Magyar Themis, 1878 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1878 / 38. szám - A lopás 4. [r.]

— 298 — ügyben a sorrendi végzés hozatalában és arra vonatkozó intézkedéseiben csakis a 450. §. rendelkezéséhez tartja magát. A Teleszky-féle törvényjavaslat a végrehajtási eljárásról a 199. §-ban szintén határidőt szab a biróságnak a kielégítési sorrend megállapítására; azonban helyesen nem 3 napi határidőt, mely a gyakorlatban rövidnek bizonyult és melynek rövidsége részben oka a törvénytől eltérő gyakorlatnak, hanem 8 n a p i határidőt. Nem helyeselhető azonban ezen törvényjavaslat 202. §-ában foglalt azon intézkedés, hogy a sorrendi végzés elleni felfolyamodási határidő a sorrendi tárgyalás napjától számított 8 nap elteltétől számítandó 8 nap. Ezen felfolyamodási határidő nagyon rövid, amenynyiben előrelátható, hogy a sorrendi végzés rendszerint a sorrendi tárgyalás napjától számított 8-ik napnál előbb elkészítve és a felek által való megszemlélésre kitéve nem lesz. így tehát a felfolyamodási határidő a legtöbb esetben csak 8 nap lesz, mely idő kevés, különösen azon jelzáloghitelezőre vagy ügyvédre nézve, aki nem lakik a sorrendi végzést megállapító bíróság székhelyén, mivel az ilyennek a sorrendi végzés hozatalától illetve annak az érdekelt felek által való megszemlélésre való kitételétől számítva gyakran majdnem 8 napba kerül, míg annak tartalmáról magának tudomást szerezhet. Czélszerübb lenne ennél fogva a felfolyamodási határidőt a sorrendi tárgyalás napjától számitott 8 nap elteltétől számítandó 15 napra szabni; ezen határidő slégséges lesz arra, hogy a nem a végrehajtó bíróság székhelyén lakó jelzáloghitelezés vagy ügyvéd is a sorrendi végzés tartalmáról magának oly időben szerezhessen tudomást, hogy szükség esetében még fel folyamodással élhessen. A lopás, különös tekintettel a magyar büntető-törvénykönyvre. IV. A lopás tárgyi oldala. A dolognak a magyar büntető-törvénykönyv értelmében, tekintettel a 334. §-ra, mely a lopott tárgy értékéhez képest a cselekményben majd büntettet, majd vétséget lát, — pénzben kifejezhető értékkel kell bírnia. Az értékre nézve három álláspontot találunk a különböző törvénykönyvekben: 1. Dolognak értéke nem kívántatik, hanem csak tulajdonban álló legyen. Ez álláspontot elfoglalta a porosz büntető-törvénykönyv 215. §-a s a német büntető-törvénykönyv 242. §-a. Ide volna sorolandó a »CodePénal« 379. §-a, mely azonban szövegezése daczára a gyakorlatban nem ily feltétlen alkalmazást nyer, hanem ott is az elvont tárgynak pénzben kifejezhető értéke »valeur vendable« kívántatik meg. 2. Azon törvénykönyvek, a melyek nyerészkedési czélzatot követelnek, az oly dolog elvonásában, melyből jogtalan nyeremény nem vonható, lopást el nem ismernek. Ide tartozik a badeni büntető-törvénykönyv 376. §., a braunschweigi büntető-törvénykönyv 313. §., a hesseni büntető törvénykönyv 354. §. 3. A dolognak értéke határozottan kívántatik meg. Ide tartozik a szász büatető-tör vény könyv. Avagy az érték az által jut kifejezésre, hogy a cselekmény osztályozása az elvont tárgy értékétől tétetik függővé. Ide tartozik az osztrák büntető-törvénykönyv 173. és a zürichi büntető-törvénykönyv 164. §. ' Ezen értékmeghatározásból folyik az, hogy oly ingó dolog, melynek értéke pénzben ki nem fejezhető, lopás tárgya nem lehet. A mikénti értékmegállapitás, ugy nem különben a tárgyi értékből merített felosztás és büntetési mérv szabályozásit egyelőre figyelmen kiviil hagyjuk, és a pénzben meg nem állapitható ingó dolgok elvonására térünk vissza. A dolog értéke pénzben meg nem állapitható, ha az a forgalomnak nem képezi tárgyát: ide tartoznak azon dolgok, melyek csak előszereteti értékkel bírnak, tárgyi érték nélküli ereklyék vagy emlékek ; vagy pedig értékük egyelőre meg nem határozható jogi előnyben fekszik; ide tartoznak perben vagy peren kívül bizonyítékul szolgáló okmányok, igazolványok s egyéb iratok. A csakis előszereteti értékkel biró dolgok elvonása történhetik vagy szándékosan, vagy pedig tévedésből. A szándékos elvonásnál a magyar büntető-törvénykönyv szempontjából, hogy ezen eset büntetlen ne maradjon, a tolvajnak megsemmisítésre vonatkozó czélzatot kellene imputálni, s ez esetet a 418. §. alá vonni; vagy pedig a magyar büntető-törvénykönyv értékelvéből kiindulva, mely a 418. §-ban is értékkel biró tárgyat tételez fel, az ily tárgyak elvonását mint rendőri kihágást megtorolni. Ugyanaz áll a tévedésből elvont értéktelen tárgyaknál, melyeknél jogtalan elsajátítás be nem állhat. Nehezebb a második eset vagyis az okmányok elvonása. A bemutatóra szóló értékpapírok valamint oly okmányok, melyek a forgalom tárgyát képezik és csereértékkel bírnak, kétség kivül képezhetik a lopás tárgyát és az érték megállapítása mi nehézségre sem adand okot. Azon körülmény, hogy a bemutatóra szóló papír esetleg megsemmisítési eljárás alá vonható, s így a tolvajjal szemben értéktelenné vált, mi befolyással sincs; nem az okból, melyet Ullmann ODolusbeim Diebstahl«) felhoz, hogy az értékesítés be nem következése irreleváns, hanem egyedül mérvadó az, hogy a papír az elvonás idejében értékkel birt. Az oly okmányok elvonása, melyek csak bizonyitéki eszköz jelentőségével birnak, nem engedik meg kifejezését a bennök rejlő pénzbeli értéknek, miután azok vagy formális jelleggel bírva, gyorsabb és olcsóbb eljárást lehetségesitenek, s igy azok elvonása jövendőbeli vagyonhátrányt fog okozhatni ; de a tett elkövetésekor kérdéses, hogy ily hátrány okoztatott-e, melynek számszerű kifejezése képezné ez okmány értékét. Nem egészen e szempont alá esnek a váltók, a melyek elvonása a magyar büntető-törvénykönyv alapján részben lopásnak lesz tekinthető, részben pedig nem. A magyar büntető-törvénykönyv indokolása elismerve azt, hogy jogok lopás tárgyát nem képezhetik, névre szóló kötelezvény vagy bizonyítási értékkel biró papir elvonásában nem ismer el lopást, mert a követelési jog el nem vonatván, az a kötelezvény elvonása után teljes épségben fenmarad. De a jog is képezheti a lopás tárgyát, ha az külsőleg, mintegy megtestesülve materiális állaggal bir. így a követelési jogok egyik része, az állaggal, melyet a papir képez, oly szoros összefüggésben állhat, hogy a követelési jog csak a papírban létezik és annak birtoka egyúttal a jog birtokát megadja, s különválasztás az alapul szolgáló papir és a benrejlő jog közt lehetetlen. Ily okmányok elvonásánál tehát maga a követelési jog is vonatik el, és az ily okmányok elvonása kétségtelenül lopást képez. Ezen fent előadott jelleggel a váltók is birnak, a melyeknél az állag a papir s a követelési jog egymást teljesen fedik. A váltó elvonása lopásnak volna tekintendő, mert a lopás tárgyi kellékeivel bir, de egy bizonyos tekintetben azt találjuk, hogy van egy mozzanat, mely annak ellenkezőjét igazolná. A váltón alapuló követelési jog az elfogadó vagy a saját váltó kibocsájtója irányában az állag birtoka nélkül is érvényesirhető lévén, a követelési jog ezen személyek irányában fenáll, a forgatók ellenében azonban megszűnt, s itt azon kérdéssel állunk szemben, vajon ily esetben a váltó elvonása lopásnak lesz-e tekinthető vagy sem. Ezen kérdés megoldása megkívánná a váltójogi elvek figyelembe vételét, vajon a forgatók ellen fenáll-e külön követelési jog vagy sem stb., mi e helyen nem tárgyalható, hanem az esetet felemlitém az okból, hogy kimutassam, miszerint az érték alapul vétele oly értelemben, mint ez a büntető-törvénykönyvben történik, e kérdések kielégitő megoldására nem vezethet. A magyar büntető-törvénykönyv szerint tehát, hogy e cselekmények büntetlenül ne maradjanak, azok majdan a 406. §. alá lesznek vonandók, ámbátor sok esetben a czélzat nem kár okozására, hanem eltulajdonításra irányul, más esetekben pedig például egyszerű levelek elvonásánál a károkozás lehetősége elő sem fordulhat. Oly esetben, a midőn az okmányelvonás egy más bűntettnek eszközét képezi,