Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 24. szám - Adalékok a magyar büntető-törvénykönyv magyarázatához. 12. [r.]

— 185 — zetést, hanem csak bejegyzést képez, vagyis nem tartozván a f-zületési anyakönyv rendeltetésszerű tartalmához, nem tartozik annak k ö z ok i r a t i tartalmához, vagyis nem bir közokirati bizonyerővel. Ha pedig e nézet alapos, akkor az anyakönyvezető, ki a születési anyakönyv vonatkozó rovatában felemlíti, hogy a gyermek törvényes házasságból vagy törvénytelenből született, tehát legitim vagy illegitim, nem hoz létre közokirati bizonyítékot, nem vezet be alakjogilag lényeges tényt az anyakönyvbe. Következésképén a dolog criminalisticus oldalát tekintve, azon tényálladéki mozzanat, hogy | az anyakönyvvezető valamely tény tekintetében közokirati bizonyité- j kot teremtsen, vagyis valamely tényt az anyakönyvbe bevezessen, nem forog fen, sem a gyermek törvényes, sem törvénytelen voltának feljegyzése esetében. Ezen felfogás alapján állnak kiválóan a franczia, de a legtöbb német főbiróságnak is részben polgári, részbeu \ bünperben hozott e kérdést érintő ítéletei. »Das Geburts und. Taufregister des Kirchenbuchs hat nur die Abstammung eines I Kindes von bestimmten Personen, nicht auch die Eigenschaft der | Eltem als Ehegatten (alsó nicht die eheliche Geburt)j zu beurkunden, dass vielmebr die Ehe der Eltern als solche und die hieraus sich ergebende eheliche Geburt des Kindes selbststándig durch das hierzubestimmte Trau- und Copulationsregister nachgewiesen werden müsse« mondja 1873. évi deczember 4-én hozott Ítéletének indokolásában a berlini legfőbb ítélőszék (Oppenboff: Die Rechtsprechung des Obertribunals 14. kötet 778 lap). Némileg eltér ezen állásponttól az OT egy ujabb (1876. évi február 11-én h.) ítéletének indokolása, melyben az a német birodalmi u. n. Personenstandsgesetz 22. §-a 5. pontjának nem egészen határozott formulázása által félrevezetve, azt állítja, de nem kevésbbé határozatlan és reservált kifejezésekben, »dass die in dem Geburtsakt beurkundete Thatsache, dass das Kind von den darin als Eheleute bezeichneten Eltern abstamme, für den Beweis der ehelichen Erzeugung von Bedeutung (!?) ist, dass ein Geburtsact dieses Iuhaltes geeignet ist. . . die eheliche Abstammung vorláufig und bis dahin, dass der Inhalt der Geburtsurkunde durch Gegenbeweis wiederlegt ist, darzuthun« (Oppenhoff Rechtspr. d. OT. 17. kötet 108. lpn). Legérdekesebb azonban, a berlini OT 1857. évi július 9-én b ünperben hozott ítéletének, a bizony erő megtagadásának elvi alapjaira is kiterjeszkedő, különösen pedig a kérdés criminalisticus oldalával foglalkozó következő indokolása: s>In Erwágung, dass die intellektuelle Fálschung nacli §. 252. des Strafgesetzbuches eine unwahre Verhandlung, Erklárung oder Thatsache zum Gegenstande hat, welche 1. in einer öffentliehen Urknnde als abgegeben oder geschehen | beurkundet wird, und 2. für Rechte oder Rechtsverháltnisse von Erheblichkeit ist; | dass in diesem zweiten Merkmale das Wort »Beweis«, wie es im § 247. vorkommt, | mit Hücksicht auf das erste Merkmal weggeblieben, weil schon hier in die Beweiskraft der Beurkundung als einer öffentliehen vo-ausgesetzt, das schon deshalb — i und um so mehr, wenn man das obige zweite Merkmal des Objectes des Verbre- i chens. die Erheblichkeit, auch im §. 252 suwohl auf die formelle, wie die materielle Erheblicheit bezieht — nicht jede Unwahrheit, welche in einer öffentliehen i Urkunde Platz findet, denjenigen der die Annahme derselben vevanlasst hat, nach I §. 252. strafbar macht, sondern die Strafandrohung sich auf die Theile des Inhaltes I einer öffentliehen Urkunde beschránkt, derén authentischer Beweis durch diese | Urkunde gefiefert werden kann und soll. Das jedem Personenstandsakte nur in I demjenigen Theile der Erklárungen der Komparenten Beweiskraft einzuráumen, der das Ereigniss bekundet, welches dadurch nach Vorschrift des Gesetzes beurkundet werden soll ; dass demgemáss Ehen nur durch die Heirat hsakte bewiesen werden können. alléin die Geburtsurkunden, nur die Geburt und die Abstammung von gewissen Eltern, nicht aber die Ehe der letztern beweisen. Dass folglich die Erklárung, dass Jemand mit á"r Mutter eines neugebor^nen Kindes verheirathet sei, wenn sie dennoch in einer Geburtsurkunde geschieht, zu dem bewéiskraftigen Theile derselben nicht gehört und im eigen'liehen Sinne des Wortes nicht mit beurkundet ist, hiernach aber die Anwendbarkeit ^es §. 252 gegen denjenigen, welcher die Aufnahme derselben in eine Geburtsurkunde veranlasst hat, auch dann za verneinen ist, wenn der Gesetzgeber seinen Willen, das Verbrechen der intellektuellen Fálschung auf die beweiskriiftigen Theile des öffentliehen Urkunden zu beschránken, durch den Zusatz : Eklárungen. »welche für Rechte oder Rechtsverháltnisse von Erheblichkeit sind«, nicht zugleich hervorgehoben hat und diese Worte nur von der materiellen Erheblichkeit des Inhaltes der Erklárungen zu versiében sind, worauf sie sich jedenfalls mitbeziehen. Dass der Kassationsklüger dagegen den eben gedachten Gesetzesworten die Auslegung gibt, als hátte damit das Verbrechen des §. 2í2 des Strafgeset/buches nicht nur nicht auf die intellektuelle Fálsehung des beweiskriiftigen Theiles der öffentliehen Urkunden beschránkt, sondern vi-lmehr auf solche Theile derselben ausgedehnt werden sollen, die, ohne zum wesentlichen — veiiügenden oder konstatirenden — Inhalte zu gehören, blos vorgebracht seien, niclitsdestoweniger nebeiibei von irgend einer Erheblicl.keit für den Beweis dessen, was sie ausdrücken, werden könnten ; dass dieser Auslegung aber weder nach den Interpratations-Regeln des Strafrechts im Allgemeinen, noch nach der Absicht des Gesetzgebers beigepflichtet wenlen kann ; dass námlich, wenn dieselbe richtig wáre, der §. 252 über den Schutz der öffentliehen Glaubwürdigkeit hinaus auf den Schutz der Aeusserungen von Privatpersonen übergehen würde, denen das Gesetz den öffentliehen Glauben geradezu al'spricht und der instrumentirende Beamte nicht verleihen soll und wi 1, derén Erheblichkeit für den Beweis der geausserten Thatsache alsó nicht in der öffentliehen Beurkunduntr, sondern in anderen, davon unabhángigen Umstanden beruht.« Az anyakönyvek vezetését tüzetesen szabályozó hazai törvényünk, legalább állami, nem lévén, csak az e részbeni bírói gyakorlat irányának jelzésére szorítkozhatunk. Ét intőleg visszatükrözi a hazai felfogást az aradi törvényszék a legfőbb ítélőszék által 9711. sz. a. felhozott indokainál fogva helybenhagyott Ítéletének következő indokolása: ' »P. Mojszáné született B. Zsófia felperesnek I. Zsófia mint kiskorú Mária gyermekének gyámja ellen örökösödés iránti újított perében az elsöbiróság a perújításnak helyt adva alperest kötelezte a B Mitru hagyatékát képező ingatlannak felperes mint B Mitru egyedüli törvényes örökösének leendő átadására; mert felperes a C) alatt csatolt lelkészi bizonyitványnyal beigazolta, hogy néhai B. Mitru alperes I. Zsófiával Szemlakon törvényesen egybe nem kelt, mit megerősít a hagyaték tárgyalási jegyzőkönyvben tett azon hallgatag beismerés, hogy alperes leánya habár B. Mária nevet visel is, néhai B. Mitrunak nem törvényes gyermeke. Ily körülmények között, midőn még a fenti bizonyítékon felül alperes tanúi is határozottan azt igazolják, hogy alperesnö néhai B. Mitrunak nem volt törvényes neje, alperes még sem csatolta be esketósi bizonyítványát, ha esetleg nem Szemlakon, hanem más községben lett volna B. Mitruval egybekelve, ily körülmények között azt, hogy alperes I. Zsófia néhai B. Mitrunak nem volt törvényes neje, s ebből folyólag B. Mária kiskorú gyermek nem volt B. Mitru törvényes gyermeke, teljesen bebizonyitottnak kellett venni.« A rendes és pedig a legnyomósabbként előtérbe állított érv, mely felhozatni szokott a mellett, hogy a születési anyakönyv a leszármazás törvényességének igazolására ne terjesztessék ki, azon első tekintetre okadatoltnak mutatkozó félelem, hogy a veszély, mely különben is elég nagy, minthogy oly tényekre nézve teremt az anyakönyvvezető közokirati bizonyítékot, melyekről közvetlen tapasztalaton nyugvó tudomással nem bir, hanem csak az egyoldalú bejelentésekre kötelezett és jogosított személyek utján vesz hírt, még jobban fokozódnék, ha egv és ugyanazon ténynek bevezetésére két különböző, egymást több okból könnyen paralysálható anyakönyv léteznék. Tanusittassék a törvényes leszármazás, illetve a causa praecedens : a gyermek nemzőinek törvényes házassága, egyenesen és közvetlenül, a házasságkötés körül közreműködött esketési-anyakönyvvezető által, nem pedig az egyoldalú bejelentések és nyomozások valódiságának fictióján felépülő születési anyakönyv keretében. Ezen érvek alaposságának megítélése azonban nem tartozhat a kérdés büntetőjogi oldalával foglalkozó fejtegetés körébe. Criminalisticus szempontból ugyanis az, hogy a születési anyakönyv bizonyereje annak egész tartalmára foglal és foglaljon-e helyet, csak annyiban érdekel, a mennyiben ezen dől el a közokirathamisitás legnevezetesebb tényálladéki mozzanatának fenforgása. Ad d), f) és g). A c) alatt tárgyalt tényálladéki mozzanat hiányozván, a további mozzanatok a feltett eset szempontjából közömbösökké válnak. Ezen tényálladéki alkatelemek tüzetesebb megvilágítása helyett tehát csak néhány észrevételre fogunk ezúttal szorítkozni. Feltéve, hogy a törvényesség kitüntetése az anyakönyv bizonyerejű tartalmához tartoznék vagyis technicus értelemben vett bevezetést képezne: t é n y bevezetésének lenne-e tekinthető ? Nem — hozható fel — minthogy a törvényesség, legitimitás tulajdonkép nem tény-fogalom, hanem jogi minőség, állapot, status-fogalom. Nem quaestio facti, hanem juris- illetve status quaestio. Tarthatatlan megkülönböztetés. Törvényesség : törvényes nemzésből, ágyból, házasságból eredés ténye. A ténynek folyománya, hatálya sem más jellegű, mint a causa praecedens. De tekintetbe jön a következő is. A magánszemélyek által elkövetett intellectualis közokirathamisitásról tárgyazó 400. §. valaki jogai vagy jogviszonyainak lényegére vonatkozó valótlan t é n y e k, körülmények vagy nyilatkozatok bevezetését emliti; a közhivatalnok által elkövetett intellectualis közokirathamisitásról tárgyazó 394. §. tény bevezetését emliti csupán. Egy és ugyanazon cselekményről lévén ott is, itt is szó, csak az alanyok változván, a szakaszok szóllamának eltérése nem jelenhet tényálladéki eltérést. »Tény« ugyanoly széles kört jelez e szerint, mint »t én y, körülmény, nyilatkozat.* »Die Erklárung oder Verhandlung wird dem Beamten gegenüber zur Thatsache, die von ihm beurkundet werden soll« (Meves Holtzendorf Handb. III. kötet 992. lpn). E szempontból tehát aligha lehetne sikeresen plaidirozni a btk. 394. §-a ellen. Feltéve, hogy a btk. 394. §-ának helytfoghatóságát nem zárná ki a c) alatt tárgyalt tényálladéki mozzanat hiányzása, mi lenne hamis azaz valótlan tény bevezetésének tekintendő? Ha az állam törvényei szerint törvényest, mint az egyház törvényei szerint törvénytelent vezetné be vagy viszont, valótlan tény bevezetését teljesitené-e ? Az ügyész ur szerint az anyakönyvvezető saját egyházi törvényére nem hivatkozhatik, »mert Magyarországban csak oly egyházi törvények érvényesek és kötelezők az illető vallásfelekezetre nézve, melyek az állam törvényeivel nem ellenkeznek.« Megengedjük; de mi következik ebből? Hogy oly állami törvénynek kellene léteznie, mely az anyakönyveknek az állam törvényei szerint való vezetését határozottan megkövetelné. Hol van ilyen ? Az, hogy a btk. 397. §-a értelmében az anyakönyv közokirat, a pap közhivatalnok, nem mond egyebet, mint hogy a közokirathamisitás szempontjából az. De nem érinti és rendeltetésénél fogva nem is érintheti, hogy az anyakönyv, melyet védeni akar, állami vagy egyházi törvények alapján sarkalljon-e tartalmával? Hol egyátalán az anyakönyvek tartalmát tüzetesen megállapító állami törvény ? Sehol. A létezők többnyire csak az anyakönyvvezetés külső formaságaira vonatkoznak. Fordulatot a dolog csak a ki-