Magyar Themis, 1878 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1878 / 27. szám - A kereskedelmi bíróságok tárgyi hatásköre. 2. [r.]

— 210 — A kereskedelmi bíróságok tárgyi hatásköre, tekintettel a kereskedelmi törvény II. részében szabályozott ügyletekre. II. A kereskedelmi b i r ó s á g o k tárgyi hatáskörének történeti kifejlődése. A kereskedelmi jog kifejlődésére az első lökést a középkori jogszolgáltatás lassúsága és bizonytalansága adta meg. Csirája tulajdonkép a kereskedelmi szokásokban rejlik, de ezek önmagokban soha sem lettek volna képesek önálló speciális joggá fejlődni. Maga a gyakorlati élet mutatta meg az utat, vagy jobban mondva szorította rá az embereket, hogy hol keressék a rendező anyagot, Ez pedig az autonomicus igazságszolgáltatás volt. Nagy segítségül szolgált a középkor testületi szelleme. Mi sem természetesebb, mintáz, hogy midőn az állam oly keveset tett a polgárok érdekében, e tétlenségét a testületek iparkodtak pótolni saját tagjaikra nézve. Ha az állam nem volt képes oly igazságszolgáltatást létesitni, mely a kereskedelmi forgalom igényeinek megfelelt volna, teremtettek maguknak ilyet a kereskedők testületeik által, a mi az igen kiterjedt autonómiánál fogva nem is járt semmiféle nehézséggel. Az autonómiának mindenesetre leglényegesebb pontja volt, hogy saját tagjainak a testület a maga törvényszékei által szolgáltatott igazságot. E törvényszékek közül főleg kettő bir fontossággal: 1) a vásári bíróságok; 2) a kereskedői testületek törvényszékei, azu. n. »judices et consules, juges et consuls.« *) A vásári biróságok a kereskedelmi jog és a kereskedelmi bíróságok hatáskörének megállapítására tartósabb befolyástnem gyakoroltak, de a kezdet mégis itt rejlik, a menynyiben a kereskedelmi forgalom igényeinek teljesen megfelelt. Megvolt benne a két 1 e gf ő b b kellék. T. i. a gyorsaság; a határozat a lehető legnagyobb gyorsasággal hozatott és nyomban minden tekintet nélkül végrehajtatott. De szükség is volt erre, hogy a másik főkellék is, t. i. a nemzetközi jelentőség meglegyen benne. A nevezetesebb vásárokon ugyanis minden országból gyűlvén össze kereskedők, tekintet nélkül azoknak honfiságára hozatott ítélet, amely, nehogy illusoriussá váljék, a vásár tartama alatt, midőn az illetők még mind maguk személyében mind áruikkal jelen voltak, azonnal végre is hajtatott. Igen helyesen jegyzi meg Creiznach,2) hogy a vásári bíróság tulajdonkép vásári rendőrhatóságnál egyéb nem volt. Ep ezért és mulólagos tartamánál fogva, nem is gyakorolhatott tartósabb befolyást sem a kereskedelmi jog kifejlődésére, sem a kereskedelmi jogszolgáltatásra. De nagy jelentősége abban rejlik, miszerint megmutatta, hogy a kereskedelmi ügyekben ajogszolgáltatásnak minőnek kell lenni. Mi természetesebb tehát, minthogy a kereskedők, látva azt, mily előnynyel jár a forgalomra a vásári bíráskodás, óhajtottak hasonló állandó bíróságot otthon is bírni, — amire mindenesetre legalkalmasabbak voltak a kereskedői testületek. E tekintetben Francziaországot illeti az érdem, hol a legkülönbözőbb történeti tényezők szakadatlan összehatása folytán, végre megszületett a kereskedelmi biróságok szervezetének és hatáskörének azon szabályozása, mely a Code de commerceben foglaltatik és amely az egész continentalís törvényhozásnak mintául szolgált. Erre kell tehát első sorban figyelmünket fordítani. A kereskedői testületek — czéhek — bírósága alakult egy elnökből—judex, juge — és több ülnökből — consules, consuls.5) De sokkal fontosabb a külszervezetnél a hatáskör, melylyel azok felruházva voltak. Mint emlitém, e testületi biróságok keletkezésének alapját egyedül a testület autonómiája képezte. Ennélfogva önkényt következik, hogy azok jurisdictiója csakis a testületi tagokra terjedt ki, ha ugyan jurisdictiónak lehet azt nevezni, miután inkább a mai esküdtszékekhez hasonlítottak; végrehajtási joggal ') Creiznach: i. m. 13. 1. 2) I. m. 15. 1. s) Creiznach i. m. 15. 1. nem bírtak. A hatáskör tehát legelsőbben »ratione personarum« állapíttatott meg; de még ez is csak electiv1) volt a közönséges bíró hatásköre mellett, a mennyiben a kereskedőnek tűrni kellett, ha aconsul előtt pereltetett, de másrészt ezt nem követelhette; ha azonban a félnek ugy tetszett, a közönséges biró, rendes elöljáróság előtt is perelhette. Ez a dolog természetéből szükségkép következett, mert e czéhbiróság eltérés volt a rendes birói illetőségtől, mely a testületi tagoknak compromissuma folytán keletkezett. Amíg tehát az állam ezeknek létezéséről tudomást nem vett, addig senkit sem lehetett kényszeritni, hogy ügyét az elé vigye elbírálás végett; míg a kereskedőknek — a czéh tagjainak — türniök kellett, hogy ezen bíróság előtt? melynek magukat egyességileg alávetették, pereitessenek. Csak akkor, midőn ezen biróságok mindjobban erősödtek, és nemcsak a testületi tagok ügyeiben hoztak ítéletet, midőn tehát autonomiájok körét túllépték: látta szükségét az államhatalom annak, hogy ez intézményre reátegye kezét és azt, főleg azok hatáskörét, szabályozza. Lássuk, mi adta meg erre az első lökést. A vásárok nagyobb kereskedelmi emporiumokon tartattak ; természetes, hogy itt voltak a leghatalmasabb kereskedői testületek. Vásár idején ily helyeken kétféle biróság létezett kereskedők részére: a vásári és a czéhbiróság. E két concurráló biróság nem férhetett meg sokáig egymás mellett, — nem, mert illetőségi összeütközésekre szolgáltatott alkalmat ; másrészt meg a helybeli testületi bíróságokban megvolt a természetes törekvés, hogy hatáskörüket a vásár tartama alatt minden jelenlevő, habár idegen kereskedőre is, kiterjeszszék. A vásári bíráskodást magukhoz ragadni annál könnyebb volt, miután ezt is a helybeli kereskedők gyakorolták, s mintegy természetes folyományként szolgált, ha a már meglevő biróság a vásári bíráskodással is megbízatott. Kényelmesebb volt; nem kellett külön vásári biróságok alakításával vesződni. De ép itt fekszik a forduló pont, mi által a kereskedelmi biróságok hatáskörében oly változás állott be, mely azt tetemesen kiszélesített egészen ujabb alapokra fektette, sőt magának a kereskedelmi jog fejlődésének is uj irányt adott. Midőn a judices et consules a vásári biráskodást is kezükbe ragadták, saját testületi autonómiájuk korlátait túllépték; mert most már — legalább a vásár tartama alatt — nemcsak a testületi tagokra terjesztették ki bíráskodásukat, hanem mindazon kereskedőkre, kik a vásáron megjelentek, tekintet nélkül arra, hogy azon kereskedő állampolgár-e vagy idegen, sőt még arra sem volt tekintet, hogy kereskedő-e az illető, azaz hogy tagja-e valamely más kereskedői czéhnek; elég volt, ha a vásáron megjelent és ott kereskedelmi ügyletet kötött; minden ily ügyből származott ! peres kérdés ily biróságok által döntetett el. De ha igy volt ez a vásárok tartama alatt, miért nem lehetett volna hasonlókép máskor is? Ezen gondolat megvalósulását a körülmények igen elősegítették. Kik a czéh tagjai nem voltak, de mégis kereskedelmi ügyletekkel foglalkoztak, ezek a »kontárok« (Pfuscher) voltak. Ezek előnyben részesültek a jogszolgáltatás terén; mert mig a testületi tagok ellen a lehető legrövidebb processus alkalmaztatott, ők csakis a rendes törvényszék előtt voltak perelhetők. Ha ez igy marad, végkifejlésében a kereskedői czéhbiróságok feloszlására vezetett volna. Ezt érezték a kereskedői testületek, s mintegy ösztönszerűleg azon törekvés támadt fel bennük, hogy a kontárok kereskedelmi ügyletei feletti biráskodást saját hatáskörükbe vonják, ami annál is természetesebbnek tetszett, mert a biráskodást vásárok alkalmával minden tekintet nélkül a testületi tagságra gyakorolták. Ez azonban már a testületi autonómia korlátain kívül feküdt; így tehát a hatáskör kitertesztésénél, mi által egyéb concurráló bíróságokkal összeütközésbe jöttek, már az államhatalom segitségét kellé igénybe venniök. Az állam a segélylyel nem késett. Midőn a testületi biróságok a kontárok kereskedelmi ügyeit is hatáskörükbe igyekeztek vonni, legelőször is a városi patrimonial törvényszékekkel jöttek összeütközésbe. ») Endemann: Beitráge zur Kentniss (les Handelsrechts im Mittelalter. Zeitschr. f. d. ges. Handelsreclit V. B. 358. 1.