához
208 — mint »res« jön előtérbe, »quae praecipue rem spectant*, ezek- , nél folytatólagos bűntett csak azon ritka esetben volna lehetséges, ha pl. lopásnál ugyanazon ló vagy ugyanazon kalap stb. lopatott el kétszer vagy háromszor; ha ellenben egyszerre egy tény által külön tárgyakon pl. kalap, evőkanál stb. elvétele által történt a tolvajlás, akkor már két vagy a körülmények szerint több lopást képez.*) Még feltűnőbbé válnak e felfogásnak hibái, ha azt felállításának motívumai és czéljai szempontjából teszszük vizsgálatunk tárgyává. Feuerbach ugyanis a tárgy ugyanazonosságán alapuló cselekmények egységének következményéül az enyhébb megbüntetést tűzi, azért mert ugyanazon tárgy ellen intézett több renbeli büntetendő cselekvény kisebb gonoszságot árul el, mint ha több tárgy ellen lőnek azok elkövetve. Bűntetőjogi elv azonban az, hogy individuális niegitélés alá kerüljön a bűntett akkor ugy, mikor ugyanazon tárgy ellen, mint akkor is, mikor különböző' tárgyon lett véghezvive. Ha pedig ez jogi követelmény, akkor több önálló bűntett beszámitási fokának megállapításánál a >t á r g y u g v a n a z o n o s s á g a * önmagában véve épen ugy nem elegendő ok az enyhébb, mint a tárgy különböző volta a súlyosabb beszámítás feltétlen felvételére. De ha elfogadtatnék Feuerbach felfogása, mi v önkényes befolyást gyakorolna ez a beszámitási fok kisebb-nagyobb voltára, azt már Mittermaier**) mutatta ki, midőn pusztán a véletlen határozna a felett, vajon valamely bűntett folytatólagos-e avagy ismételt. St. Péter szőllőkcrtek között szőllőkarókat csomóba kötve egy rakásban találván, egy-egy órai időközökben négy izben egy-egy csomót eltolvajlott; véletlenül minden csomó cg}- külön személy tulajdonát ké j pezte. Feuerbach szerint itt ismételt bűntett (delict. iteratum) forogván fen, négy tolvajlásért volna büntetendő; [ ellenben Pál pl. egy személylyel erőszakos közösülést követ- j vén el, reá következő évben egy más helyen újra egy sze- j mély ellen ugvanazt a büntettet elköveti, és kiderül. ho?y véletlenül ugyanazon nőszemély volt mindkét izben tárgya erőszakos közösülésének, ez már Feuerbach szerint folyt, bűntettnek volna veendő. Ezek folytán bá'ran állíthatni, hogy Feuerbach felfogása a folyt, bűntett ci iteriumára nézve teljesen elhibázott. A bűntett objectiv momentumaiban a folyt, bűntett criteriumát kereső elméletek másodikát képezi az, melyet Mittermaier***) első izben kifejtett, melyet ugyan később feladott, de miután e kérdés tudományos feji sztésének kiinduló pontját képezi, szükséges azzal és hibáival röviden megismerkednünk. Mittermaier igy szól: »Der Grund wodurch ein Verbrechen zu einem fortgesetzten in wahrem Sinne wird, liegt a) in der Beschaffenheit gewisser Verbrechen, oder 2. in der besonderen Art der Ver uh/mg der Verbrechen; das gemeinschaftliche Merkmal ist in dem Zusammenhange zu sehen, welcher die verschiedenen verbrecherischen Handlungen unter sich verbindet, und so eiue Continuitat der Handlungen begründet*. a) Azon specificus momentum, mely az első osztályú bűntetteket egygyé, folytatólagosakká alkotja, bizonyos vis;o«v/«-ban áll (gewisses Verhaltniss), mely mint olyan négy o-ztályu folytatólagos bűntett forrását képezheti: 1. midőne »viszony«-ban elkövetett büntettek egy czél eszközéül szolgálnak, pl. a kereskedő, ki hamis mérleg használata által előteremtett viszonyban több csalást elkövet; 2. midőn bizonyos kötelezettségi viszony megsértéséből követtetnek el a büntettek, pl. házasságtörési tettek; 3. midőn a törvényben büntetendőnek deciaráit viszonyban követtetnek el a büntettek, pl. vérfertőztetésben, 4. midőn »hűségi viszony* megsértéséből keletkeznek a tettek, pl. cselédtolvajlások. b) A másik osztályú bűntetteknél a büntetendő cselek vények continuitásában rejlik a folytatás criteriuma; a continuitás pedig abban áll, hogy egy helyen és egy időben összefügg deg követtetnek el a büntettek. Oly feltűnően hibás e felfogás, hogy csak igen kevés megjegyzést szánunk *) Sander id. li. 374 — 5. lapok. **) N. Archiv. f. d. Cr. fi. II. k. 242—43 lap. ***) Id ért. 459-56 lap. neki. A mi ugyanis az első osztályú büntettek criteriumát, a »bi zonyos viszony* t illeti, ennek első pillanatra is több értelme lehet. T. i. vagy a »bizonyos viszony* csak felhasználtatik más büntettek el kii vetésére, mely esetben a »bizonyos viszony*, miután a bűntett subjectiv és objectiv momentumain k i v ü 1 eső tényező, az egy vagy több bűntett fogalmára döntő nem lehet, — vagy pedig maga a viszony az, mely megsértetik, mely esetben igen könnyen gondolható a büntettet megállapító tényezők akkénti alakulása, hogy ugyanazon viszonynak többszöri megsértése több büntettet fog képezni. Végre a ^viszony* fogalma oly tág és határozatlan fogalom, hogy végelemzésben egy embernek egész életmódja a társadalomban > v i s z o n y «-nak veendő, és igy az abban elkövetett mindennemű és valamennyi büntette egy folyt, bűntettnek volna veendő. A büntettek másik osztályára vonatkozó criteriumára — a continuitásra — elég legyen annyit megjegyeznem, hogy ez petitio principii; mert ez csak annyit jelent, hogy a folytatólagosság áll a folytatólagosságban; a continuitás a folytatólagosságot fejezi ki más szóval. Különben is igen relatív fogalom, mert az idő mennyisége a tér viszonyai szerint változik; és ugyanazért vannak büntettek, melyeknél a legteljesebb continuitás mellett sem lehet egy folyt, büntettet megállapítani, pl. közvetlenül a személy mint médium ellen intézett bűntetteknél ; (egy lövés által három személynek megsebesitése mindig három büntettet fog képezni), mig másrészt vannak oly büntettek, melyek a continuitás teljes hiánya daczára mégis folyt, büntettet képezhetnek, pl. házasságtörés több személylyel (azért több személylyel, mert egv személylyel az első osztályú bűntettekhez tartoznék, és o:t a j>viszonv« a szereplő). Ezekből kitűnik, hogy Mittermaiernek a folytatólagosság criteriumára nézve nyilvánított első nézete épen oly helytelen, mint Feuerbaché is; mennyivel helyesebb a második nézete, azt majd később látni fogjuk. Dr. Lukács Adolf, jogakadémiai tanár. A pts 447. §-a magyarázatához. (S. S.) Ha ingatlanra vezetett árverés jogerőre emelkedése után a kielégítési sorrend megállapítása s a vételár felosztása iránti tárgyalásnál valamely követelés az adós vagy jelzálogos hitelező által valólódiságára, összegére vagy jelzálogi elsőbbségére nézve kérdés alá vétetik, ugy a ptr 447. §. végbekezdése szerint az érdekeltek külön perutra utasitand^k, a követelés a per kimeneteléig letétel vagy letiltás által biztositttssék. Ezen tárgyalás körüli megjelenési, illetve jogvédelmi munkadíj fejében a telekkönyvi hatósága jelzálogos hitelezőt helyettesítő ügyvédnek nem szokott megállapítani semmit. E-t teljesen nélkülÖ7 minden indokoltságot, miután a sorrendi tárgyalás a végrehajtási eljárásba eső mozzanat, s mint ilyen ép ugy. mint a végrehajtás bármely stádiuma, folyományát és integráló részét képezi a pernek. Helytelennek mutatkozik továbbá ezen §. szerint azon általános birói gyakorlat, hogy a tekkönyvi hatóság a sorrendi tárgyalás berekesztése után hozott vételárfelosztási tervben, illetve sorrend-megállapitó végzésben azon hitelezőt, kinek követelése kifogásoltatott, záros határidőben rendszerint 30 nap alatti perindításra utasítja, és pedig oly sanctió mellett, hogy különben követeléséről lemondottuak fog tekintetni, mely rendelkezésére a törvény sehol nem jogosítja fel a bírót, mely valóságos privatióval fenyegető s ahhoz gyakran vezető intézkedés jogosultságára a törvény semmi támpontot nem nyújt. Az érdekeltek külön perre utasitandók. A követelésére nézve megtámadott hitelezőre nézve az eset többféle lehet, a) hogy jelzálogilag biztosított követelésének behajtása iránt a pert még meg sem indította volt, egy másik jelzálogos hitelező hozván az illető ingatlant végrehajtás alá, b) hogy a behajtás iránti per folyamatban van, c) hogy az már jogerejüleg elintéztetett, itélt dologgá vált. Az első esetben egyszerű a dolog: a h i te 1 e z ő tartozik perelni. De kit ? Az adóst csak, vagy a kifogásolót is? Nézetünk szerint csak az adóst. A kifogásolónak sem szenvedőleges ügyi legitimatiója, sem beavatkozási joga nincs. Csak annyit követelhet, hogy az ö kárára előtte kifizetést igénylő előző csak jogi bizonyosság alakjával felruházott követelés alapján juthasson ily kielégítéshez. Ugyanilykép áll a dolog a b) alatti esetben. De a c) alatti esetben, midőn t. i. a kifogásolt követelés már jogerejüleg meg