Magyar Themis, 1878 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1878 / 29. szám - A kereskedelmi bíróságok tárgyi hatásköre. 3. [r.]

Nyolczadik évfolyam. 29. szám. Budapest, 1878. július 18. KfilBn mellékletek : a „DönlvényeV gyJjteménye", ii „Igazságügyi rendeletek tára" és az „Igazságügyi törvények anyaggyüjteménynyel'-. A kéziratok a szerkesztőséghez, a megrendelések és reclamátiok a kiadóhivatalhoz intézendök. Szerkesztőség: Nagy korona-uteza 14. sz. Kiadó-hivatal: IV. barátok-tere 3. sz. MAGYAR THEMIS A MAGYAR JOGÁSZGYÜLÉS NAPILAPJA. Előfizetni árak (helybe a „Magyar Themis", a „Döntvények gyűjteménye-' az „Igazságügyi rendeletek tára" és az „Igazságügyi törvények anyaggyüjteménynyel" czimti mellékletekkel együttesen: egész évre 10 forint, télévre 5 forint, negyede»re 2 forint 50 kr. Az előfizetni pénzek bérmentesen, vidékríl legczélszerübben postautalvány utján küldendők. MEGJELEN MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN A MAGYAR JOGÁSZGYÜLÉS TARTAMA ALATT NAPONKINT. Felelős szerkesztő: Dr. Fayer László. Kiadó: az „Athenaeum" részvénytársaság. Ti R T A L 0 31 : A keietkedelmi bh(fFr.ok tárgyi batá>kö,ie, tekintette) a kereskedelmi töivtuy II ríízében szalájyozott ügyletekre. Dr. Nagy Dezsütöl. — Viszonylagos semmisség. — Tércza. iBelga gyern.ekjavitó bázalO. Eesö Ensel Sár.öor ügyvédiül. — Adalékok a magyar büntető-törvénykönyv magyarázatához. — Az ügyvédi kamarákból. (A ludapetti iigj védi kímara küldöttsége az igazíágügyminiszternél. — A Dell'Adami-féle"felirati tervezet.) — Különfélék. (Egy lünvádi eítt. >Ti>za«. Egy iigjvédi köriiat.) — Lfgküzelebli csódt e.jelentési határidők. — Kivonat a .Budapesti Közlöny«-bol. — (CsCdck. — CftCir.tg-^vjntélések. — láljízauk. — Igéirykere&eii felhívások). — Külön melléklet : A ^Döntvények gyüjteményé«-nek egy ive. A kereskedelmi bíróságok tárgyi hatásköre, tekintetlet a kereskedelmi tőrvény 11. részeién szabályozott ügyletekre. III, A code de commerce s a német kereskedelmi törvénykönyv intézkedései. Az 1673-iki Ordonance de commerce, midőn a kereskedelmi biróságok hatáskörét rendezte, lényegében azon álláspontra tért vissza, a melyet a consularis bíróságok keletkezésűk első stádiumában elfoglaltak. A hatáskör a fenti rendelet szerint az elkerülhetetlen kivételeken kivül csakis az immatricnlált kereskedők személyére tehát a testületi tagokra terjedt ki. A Code de commerce azonban azon alapot, melyen az Ordonance állt, kilökte lába alól, midőn a czéheketmegszüntette és az 1. §-ban kimondta, hogy kereskedők azok, kik kereskedelmi ügyletek kötésével jparszerüleg foglalkoznak; de másrészt mégis ragaszkodott az Ordonance álláspontjához midőn a 631. §-ban kimondja, hogy a kereskedelmi törvényszékek ítélnek: 1. Minden peres ügyekben, melyek kereskedők, üzérek és bankárok közti kötelezettségekre és egyességekre vonatkoznak. Itt tehát ép ugy mint az Ordonancenál, (miután még azt nem kivánja meg, hogy ezen kötelezettségek kereskedelmi ügyletből származottak legyenek,) csakis a személyi szempont szolgál irányadóul a hatáskör megállapításánál. Ez azonban mint már a priori is gondolható az ingadozásoknak és controversiáknak legtágasabb tért nyitott az illetőség megállapításánál. Ugyanis első sorban mindig azt kellett ez utóbbi §. alkalmazásánál megállapitni, kereskedők-e a perben álló íelek. E czélból szükséges lett volna a kereskedelmi ügyleteket szorosan körvonalozni s csakis az odavalókat felvenni. A Code de commerce azonban a 632. §-ban a legnagyobb részletességgel minden elv nélkül sorol fel egy csomó ügyletet, melyeket kereskedelmieknek nyilvánít, de a melyek egyrészt nem kimerítők, másrészt meg sok olyan találkozik köztük, melyek kereskedelmi ügyleteknek épen nem tekinthetők. így történt aztán, hogy sok esetben — mint Creiznach emliti — az orvosok, ügyvédek, sőt énekesnők is a törvényszékek által kereskedőknek nyilváníttattak, (ezeknek minden kötelezettségük is, a melyet talán magukhoz hasonlók irányában birnak, kereskedelminek tekintetik), mig azokra nézve, kik tulajdonkép kereskedők voltak, a kereskedői jelleg megállapítható nem volt. A 631. §. első pontja tehát a ratio personarnm-ot a legszigorúbban alkalmazza, a nélkül, hogy a kereskedő fogalmát oly szigorúan praecisirozta volna, mint az 1673-kí Ordonance, mely a kereskedői jelleget a czéhkönyvbe való bejegyzéstől tette függővé. De nézzük, mit mond ugyancsak e §. 2-dik pontja: »a kereskedelmi biróság itél továbbá bármely személyek közti oly perekben, melyek kereskedelmi ügyekre vonatkoznak*. Tehát tekintet nélkül a személyekre, az ügy kereskedelmi minősége állapítja meg az illetőséget, az aztán, hogy ezen kereskedelmi ügylet absolut relativ természetü-e, egyoldalúiig, két oldalulag kereskedelmi-e, teljesen irreleváns. Ez meg ismét nem más, mint a ratio materiae-nek legmerevebb alkalmazása. Hogy e kettő egymásmelleit jó békességben meg nem férhet, az világos. Az ez által felidézett számtalan bajok vezethettek egy oly kitűnő gyakorlati jogászt, mint Creiznach1) azon meggyőződésre, miszerint leghelyesebb az 1673-iki Ordonance álláspontjára visszatérni. Ez azonban annyi volna, mint az ujabb fejleményeket figyelmen kivül hagyni és a továbbfejlésnek egyenesen útját szegni. Csupán azért, mert a tökéletesen ki nem fejtett rendszer bajokat szült, a túlhaladott álláspontra visszatérni a leghelytelenebb politika. A tökéletlent végkifejlésre kell segitni. A Code de commerce, mely a régibb ordonance-ok alapján épült fel, az alapot teljesen nem nélkülözhette, de a kor változott viszonyait is tekintetbe vette; e kettőt azonban nem helyesen egyeztette össze, s igy történt, hogy két szék közt pad alatt maradt. Az általános német kereskedelmi törvénykönyv szerkesztői látták a Code de commerce intézkedéseinek hiányosságát, sőt saját tapasztalatukból is tudták, miután az utóbbi törvény hatályban volt a rajnai tartományokban is. Sokkal helyesebbnek találták tehát, nehogy hasonló zavarok keletkezzenek,-a kérdés anyagi és alaki részét egymástól szétválasztani. Az anyagi törvénykönyvben csupán osztályozták és kijelölték a kereskedelmi ügyleteket; a kereskedelmibiróságok hatáskörének és az illetékességnek szabályozását a bevezető törvényeknek, — a particularis törvényhozásoknak tartották fen. Ennek oka azonban az említetten kivül abban is rejlett, miszerint a Német birodalom nem minden államában voltak külön kereskedelmi biróságok szervezve. De akármi volt is az ok, már magánál a dolog természeténél fogva is igen szerencsés fogás volt a két kérdés különválasztása. Hisz ezen törekvés az általános magánjognál is megvolt az ujabb időben, és a mely okok harczoltak ennél az anyagi és alaki jog különválasztására, nem hiányoznak azok a kereskedelmi jognál sem; hogy e kettő összezavarása mire vezetett a Code de commerce-nél, azt már láttuk. Az általános német kereskedelmi törvénykönyv az ügyleteket általános szempontok szerint osztályozta és rendszerezte; sok olyat, melyet a Code d. c. kihagyott, felvett, a feleslegeseket meg cassálta. Az osztályozásnál a kor igényeinek megfelelőleg első sorban az objectiv szempontokat vette irányadóul, asubjectiv szempontokat annyiban, amennyiben azok szükségeseknek mutatkoztak. De tovább ment, — a 277. §-ban oly intézkedést vett fel, mely által utasítással kívánt szolgálni a particuláris törvényhozásoknak a kereskedelmi biróságok tárgyi hatáskörének szabályozására. Az emiitett §. következőleg szól: Bei jedem Rechtsgeschftft, welches auf Seite eines der Contrahenten ein Handelsgeschaft ist, sind die Bestimmungen des vierten Buchs in Beziehung auf beidé Contrahenten gleichmassig anzuwenden, sofern •) I. m. 127.1.