Magyar Themis, 1878 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1878 / 46. szám - A magyar magánjog mai érvényében különös tekintettel a gyakorlat igényeire. Irta Zlinszky Imre. Első füzet: A magyar magánjog általános része

— 364 — kérdést tűzte ki. Reménylem, hogy ezen alkalommal a jogászgyülés átalában ki fog térni mindazon elvi kérdésekre, melyek a kittizöttel kapcsolatosak. Ha azt vitatjuk, mily jogi védelem nyújtandó a prioritások birtokosainak, akkor ép oly joggal kérdezhetjük, nem volna-e czélszerü, bankoknál és takarékpénztáraknál a betevőknek, — biztositó intézeteknél a biztosítottaknak befolyást engedni a társulati ügyek menetére? Nem volna-e czélszerü, a sorsjegybirtokosról gondoskodni s a részletlevelek (Ratenbriefe) rendezését elvileg megállapítani? Nem volna-e helyes, a passiv bankügyleteket átalában contingentálni, mint ez a záloglevelekre nézve már is megtörtént ? És hogy állunk a közforgalmi értékpapirok megsemmisítésével? Mindezekre szerencsém lesz a következőkben kitérni, mert a prioritások kérdésével igénytelen felfogásom szerint szoros elvi összefüggésben állanak. — A záloglevelekről gondoskodtunk: ha helyes az elv, ugy alkalmazásánál nem kellene megállani fél uton. Dr. Herich Károly. Jogirodalom. A magyar magánjog mai érvényében különös tekintettel a gyakorlat igényeire. Irta Zlinszky Imre kir. üüö táblai biró, magyar tud. akadémia l.tag, stb. Első füzet: A magyar magánjog általános része. Budapest 1818. 141. I. i>Szellemí betegségben szenvednek azok, kik e miatt eszük használatától meg vannak fosztva«. (Zlinszky Imre : A magyar magánjog : 44.1.) Midőn Raoul Spifame, egy XVI. századbeli lángelmü franczia jogász, refornieszrnéit mint II. Henrik király 1556-iki képzelt arrétsjeit kiadta Dicaearchiae Henriéi regis christianissimi Progymnasmata czirnü müvében, bolondnak tartották. Egyes eredeti eszméjét, mint az Ítéletek indokolásának követelményét, hazájában csak a forradalmi korszak törvényhozása valósitá meg. Ki ma a magyar magánjog rendszerét leirni akarja, Raoul Spifame nyomdokaiban kellene hogy haladjon. Képzelt szabályokat kellene mint magyarokat felállítania, azon reményben, hogy a jövő azokat szentesíteni fogja. E jogrendszernek van jövője, melyet feltalálni, és múltja, melyet felfedezni lehet; de jelenje nincs. Az ősi mozaikkép köveit kitördelték; mi maradt, az por, melyen nem lehet építeni. A jövő kulcsát a tudomány adja; de ez kosmopolita. Örültünk, hogy akad, ki e nagy feladattal szembeszáll, és nem fél attól, hogy az 1877. XX. t.-cz. alapján gondnokság alá helyezik. Mert nagy feladat, lángelme feladata. Ismerni az egyes jogfajokat annyira, hogy azok összehasonlítása lehetséges legyen; egy jogtudományi Linné, Buffon feladata. Mennyi tanulmány kell p. o. 8—900 kötet law reportban, melyek a világ legtételesebb jogának ugyszólva inductiv növekedését megértetik, vagy a Svod zakonov ukasaiban, melyek régi jogunkra annyi világot vetnek, mint a német jogkönyvek; mennyi tanulmány kell az ellenkező irányú, a római jog általános elveiből kiinduló jelenkori codifikatió terén, a román és német államok legújabb alkotásai megbirálhatásához, Livingston, századunk legnagyobb codificatorának louisianai polgári törvénykönyvének megbecsülhetéséhez! Es a jogfajok ismerete, forrásaik, fejlődésük ismerete még csak alphája a nagy feladat megoldásának. Mennyi ész és mennyi szellem szükséges az összehasonlítás gyümölcsözővé tételéhez, helyes mérték alkalmazásához, helyes értékbecsléshez, helyes következtetések levonásához, azon organikus eklekticismushoz, mely a lángelmü tudós kiváltsága! Ismerni a jog egyetemes társadalmi alapjait; ismerni hazánk gazdasági, erkölcsi és politikai állapotait és szükségleteit, hogy a kettős czélszerüség követelménye követtethessék s oly jog létesíttessék, minőt népünk ingényel és minőt éltetni, gyakorolni képes legyen; az igazság és a valóság mily biztos érzéke kell ahhoz! Ismerni saját jogunk múltját és szellemét, mennyi eredeti forrástanulmányt igényel! — Akadt vállalkozó, ki a nagy amerikai, angol és franczia birák nemes példája által ösztönözve, bár főbírói tisztében és sokuldalu irodalmi tevékenység által már is túlterhelve, megírja négy füzetben és talán négy hó szabad óráiban a nagy munkát. Egy irányban el kellett találnia Raoul Spifame példáját: a mi e füzetben foglaltatik, az kevés kivétellel, mint az idézett gyámsági törvény vagy a mü keretébe sem tartozó kereskedelmi törvénykönyv némely szabványa, nem mai érvényű magyar jog. A mai érvényű magyar jog általános elvei le sem irhatok. Mindennapi törvényhozóink ugy nevezett döntvényei Saturnus gyermekei, ki azokat mindennap felfalja. Azoknak megállapodott irányadó elveit keresni, annyit tenne, mint keresni ázalagok csontvázát. E törvényhozók jelszava Börneé: »Semmi sem állandó, csak a változás ;« a jogkereső közönség elmondhatja a második részt: »semmi sem bizonyos, csak a hálák. Ez nem magyar jogrendszer, hanem magyar jogchaos. Ha feltámadnának elfeledett, régi nagy jogászaink sírjukból, kitagadnák e jogot, kitagadnák első sorban azok müveit, kik a »nemzeti genius« használatára szabadalmat vettek. A nem mai érvényű, nem is tegnapi vagy tegnapelőtti, érvényű magyar jogból azonban II. Spifame a füzet czimlapjának hátára irt előszó ellenére többeket közlendőknek vélt. így p. o. a rendi különbségről (49—53. lk.) elmondja, bogy a személyek aországos szempontból* vagy nemesek vagy nem nemesek s hogy »a nemességnek magánjogi tekintetben is igen fontos hatása, s előjogai voltak,« mikről azután hosszasan értekezik. Gyakorlati czélja végett a mai érvényű és nem mai érvényű jogot összekeverve adja elő; a nemes, nem-nemes, ősi, adományos javakról (79—88. lk.) értekezvén, alkalmat talál annak megjegyzésére, hogy az öröklött és szerzett javak külön háromlási rendjét a »nemzeti közérzület« követeli, mely közérzület igazolását szerző más jeles müve képezi. E nem mai érvényű jog-fejtegetések nincsenek közvetlenül a forrásokból merítve, hanem Wenzel Gusztáv tekintélyére alapittatnak, ki elég őszinte volt magyar jogrendszer helyett magyar jogtörténetet írni. Ép oly kényelmesen jár el szerző idegen jogok tekintetében; a mi nincs néhány német s osztrák autorban, kiket »vázolatosan<; tönkrefordit, az »non avenu.« Suhayda és társai egyszerűen az osztrák polgári törvénykönyvet irták ki s evvel közelebb jártak mai jogunk leirásához, mint szerző, ki Pfaff s Hoffmann, Unger, Windscheid, Beseler stb. után szörnyű compilatiót végez in minorem glóriám pandectarum. Eredeti megjegyzései és akadémiai irálya valóban hajmeresztők, botrányosak. A gyakorlati kézikönyv első kelléke, világosság és szabatosság, teljesen hiányzik. Ha a müvet egészben irodalmi veszteségnek mondjuk, még oly távol maradunk a valóságtól, mint a föld a holdnak sötét felétől. Ennek illustratiójául szolgáljon néhány mutatvány. »01y jelenségek összege, melyek egy általános vezéreszme uralma alatt állanak, életviszonynak, ha pedig a jog terén mozognak, s jogi szabályozás tárgyául szolgálnak, jogviszonynak neveztetnek. Ez az elvont értelemben vett jogviszony fogalma. A jogviszony azonban nemcsak a most mondott elvont értelemben használtatik, hanem a végből is (!), hogy általa egy concret jogviszony, melyben két egyén (!) egymás irányában van, határoztassék meg« stb. (2. 1.) »A magyar magánjog azon jogszabályok összege, melynek alapján a magyar állam és a társadalom minden tag j a i, melyek azon területen laknak, melyen a jog érvénynyel bír, magán czéljaikat, és magán jóvoltukat önmaguk által és önmaguk részére érvényesithetík« (3. 1.). »Midőn szent István az országot az európai államok sorába igtatni kívánván, a Gauverfassung-ot — beillesztette a fenálló rendszerbe — s azért átment a nép vérében — —. És m i d ő n a hűbéri rendszer elterjedése folytán a viszonyok változása vált szükségessé (!), ismét csak az eszmét kölcsönözték etc. —Werbőczy —nem ijjedt meg attól, hogyha nem e római intézményeket ültetendi át codexébe, tudományossága válik kérdésessé —nem lesz képes egy európai nemzet sem a XVI-ik századból ily müvet mutatni fel« (5. 1.). Szerző sem ijjed meg, csak eszmét kölcsönözni, mint idézett szép definitói mutatják. Történeti felfogásának eredetisége páratlan; szerinte nem a viszonyok változása okozza az intézményekét, hanem megfordítva. Hogy sok idegen XVI. századbeli müvei hasonlította öszsze Werbőczy co dexét, nem valószínű azon lapidaris nyilatkozata után, hogy : »A régibb időben (!) az irodalom általába (!) s így magyar jogirodalom sem igen virágzott. A XVII. századig etc.« (5. 1.) »A törvény hatályának kezdete — kezdödik« (9. 1.). Szép jogászi érvelés, hogy a jog és cselekvésképesség azonnal uj törvény szerint bírálandó meg, magától értetvén szerzett jogok érintetlenül maradása. Ennélfogva már nagykorúaknak esetleg ismét kiskorúakká kellene válniok, azonban törvényünk e szabályt nem alkalmazza, azon elvből indulva ki, hogy a törvénynek visszaható ereje nem lévén, szerzett jogoktól az által senki meg nem fosztható (!) (11. 1.) E törvényünk, melynek mintája az osztrák, az o. p. tk. bevezető pátense ! (u. o.) Ez elvi tévedés oka, folytatja szerző, hogy a nagykorúságot jognak tekinti, holott az csak annyit jelent, hogy »a törvény bizonyos kort elért személyeket teljes rendelkezési képességgel biroknak tekinti.« Mit teljesen felvilágosítson szerzőé bámulatra méltó zármondata: »Ez épen oly intézkedése a törvénynek, mint bizonyos a korban vagy körülményekre tekintettel engedett korlátolt cselekvési képesség; mégis azt, hogy a törvény által azokat is, kik annak hatályakor máre képességet élvezték, ellenkező intézkedései által megfoszthatja, kétségbe nem vonatik.« (11. 12. lk.) Ily zagyvalékot a nép i j j e d e 1 m e gátol meg attól, hogy v ér é b e átmenjen. A törvénymagyarázatról azt tanítja szerző, hogy ellenmondó szabályok egymást megszüntetik, bölcsen hozzátéve, hogy, ha azonban »késöbbi törvény áll ellenmondásban az előbbivel, az u t ó b b i bir érvénynyek. (! !) (19. 1.) »Valamint — joga van a törvénynek a jogképes egyén jogképességét megszorítani, ugy joga van e j o g k ép ess éget ki is terjeszteni, a mennyiben a jogképességet nemcsak a természetes, valódi értelembe vett személyre szorítja, hanem más subs t r a t u m o t is ruház fel jogképességgel. Ez esetben a törvény által a jogok alanya, azaz aszemély mesterségesmódon kőlteleni által — állíttatik elő« (38. 1.) Szépleirás!