Magyar Themis, 1878 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1878 / 26. szám - Döntvénybírálat. IV. [r.] A báró Bruckenthal-féle családi hitbizományi per

— 204 — evang. hitvallású) rokona a hitbizományi fenállónak állítván, azt magának mint hitbizományi örökösnek bíróilag megítéltetni kérte. Az első bíróság által n e m 1 e g, a másod biróság által i g e nleg, a legfőbb Ítélőszék által nemleg eldöntött vitakérdés tehát a következő volt: Fenállónak tekinthető-e a legfelsőbb jóváhagyással ellátott alapító oklevél értelmében a hitbizomány b ár ó B r u c k e n th al Ármin halála után, s ha igen, megilleti-e igénylő báró Bruckenthal Gyulát, mint báró Bruckenthal Árminnal hatod izü oldalági rokont, a hitbizományban való örökösödés. Nézetünk szerint a körvonalozott perbeli tényállás alapján felvethető, elméletileg érdekesebb jogkérdések a következők. 1. Ki tekinthető jogi értelemben a kérdéses családi hitbizomány tulaj donképe ni alapitójának? A kérdésnek a per sorsára való határozó volta látni való. Az eldöntés kétségtelen positiv alapját képező osztrák polgári törvénykönyv 622. és 645. §-ainak értelmében ugyanis a hitbizományi örökösödés rendjét az alapitónak fejedelmi jóváhagyást nyert rendelkezése szabja meg. Nincs eldöntve a kérdés azzal, hogy a formaszerü alapítási oklevél báró Bruckenthal József által szerkesztett alakban terjesztetett fejedelmi jóváhagyás alá. A hitbizományt alapító jogérvényes actus egyik tényezője a fejedelmi jóváhagyás, a másik az alapitói rendelkezés. Azzal, hogy a fejedelmi jóváhagyás a beterjesztett oklevél rendelkező része tekintetében megadatott, eo ipso nincs eldöntve az a kérdés, hogy a rendelkező rész, mint jogilag kitől származó, hagyatott jővá; tehát a fenforgó esetben még további és más mozzanatok alapján megoldandó kérdés tárgyát képezi az, hogy a két különálló, bár formailag összekapcsolt rendelkezés és akaratnyilvánítás közül melyik tartatott és tekintetett a fejedelmi jóváhagyás részéről a hitbizományt alapitó tényezőnek, a rendelkező akaratnak; kérdés, hogy nem adatott-e a fejedelmi jóváhagyás báró Bruckenthal József látszólag alapitó rendelkezésére csak mint olyanra, mint a mely az alapitó oklevélben tartalmazott határozott kijelentés szerint, báró Bruckenthal Károly rendelkező akaratának végrehajtója, közegekép jelentkezett, közvetve tehát nem-e maga ez utóbbi nyerte-e el a szentesítést. Azzal hogy merőn formai tekintetek után indulva, az alapítólevelet a priori felbontjuk narratív és dispositiv alkatrészekre, mivel sem közeledünk a kérdés nyitjához, mert a fejedelmi szentesítés az alapítólevélnek ugy b. Bruckenthal József, mint b. Bruckenthal Károly a hitbizomány körüli rendelkezéseit átölelő egészére adatott meg, a nélkül hogy a csupán indokoló és a valóban rendelkező rész közötti megkülönböztetés a legfelsőbb jóváhagyás irányára befolyást gyakorolt volna. Különben maga az a tény, hogy b. Bruckenthal József az általa szerkesztett és beterjesztett alapitó oklevélbe nagybátyjának végakarati intézkedéseit teljes tartalmuk szerint felvette ; hogy b. Bruckenthal József a tőle származó rendelkezéseket megelőzőleg határozottan kijelenti, hogy azokkal nagybátyja végakarati rendelkezését akarja teljesíteni, hogy tehát az ő alapitó akarata teljesen összeesik a nagybátyai alapitó akarattal, ennek mintegy csak végrehajtását czélozza : ez a tény bizonyára több mint merőn indokolás, pusztán bevezetés. Nézetünk szerint b. Bruckenthal Károly végintézkedéseinek az alapitó levélbe való felvétele és az emiitett kijelentés szintén dispositiv természetű. Nem azt mondja akijelentés, hogy b. Bruckenthal József azért akarja ezt vagy azt, mert nagybátyja akarta; hanem azt mondja, hogy b. Bruckenthal József azt akarja, a mit felfogása szerint nagybátya akar. Nem indokol, hanem disponál. Rendelkezik, a midőn más rendelkezését magáénak vallja. A nagybátyai rendelkezést az arra való hivatkozás által saját rendelkezésének alkatelemévé teszi. A két akaratnyilvánítás közötti viszony tehát másnemű, mint a viszony valamely törvényjavaslat indokolása és maga a törvény között. Hogy a kijelentés dispositiv természete daczára b. Bruckenthal Károly végakarata a vitakérdés sorsára nem bir befolyással, más később kifejtendő okokra vezethető vissza. — A felvetett kérdést, hogy ki tekintendő tulajdonképeni alapitónak, nézetünk szerint tehát csak b. Bruckenthal Károly ahitbizománytmegrendelő végintézkedésének jogi természete birja megfejteni. Eldönti a kérdést az, hogy báró Bruckenthal Károly kérdéses végakarati intézkedése az osztr. polg. törvkv. 709. § ában szabályozott meghagyásnak minősitendő-e vagy nem. Ha ugyanis a rendelkezés természetéből kiderülne, hogy maga b. Bruckenthal Károly nem mint a hitbizomány közvetlen alapitója, hanem csak mint az alapítás indítója, kezdeményezője akart szerepelni, hogy alapítási szándékát tehát általános örökösére rótt meghagyás és nem közvetlen alapítási actus által óhajtotta megvalósitani, kétséget sem szenvedhet, hogy a fejedelmi jóváhagyás álláspontjáró ? mely megadatván az alapítólevél egészére a né lkül, hogy az alapitói minőség kérdése ipso facto eldöntetett volna, — tekintvén a fejedelmi jóváhagyás a kérdést maga az alapítólevélbe foglalt rendelkezések jogi természete által eldöntöttnek és nem a szentesítés által eldöntendőnek, — kétséget sem szenvedhet, hogy ez álláspontról az esetben, ha b. Bruckenthal Károly végintézkedése meghagyásnak minősíttetnék, báró Bruckenthal József fogna alapitóként jelentkezni. Nem abból, hogy a fejedelmi szentesítés a b. Bruckenthal József által beterjesztett alapitó oklevélre adatott meg, következtethető, hogy ez az alapitó; hanem abból, hogy b. Bruckenthal Károly végakarati intézkedése nem tekintendő közvetlen alapitói rendelkezésnek, hanem puszta meghagyásnak, következnék, hogy az alapitó levél formailag bár egészére nyert fejedelmi szentesítés mindazáltal a báró Bruckenthal Józseftől származó rendelkezéseket ruházta fel a »lex fideicomissi« erejével. Báró Bruckenthal Károlynak fiókvégrendelete első pontjában tartalmazott azon rendelkezése, melynél fogva általános örökösének kötelességévé teszi, hogy öröklendett vagyonából egy elsőszülöttségi hitbizományt állítson fel — az osztrák polgári törvénykönyv 709. §-ában szabályozott végakarati meghagyás (instutio sub modo) természetével bir. Első tekintetre azt lehetne hinni, hogy a rendelkezés, miután o felállítandó hitbizományra nézve még az öröklés rendjét is körülményesen és határozottan megállapítja, és a hitbizományi kötelék felbomlásának eseteit is megszabja, több volna mint puszta meghagyása a hitbizomány felállításának, több mint technicus értelemben vett modus. Azt lehetne ugyanis hinni, hogy a végakarati intézkedés, melyben a hitbizomány felállítása megrendeltetik, nem csupán meghagyása annak, hogy a hitbizomány felállitassék, hanem már maga a hitbizomány közvetlen felállításának actusa, a hitbizomány jogi létézésének egyik tényezőjét képező alapitói rendelkezés. Meghagyás csak ' annyiban találtathatnék mégis a rendelkezésben, a mennyiben a családi i hitbizomány jogérvényes felállításához osztrák jog szerint szükséges másik tényező, a fejedelmi jóváhagyás kieszközlése, a szentesítés közvetítése b. Bruckenthal Józsefre bizatottnak tekintetnék. Ebből folyólag b. Bruckenthal Károly a hitbizomány közvetlen alapitójának, a hitbizomány közvetlen felállítását tartalmazó végakarati intézkedés pedig a tulajdonképeni alapitói rendelkezésnek volna tekintendő, ugy hogy a b. Bruckenthal József által kieszközölt jóváhagyás a formaszerü alapítási oklevélbe bekebelezett fiókvégrendeletben közvetlenül felállított családi hitbizományra vonatkoznék, a b. Bruckenthal József által beterjesztett oklevélre nyert közvetlen szentesítés közvetve b. Bruckenthal Károly alapitó rendelkezésére adatottnak volna mondható. Azon felfogás ellen, hogy a kérdéses végakarati intézkedés, mert és minthogy a felállitandó családi hitbizomány öröklési rendjére is kiterjed, már magában a családi hitbizomány közvetlen felállításának tényét képezné, leginkább azon összefüggés szól, melyben a formaszerü alapítólevélbe felvett több rendbeli végakarati intézkedés egymással áll. A hitbizomány felállításának megrendelését tartalmazó végakarati intézkedés u. i. a fiókvégrendelet bevezető soraiban b. Bruckenthal Károly 1853. július 8-áról keletkezett előbbi intézkedését teljes tartalma szerint megerősíti és jóváhagyja. Világos ebből, hogy b. Bruckenthal Károly ezen — 1854. dec. 15-éről keltezett — második végakarati intézkedésével csupán a korábbi végintézkedést kiegészítő fiókvégrendeletet akart alkotni. Márpedig, hab. Bruckenthal Károly ezen utóbbi végakarati intézkedésében a szándékolt családi hitbizományt közvetlenül felállítani czélozta volna, erre a fiókvégrendeletszerü rendelkezést nem választotta, mert nem választhatta volna. Az örökösi kinevezés (institutio heredis), — és ennek tekintendő kétségtelenül a családi hitbizomány felállítása is, lévén a családi hitbizomány felállítása a közönséges törvényi korlátozás alá nem eső substitutio fideicoramissaria, és mint substitutio mindenesetre egyszersmind institutio, a közönséges örökösi kinevezéstől egyedül abban különbözvén, hogy általa successiv öröklési rend állapittatik meg (successio ex pacto et providentia majorum«), az osztr. polg. trvkv. 553. §-a szerint nem foglalhat helyet a fiókvégrendeletben, hanem csupán végrendeletben. A hitbizomány közvetlen felállítását tartalmazó végakarati intézkedést tehát nem lehetne fiókvégrendeletnek, hanem végrendeletnek kellene tekinteni. Ha pedig b. Bruckenthal Károly későbbi keletű végakarati intézkedését tulajdonképeni végrendeletnek tekintenők: az ezt megelőzött korábbi keletű végrendeletet megszűntnek kellene tekintenünk. A későbbi keletű végrendelet a korábbit ipso facto kivetkőzteti érvényéből. Miután azonban b. Bruckenthal Károly utóbbi végakarati intézkedésével korábbi vég-