Magyar Themis, 1878 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1878 / 10. szám - Az uj német birodalmi csódrendtartás. 2. [r.]

vaslat nincs tekintettel, a jogügyi bizottság minden bizonynyal beilleszti, s a javaslat ezen §-át valamint az 1871. V1IL t.-cz. 28. és 29. §-ait is elveti, hogy végre valahára megszüntettessék azon ferdeség, miszerint a bírósági hivatalnok az elnöki megintés ellen ugyanazon elnök vezetése alatt álló törvényszék fegyelmi birósághoz folyamodhassák. A leghelytelenebb módon van az »áthelyezés« mint fegyelmi büntetés a javaslatba felvéve. Látszik, hogy nagy takarót akarnak, a mely alá mentől több férjen; azért az áthelyezést mint önálló és mint mellékbüntetést vették fel. Ebben igen veszélyes momentum és sok tekintetben igazságtalanság is rejlik. Mert ha egy biró olyan helyről, a honnét szivesen akar szabadulni, áthelyezésre lesz Ítélve, valóságos kegyben részesül, mert neki ez nem büntetés, hanem jótétemény; ellenkezőleg, a vidék lesz megbüntetve, a hova teszik. Ha pedig más esetben az áthelyezés nem fogagotosittatik, az illető büntetés nélkül maradt. Helyes csak ugy volna ezen büntetési nem, ha már meg kell lennie, hogy mint mellékbüntetés a feddéshez és a pénzbirsághoz csatoltatuék és pedig különböző tartamra. Mert azt senki sem fogja tagadhatni, hogy az, a ki roszalásra és áthelyezésre ítéltetve Trencsénből Erdélybe áttétetik, sokkal sulyosabban fog sújtatni, mint az, a ki pénzbirság és áthelyezés vagy puszta áthelyezés büntetése mellett, a legközelebbi bírósághoz tétetik. Az administrativ hatóságnak állana jogában ezen büntetést súlyossá vagy hatálytalanná tenni. Az osztrák törvényből vétetett ezen ott önállólag egészen más keretben mint legényhébb szereplő fegyelmi büntetés, a nélkül hogy kellőleg megfontolva lett volna, mily alakban kell meglevő büntetéseink keretébe beilleszteni. Ha már e büntetési nemre oly nagy szükség van, ne csak facultative, hanem bizonyos esetekben imperative alkalmaztassák, de egyedül mint mellékbüntetés. A javaslat 5. §-a valóságos csodabogár. Azt tartalmazza, hogy a birói segéd- és kezelő személyzet és a végrehajtók fegyelmi ügyeiben a második és utolsó fokú biróság az igazságügyminiszterium lesz. Határozottan elvárjuk, hogy a jogügyi bizottság ezen hóbortos tervet megsemmisíti. Mert ha az 1869. évi IV. t.-czikkben foglalt ^igazságügyi chartai szerint a közigazgatás a bíráskodástól el van választva és senkit illetékes birájától elvonni nem lehet, akkor nem szabad azt sem megengedni, hogy a minisztérium valamely ügybuzgó gyakornoka lépjen a rendes bíróságok helyébe. Az elnöki hatalmat kell nagyobbítani és ez ellen a felebbezést a minisztériumhoz megengedni. Ez lehet a főfelügyelet egyik kiegészitése. Eddigi fegyelmi eljárásunk egyik igen érzett hiánya az, hogy az előnyomozás gyors és sikeres eszközlése iránt nem intézkedik. Jelenleg nem lehet a fenforgó körülmények tekintetében oly tájékozást nyerni, melynek alapján, akár az ügyész, akár a felettes hatóság bizton tudná, van-e itten fegyelmi eljárásra ok és alap, vagy nincs. E tekintetben a javaslat segíteni akar; de a legferdébb módon teszi. Az ügyész arra van jogosítva, hogy a bírót nyilatkozattételre felhívhatja, mielőtt a fegyelmi eljárást megindítaná. Közvádló feladatának kell ezt tekinteni ? Nem az elnök, nem a hivatalos főnök vagy pedig a fegyelmi bíróság tagjának feladata az eló'nyomozást megejteni? A >független« biró folytonosan ki lesz téve azon zaklatásnak, hogy igazolnia kell magát, ha az ügyészség faggató kérdéseket intéz majd hozzá de rebus omnibus et quibusdam aliis. Valamit hallottak a franczia ügyészség (ministere public) nagy hatalmáról ez ellenőrzési jogáról, a nélkül hogy figyelemre méltatták volna, hogy egészen más állása van nálunk a kir. ügyészségnek. A pongyolaságra való felhívást tartalmazza a javaslat 9. §-a, mert a felebbviteli fegyelmi biróság tetszésére bizza, akar-e szóbeli tárgyalást tartani vagy nem. Természetesen, csupa kényelemből nem fog soha tartani. Ezen §. különös tetszésben fog a főügyészségnél részesülni, mert általa a jelenleg igen csekély ügyészi teendők még inkább fogynak. A főügyészség eddig tulajdonképeni közvádlói teendőket, néhány sajtóügyi szereplésen kivül, csak a fegyelmi esetekben teljesített ; most ez is megszorittatik. Valódi dictaturát és önkényt akar ajavaslat 10. §-a behozni, a melynél vastagabbat még a Bach-korszak erőszakoskodása sem tudott felmutatni. Az 1871. IX. t.-cz. 1. §-a egy ponttal szándékoztatik bővíteni, mely szerint a biró bármikor áthelyezhető, ha személyes viszonyai vagy egyéb fontos körülmények addigi állásán való üdvös működését lehetetlenné 8 ennélfogva áthelyezését a bírói hivatal érdekében kívánatossá teszik. Meg kell vallani, eléggé ügyes frásisokba burkolgatták az administrativ »sic volo sic jubeo« önkényét. Hol van az a biró, a kit ezen szó-ár leple alatt minden hónapon legalább egyszer át nem lehetne helyezni! Nyilatkozhatik ölhosszu felterjesztésben, még is oda fog tétetni a biró, a hova az áthelyezőnek tetszik. Lesz tehát három szép neme az áthelyezésnek: az egyik mint önálló fegyelmi büntetés, a másik mint mellékbüntetés és a harmadik az egyszerű administrativ áthelyezés — a >birói hivatal« érdekében. Nagyon sok ez a jóból. Látszik, hogy minden áron azon voltak, csak az áthelyezést mennél jobban beplántálni a törvényjavaslatba; ez oly házi szer, a mely mindenre jó. Ha egy helyen a jogügyi bizottság véletlenül kitörülné is az áthelyezést, talán átcsúszik észrevétetlenül a másikon. És ezt nevezik nálunk a birói függetlenség visszahelyezésének. Nem volt ujabb időben rendőri állam, mely a birói hatalom függetlenségét ugy megtörte volna, mint ezt a javaslat akarja tenni — az alkotmányos magyar »jogállam< részére. A 13. §. uj birói elnevezést akar meghonosítani, a menynyiben >felhalmozódott hátrálékok feldolgozására vándorbirót« tervezget. Ezt persze azért kell behozni, mert épen a német birodalmi birósági szervezet tárgyalása alkalmával a legjelesebb német jogászok szólaltak fel ilyen birói berendelések ellen igen alapos okok miatt. Az előadottak után mindenki átláthatja, hogy ezen törvényjavaslat legkevésbbé a birói függetlenség visszahelyezésére, hanem ennek örökre való megszűnésére van irányozva. Hogy ez legyen-e reform és haladás, arra mindenki meg fogja a választ találni. Az osztrák jogászok egyik legkiválóbbja rövid idővel tz előtt e sorok irója előtt akként jellemezte a magyar igazságügyi reform irányát, midőn a bagatell-törvény szóba került: »Nagy hánkolódások közepette fejlődnek önöknél az igazságszolgáltatás ujabbkori alapfeltételei; egy évben két lépést tesznek előre, a másikban hármat hátra.« Vajon mennyire fogunk ily értelemben ezen törvényjavaslattal haladni? Az uj német birodalmi csódrendtartá*. II. A közadós kétoldalú szerződéseinek teljesítése. (Dr. B. I.) Mint múltkor láttuk, a német csődrendtartás szerint a tömeggondnok kezébe van letéve a közadós kétoldalú szerződéseinek jogi sorsa. A mennyiben az ilyen szerződés a csődnyitás előtt egyik fél részéről sem teljesíttetett vagy csak részben teljesittetett, a tömeggondnok a szerződés teljesítését követelheti vagy attól elállhat. Mi e szabályban csődjogi szabályszerűség ? Jól megnézve kevés. Az hogy a tömeggondnok a szerződés teljesitését követelheti vagy elengedheti, továbbá hogy teljesítést csak ugy követelhet, ha maga részéről is teljesített vagy kész a teljesítésre; nem uj, nem különleges jogszabály. A kötelmi jognak a kétoldalú szerződésekre vonatkozó sarktételei applicáltatnak itt a csődeljárásra. Az »expressis verbis«-szerü rendelkezés elejét akarja venni a netáni kételyeknek. A gyakorlat különben könnyen hajlandó volna az »exceptio non adimpleti contractus« elvét a csődeljárásból kiszoritani. A sajátszerűség egyedül abban áll, hogy az a jog, mi megilleti atömeggond°nokot, — mint az egyik szerződő fél, a közadós jogutódjának a csődtömegnek képviselőjét — nem adatik a csődeljárásban a másik szerződő félnek is. A harmadik személy a közadóssal kötött kétoldalú szerződés alapján ugyanis ennek csődtömege ellen csak nemteljesités miatti kártérítési igényeket érvényesíthet. A szerződés teljesitését annak eredeti tar-