Magyar Themis, 1878 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1878 / 39. szám
310 Érdekes lett volna, ha szerző nem pusztán a közigazgatási bíráskodás alapelveivel, melyeken természete sarkallik, egyedül foglalkozik vala ; hanem a különleges hazai viszonyokra s elemekre tekintettel, életbeléptetésének időszerinti kérdésére is kiterjeszkedett volna. így is a mii a tudományos szakirodalom színvonalán áll, elég gondolkozási anyagot nyújt, a mint czélja is volt, a tágkörü elv physiologiájának főjellegeit feltüntetni. Meg kell említenem, hogy szerző gondolatainak kifejezéseiben nem a legszerencsésebb, az elvont eszméket nyilvánító műnyelv békéi fogva tartják, szókötései tulnehézkesek. Világításul csak ezen találomravett részlet szolgáljon; »mihelyt egy nemzet köztudatában a köznek s az egyének a közt és az egyént egyenlően elismerő vonatkozása meggyökerezik, annak e köztudata nem maradhat többé puszta, belső lélektani jelenség, hanem külső tárgyias létesülésre fog törni, a szabadságnak imigy belsőleg megnyilvánuló érzülete, öntudata lélektani kényszerűséggel kívánja tárgyias létezésre jutását, eme belső szabadságérzetnek külsővé, valóban meglevővé azaz jogivá válását«. A »Magyar Nyelvőr« ugyancsak találna ám tért a magyarság elleni vétkezések ostorozására; szerző rendesen használja ezen alakokat: vali-veli, bani-beni, tóli- töli, hozi-hezi, mindig hatlant hetlent ir; hát még egyes szavai: érde- mesültség, közület (Genossenschaft ?), jognézleti tétemény, ténykedés, ítélkezés, viselkedés, uralgó beperesitett viszony, következeteskedés, stb. II. Grubernek elmélete nincsen. Az előszóban maga is bevallja, hogy Gneist és Stein ellentétes elméletét igyekezett combinative összeegyeztetni, mely törekvésében inkább Gneist fölfogásaihoz hajlik. Müve kétségkívül nagy arányú olvasottságot árul el, a külterjes idézetek halmazai foglalják el a könyv jelentékeny részét, de vajmi kevés kritikai átszürésben részesültek. Szerző szerint, mikor dolgozata az egyetemi pályadijért versenyezve már a bírálók kezei között volt, jelent meg Concha könyve. Talán ha ezen müvet fogalmazás közben fölhasználhatja vala, úgy egyes olyan elméleti kérdéseket, melyeket Concha belterjesen előadott, csak érinthetett volna, mig fejtegetései körében azon árnyalatokat is föltüntette volna, melyeket Concha inkább mellőzött és melyeknek tisztázása a minden oldalról való teljes megvilágításhoz az értéket emelte volna: mégis a Concha müvéből is vett idézeteknek könyvébe való beillesztése a sajtó alá rendezéskor történhetett. De tartozom az igazságnak azon elismeréssel, hogy Gruber könyvének második részében a közigazgatási-biráskodási szervezetnek alaki oldalait is körvonalozta, mi Conchánál teljesen hiányzik. Előnyös oldala még Gruber könyvének a forrásokra való folytonos hivatkozás, és a kérdés körüli szakirodalom habár nem is teljes bibliographiájának közlése. Gruber könyvét három nagy részre osztja, mindegyik részt fejezetekre. Az első részben, négy fejezeten át, adja a közigazgatási birásko- dás eszméjét: lényegét, föladatát, természetét, fogalmát; beszél az u.n. absolutistiko-bureaucratiai rendszer híveiről, a közigazgatási bíráskodás ellenzőiről, foglalkozik a rendes bíróságok híveivel, kijelenti, hogy Stein s követői nézeteinek lehozásaival nem ért egyet, és határozottan Gneist fölfogásához csatlakozik; majd értekezik a közigazgatási törvényszékek híveiről oly megállapodással, hogy nagy hátrányokat szülne az administrativ judicaturának a rendes bíróságokra való átruházása és nagyobb előnyökkel bir egy külön administrativ-justiz létesítése; csakhogy ezen tételét hiányosan, nem meggyőzőleg indokolja. A második részben öt fejezeten keresztül elemezi a közigazgatási bíróság kellékeit, illetékességének megállapítását, a közigazgatási pert, a közigazgatási peres eljárást s bírósági szervezetet; azon nézetét nyilvánítja, hogy az eljárás a rendes szóbeliségen, nyilvánosságon alapuló contradictorius legyen, és collegialis bíróság hozza az Ítéletet; a hatóságok formatióját illetőleg csak Gneistra, és egyes országok törvényei életbeléptette eredményre hivatkozik; a cassatio elvére nézve előadja, hogy közigazgatási ügyekben, kivált politikai-rendőri téren, a jogi kérdés teljességgel el nem különithető a ténykérdéstől, és csak egyedül Ausztria bir egy közigazgatási semmitőszékkel, és határozottan nyilatkozik ezen téren a cassatiónak exclusiv alkalmazása ellen; a közigazgatási törvényszékek betöltésénél nem várhatunk sikert, ha akár volt közigazgatási tisztviselők, akár volt bírák kizárólagosan Ítélnek; kell majd a bel- s pénzügyi igazgatás köréből is a hivatalnokokat választani, azért, hogy a közigazgatási érzék mellett a bírói formai jogérzék is találja képviseletét s kifejezését, mit úgy érni el, ha a köz- igazgatási hivatalnokok s bírák együttesen lehetőleg egyenlő számmal ítélnek. A harmadik részben — 16 fejezettel — elősorolja a közigazgatási bii'áskodásnak alakzatait Európában, azok bírósága szervezetére, hatáskörére, eljárására, jogorvoslati rendszerére tekintettel. Ezen rész a műnek határozottan legbecsesebb tartalma, kitűnő készültséggel s szorgalommal kidolgozva, a lényegesek kiválogatva. A ki a köz- igazgatási bíráskodásnak hazánkban előtérben álló s nagy fontosságú jövőjével foglalkozik, a könyv ezen részében a már valósult tényleges eredményeket a főelvekre nézve egy csoportban elég részletességben megtalálja. Ismerteti a közigazgatási bíráskodást Francziaországban, El- sass-Lothringenben, Svájzban (1875. januárban életbeléptetve), Belgiumban, Olaszországban, Badenben, Porosz-, Bajor-, Szász országokban, Nassauban, Würtenbergben, Hessenben, Angolországban, Ausztriában. A 15-ik fejezetben a közigazgatási bíráskodásnak kérdésével Magyarországban foglalkozik. Előadja, hogy nálunk az administrativ panaszjog s administrativ keresetjog közötti különbséget gyakorlatilag nem ismerik ; mi csak igazgatási panaszjoggal bírunk a hierar- cbicus cadren belül, ezzel a rendőri államok közt foglalunk helyet; hisz az igazgatási cselekvények fölött legutolsó fokban a miniszter dönt; az illetékességi vitára s illetékességi összeütközésre nézve sincs törvényes rendelkezésünk; mert midőn ugyanazon egy minisztériumon belül két hatóság vitatkozik az illetékesség fölött: nálunk mindig a ressortminiszter dönt, mikor meg az egyik minisztérium hatósága a másiknak hatóságával jön ellenkezésbe az illetékesség miatt: a minisztertanács ítél; mig a valódi — a jogszolgáltatás s az igazgatás közötti összeütközés esetén az igazgatás előtérben van jogszolgáltatás fölött. — Aztán részletes indokolással, az államczél, a jogrend érdekében, hazai visszás állapotaink kívánalmainak megfelőleg sürgeti a külön közigazgatási törvényszéknek életbeléptetését. Gyakorlati javaslatot is tesz olykép, hogy az elsőfokú közigazgatási törvényszékek költség nélkül azonnal létesíthetők volnának a porosz-vvürttembergi-badeni szervezet módjára a választott elemnek működtetésével (szerző szerint a Tisza Kálmán létesítette »közigazgatási bizottság« már csiráját alkothatná) ; a kinevezett birák pedig Budapesten fölállítandó közigazgatási felső-törvényszéknél vétetnének alkalmazásba és érdeksértéseknél az első hatóság utolsó fokban döntene, jogsértéseknél pedig a felső-törvényszékhez mint utolsó fórumhoz engedtetnék fölebbezés. — A javasolt mód elsőfokú bíróság alakítására consolidált állapotokat nem teremthetne, csak növelné az amúgy is jókora zavart, megbizhatlanságot. Az utolsó fejezetben körvonalozza a közigazgatási-biráskodási kérdés parlamentaris sorsának történetét hazánkban; a kérdés elintézésének módozatát illetve két irányt különböztet meg: a törvényszékek illetékességének híveit és az absolutistiko-bureaucratia rendszer pártolóit; mihez az országgyűlési beszédekből kivonatokat ad. Végül kifakad, hogy »mi vagyunk az utolsók, kik a müveit nemzetek között ily tarthatatlan állapotokat még mindig türünk« ; és kifejezést ad azon kivánatának, vajha ezen okvetetlenül megoldandó kérdést a törvény- hozásban idő kérdésétől függő napirendre kerülése előtt a magyar jogászgyülés is mielőbb tárgyalás alá venné. Szepezdy Kiss Gyula. kir. alügyész. Az ügyvédi kamarákból. — A budapesti ügyvédi kamara választmánya az igazságügyminiszter úrhoz a következő felterjesztést intézte: Nagyméltóságu Miniszter Ur! A f. é. 3277. sz. átirattal aziránt lettünkfelhiva, hogy anemzet- gazdászati egyletnek az ingatlanokra vonatkozó árverési hirdetmények bővebb szerkesztése, valamint a beszüntetett árverésekre vonatkozó visszhirdetmények tárgyában Nagyméltóságodhoz beterjesztett beadványra véleményünket közöljük. Ezen fölszólitásnak készségesen megfelelve, következőkben van szerencsénk véleményünket előterjeszteni. Mi nem zárkózhatunk el azon felette elszomorító tapasztalat elől, hogy a több év óta tartó gazdasági hanyatlás folytán az ingatlanok bírói kényszer eladásai valóban ijesztő mérveket öltöttek. Öly tömeges árverési hirdetmények, mint minők hosszú rovatokban hivatalos lapjaink hasábjait naponta betöltik, mindig mélyreható nemzeti elszegényedés tanujelei, melyen azonban nézetünk szerint aprólékos intézkedések által aligha lehetend segiteni. Ezen viszonyok szülte következmények súlyát növeli azonban kétségtelenül leginkább az, hogy a bírói árveréseknél az illető ingatlanok a legtöbb esetben versenyző vevők hiányában valódi értékükön alól oly áron kénytelenittetnek eladatni, mely rendszerint még a biztos helyen bekebleztetnek vélt jelzálogos hitelezők nagy részét is kielégítés nélkül hagyja. Ily árverési eredmények tehát nemcsak nagymérvű károsodással járnak az illető adósok és a jelzálogos hitelezőkre, de egyúttal ez által elriasztják a tőke embereit attól, hogy ingatlanokra bármily megnyugtatónak látszó biztosítás mellett kölcsönöket adjanak, mi különösen országunk földmivelési viszonyai mellett felette súlyos csapásnak jelezhető. Szemben ezen körülményekkel igenis figyelemre méltónak tartjuk mi is a nemzetgazdászati egylet kezdeményezését, és pártolnunk kell általában minden oly javaslatot, mely — bár csak részben is — képes megakadályozni ama fent ecsetelt hátrányokat. Mi ugyan azt hiszszük, hogy legnagyobb részt az országszerte uralkodó mostoha gazdászati és az általános politikai bizonytalan viszonyok okai azon'jelenségnek, hogy már huzamosb időn át a közönség ingatlanoknak akár szabadkézből akár árverésen való vételétől tartózkodik, és hiszszük, hogy jobb és megállapodottabb viszonyok beálltával a most félénk tőke ismét az ingatlanok felé fog fordulni, és igy a vevők versenye is nagyobbodni, ha még különösen az ingatlanok átruházása föl fogna szabadittatni ama súlyos, állandó és az időközi birtokváltoztatások idejétől független 43/8°/0 átiratási dij alól, mely felette bénitó- lag hat a vételi kedvre, s a helyett, mint előbb volt, az utolsó átruházás időpontjához mért változó átiratási dij fogna megállapittatni. Azonban még is el kell ismernünk, hogy a jelenlegi árverési hirdetmények szokásos szerkesztésének kiigazítása és annak javasolt kibővítése által, a nagy közönségnek az árverés alá bocsátott ingatlanok tekintetében több felvilágosítás és tájékoztatás nyujtatván, tán többen érezhetik magukat indíttatva ingatlanokba fektetni tőkéjüket. Ez okból mi azon véleményben vagyunk, hogy az árverési hir-