Magyar Themis, 1878 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1878 / 21. szám - Tanulmányi rendszerünk és a nemzetközi jog - Az ügyvédrendtartás 8. §-ához

— 163 _ euphemisticus szó szaporítás. A »rendőri* kifejezés ódiuma elvitázhatlan. Nagyon is emlékeztet a rendőrállamra. Ha mellőzhető — s mellőzhető, mert felesleges — mellőzendő. Senki sem fog búsulni hiányán — sem a tudomány, sem a közvélemény. A német codex, az osztrák javaslat csak >Ubertretung«-ot ismer. A magyar törvény, ha formailag különálló is, organicus összegfüggésben áll az általános büntető-törvénykönyvvel. Kell, hogy ezen belső connexus a czimben is visszatükröződjék. >M a gy a r büntető-törvénykönyv a kihágásokról* —jobban megfelelne az összhangnak. A >kihágás< magában is elég praegnans műszó; jelzőre nincs szüksége. Nem mulaszthatjuk el egyúttal arra is emlékeztetni, hogy a törvényhozás a műszónak némileg praejudicált; az általános büntető-törvénykönyv elfogadott javaslatának 97. szakasza igy szól: »Vétségek vagy vétségek és kihágások halmaza esetében, stb.« Tehát >rendőri< kiháságokról szó sincs. A criminalis codex csak kihágást ismer. Zavart okozna, ha az azt kiegészitő törvénykönyv uj műszót emelne érvényre. (Folytatása következik.) Tanulmányi rendszerünk és a nemzetközi jog. Azon fordulatot, mely a jogtanodák uj szervezéséről szóló szabályzat s idevágó rendeletek nyomán tanulmányi rendszerünkben beállott, magasabb tudományos szempontból nyilván örömmel kellé üdvözölniök mindazoknak, akik jogi oktatásügyünk e reformjában a haladás követelményét látták. Illetékes körök nem is késtek az elismerés adójával, s bár őszinte szóval és kötelességszerüleg mutattak azon hiányokra, melyektől ez ujitás sem maradhatott ment, szívesen tettek bizonyságot a felől, hogy a mondott intézkedésekkel tanárra és tanítványra nézve egyaránt adva van a belterjesebb tudományos tevékenység és fejlemény nagyobb lehetősége. Részemről e felfogást csak kétségesen vallhatom a magaménak is. De mert ugy hiszem, az uj fordulat előnyei még tetemesen fokozhatok, mihelyt a gyakorlati életben érezhető hiányokat megismerni s azok eltávolítására törekedni meg nem szűnünk, legyen szabad tanulmányi rendszerünk egyik — ha emlékezetem nem csal — eddig érintetlen fogyatkozására utalnom, azon állásra névszerint, melyet a tételes nemzetközi jog tanulmányi rendszerünkben, hogy ne mondjam, el nem foglal. Mindenelőtt kiemelem, hogy a jog- és államtudományi szigorlatok tárgyában kibocsátott szabályrendelet a tételes nemzetközi jogot — miként tudva van— megköveteli (5. és 6. §.), — ami korábbi viszonyainkhoz képest valósággal vívmány. Ezelőtt a jogtanuló legfölebb az encyclopaediában vagy a bölcseleti jogtudomány utolsó szakaszaiban, mintegy »függelék«-ben találkozott a nemzetközi joggal; ma — nem kivonattal, nem is bölcseleti függelékkel, de a tételes nemzetközi jog egész rendszerével kell fölkészülve lennie, mielőtt a tudori oklevélért sorompóba lép. De tovább megyek, s nem hiszem, hogy az érintett rendelkezés értékéből levonjak valamit, ha azt mondom, hogy szükség is volt arra. Kétszeres szükség : először a tudomány s azután alkotmányos álladalmi létünk szempontjából. Magyarországnak szemére vethetik (ha ugyan van ebben valami érdem ?), hogy egy más tekintetben az egyetemes haladás mögött maradt ; de azt nem, hogy a csorbát alkalom-adtán kiköszörülni ne sietett volna. Már pedig nem titok, hogy a nemzetközi jogtudomány a külföldön — s különösen Gagern óta — óriási haladást tőn. Anyaggyűjtés, elvi kutatás, rendszerezés, pezsgő élet nyilvánult a 40-es évekkel minden irányban. Mi természetesebb, mint hogy hazai tudományosságunk sem zárkózott el a nemzetközi jogtudomány terén egyebütt észlelt mozgalom elől. Meghozta első zsengéit, magvas dolgozatait, s a kinek annyi magyar fiu köszöni jogi ismereteinek alapját — a nemzetközi jog rejtélyeit is föltárta előttünk. Ennek vagy három évtizede. A szigorlati szabályrendelet e szerint csak szükségnek tett eleget, mikor a nemzetközi jogtudomány müvelését és tanulását gondjai alá vette s általában a közjogi tanok számára több tért biztosított. S ezzel, mondjunk keveset, ha mást nem, de elértük, amiért ismét szükség volt a nemzetközi jog fölkarolására, elértük, hogy az alkotmányos élet igényeinek megfelelőbb jogi oktatásban részeltethetjük az uj nemzedéket. Mert hiszen ki véli, hogy alkotmányos álladalmakban a miniszteri felelősség szabályozásával az állampolgárt semmiféle felelősség sem terheli ? Ha pedig ez is felelős, közjogi s jelesül nemzetközjogi ismereteket, ugy gondolom, egy állampolgár sem nélkülözhet, a ki hivatva van a közéletben számot tevő tényezőként működni. Ez örvendetes haladással azonban elég nevezetes hiány áll szemközt, mikor a tételes nemzetközi jogot megköveteli ugyan a szigorlati szabályzat, de már nem a tanulmányi rendszer (csak a tanári karokra nézve) sajogtanodák vizsgálatirendjesem. Vegyük a dolgot apróra. 1. Ismeretes, hogy az uj szervezési szabályzat különbséget teszen kötelezőleg hallgatandó fő- óe tetszés szerint hallgatható u. n. special-collegiumok között, a karok teendője lévén különösen gondoskodni, »hogy a bányajog stb. ily speciál-collegiumokban előadassanak*: (17. §.). A szervezés befejeztével külön rendelet e második tehát előadandó, de tetszés szerint hallgatható csoporthoz sorolja a tételes nemzetközi jogot. 2. Amaz első csoport tárgyai alkotják a két alap- s az államvizsgálatok tárgyait olykép, hogy minden vizsgálati tantárgy kötelezőleg hallgatandó, — de nem megfordítva; mert p. o. bölcsészet-történelmi előadások kötelezőleg hallgatandók, és pedig a szigorlatokból való visszautasítás terhe alatt jóllehet egyik sem vizsgálati tárgy. 3. Ez alapon kellene tovább okoskodnunk, azonban már nem lehet. Mihelyt t. i. combinatióba vonjuk a szigorlatokat, épen a jelzett fordított viszony áll be; mert, habár a szigorlatok tárgyait az alap- és államvizsgálatok tárgyai alkotják is, amelyek tehát kötelezőleg hallgatandók, de nem alkotják kizárólag, hanem kibővítve olyan tantárgygyal, melyet soha, senki, sehol sem tartozik hallgatni, csak — tudni! S ez a tárgy a tételes nemzetközi jog. Mellőzöm azon önkényt fölmerülő kérdéseket, milyenek: ha a tételes nemzetközi jog nem hallgatandó kötelezőleg, honnan vegye a szigorló az idevágó szükséges ismereteket ? — vagy: amint a nemzetközi jogot elsajátítja, nem sajátithatja-e el ép oly jól és alaposan, sőt még jobban p. a perrendtartást, amely pedig kötelezőleg hallgatandó ? stb. — s csak a pozsonyi kir. jogakadémiára hivatkozom, mely a szóban forgó viszásságot ideje-korán észrevette s tanrendjében kimondotta, hogy az id. 17. §. tárgyai a négy évi folyam alatt bármikor ugyan, de — okvetlenül hallgatandók. S helyesen. Hiszen az id. szakasz tárgyai csaknem kivétel nélkül előfordulnak valamely vizsgálaton, vagy legalább is nagy nyomóssággal birnak a jogászra nézve. Miért azok hallgatását teljesen kényre hagyni? főleg szigorlati tárgyat, milyen a tételes nemzetközi jog*. A pozsonyi kir. jogakadémia érintett intézkedése azonban — jóllehet többre tör, mint amire voltakép ez igénytelen észrevételek czéloznak — nem elégíthet ki, s e tekintetben kevesebbet ad, mint a mennyire szükségünk van. Mert mi történik, ha a joghallgató a mondott tárgyak közül egyet-mást, akár egyet sem hallgatva végzi a négy évi folyamot ? Semmi. Ha tetszik, elmegy a szigorlatra, s azért, mert p. a tételes nemzetközi jogot nem hallgatta, bizony nem fogják visszautasítani, annál kevésbbé, ha államszámviteltant stb. nem hallgatott. Minden szórványos rendelkezés illusorius és hiu marad mindaddig, míg a jogtanodákat általában kötelező pótrendelet nem orvosolja a bajt s nyújt sanctiójával biztosítékot. Ez az, a mit felsőbb helyütt kérnünk kell, amire a nemzetközi jog előadóinak, az ifjúság érdekében is, szükségök van. A vívmány legyen teljes. És az leszen, mihelyt a tételes nemzetközi jog a kötelezőleg hallgatandó tárgyak sorába lép. Ennyit óhajtottam egyelőre e tárgyban, — melynek egyébként a fönebbiek csak jelzése— megjegyezni azon reményben, hogy sikerül a szakemberek figyelmét az id. kérdésre irányoznom s tán eszmecserét keltenem. Rössler István. jogakadémiai tanár. Az ügyvédrendtartás 8. §-ához. (Dr. F. A.) A »Themis« m. heti számában közzététetett egy igazságügyminiszteri rendelet, mely az ügyvédeknek egyik kamara területéről a másikéra való átköltözködése körüli eljárást egyöntetetüvé és az átköltözködő ügyvédre hátrány nélkülivé ugy akarja tenni, hogy »figyelmezteti a kamarákat a törvény (ügyv. rdts.) 8. §-á n a k v ilágos intézkedésére saze részben szükségesek gyors foganatosítására*. Véleményem szerint ezen rendelet az általa kijelölt két czél közül legfölebb egyet (az egyöntetűséget) fogja elérni, de talán ezt sem; mert ha jól átolvassuk a rendeletet, ugy találjuk, hogy az nem ad útmutatást a kamaráknak, mikép járjanak el az átköltözködésnél, csak ^figyelmezteti őket a 8. §. világos intézkedésére«. Márpedig a 8. §. épen nem világos, s ép azért jártak el a kamarák különíélekép; az által pedig, hogy a rendelet rá mondja, hogy világos, egy cseppet sem lesz világosabb. Igaz, hogy egy jó adag jóakarattal a rendelet panaszló részéből ki lehet venni, hogy mikép gondolja magának az eljárást: de eltekintve azon kérdéstől, hogy a rendelet fog-e minden