Magyar Themis, 1878 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1878 / 13. szám - A gazdagodási keresetekről

— 100 — eredeti váltó vagy pedig annak nem léte esetére az ezt pótló megsemmisítési végzés kiszolgáltatandó. A gazdagodási keresetnek tehát elveszett váltó alapján csakis előzetes megsemmisítés után látom helyét. A német birodalmi főtörvényszék egy a fent idézettnél későbbi döntvényében ennek világos kifejezés van adva. midőn az mondatik (id. gyűjteményi, k. 155. döntvény) »Wie jede Klage aus dem Wechsel, so bedarf auch die Bereicherungsklage des dea Original-Wechsel ersetzenden Amortisations Urtheiles« (163/873. sz. a. határozat). De ha az elveszett váltó megsemmisíttetett, a keresetnek ép ugy helye van, mint az eredeti váltó alapján. Az ellenkező felfogás védői, vagyis azok, kik csak eredeti váltó alapján engednek gazdagodás czirnén keresetet, magára a törvényre és illetve arra hivatkoznak, hogy a törvény (német vrsz. 73. art., magy. váltótörvénykönyv 78—79. §§.) a váltó megsemmisítéséről csakis a váltóbeli jogoknak az elfogadó elleni érvényesítésére való tekintettel intézkedik , mig a megsemmisítésről a gazdagodásikereset megindítása czóljából intézkedést nem tartalmaz. Ez tény; de hibás az abból vont következtetés. A váltótörvénynek a gazdagodási kereset megindítása czéljából nem is kell megsemmisítési intézkedéseket tartalmazni, mert a gazdagodási kereset, — mint már több ízben hangsulyoztatott — nem váltóigéret teljesítésére irányul, hanem köztörvényi kereset, mely a váltójog által nyujtatik, melyhez azonban maga a váltólevél szükséges levén, az a kereset rae;indithatása czéljából ép ugy megsemmisíthető, mint bármely más okmány. Hogy maga a megsemmisítés a váltótörvényben előirt szabályok szerint történik, a kérdésen mit sem változtat és természetes folyománya annak, hogy egyebekben érvényes váltó megsemmisítéséről van szó. A megsemmisítés, mint Hartmann kifejti (id. munka 511. 1.), egy általános jogsegély, hogy oly ügyiratok, melyekhez átruházható követelési jogok füzvék, elvesztés esetére hatálytalanoknak nyilvánitassanak a czélbói, hogy maga a követelési jog az okmánytól elválasztassék. Ezen jogsegély tehát épugy megilleti azt, ki gazd.igodási kereset czéljából óhajt egy váltót megsemmisíttetni, mint azt, l;i akár egy más okmányt más czélbói akar megsemmisíteni. És ha a törvény a váltó megsemmisítését elegendőnek találja, hogy a váltó elfogadója ellen váltói jogok érvényesíttessenek, akkor nincs ok kizárólag eredeti váltót követelni és annak a megsemmités által való pótolhatását kivánni ott hol nem szigorú feltételekhez kötött váltói jogok érvényesítéséről, hanem egy köztörvényi tehát legalább formák tekintetében enyhébb elbírálás alá jövő keresetről van szóDe megindithatónak vélem a gazdagodási keresetet elveszett és szabályszerűen megsemmisített váltó alapján azért is, mert ez az egyedüli módja annak, hogy az elveszett váltó kibocsájtója, ha épen ő az, ki gazdagodnék, fizetésre kényszeiittessék. Ha ugyanis az eredeti váltó elveszett, tekintve, hogy bemutatásra és óvás felvételére csakis és k izárólag az eredeti váltólevél alkalmas váltójogi hatálylyal, a váltó kibocsájtója — még ha a voitaképeni gazdagodó ő is, — minden fizetés alól szabadul, mert a váltó megsemmisítése folytán váltójogilag csakis az elfogadótól követelhető fizetés. Ha e mellett még a gazdagodási keresethez is kizárólag az eredeti váltó követeltetik. és annak a megsemmisítés által való helyettesítése kizáratik, az esetleg gazdagodott kibocsájtó minden obligo alól szabadul és a váltóbirtokos megfosztatik azon egyetlen lehető módtól, melynek segélyével a gazdagodó kibocsájtótól fizetést követelhetne. A gazdagodási kereset elméletének további érdekes kérdését képezi, hogy e czimen kitől és ki követelhet fizetést. Azt, hogy e keresetnek ki ellen van helye, a törvény világosan meghatározza. A váltó kibocsájtója és elfogadója azok, kiknek egyike e keresetek alpereseiként jelentkezik. A törvény azonban nem elégszik meg azzal, hogy egyenként felsorolja azokat, kik gazdagodás czirnén megtámadhatók, mennyiben még külön meghatái ózza azt is, hogy ily keresetnek a forgatók ellen — kiknek váltókötelezettsége megszűnt, helye nincsen. A törvény §-ának ezen második bekezdése felesleges és gyengébbek kedvéért látszott a német törvény nyomán felvettnek, menyeiben mihelyt taxatíve fel vannak sorolva azok, a kik e keresettel megtámadhatók, önkényt következik, hogy annak azon váltókötelezettek ellen, kik felsorolva nem lettek, helye nincs. A §. ezen toldata annál feleslegesebb, mert kibocsájtó, elfogadó és forgatón kivül a váltón egyéb minőségben kötelezettek is, mint váltókezes, névbecsülő. — elfogadó fordulhatnak elő, kik ellen e keresetnek szintén nem lehet helye, ámbár sem azok között, kik a keresettel megtámadhatók, sem pedig azok között, kik meg nem támadhatók, felsői olva uincsenek. A mi különösen e keresetnek a forgatók elleni világos kizárását illeti, azt a váltó forgalmi rendeltetéséből származó indokok támogatják, és nem annyira az, mit uj váltótörvényünk első feldolgozója (lásd Mutschenbacher a magyar váltójog oknyomozólag, történetileg stb. 146. 1.) állit, ki is a gazdagodási kereset elméletéről irt egy egész oldalos fejtegetésének körülbelül 1ji részében a törvény ez intézkedéseinek okait nyomozván, az okokat abban találja. »mertigaz ugyan, hogy rendszerint ezek (t. i, a forgatók) is nem ingyen, hanem bizonyos értékért adják a váltót tovább, teszik forgatmányaikat, de ezekre nézve mégis gazdagodásról szó nem lehet, miután maguk is ugyanoly értékért szerezték meg a váltót, és igy azt csak ugyanazért adták, a miért vett<:k.« Ha a törvény kétszeresen világos szavai mellett a gazdagodási kereset alperese tekintetében alig látszik kétség fenforogni, minden kételyt még a törvény világos szavai sem képesek eloszlatni. így többek között felvethető azon kérdés, hogy van-e e keresetnek a kibocsájtó ellen akkor helye, ha a saját rendeletre szóló váltón annak kibocsájtója egyszersmind forgató is! Azt hiszem, hogy e keresetnek helye van, mert az nem a forgató, hanem a kibocsájtó ellen intéztetik. — Hogy a kibocsájtó egyszersmind forgató is, oly körülmény, mely kifogásként nem érvényesíthető. Némileg analóg ez eset a vtk. 42. §-a illetve a német váltórendszabály ugyancsak 42-ik articulusa esetéhez. Ezen §. szerint az előző az óvást ezen kifejezéssel »óvás nélkül* vagy »költségek nélküli elengedheti. Ha ekként a saját rendeletre szóló váltó forgatója és egyszersmind kibocsájtója az óvást elengedte, nem uralkodik kétség az iránt, hogy az ekként lemondó előző ellen a viszkereseti jog fentartására óvás nem szükséges, ámbár az az előző által kibocsájtói minőségében elengedve nem lett. A mellett tehát, fogy a saját rendeletre kibocsájtó ellen, ki egyszersmind forgató is, a gazdagodási keresetnek helye van, ez eset hasonszerüsége is szól. De nincs helye e keresetnek az el nem fogadványozott váltó alapján az intézvényezett ellen még akkor sem, ha ez a váltóért fedezetet kapott, mert a törvény világosan »elfogadóról és kibocsájtóról szól* és az intézvényezett mindaddig, mig a váltót el nem fogadta, a váltóilag kötelezettek során kivül áll. Nem olyan egészen egyszerű azon kérdés eldöntése, hogy a gazdagodási kereset jogosultsága kit illet meg. Az általánosan elterjedt elmélet szerint e jog a váltó birtokosát, vagyis azt illeti meg, ki a váltó alapján váltói uton érvényesíthetett volna jogokat, ha elévülés vagy váltójogi mulasztás esete nem forogna fen. Azonban az, ki ekként mint a gazdagodási kereset felperese fellépni jogosítva van, nem mindig ugyanazonos azzal, kinek kárára alperes a fenforgó elévülés vagy mulasztás folytán gazdagodnék. A károsult, vagyis az, kinek kárára a gazdagodás esete fenforog, lehet sőt igen gyakran épen a váltóbirtokosnak valamelyik előzője. De a váltó minden egyes forgatója egyetemleges összeköttetésben és illetve jogi vonatkozásban áll minden egjes előzőjével és ezen egyetemleges vonatkozás az, mely a legkésőbbi forgató jogát is megállapítja arra nézve, hogy a vele közvetlen jogviszonyban nem állott kibocsájtöt vagy elfogadót gazdagodási keresettel megtámadhassa (l.Hartmann 513. a). (Ellenkező nézetben van Blatschke, ki azt vitatja, hogy gazdagodási keresetnek nincs helye, ha nem a váltóbirtokos, hanem annak valamelyik előzője az, kinek kárával a gazdagodás történt). Ha ekként a gazdagodott, a váltó egy oly birtokosa támadja meg e keresettel, ki vele közvetlen összeköttetésben nem állott, a gazdagodó és károsult közötti causalis nexus még mindig fenforog, mert a forgatmányok összefüggő lánczolatánál fogva a felperesként fellépő váltóbirtokos annak jogutódjaként tekintendő, kinek közvetlen kárára a gazdagodás történt. Ebben látom akár a legtávolibb forgatónak jogosultságát, hogy daczára annak, miszerint a gazdagodás voltaképen nem közvetlenül az ő kárára történik, e keresettel felléphet. Más szempontból indul ki Hartmann e jogosultság indokolásánál, midőn azt mondja, hogy akár ingyenesen akár pedig érték (valuta) adása mellett szerezte legyen a váltóbirtokosa magát a váltót, azt mindkét esetben annak föltételezése és elvárása mellett szerezte, hogy a váltósommá az intézvényezett által a lejárat napján ki fog fizettetni. Ha ezen várakozása bármily akadálynál fogva nem teljesül, a váltóbirtokos már önmagában károsul, akár ha érték mellett szerezte a váltót, és igy az adott érték kifizetését várja, akár pedig ha ingyenesen szerezte és az által egy részére kilátásba helyezve volt előny veszendőbe ment. Hartmann szerint a váltóbirtokos részére mindkét esetben károsodás forog fen, habár e károsodás a váltó ingyenes szerzése esetében nem positiv, mert kár alatt minden a vagyonbeli állapotban jelenkező rosszabbulást ért. A váltóbirtokos ezen részint positiv részint pedig negatív vagyon fogyatkozásában látja ugyanannak jogosultságát a váltó kibocsájtójától vagy elfogadójától gazdagodási kereset utján elvonhatni azt, mivel ugyanez Hartmann kifejtett érvélése szerint a váltóbirtokos kárával gazdagodnék. Hartmann ezen érvelése a gazdagodási kereset lényének már csak azéit sem látszik tökéletesen megfelelni, mert voltaképen a lucrum cessans alapján is keresetet ád akkor, midőn maga Hartmann több helyen hangsúlyozza, hogy e keresetnek alapját a már értelmezett positiv gazdagodás képezi. Positiv gazdagodásnak positiv vagyonfogyafkozás felel meg s ellenmondást vélek látni abban, ha egyszer az mondatik, hogy e keresettel csak az követelhető, a mivel a váltó kibo. csajtója vagy elfogadója p ősit ive gazdagabb lett, máskor pedig ismét megengedtetik, hogy e keresettel támadás intéztessék akkor is, ha egy oly vagyonbeli előny ment veszendőbe, mely mint positiv vagyonrésze a jogosult vagyonában egyáltalán csak akkor jelentkezett volna, ha a váltó elérte czélját. Hogy különben a gazdagodáson alapuló követelési jogosultság engedmény utján való átruházás tárgyát képezheti, a jogok átruházása tanának természetes következménye. Az eddigiekben az vizsgáltatott, hogy kit illet meg a jogosultság gazdagodás czirnén követelést támasztani. Ezek után nem lesz felesleges futólag vizsgálni, hogy kit nem illet meg e jog Nem illeti meg mindenek előtt e kereset azon váltókötelezettet, ki — miután a maga részéről váltójogi mulasztás hogy elévülés folytán a váltókapcsolatból kilépett —a váltóösszeget, daczára, hogy arra ekként kötelezve többe nem volt, kifizette. Ily esetben a váltókötelezett egy oly fizetést teljesített, melyre kötelezve nem volt. Az általa szenvedett kár tehát a kibocsátó vagy elfogadó előnyével, gazdagodásával okszerű összefüggésben nincs. Ezen értelemben határozott a német birodalmi főtörvényszék egy concret eset alkalmával az id. Hoffman féle gyűjtemény ben 138. sz. a. felvett, 554/872. sz. a. döntvényében, mert