Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 25. szám - Uzsora-rendszabályok. 2. [r.]

— 190 — tókötelezés jogától, szorítván a váltóképességet azon osztályokra, melyek a váltóoperatiókra hivatva vannak, s melyek azokat nem nélkülözhetik: a kereskedőkre és iparosokra. E követelményt emelni rész ii u k r ö 1. kik épen a váltóés kereskedelmi jog professionális miveló'i vagyunk, talán némi csodálkozást fog gei^jeszteni. Előre halljuk az ellenmondás szavait is. Utalás fog történni arra, hogy hiszen még három esztendeje sincs annak, hogy az általános váltóképességet behoztuk; hogy azért hoztuk be, mert nemzetközi forgalmunk, közgazdaságunk fejlődése megkövetelte azt, hogy a szomszéd államok liberális intézményeit kövessük; hogy a váltóképesség újbóli megszorítása visszalépést jelentene, viszszalépést azon elavult álláspontra, melyen az 1840. évi váltótörvény állt, stb. Ezen kifogások kétségkívül birnak alappal; hangoztatva lettek azok eléggé az uj vt. tárgyalása alkalmával is, s jóllehet akkor is a váltóképesség korlátozása az uzsora elnyomása érdekében követeltetett, mégis a modern liberalismus szava győzött. Ha mindazonáltal részünkről nem átallunk a váltóképesség korlátozása mellett szót emelni, ugy bennünket különösen annak megfontolása vezérel, hogy a nemzeti érdek, sajátlagos hazai viszonyaink nagyobb tekintetbevételt érdemelnek, mint a modern liberalismus frázisa, a nemzetközi forgalom érdeke a külföldre való tekintet, stb. Különben a nemzetközi forgalomból emelt kifogás nem is bir alappal. A nemzetközi váltóforgalomban az általános váltóképesség mellett is csak elismert hitelű kereskedelmi czégek váltói szerepelnek ; ismeretlen emberek, nemkereskedők váltói nemzetközi fizetésekre úgysem használhatók ; a váltó tulajdonképen terrénuma, a nemzetközi forgalom tehát a váltóképesség megszorítása által legkevésbbé sem fog szenvedni. Ami pedig a külföld példáját illeti, ugy mi, kik a váltóképesség megszorítását követeljük, erre szintén hivatkozhatunk. Tény az, hogy ujabb időben mind nagyobb hullámokat vet a váltóképesség megszorítására irányuló áramlat, és pedig épen azon államokban, hol a váltóképesség legkorlátlanabbul áll fen. Már alkalmunk volt az osztrák birodalmi tanács urak-házának 1877. június 27-én hozott határozati javaslatáról megemlékezni, melyben az osztrák kormány felszólittatik, hogy fontolóra vegye, vajon az általános vá'tóképességet nem kellene-e eltörölni és csak a bejegyzett kereskedőkre szorítani ? A határozati javaslat az osztrák legfőbb Ítélőszék elnöke Schmerling által indokoltatott, a ki kiemelte, hogy egyúttal mindazon legfőbb itélőszéki birák nevében beszél, a kik e kérdéssel foglalkoztak s hogy véleménykülönbség nem forog fen. Magára a kérdésre nézve Schmerling hangsúlyozta, hogy ö bizonyára elfogulatlanul beszél, mert épen ő volt az, a ki a német váltórendszabálynak és az általános váltóképességnek Ausztriában való behozatalánál mint igazságügyminiszter közreműködött. De valamint akkor azon hitben ringatta magát, hogy az általános váltóképesség semmi rosz következményeket nem fog maga után vonni, ugy ma épen az ellenkezőről van meggyőződve; az eredmény megmutatta, hogy ama felfogás hely telén volt, hogy az általános váltóképesség épen az, mely az uzsorát leginkább előmozdítja. Még élénkebb az általános váltóképesség megszorítására irányuló mozgalom Németországban. A porosz képviselőházban 1878. deczember 4 én tétetett erre vonatkozólag egy 82 képviselő által aláirt inditvány, mely azonban elvettetett. A bajor képviselőház 1879. január 18-án nagy többséggel egy hasonló indítványt elfogadott, s hasonló inditvány fogadtatott el a hesseni képviselőházrészéről. De ezektől valamint a számos magángyülések hasonló nyilvánulásaitól eltekintve, különös figyelmet érdemel a német birodalmi gyűlésen Reichensperger és Kleist-Retzow által tett e tárgyú inditvány, mely az 1879. martius 31-én tartott ülésen tárgyaltatván, egyhangúlag egy 21 tagból álló bizottsághoz utasíttatott. Említendő még különösen Sváj cz is, hol a zürichi kantontanács a kormányt szintén felszólitotta, hogy a váltóképességet a bejegyzett kereskedőkre szorítsa. Látni való tehát, hogy a váltóképesség korlátozásának szüksége másutt is éreztetik, s tényleg nem szenvedhet kétséget, hogy a legkeményebb uzsora-rendszabályok sem fognak czélhoz vezetni, ha az uzsora a váltóban biztos és kényelmes menhelyet fog találni; sőt minél nagyobb korlátoknak vetjük alá a kamatvételt közönséges polgári és büntető rendszabályok által, annál inkább fog az uzsora a váltóforgalomban összpontosulni. Az uzsorások ennek csak örülhetnek ; valóban köszönetet szavazhatnak a törvényhozónak, hogy azon eszközhöz folyamodniok kényszeríti őket, a mely reájuk nézve a legnagyobb előnyökkel jár, a mely az adós védelmét leginkább kizárja! III. Eddigelé kizárólag magánjogi uzsora-rendszabályokkal foglalkoztunk. Áttérünk most azon intézkedések vizsgálatára, melyek a büntetőjog körébe esnek s melyekre nézve mindenekelőtt meg kell jegyeznünk, hogy a büntetőjogi uzsora-rendszabályok nem tételezik fel szükségképen azt, hogy a kamatvétel magánjogi korlátozásoknak is alá legyen vetve. Sőt ellenkezőleg, van rá példa, hogy a kamatvétel szabadsága semmi korlátozás alá nem esik, s az uzsora mégis büncselekvényt képez s mint ilyen fenyíttetik. Ily példát nyújt nekünk Belgium. Itt a kamatvétel korlátozásai az 1865. évi május 5-én kelt törvény által teljesen megszüntettettek, mindazonáltal a belga büntetőtörvénykönyv 494. czikke azt rendeli, hogy a ki iparszerüleg és az adós gyengeségének vagy szenvedélyének felhasználásával a törvényesnél magasabb kamatláb mellett ad pénzt, egy hónaptól egy évig terjedhető fogság- és 1000 egész 10.000 frankig terjedhető pénzbüntetéssel sujtatik: >Quiconque aura habituellement fourni des valeurs, de quelque maniére que ce sóit, á un taux excédant Pintérét légal et en abusant des faiblesses ou des passió ns de l'e mpr unté u r, sera condamné á un emprisonnement d'un mois á unau et áuneamende de mille francs á dix mille francs ou a une de ces peines seulement.« Némileg hasonló álláspontot foglal el Ausztria azon már idézett 1877. évi törvényben, mely Galiczia és Bukovina számára hozatott. E törvény mindazonáltal különbözik a belga büntetőtörvénytől annyiban, a mennyiben a büntetés egy meghatározott kamatláb túllépéséhez kötve nincs, hanem a kölcsönadó sujtatik, és pedig egy egészen hat hónapig terjedhető fogságbüntetéssel vagy 100 forinttól 1000 forintig terjedhető pénzbirsággal, ha általában oly feltételek mellett kölcsönöz, melyekről tudja, miszerint azok az adós gazdasági vesztét vonják maguk után, a mennyiben az adós a feltételek ezen természetét szellemi gyengesége, tapasztalatlansága vagy felizgatott indulata folytán fel nem ismerte. Ismételt elitélés vagy ilynemű ügyletek iparszerü megkötése esetében két évig terjedhető fogságbüutetés szabható ki: >Wer bei Gewahrung von Kredit mit dem Kreditnehmer Bedingungen eingeht, von denen er weiss, dass sie durch die Masslosigkeit derdem Kreditgeberzugestandenen Vortheiledaswirtschaftliche Ver dérben desKreditnehmers herbeiführen oder beíördern müssen, und dass dieseihre Be schaf f enheit dem Kreditnehmer in Folge seiner Verstandesschwüche, Unerfahrenheit oder Geniüthsaufregung nicht erkennbar ist, macht sich eines Vergehens schuldig und wird mit Arrest von einem bis sechs Monaten, oder an Geld von 100 bis 1000 Gulden bestraft. Bei wi ed er holtéi- Verurtheilung oder wenn Geschafte dieser Art gewerbsmassig betrieben wurden, kann auf Arrest bis zu 2 Jahren erkannt w érden*. Ugyanazon büntetés éri azt, a ki követeléseket saját nevében érvényesít vagy kényszer utján behajt, melyekről tudja, hogy a fent megjelölt módon keletkeztek. Ellentétben azon törvényhozásokkal, melyek az uzsorát . kizárólag büntetőjogi uton akarják sújtani (az osztrák törI vény szerint különben a fenyitő bíróság a büntetés kiszabá-