Magyar Themis, 1878 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1878 / 13. szám - A gazdagodási keresetekről

— 99 — lap), nem eredeti minőségében, hanem mint a gazdagodás jogi alakú- I lata, hogy a panaszlottói elvonassék egy oly előny, melyre jogszerű igénye nincs, mely a jogügylet czélzataiban nem állott és melynek erejéig felperes kárával gazdagodnék. Ugyanezen értelemben veszi a gazdagodás fogalmát a német judicatura is, minek számtalan döntvényében consequens kifejezést adott. így többek között hogy csak egyet idézzek, 451/873. sz. döntvényében (lsd. Dr. Hoffman gyűjteményét II. köt. 56. 1.) midőn a gazdagodás fogalmát következőleg értelmezi: »Diedurchdiesen Artikel (t. i. Art. 83, W. 0.) dem Innhaber des Wechsels wieder dessen Aussteller und Acceptanten gewákrte sogenannte Bereicherungsklage setzt eine positive Bérei eh erung des Geklagten voraus; es soll damit dem Klager zu einer thunliehsten Ausgleichung des Schadens insoweit rerholfen werden, als der Beklagte in Folge der Praejudizirung oder Verjiihrung einen' Vermögensgevvinn verlangen würde, der ihm nach dem materiellen Rechte, d. h. abgesehen von dem, aus dem formalen Wechselgescbafte entspriiUenden Rechtsverháltnisse, nicht wirklich gebührt«. A gazdagodás fogalma e szerint nem a nemzetgazdasági meghatározás szerint veendő, mely minden vagyonszaporodásban gazdagodást lát, hanem a concret vagyonszaporodás azon értelmében, mely abban nyilvánul, hogy a váltóbeli elévülés avagy mulasztás következtében egyiknek a vagyona annyival szaporodik, mennyivel a másik vagyona fogy. A nemzetgazdászati értelemben vett gazdagodás épen nem feltételezi, hogy a szaporodott vagycn egy másik részről vagyonbeli fogyatkozást eredményezzen, — mert gazdagodni értékek önálló producálása. által is lehet. Az itt szóban levő gazdagodás azonban causalis í.exu^ban kell, hogy á'ljon egy másik oldalról szemben álló vagyonbeli fogyatkozással. A gazdagodás ezen értelemben vett meghatározása által önkényt talál megfejtést, hogy mi és mennyi az, mit e keresettel követelni lehet. Agazdagodási kereset felperese egyebet, mint amennyivel alperes az elévülés vagy mulasztás következtében gazdagodnék, nem igényelhet. Egymaga tehát azon körülmény, hogy elévülés vagy mulasztás esete forog fen, e kei-eset sikeres megindítására nem elégséges. Az ellenkező felfogás, mint az idézett gyűjteményben 171. sz. a felvett döntvény indokolása mondja, oda vezetve, »dass dem Klager der durch Versáumniss oder Verjiihrung verloren gegangene Regress Anspruch aus dem Wechsel unter den Namen eines Anspruches auf Bereicherung sachlich wieder hergestelt würde«. Ha ekként a gazdago- ! dási keresettel érvényesíthető igény magának a gazdagodás fogalmának meghatározása által szűk határok közzé van szorítva, még inkább korlátoltatik annak eredménye azon divatozó felfogás által, mely a gazdagodás tárgyának birtokát és az igény érvényesítésének idejét egymással szoros kapcsolatba hozza. így többek között Plósz (lásd a magyar váltójog kézikönyvét 294. 1.), ki is azon felfogást védi, hogy e keresettel csupán azon gazdagodás követelhető, a mely a váltókötelezettnek vagyonában a kereset kézbesítésekor még tényleg megvan. E felfogás védelméül Plósz többek között Hartmannra is hivatkozik, de ezen valamint az Ungerre történt utaláson kivül felfogását indokolni elmulasztotta. Különben Hartmann azt, a minek támogatásául őt Plósz felhívja, nem állítja azon terjedelemben mint Plósz (lásd Hartmann. das deuf sche Wechselrecht 512—513.1.). Hartmann ugyanis azt, mit Plósz állit, csupán azokra vonatkozólag mondja, kik szerződési képességgel nem birnak, — és ezt általános magánjogi elvek következményeként helyesen, — míg egyebekben a gazdagodási kereset ellenében alperesnek kifogást ád, hogy a litis contestatio előtt a gazdagodás tárgya minden reá t. i. alperesre háramlott előny hátrahagyása nélkül veszendőbe ment. Oly elismert tekintélyekkel, minő a váltójog terén Németországban Hartmann és nálunk Plósz, ellenkezésbe helyezkedni, talán szerénytelenség. De a tudományban nem a tekintélyek, hanem az érvek súlya nyom, maguk az érvek pedig azon meggyőződés mértéke szerint birnak értékkel, melyet előidézni képesek. Engem Hartmann, Plósz által elfogadott érvei azon időpont tekintetében, mely a gazdagodás fenforgása kérdésénél figyelembe jön, meggyőzni képesek nem voltak, sőt a gyakorlatban előfordulható és tényleg előforduló esetek szemmel tartása mellett ugy találom, hogy Hartmann theoriája gyakorlatilag kétséges értékűvé teszi azon jogsegélyt, melyet a törvényhozó az elévült vagy késvesztett váltó alapján a praetori természetű gazdagodási keresettel nyújtani szándékozott. Hartmann különben az uralkodó theor/a által elfogadóit tana szerint a gazdagodási kereset a kibocsájto ellen eredményre mindazon esetekben nem vezet, melyekben a váltó elfogadványozása az intézvényezett által az ugyanez t. i. az intézvényezett és a kibocsájto között fenforgó hitelmüvelet folytán eszközöltetett, mert az esetek ezen nagy csoportjában a forgató kárával positive gazdagodott kibocsájtóra nézve a gazdagodás tárgya már a váltó elfogadványozása idejében minden előny hátrahagyása nélkül tényleg veszendőbe ment, Ugy találom, hogy a hivatkozott elmélet ez esetben a gazdagodási kereset, lényének, mint a melynek czélja a váltójogi elévülés vagy mulasztás folytán előidézhető jogtalan gazdagodást megakadályozni és ez által a váltójog szigora és a közönséges magánjog között a megzavart egyensúlyt lehetőleg helyreállítani, meg nem felel. Akárhányszor megtörténhetik, hogy a váltó kibocsátója egyenesen a forgató kárával gazdagodik, ámbár a közötte, t. i. a kibocsájto és az intézvényezett között létrejött, de a forgatótól teljesen független ügyletnél fogva a gazdagodás tárgyától ante litem contestatam minden előny hátrahagyása nélkül elesett. Nem látom a gazdagodás lényegével összeegyeztethetőnek, hogy adott esetben a forgató csupán azért essék el a kibocsájto ellen a gazdagodás qua residuum czimen támasztható keresettel, mert a gazdagodó kibocsájtónak tetszett a gazdagodás tárgya tekintetében azintézvényezettel teszem könnyelmű hitelezési ügyletre lépni. A Hartmannféle elmélettől eltérőleg határozott a fenfoigó kérdés tekintetében a berlini feltörvényszék is egy Blaschke által (das österr. Wechselrecht 6. kiadás 297. 1. 9. jegyzet) idézett concret eset alkalmából, amidőn is kimondatott, miként nem szükséges, hogy alperes a kereset megindításakor még a gazdagodás tárgyának birtokában legyen. A kifejtettek szerint a gazdagodási kereset a váltói obligo alapjául szolgált anyagi jogviszonyból meriti forrását. Ugyanazért e kereset nem váltói útra tartozik, hanem követi magának a forrásnak illetőségét, E felfogásnak váltótörvénykönyvünk 90. §-a bővítésével a n. v. rsz. 83. articulusának nyílt kifejezést adott akkor, midőn a k ö z t ö rv é n y i u t kitételét szövegébe felvette, mert mint az Apáthy-féle tervezet 114 czikkének indokolása mondja, »e nélkül a kérdéses intézkedés azon ferde magyarázatra adhatna alkalmat, mintha a szóban levő kereset, daczára az elévülésnek váltói útra tartoznék«. A tervezet ezen bővítése a törvény szövegébe is felvételt talált. A gazdagodási kereset tehát ámbár a váltójog által nyújtott, de nem váltói, hanem köztörvényi kereset, épugy mint bármely más köztörvényi uton érvényesített per. Nem helyeselhető e szerint Benaud érvelése (lásd Lehrbuch des allgemeinen deutschen Wechselrechtes 3. kiadás 318. 1.), ki a gazdagodási keresetet, habár köztörvéuy utján érvényes;tett bővebb értelemben vett váltókeresetnek mondja, és ezt a törvény szavaiból akként igyekszik indokolni, meit a német váltórendszabály 83. (váltótörvén}ünk 90. §-ával analóg) articulusa azt mondja, hogy kibocsájto és elfogadó a váltóbirtokos irányában kötelezve maradnak, (Aussteller und Acceptanten bleiben dem Wechselinhaber verpflichtet). Habár ezek szerint a gazdagodási kereset tisztán köztörvényi kereset, mivel kiindulását azon factum képezi, hogy egy a váltón alapuló és váltói uton érvényesíthető igény a váltótörvényen alapuló cselekmények elmulasztása avagy váltójogi elévülés folytán veszendőbe ment, e kereset egyebekben érvényes de elévült vagy késvesztett váltót tételez fel, és a kereseti jogosultság alakilag maga a váltólevél által igazoltatik (lásd Apáthy i. m. 258. 1., Plósz i. m. 293. ]., Hartmann i. m. 510.1., Benaud i. m. 318.1.). E részt anémet elméletben és gyakorlatban nézetkülönbség aliguralkodik. De ugy a gyakorlatban mintazelméletben különböző felfogások tárgyát képezi az, hogy van-e helye e keresetnek a váltó elveszte esetében, és ha igen, elegendc-e a váltó birtokban voltát és elvesztet igazolni, avagy az elveszett váltó a megsemmisítése szükséges-e. . . Apáthy a kérdésre épen nem reflectál; Renaud az elveszett habár megsemmisített váltó alapján gazdagodási keresetet nem ád, mig Hartmann és Hartmann nyomán Plósz a gazdagodási keresetnek az elveszett de megsemmisített váltó alapján is helyét látja. Ugyanezen felfogást követi a német judicatura mint az több legfőbb itélőszéki döntvényben világos kifejezést talál, igy többek között a Hoffmannféle gyűjtemény II. kötetében 92. sz. a. felvett 193/872. sz. a. legfőbb birodalmi törvényszéki határozat, mely ugy látszik, hogy még csak a megsemmitést sem találta minden körülmények között szükségesnek, ámbár későbbi alább idézendő döntvényekben a semmisítés szüksége mellett e részt a német gyakorlat előbbi felfogásától eltért. »Es kann dahin gestellt bleiben, ugy mond többek között e határozat, ob zur Begründung der Klage aus Art. 83 die vorgangene Amortisation des betreffenden Wechsels schlechthin unerlásslich und nicht viel mehr der Nachweis, dass Klager in der That der alléin und ausschliesslích Berechtigte sei, mithin ím Falle seiner Klaglosstellung der verklagte Acceptant von einem andervveiten Anspruche nicht bedroht werde, auch auf andern Wege hergestellt werden könne«. (Blaschke i. m. 295, lapján a német gyakorlatból e kérdésre vonatkozólag két ellentétes határozatot idéz, egyet midőn a berlini feltörvényszék kimondotta, hogy a .váltó megsemmisítése nem szükséges és egy másikat,melyben akasseli felebbviteli bíróság az elveszett váltó alapján csak is előzetes megsemmisítés után ad gazdagodás czimén keresetet). A mi már most magát a felvett kérdést illeti, igaz, hogy sem a német váltórendszabály, sem pedig váltótörvénykönyvünk nem tartalmaznak intézkedést a gazdagodási keresetre vonatkozólag az est tre, ha a váltó veszendőbe ment. De azért a törvény szelleméből és analógiájából következtetve azt hiszem, hogy a váltó elveszte a gazdagodási keresetet nem akadályozza, ha csak a váltó szabályszerűen megsemmisíttetett. Szükségesnek találom ez esetre a megsemmisítést mindenek előtt azért, mert maga a váltó a gazdagodási kereset egyik feltételét képezvén, e feltételtől eltekinteni nem lehet, és következetesen maga az okirat hiányának esetére az az egyedül lehető módon vagyis a megsemmisítés által helyettesítendő. De kizárólag gyakorlati indokok azok, melyek ahhoz vezetnek, hogy elveszett váltó alapján csak előzetes megsemmisítés után indítható gazdagodási kereset. Meit ámbár a német birodalmi feltörvényszék hivatkozott döntvénye legalább is kétségesnek tekinti, hogy nem lehetséges-e a gazdagodási keresettel megtámadottat megsemmisítés nélkül is, tehát más módon védelmezni az iránt, hogy a meg nem semmisített váltó alapján más oldalról megtámadtatni nem fog, — én e védelmet gyakorlatilag legalább is szerfelett nehéznek tartom. A megsemmisítés azon egyetlen mód, mely által a megtámadott kétséget kizárólag védelmet talál az egyéb oldalokról jöhető megtámadás ellen, és e védelmet az, kitől igényeltetik, joggal megkövetelheti. De szükségesnek látom az előzetes megsemmisítést különösen akkor, ha váltójogi mulasztás fenforgása mellett a saját rendeletre intézőtől követeltetik fizetés, mert ha a saját rendeletre intéző fizetést teljesít, esetleg még váltójogi regressusa lehet az elfogadón és igy erre való tekintettel részére vagy az