Magyar Themis, 1878 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1878 / 39. szám

309

mészetes fejlődésmenetéi-ől«. A bevezetésben fölveti a kérdést, hogy mióta államok léteznek, azok első föladatuknak tartották a jogok védelmét, miért van tehát az, hogy csak az uj korban támadt a határozott követelés a közjogoknak ilyetén védelmére ? az erre vonatkozó okokat kutatván, vázolja Angliában való alakulását s kifejlődését; majd magyarázza azon körülményeket, melyek gátoló befolyással voltak arra, hogy a közigazgatási biráskodás fejlődésének alapföltétele: az átalános politikai szabadságnak érvényesülése; miért nem találunk annak jellegére hazai alkotmányunkban ? — utal tovább arra, hogy a fönálló törvényes keret elégséges arra, hogy annak körében a bíróság nem mint arbiter, hanem qua judex eljárhasson; fejtegeti, hogy törvényhozásunk a közigazgatási jogok birói védelmének kifejlődésére akadályozólag hatott, mert elejét vette az ily védelem megalakulása amúgy sem erős lehetőségének akkor, midőn a franczia justice administrative elvét alkalmazta az 1869. IV. 25. szakaszában, a birói s közigazgatási hatóságok között fölmerült illetőségi összeütközéseknek elbírálása a minisztériumra bízatván; végzi e fejezetet azzal, hogy a mindennapi élet egyengeti hazánkban a közjogok birói védelmének ügyét, midőn egyre szaporodnak a panaszok, melyek a közigazgatással való érintkezésből származnak; és hogy a hazai viszonyok is eléggé indokolják a közjogok birói védelmének érvényesítését; ne induljunk tehát ki megint idegen jelszavak után.

A második fejezet a szakirodalom fölhasználásával részletezi a »jogi állam« fogalmának eredetét s sorsátNémet- földön; kimutatja, hogy a jogi állam fogalma a vele összekapcsolt eszmekor tisztán német eredetére vihető vissza; belterjesen kifejti ezen fogalomnak az irodalomban megtestesülését; mint értelmezték Grotius, Thomasius, Wolf, — előadja Rousseau, Kant, Humboldt, Hegel nézeteit az állam fogalma felől, hosszasan időz Mohi Robertnek, a jogi állam canonisálójának ez érdemben való fejtegetéseinél, habár kritikai észrevételeiben kissé egyoldalú színezettel, — említi Mittermaiert, Pfeif- fert, végzi Bühr-rel, Stein-nal, Gneist-tal, és pedig olykép, hogy »a jogi állam ködös, bizonytalan képzete Németföldön Bährnek mesteri kezei által nyerte szilárd, határozott alakját; reánk magyarokra nézve pedig a jogi állam: csak mint a köz- s közigazgatási jogok birói védelmének jelszava bir jelentőséggel.«

Ezen tartalomból észrevehető, hogy ezen fejezet nem terjeszkedik ki a német szakirodalomnak legújabban kitűnő jelenségeire ; nincs érintve amaz elmélet, mely szerint az egyéni szabadságnak biztosítása csak akkor állhat jogában az államnak, ha az végczél gyanánt nem az egyént, hanem az emberiséget tekinti; Gneistnak épen a jogi államról való önállón eredeti s intensiv eszméi csak futólag emlitvék.

A harmadik fejezetnek tárgya: »a közjogok birói védelmének sarkpontja«; itt jogbölcseletileg fejtegeti a magán- s közviszonyok természetét, hatásait, különbözőségeit oly eszmemenettel, hogy midőn az ember az államnak aláveti magát, irányában kötelezettségeket végez, ezen kötelesség egyszersmind joggá válik, mert önmagának mint az egész részének teljesiti azokat; rámutat a közjogok s kötelességek összefüggésére, — mint már Hegel is hirdeti, — az állami s egyéni jogkör viszonyaira; elemezi, hogy az államban a jogtól különböző viszony áll elő, — az egyes is az államban az egésztől van áthatva, — ezek határai jogi szabályok által kikerekitendők, hogy ! az egyes a sértett jogának birói helyreállítását természetszerűleg követelheti.

Kívánatos volt volna, tekintettel a köz- s magánjogi biráskodás rendszerére, az idézett Gerber, Bähr. Gneist ez irányban adott nézeteit szélesebb terjedelemben tárgyalni; igy mint vannak, mintegy egyetem- leges színezetűek, nem kimerítők, nem minden oldalról megvilágított jellegűek. Midőn pedig szerző felállítja a tág tételt, hogy »a közjog, bár tartalmilag a magánjogtól lényegesen különböző, annál sokkal magasabb, külérvényére, másoktól való elismertetésére nézve miben sem különbözik a magánjogtól«, kirí egész dolgozatának vezérfonala, hogy a közjogi elem mellőzésével a magánjogi alapnak előtérbe tolásával fogja föladatát megoldani; — mihez még szó is fér. A tételnek mondattani alakban fogalmazása sem kifogástalan.

A negyedik: »Megfejtési kísérletek az elmélet terén« czimü fejezetben az egyesnek s a köznek fogalmát római, franczia, angol fölfogásban adván, érinti Hegelt; — majd birálólag elemezi Stahlnak »sittliches Reich«-féle theocratikus államelméletét, melylyel azonos Ungernek nézete is; helyteleníti a kiindulás alapját, hogy az államnak csak saját uralkodó hatalma, tehát kormánya Ítélhet cselek- vénveinek törvényszerű kezelése fölött; — kimutatja, hogy az államnak erkölcsi tekintélye nem száll le azzal, ha közigazgatási közegeinek tényeit utólag a bíróságok rostálnák meg, midőn az egyes jogsérelmével hozzájuk fordulna; — és eredménykép állítja, hogy az állam, midőn közegeinek magánjogi tényeit birói Ítélettel eldönteni engedte, elismerte, hogy a közigazgatás alá lehet vetve a biróságnak, ha fényeinek törvényszerűsége van kérdésben; és hogy a közigazgatásnak magánjogi érdekekre vonatkozó tényeiből fölmerült jogi vitái nem tartozhatnak a közigazgatás uralkodó hatalma alá; — folytatja Bähr nézeteinek előadásával; végül Gneistnak, a »jogi állam« szerzőjének fejtegetéseit tisztázza s egyoldaluaknak mutatja ki, mivel Gneist a discretionarius nézpont tulnyomóságából indul ki a közjogok birói védelmének rendszerénél, és találó megjegyzéseket tesz a gneisti jogi állam szervezését illető azon beteg tanra, hogy noha elfogadta Stein- nak nézetét, mely szerint az államhatalomnak a társadalom fölött állónak, de vele szervesen összekapcsoltnak is kell lennie, mégis a békehírük jogszolgáltatását pártatlanabbnak állitja a bíróságokénál.

Szerző itt is, mint egyéb helyeken, tulmagasztalja Steint, kinek

elveit legjobban elfogadni s magáéivá tenni és leginkább hirdetni is látszik.

Az ötödik »Megfejtési kísérletek a tételes törvényhozás terén« czimü fejezetben utal arra, hogy a belga rendszer nem ismeri az administrativ justitiát, alapelve szerint a magán- s büntetőjog teljesen a bíróságok köréhez, a közigazgatásiak ellenben még a bennük fölmerült jogvitákra vonatkozólag is egészben a közigazgatás keretéhez tartoznak; a közigazgatás elleni panaszokat maguk a közigazgatástól függő közegek contradictorius eljárás nélkül egyszerű folyamodási utón intézik el. —A f r a n c zi a justice admi- nistrative-ben ellenmondás van: a közviszonyok mint jog által szabályozottak ismervék el és védelmükre van bíróság is állítva, mégis a közviszonyok — daczára a jog által való átkatottságuk elismertetésének, — alárendelvék a közérdeknek, mi a jog alapfogalmával ellentétben van; bíróságaik meg egyszersmind administrativ függésben szenvednek, a mi az Ítélés fogalmával nem fér össze. Francziaország a köz- igazgatás kebelében szervezett egy a magán- s büntetőjog terén eljáró birói rendtől teljesen elválasztott és a közigazgatásba s kormányzatba beojtott bíróságot, melynek föladata a közigazgatási közegek cselekvő ténykedésétől külön ítélni, habár a függetlenség hiányával ; tehát a franczia administrativ bíróság egyenjelentőségü a magánjog bizonyos esetekben való alárendelésével: a közigazgatás discretió- jának, — ellenőrzik a közigazgatási közegek intézkedéseit, nem magokat a közigazgatási közegeket. — Anglia úgy oldá meg a kérdést, hogy közigazgatásában megvalósitá az önkormányzati ideált és azt egyszersmind birói természetűvé tette sajátságos módon. Angliában a közigazgatási bíráskodásnak alapelve, hogy a közjog a magánjoggal egyenlő védelmet vesz igénybe, hogy a közigazgatás kötve van a törvényekhez, nem mozoghat, ha nincs törvényszakasz, mi egyenesen azt megengedi. Ez egyrészt dicsőségét, másrészt árnyoldalát képezi; és mivel ily állapot a népfejlés elé csak gátot emel, a régi birói jellegű közigazgatásnak helyet kelleadni maga mellett modernebb szervezésnek, a boardok rendszerének; úgy hogy elmondhatni Angliáról, hogy a közigazgatást nagyban s egészben csak a törvények szerint, az egyes jogainak védelmével és nem az egész végetti siker hamis elve szerint foganatosítja. — Badenben hátrányos, hogy a közigazgatási hatáskör positiv és a vonatkozó esetek taxatíve vannak fölsorolva. — Poroszország hármas fokozatot adott a közigazgatási bíráskodásnak, sőt a körében hozott Ítéletek végrehajtásának jogával is bir. Ezen megkisérlett alakzat átmenetet képez a közigazgatási bíráskodásnak elvi tisztaságú formájához, midőn a közigazgatási jogi kérdéseket is rendes bíróság fogja elintézni, és csak az érdekvitákat fogja a közigazgatás méltatni; igy lesz érvényesítve ama nagy elv, hogy a köz- és közigazgatási jog ép oly szent, mint a magánjog, mely az enyémet s tiedet foglalja magában. — Ausztria a közigazgatási bíráskodást tulajdonképen magok a közigazgatási közegek által gyakorolja; fokozatos bíróság nincs; és az egyetlen Bécsben székelő közigazgatási törvényszék cassatorius forum; egyszerűen kimondja, hogy a közigazgatási intézkedés törvénytelen, s ezzel végzett; de hogy mi a törvényes, arról nem szól; ez megint a közigazgatás dolga s kezdheti elölről; »amely állapotnak tökéletlensége magyarázatra nem ! szorul«. — Olaszországban a bíróságok a közigazgatási intézkedést nem semmisíthetik vagy változtathatják meg, csak meghatározzák a sérelmes hatósági ténynek jogosságát vagy jogtalanságát, és a nyertes fél azután fordulhat a közigazgatási hatósághoz.

Az amerikai rendszer ismertetve nincsen.

Az utolsó fejezetben, a »m e g o 1 d á s«-ban, elősorolja a kérdésre vonatkozó elvi mozzanatokat a fenforgó ellentétek megértésére s megoldására nézve; foglalkozik egyrészt az államnak, mint egésznek, és viszont az egyénnek a közigazgatási biráskodás iránti érdekével, másrészt az emberi intézményeknek megalakulási folyamatával; helyteleníti az úgynevezett közjogi — államférfim — Gneist-féle felfogást, mely a közigazgatási bíráskodásnak alakításában a »közjogi« alapot a »ma- gánjogi«-tól ridegen megkülönböztetvén, elveti az egyesnek jogából kiinduló ellenkező nézetnek jogosultságát, mintha ez által a közjognak kötelességi eleme volna elnyomva, a közérzület kiirtatnék és igy a közjog modern feudalisálás volna, virágozván a közviszonyokban rideg önösségre alapított magánjogias elkülönzési irány, minek épen ellenkezője volna kívánatos. Kimutatni iparkodik, hogy az annyira lenézett magánjogi—privatizáló—fölfogás, a maga igaz helyére állítva, mennyire jogosult; (ezen kijelentéssel is nyilvánul szerzőnek a közigazgatási biráskodás kérdésében elfoglalt álláspontja). Nyilvánítja, hogy a köz- igazgatás és biráskodás elválasztásának igaz értelme csak az lehet, hogy egyik se végezzen oly egyéb (szerző szerint más, pedig ez mindig personale-ra, mig az »egyéb« a reale-ra vonatkozik) föladatot, mely alaphivatásával ellenkezik; és hogy a közigazgatásban található jogi s discretionarius elemeknek összevegyítése döntő lesz nemcsak a köz- igazgatási bíráskodásra hivatott személyzet meghatározására nézve, hanem az annak engedendő hatalom mérvére is, mely összevegyítés mellett a közigazgatási biróság a tisztán jogi kérdésekben is érdemleges- ítélő hatalommal fog bírni, csak igy jöhetvén a helyes elv uralkodásra. Végül hirdeti, hogy a közigazgatási bíráskodásnak a rendes bíróságokra bízása avagy speciális közigazgatásjogi szakismérettel biró fórumok elé utalása, alárendelt jelentőségű (?) az elvi nehézségek mellett, melyek a közigazgatás önbíráskodása avagy akárminő — csak a köz- igazgatáson kívül álló — teljes itélési függetlenséggel felruházott bíróságok közti választásra vonatkoznak; és hogy »az állam a köz- igazgatási bíráskodásnak független, az ítélő hatalom teljével fölruházott bíróságra való bízásával uj problémáját fogja megoldani«.