Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 26. szám - A budapesti ügyvédi kamara felterjesztése a perrendtartás reformja tárgyában

— 202 — kell nyugodnia. Az akkori kormány előterjesztései, az országgyűlés tárgyalásai semmi kétséget sem hagynak fen az iránt, hogy a mai perrendet merőben ideiglenes alkotásnak vették; feladatul tűzvén neki: előkészíteni a szóbeli perrendet, mert közös volt a meggyőződés, hogy a helybeli igazságszolgáltatás követelményeinek csak ez bír megfelelni. Nem tért el ettől a felfogástól a törvényhozás későbben sem, a midőn az első folyamodásu bíróságok szervezésének nagy munkájába fogott. Ezt is kiválókép azért hajtotta végre, hogy vele a szóbeli perrend talapzata le legyen rakva. Ismeretesek e részben törvényeink enunciatiói. A minden évben a szóbeliséget sürgető parliamenti felszólalásokra nem feladatunk részletesen kiterjeszkedni, bár ezek is mutatják a törvényhozás irányát. Elég tényként constatálni, hogy törvényhozásunk a polgári per reformját a szóbeliség behozatalában látja, és hogy minden organisatorius institutióban, melyet eddig létesített, végczélkép ez lebegett szeme előtt. Azt hiszszük, hogy már a törvényhozás iránt tartozó tekintet is követelné, hogy a reform kérdésében a szóbeliség irányától el ne térjünk. Ha van tekintély, mely jogászok előtt nyom, első sorban a törvényhozásé az, annál inkább, mert azt csak nem lehet feltételezni, hogy a törvényhozás népszerüség-hajhászatból követelné a szóbeliséget. Hogy a tudomány képviselői között a szóbeliség behozatalának egyetlen egy tekintélyes ellenzője sincsen, azt senki Excellentiádnál jobban nem tudja. Hisz ha valaki, akkor Excellentiád ismeri az e téren való nézeteket, és igy felmentve érezhetjük magunkat azon enunciatiók részletezésétől, a melyeket a tudomány a szóbeliség érdekében tett. Elegendő lesz röviden rámutatnunk a magyar tudományos akadémiára. Régen meg vannak ott győződve az Írásbeliség tarthatatlanságáról; ez idő szerint már tudományos müvelésre sem tartják érdemesnek, a mint ezt az akadémiai pályadijtüzései és még inkább a pályanyertes munkák bizonyitják. Nem hallottunk egyetlen egy hangot sem, mely ott az Írásbeliség mellett szót emelt volna, — de azt tudjuk és elismeréssel fogja feljegyezni az utókor is, hogy ép ezen illustris társulat kebeléből jöttek a legvehemensebb támadások az Írásbeli per ellen ; a közel-multban ép itt hangoztatta az akadémiának közhelyeslése között annak egyik kiváló tagja, a kiben egyúttal birói karunk egyik diszét tiszteljük, hogy nagy ideje már valahára a minden izében kárhozatos és erkölcsrontó Írásbeliséggel szakítani és a szóbeli per megteremtéséhez haladéktalanul hozzáfogni. A tudomány másik gyupontja, a tudomány-egyetem, nem maradt el az akadémia mögött. Tankönyvekben fejtegeti a szóbeliség előnyeit, tanszékein hirdeti annak fölényét. És ha Excellentiád ez objectiv és tisztán tudományos tevékenységet figyelemre nem méltatná, ott vannak a per tudományos művelői, a kik — és ebben hivatásukhoz hiven — hol könyvekben, hol monográfiákban a szóbeliség előnyeit hangoztatják, behozatalát halaszthatlan teendőnek mondják. A harmadik tényező, a mely a per reformjánál figyelembe jő, a birói és ügyvédi kar. A birói kar mai, e részben szerencsétlen szervezeténél fogva testületileg nem nyilatkozhatik. De a hány kitűnősége e karnak közzétette nézetét, mindmegannyi a szóbeliség behozatalát elodázhatlan szükségnek vallja. Ismeretesek Excellentiád előtt e nagytekintélyű fényes dolgozatok. Nem kell őket egyenkint felsorolnunk. A mi pedig az ügyvédi kart illeti, erről elegendő módon tudva van, hogy az, a mióta megnyílt a discussió tere, a szóbeliségnek rendithetlen hive és apostola volt. Igazságnak nyilt és méltóságteljes szolgáltatását kértük, a midőn még az absolut hatalom intézte hazánk sorsát, és remény meghallgatásra nem, legfelebb guny jutott osztályrészül. Ma sem tehetünk róla, — hisz az előttünk fekvő javaslat is mutatja, a polgári per ma megint oly mostoha gyermeke az igazságügyi kormánynak, a milyen régenten volt. Kértük a szóbeliséget, a midőn csak ügyvédi egyletek utján nyilatkozhattunk, és kérjük ma, a midőn a kamarákban törvényes képviseletet kapva, azon meggyőződésre kellett jönnünk, hogy karunk némely érdekeinek ápolása önmagában teljesen hatálytalan az igazságügy javítására. Négy éves fenállásunk óta nincs kamara, a mely igazságügyi bajaink főforrását nem az írásbeliségben látná, nincs, a mely a szóbeliség behozatalát majd évi jelentésében, majd alkalmi feliratokban ne kérelmezte volna. Végig tekintettünk azoknak a során, a kiknek nézete a per reformjában sulylyal bírhat. Törvényhozás, tudomány és gyakorlat egyenkint, majd egyes képviselői a jogászgyülésen egyesítve, egyhangúsággal a szóbeliség behozatalát sürgetik. Megvalljuk, legszorgosabb utánnézésünk mellett sem tudtunk felfedezni sem egyént, sem corporatiót, a mely behozatalát lehetetlennek tartaná; nyomára sem tudtunk jönni azon tekintélyeknek, a kik az előttünk fekvő javaslat indokai szerint a szóbeliség behozatalát ellenzik. Nem is sejtjük, hogy kik lehetnek e tekintélyek, — csak annyit tudunk, hogy nézeteikkel eddig sem a törvényhozás, sem a tudomány, sem a gyakorlat terén nyilvánosan elő nem állottak. Őszintén magvalljuk, teljes lehetetlennek tartjuk, hogy azon kiváló férfiak közül, a kik Excellentiád tanácsában ülnek, csak egy is ellenezné a szóbeliség behozatalát. A javaslat feletti véleményadásra megkérve, jogászi tételességgel ajavaslat felett nyilatkoztak. De ha principialis élességgel akként áll eléjök a kérdés: kívánatos és lehetséges-e a szóbeliség behozatala, válaszuk, meg vagyunk győződve, határozottan igenlő fogott volna lenni. A második indok, a mely Excellentiádat az írásbeliség fentartásában vezérli, az, hogy a szóbeliség bírósági szervezetünk lényeges átalakítása, nevezetesen a kir. táblák decentralisatiója s legalább 10—12 másodbiróság szervezete nélkül életbe nem léptethető; ez által pedig a szóbeli eljárás oly jelentékeny, állandó és részben átmeneti költségeket venne igénybe, melyeket ez idő szerint rá nem fordithatni. Ez az indok végelemzésben a költség nehézségében culminál. Elismerjük, hogy mai körülményeink között nevezetes argumentum, a mely komoly megfontolást követel. De ép ezért mélyen fájlaljuk, hogy ezen indok mérlegelésére teljesen hiányzik a számbeli matériáié. Még approximativ összegében sincs jelezve az a költségtöbblet, a melyet a szóbeliség igénybe venne, ugy hogy a költség kérdésében mais az a bizonytalan félhomály, hogy ne mondjuk, teljes sötétség uralkodik, a mely e kérdést e javaslat megjelenése előtt dominálta volt. Ez a sötétség pedig akkora, hogy csak annyit lehet kivenni benne, hogy némelyek váltig drágának, mások ismét olcsónak mondják. Azon nézetben vagyunk, hogy ideje a költség kérdésével részletesen foglalkozni. Ha ezt megteszszük, nyomban kiderül, hogy a kérdés minden helyes ok nélkül lett oly heves vita tárgyává. Mert az, drága-e avagy olcsó a szóbeli eljárás, voltakép attól függ, minő módon és minő rendszerben akarjuk behozni, hogyan állitjuk össze a tanácsokat, minő mérvben fogadjuk el a bizonyítás közvetlenségét, minő terjedelemben adunk felebbvitelt. Függ tehát a költség olyasmitől, a minek megállapítása voltakép saját hatalmunkban áll. Persze, ha első fokban ötös tanácsot, harmadik fokban is teljes felebbezést, minden fórumban pedig feltétlen közvetlen bizonyítást statuálunk, államháztartásunk a szóbeliség költségét el nem bírja. De nincs állam, mely ilyen forma szertelen, hogy ne mondjuk, képtelen módon szabályozná a szóbeli pert; nemcsak a költség, de még ennél is sokkal nyomósabb érvek, köztük első sorban igazságügyi érvek, ellene szólnak a szóbeliség elveinek ily túlzott dédelgetése ellen. Más államok példáját tartva szem előtt, meg vagyunk győződve, hogy nálunk sincs szükség ily tulhajtásokra. Különösen meg vagyunk győződve, hogy kitűnően berendezett szóbeli eljárást kaphatunk a mai birói személyzettel, következőleg a mai költséggel. Ezt közelről és egyenkint nézve, szembe ötlik, hogy a polgári per terhe az első folyamodásu bíróságokra nehezedik; az igazságügyi tárcza legjelentékenyebb részét ezek veszik igénybe. Azon nézetben vagyunk, hogy a mai birói személyét első fokban minden személyszaporitás nélkül elbírja a szóbeli pert, különösen akkor, ha behozatnék a polgári fizetési meghagyások intézménye. Sőt ugy vagyunk meggyőződve, hogy ha pusztán a polgári peres eljárástól függne a bírák létszáma, a szóbeliség behozatalával mai számukat nevezetesen lejebb lehetne szállítani. Mert nincs semmi, a mi bizonyosabb volna, mint az, hogy a szóbeli per lényegesen apasztja a birói teendőket. Ma az előkészítő és közbenszóló végzések és sürgetések elveszik a bíró idejének és munkaerejének felerészét. Ez a szóbeli eljárásnál egészen elesik. Ma az érdemleges Ítélethozatal a feneketlen tagadások, a bizonyítási matériáié oszthatatlanságánál és a hosszas per-studiumnál fogva jóval több időt vesz igénybe, mint a mennyi a szóbeli végtárgyalásra fog kelleni. Nem tartjuk ennélfogva kétségesnek, hogy első fokban személy-, következőleg költségszaporodás előállani nem fog. Legfőbb fokban a kir. Curia bíráinak mai létszáma a szóbeli perre szintén nem fog elégtelennek bizonyulni. Mert felteszszük, a mint máskép nem is lehet, hogy a Curiát a bizonyítás kérdése terhelni nem fogja; teljes felebbezés három fokban nem kívánatos, de nem is lehetséges. A kir. Curia ítélőszéke elé tehát több-kevesebb körülírással jogkérdések fognak kerülni, a mi a mai teljes felebbezés mellett felkerülő ügyeknek aligha nem elenyésző csekély töredékét fogja tenni. Igaz, hogy a polgári törvénykönyv hiánya azt az aggodalmat keltheti, hogy a gyakorlatban majd minden kérdést jogkérdésnek fognak minősíteni akarni. De ez egyrészt mégsem lehetséges minden esetben, másrészt pedig az életnek mindennapi, következőleg legfontosabb kérdéseire mégis csak van írott jogunk, ingatlan jog, kereskedelmi, váltójog, — hogy pedig a nem írott joggal űzhető visszaéléseknek lehet elejét venni, arról a külföldön való némi körültekintés teljesen megnyugtat. Indokoltnak tartjuk ennél fogva azon nézetünket, hogy valamint első, ugy legfőbb fokban a bírák mai létszáma elegendő lesz, és minthogy ez a döotő, kiadástól, költségszaporodástól tartani nem lehet. Marad a közbenső, a második fórum. Ez egyebütt is sok nehézséget okoz, de sehol oly exorbitans fontosságra nem emelkedett, mint minálunk. Szinte hihetetlen, de tény, hogy egyetlen egy bíróságnak, a kir. táblának, szerencsétlen szervezete elég erős ok arra, hogy miatta valamennyi más bíróság, az ügyvédség és az élet egy szerencsétlen és senkit ki nem elégítő eljárás nyűge alatt szenvedjen. A javaslat semmi kétséget sem hagy fen az iránt, hogy mai napság minálunk a szóbeli ség kérdése voltakép a királyi tábla kérdése. Kénytelenek vagyunk tehát vele tüzetesebben foglalkozni. Nem tagadjuk, hogy a szóbeliség behozatalával ezen a fórumon lényeges szervezeti változtatásokat fog kelleni tenni. Az sem szenved kétséget, hogy a decentralisatió helyes keresztülvitele nagy organisatorius müvelet lesz. De ezt, hogy t. i. a szervezés munkával jár, nem tekinthetjük oknak arra, hogy magát a szervezést elejtsük. Elevenen áll előttünk az első folyamodásu bíróságok szervezésének ideje. Az egy nagy organisatorius müvelet volt; kiterjedt az egész országra, közvetlenül megragadta annak minden egyes faluját. Fáradságos munka volt azokra nézve, a kik concipiálták, tövisekkel teljes azokra nézve, a kik végrehajtották. De az akkori kormány és törvényhozás elejébe állott annak a viharos és csakugyan tekintélyes ellenzésnek, a nielylyel a szervezés országgyűlésen municipiumokban találkozott, és megcselekedte az organisatió nagy müvét, mert meg volt győződve, hogy vele a nemzeti consolidatiónak és ezzel tán a nemzet leendő nagyságának