Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)
1879 / 24. szám - Mennyiben tekinthetők az oly részvénytársaság ügyletei melyeknél a vállalat tárgyát nem kereskedelmi üzlet képezi kereskedelmi ügyleteknek? 2. [r.]
- 186 — hágásokról szóló btk. 60. §-a folytán vesz. Tíagy fontosságú egyházpoliticai kérdés oldatik meg ugyanis általa. 2. és 3. pontja már eredetileg, és most 1. pontja is implicite azon elvet juttatják érvényre, hogy az anyakönyvek az állami törvények értelmében és alapján vezetendők. Ebben és nem büntetőjogi iránylatában és ennek problematicus becsében találjuk annak nagy horderejű jelentőségét. Az ügyész ur által a kérdéses 60. §. béltartalmára, rendelkezésének kiterjedési körére vonatkozólag megkisérlett magyarázat czáfolatot is alig igényel. Utalunk a szövegben előforduló »v i s z o n t« kifejezésre. Ez antithesist jelent. A törvénytelen gyermek törvényesként való bejegyzésének nem a törvényes gyermek törvényes voltának be nem jegyzése az ellentétele ; az antithesis: a törvényes gyermeknek törvénytelenként való bejegyzése. Dr. Barna Ignácz. Mennyiben tekinthetők az oly részvénytársaság ügyletei, melyeknél a vállalat tárgyát nem kereskedelmi üzlet képezi, kereskedelmi ügyleteknek? II. A kt. 4. §-dnak jelentősége a nem-kereskedelmi üzletei folytató részvénytársaságokra vonatkozólag általában. Ha a törvényhozásnak sok dolgot adott annak eldöntése, hogy a nem-kereskedelmi üzletet folytató részvénytársaságot alávesse a kereskedelmi törvények : ugy a tudománynak és agyakorlatij ogászoknak még több gondolkodni valót adott, hogy ez alávetésnek jelentőségét mikép Ítéljék meg. A nézetek, a mennyit az egyes odavető megjegyzésekből ki lehet venni, a legnagyobb mértékben eltérők. E tárgy jogi jelentőségét kellőleg még a német jogászok sem fejtik ki, legfeljebb általános megjegyezésekre szorítkoznak. Annyi kétségtelen, hogy bármely nézet melletjt foglaljuuk is pártállást, bármerre döntsük el a kérdést, mindig bizonyos praemissákra kell támaszkodnunk; csupán 1 azt kell vizsgálnunk, hogy melyik ezek közül leginkább megendhető s végeredményében a kereskedelmi törvénykönyv szellemével s a dolog természetével legjobban összeegyeztethető. Emiitettük, hogy a részvénytársaságoknak keletkezéséhez — bármi legyen is a vállalat tárgya — a kt. 149. §-a értelmében a kereskedelmi czégjegyzékbe való bevezetés mint létfeltétel okvetlen megkívántatik. Ezzel a szóban forgó részvénytársaságokat mindazon kötelességek terhelik és mindazon jogok illetik, melyek a kt. első részének második és harmadik czimében elő vannak írva, — mint bármely más egyéb bejegyzett kereskedőt. Tartoznak czégüket a 14. §. értelmében szerkeszteni; kötelesek könyveket vezetni, leltárt és mérleget készíteni. De másrészt a már bejegyzett czégjükre és ennek védelmére vonatkozólag ép azon jogok illetik meg, mint bármely más bejegyzett kereskedőt, könyveik a keresk. törv. 31. §-ában előirt bizonyító erővel birnak, szóval a nem-kereskedelmi üzletet folytató részvénytársaságok ke r e sk e d ö k n e k fingáltatnak. A különféle nézetek is erre a dologra nézve egyezők; de annál nagyobb mértékben mutatkozik az eltérés a jelentőség megítélésénél a keresk. törv. második részében szabályozott ügyletekre, valamint az ilynemű részvénytársaságoknak bármely ügyleteire vonatkozólag, hogy egyáltalában szükséges-e s van-e helye fictiónak az egész üzletre és ügyletekre vonatkozólag, a mennyiben t. i. az üzlet a maga totalitásában és az ügyletek nem, vagy pedig mind az ügylet a maga totalitásában, mind pedig az ügyletek egyenként kereskedelmieknek fingálandók-e, s egyáltalán foglaltatik-e ilynemű fictio a keresk. törvényben. Ha a kereskelelmi jog történeti fejlődését követjük, nem lesz nehéz e kérdéssel tisztába jönnünk, habár több oldalról látszólagos ellenmondásokra fogunk bukkani, de a melyek behatóbb megvizsgálás folytán önmaguktól elesnek. A kereskedelmi jog keletkezése s fejlődése első stádiumában tisztán subjectiv alapon állt. a mi az akkori zárt testületi viszonyoknak természeszetes kifolyása volt. Kereskedelmi ügylet volt mindaz, a mi kereskedő által köttetett, minden ily ügyből származó jogi viták a testületi czéhbiróság által ítéltettek el a kereskedői szokások alapján. Ebben nyilatkozott a kereskelmi ügylet practicus jelentősége, de az ügyletép ennek folytán csakis a személy által minősíttetett kereskedelmivé. Az objectivitás minden tekintetben ki volt zárva annyira, hogy kereskedelmi ügyletet nem-testületi tag nem köthetett, ha bármennyire kereskedelmi volt is az, a dolog természete szerint olyannak nem tekintetett, az ily ügyletekből származó jogi viták a kereskedelmi törvényszék illetékességét meg nem állapították. E rendszerrel az ujabb codificatiók s első sorban a code de commerce szakított határozottan, midőn a kereskedelmi bíróságok hatáskörének szabályozásánál tárgyi — objectiv — szempontból indult ki. Még tovább ment a német kereskedelmi törvénykönyv, a mennyiben nem a kereskedelmi bíróság illetősége alapján, tehát nem formai alapon jelöli ki a kereskedelmi ügyleteket, hanem tisztán anyagjogi szempontokból indulván ki, a kereskedelmi ügy. leteket önállóan sorolja fel, s a subjectiv szempontot csakis annyiban fogadja el irányadónak, a mennyiben az elkerülhetetlenül szükséges. Ugyanez alapon áll a magyar keresk. törv.-könyv, a mely, hogy még a subjectiv, 259. §-ban felsorolt ügyleteknek is némi objectiv színezetet kölcsönözzön, a fenti §. élére következő tételt állítja: »A mennnyiben iparszerüleg folytattatnak, kereskedelmi ügyleteknek a következők tekintendők? stb. Az igaz, hogy ezen ügyleteknél még az ügylet minősiti első sorban a személyt kereskedővé; de másod sorban meg a személy az ügyletet kereskedővé, a miben a subjectiv szempont igen világosan nyilatkozik. Azonban ha ez ügyletek vizsgálásánál egy lépéssel tovább megyünk, a subjectiv szempontnak határozott és kizárólagos nyilvánulását fogjuk észlelni. Vegyük szemügyre a keresk. törvénynek a bizományi ügyletre vonatkozó a 383. §-ban foglalt határozatát, mely következőkép szól: » A jelen czimben foglalt határozatok akkor is alkalmazandók I ha a kereskedő anélkül, hogy ez rendes üzleti köréhez tartoznék, megbízásból más részére saját nevében egyes kereskedelmi ügyletet köt«. Ez esetben a bizományi ügylet épen nem tartozik a kereskedőnek a 260. §-ban érintett segéiyügyletei (Hülfsgeschat'te) közé; de még csak a 259. §-nál fogva sem tekinthető annak mert iparszerüleg nem folytattatik, sem az üzlet körén belül nem köttetik. Tehát mi minősiti az ügyletet kereskedelmivé ? Nem más mint maga a kereskedő a törvényben gyökerező rendelkezésnél fogva, mely szerint egy magában véve nem-kereskedelmi ügylet törvényesJíctiónál fogva bizonyos esetben, tekintettel az ügylet-kötő alanyra, kereskedelminektekinletik. Ugyanigy van ez a többi subjectiv, úgymint szállítmányozási, fuvarozási ügyleteknél. De még egy másik körülmény kifejtésére van szükségünk. A kt. 260. §-a szerint kereskedelmiek továbbá az úgynevezett segélyügyletek, melyek t. i. a kereskedelmi üzlet folytatásához tartoznak. Ezen ügyletek közt bizonyára számtalan oly jogügylet fog akadni, melyeket a kt. részletesen nem szabályoz, mert ezek csakis vonatkozással az üzletre tekintetnek kereskedelmieknek, ennélfogva számuk és fajuk meghatározatlan lévén, egy speciális törvénykönyv czélján és terjedelmén kívül esnék azok szabályozása. Ilynemű ügyleteket azonban a 259. §-ban felsorolt subjectiv ügyletek közt is találunk, pl. 2. p. »a bank és pénzváltói ügyletek* ; 6. p. »azon termelők ügyletei, kik saját terményeiket át vagy feldolgozzák, és a bányaipar ügyletei, a mennyiben ez iparágak a kis ipar körét meghalad ják«. Ez ügyletek nemcsak hogy szabályozva nincsenek a ker. törvényben, de még csak részletesen sincsenek felsorolva, Quid tunc? Miféle jogi jelentősége van annak, hogy a fenti kisegítő és subjectiv ügyletek kereskedelmieknek nyilváníttattak. Miféle törvény vagy törvények alkalmazandók ezek elitélésénél ? A dolognak két oldala van. Tekintsünk vissza a kereskedelmi törvény 1. cj-ára: »Kereskedelmi ügyekben, ha azok iránt a jelen törvényben intézkedés nem foglaltatik, a kereskedelmi szokások irányadók; ezek hiányában pedig az általános magánjog alkalmazandó*. Miután pedig a fent említett ügyletekre nézve a kt, intézkedéseket nem tartalmaz, nem lesz más hátra, mint első sorban a kereskedelmi szokásokat alkalmazni; de miután ez saját concret viszonyaink közt minél csekélyebb mértékben fog érvényesülhetni, az általános magánjog fog leginkább alkalmaztatni. De ismét azon kérdés merül fel, hogy egész terjedelmében-e vagy csak megszorításokkal, és ha megszorításokkal, minő terjedelműek és neműek e megszorítások ? Ez a dolog másik oldala. Első sorban is arra kell reflectálnunk, hogy a szóban forgó ügyletek a ker. törv. által kereskedelmi ügyleteknek nyilváníttattak ; ennélfogva a kt. második részének második, harmadik és negyedik fejezetében foglalt általános határozatok az ily ügyletekre is alkalmazást nyernek, pl. kamatok, egyetemlegesség, az ügyletek megkötése, teljesítési hely és időre stb.-re vonatkozólag. A fentebbi fejtegetések nyomán tehát két eredményt constatálhatunk : 1. Hogy vannak ügyletek, melyek önmagukban véve nem kereskedelmiek ugyan, de mert kereskedői jogalany által köttetnek, kereskedelmieknek fingáltatnak. 2. Hogy vannak kereskededelmi ügyletek, melyeket a kt. nem szabályoz, s ennélfogva a kereskedelmi szokások, illetőleg az általános magánjog szerint birálandók el, mindamellet bizonyos