Magyar Themis, 1878 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1878 / 2. szám

Ismeretes a római jog azon intézkedése, mely szerint büntetlenül marad az, ki tűzvész alkalmával a szomszéd há­zát leptonja, hogy ez által saját házát megmentse. Necessitas non habet legem. A Carol na és a kanon jognak élet stulajdon közti collisió esetére vonatkozó intéz­kedése helyét találta a modern törvényekben is. Hasonló helyzetbe állítja a nép a szabadonbocsátott fegyenczet is. Erkölcsi elhatározások ily határtalan anyagi nyomorban elvesznek, mint virágillat a fergetegben. Végelemzésben minden ember nem más mint ételeknek éló' tömege, s igaza van a dunaiaknak, kik a lélek székhelyét a gyomorban találják: éhes gyomornak pedig nincsenek fülei. Primurn est vivere, deinde sapere s tunica propior pallio est. »Hoz­zátok viharba a tengert, s a legderiiltebb ég nem tükröződik felületén; hadd csilapuljon a vihar, s minden kő mosolyog a hullámokban«.1) Midőn a nép a munkáért könyörgő szabadonbocsátot- tat ebekkel elűzi s erőszakkal visszataszitja a bűntett posvá­nyába : csoda-e, hogy az visszanyert szabadságát a bosszú­nak szentett fegyverkép használja, s hogy ismét ka íot ránt azon társadalom ellen, melynek tág köreiben . számára hely, hol javulási törekvéseit valósíthatná? Midőn a nép fegy­veresen rohan a fegyenczre, ki a bánat s béke olajág i • ! lép elébe: nem hasonlit-e a természethez, mely saját ölében Vulkánokat gyújt lángra; az őrülthez, ki saját nyakára üti a bárdot? Qui est causa causae, est etiam causa causati. A grönlandi nők holdfogyatkozásnál megrázzák kutyáik füleit; ha a kutya ugat, úgy abból azon meggyőződést men­tik, hogy a világ vége még nem következik be. De a kutya, ha füleit megrázzák, mindig ugat. A reménytől is megfosz­tott ember mindig veszélyes ; életfeltétel az emberre nézve: spiro, spero. Nyomor s könnyelműség teremtik azon örök forrást, mely a bűntett talaját megtermékenyíti; a nép elő­ítélete ál 1 and ó s i tj a a gonosztevők fekete seregét. Áfát csak árnyéka s haszna miatt szeretik. A visszaesőnek okoskodása, hogy B e c c a r i a szavaival éljünk, körülbelül következő: »Visszatérek természeti füg­getlenségem állapotába; szabadon s boldogan élek egy ideig bátorságom s iparom gyümölcsétől. Tán eljövend a fájdalom s megbánásnak napja; de rövid lesz ezen idő s egy gyötrel- mesnapom lesz sok szabad s prömteljes éveimnek dijában... s látni fogom, mint halványodnak el s mint reszketnek ezen zsarnokok annak láttára, a kit gyalázó negéddel tettek lo­vaiknak sebeiknek utána«.2) Arra, hogy ezen előítélet a népiéi ékből egyhamar ki­irtható legyen, vajmi kevés remény nyílik; mert az egy tör­téneti szülemény, melynek gyökerei az igazságszolgáltatás letűnt drákói korából ágaznak ki. Ellensúlyozására a múlt század vége felé a javítási eszme proclamatiójával egy nagy mozgalom indult meg, melynek első csirái már a keresztény­ség első századaiban 3 *) s különösen a XV. századbeli floren- czi s római nagy confraternitásban találhatók, melynek hul­lámvetései hazánkig is elhatottak. Howard, Penn, Fry asszony lelkes fellépése folytán az 1772-ben gróf Godolphin által Angliában alapított »egylet a szerencsétlen fegyenczek se­gélyezésére s az 1776-ban Philadelphiábanalapitott »Society for alleviating the misery of public prisons« óta az egész poi- gárosult világban—még Oroszországban is—mintegy varázs- igére tűntek fel a fegyenczsegélyző egyesületek, az ember­szeretet árnyékos Viktoria Regiáiként. Mint a villám, mely fellobbanásánál a szomszéd felhőből is kicsalja a lángot, úgy terjedt ki ezen nagy küzdelem, mely az emberszeretet örök lámpáját meggyujtotta, hogy a szabadonbocsátottnak megvi­lágítsa azon menedékutat, melyet ő hiába keres; mely a szere­tet világitó tornyát felállitá, hogy delejtü gyanánt szolgáljon a szerencsétleneknek, mikor fergeteg korbácsolta élethajójukat ismét visszahajtani iparkodnak a polgári együttlét kikötője felé. Nálunk is találkoztak egyesek, kik a közönbösség so­raiból kilépve megragadták a humanismus zászlóját s nem­’) W e be r : Demokritos IX : 121. lap. 2) Beccaria: »A bűnökről s büntetésekről« ez. m., ford. Császár. F. XVI. §. A halálbüntetésről 99. 1. 3) Codex Theodosianus Append. Consist. XIII; Impp. Honorius et Theodosius Pii Augg., Dat XI Cal. Dec. Ravennae 419. Canon LXXX »De elec­tione procuratoris pauperum et de officio ejus« stb. 1 sokára vezérei lettek egy phalanxnak, mely utánuk sietett. Egyesek lelkes buzgalma nem maradt hatásnélküli, nem kel­lett nálunk sem Diogenes lámpával az emberbarátokat ke­resni. Alakult hazánkban is valahára egy ilyczélu egylet — mely jövendő virulásának néz elébe. De úgy nálunk, mint külföldön mindenütt általános a panasz, miszerint ezen humanitárius magántörekvések gyen­gék azon nagyszerű s forrós feladattal szemben, melynek megoldását czélba veszik. Eddig Dánia az egyedüli ország, melyen minden fegyintézet mellett egy ily egylet működik. Szám s erő csekélysége, az egymás közti összefüggésnek s igy a kölcsönös együtthatás s összmüködésnek hiánya, a nagy közönség egykedvűsége megbénítják e társaságok hatás­erejét. ]) A büntetés-végrehajtás zárkövét képező ezen na gy feladat, melyet épugy az emberszeretet mint a társadalom érdeke követel,2) a börtönbizottságok fenebb kifejtett szervezete által teljes megoldását találná. Minden fegyház élvezné az ily humanitárius egylet áldását, s minden localis egylet sikere fokozódnék mindnyájuknak egymással s az országos főbizottsággal való szoros összefüg­gése, az egységes összmüködés varázs-hatalma által. A köz­ponti főbizottság összeköttetésbe helyezhetné magát az or­szág vasúti társaságai, gyárosai, földbirtokosai, mühelytulaj- donosaival stb., a helyi liizottságok a vidéki munkaadókkal, sőt elvileg iparkodhatnának ily elemeket bizottsági tagok­ként acquirálni, jutalomdijakat Írhatnának ki azok számára, kiknél szabadonbocsátott fegyenczek hosszabb ideig mun­kában állottak stb, stb: hogy a szabadonbocsátottnak az alkalomkönnyittessék anyagi léteiének becsületes munka által való biztosithathatására. Számosak azon eszközök, me­lyeket a segélyegyletek használhatnak, de végső czéljuk mindig csak egy és ugyanaz, t. i. hogy a rabot n becsület útjára térítsék és azon megtarthassák.«5) Mi ily mó­don annál könnyebben volna elérhető, miután ezen nagy pliilantropicus szervezet tagjaiként a társadalom legelőkelőbb elemei szerepelnének. A z esküdtszékekről szóló czikktinket a napi lapok közül többen közölték és commen- tálták. Elégtételünkre szolgál, bogy most már csaknem minden ol­dalról sürgetik az esküdtszéki szabályzat reformját, az esküdtszék ellenségei pedig elnémulnak. Egyik olvasónk arra hív fel, formuláznók az esküdtekhez inté­zendő kérdéseket az esküdtszéki szabályzatnak általunk adott magya­rázata alapján. Szerintünk a Yerhovay-esetben a kérdések következőleg lettek volna felállitandók: 1. Meg vannak-e az esküdtszék tagjai az előadottak nyomán lel- kiismeretőkben győződve arról, hogy Verhovay Gyula az »Egyetértés« czimü politikai napilap 1877. sept. 13-iki 233. számában a »Királyi fel­köszöntő« felirattal és »Verhovay Gyula« névjegyzéssel közzétett hírlapi czikk szerzője ? Ha igen: 2. Meg vannak-e az esküdtszék tagjai lelkiismeretőkbeu győződve arról, hogy Verhovay Gyula vétkes, az első kérdésben foglalt czikk, kü­lönösen annak következő tétele által: (ide felveendő lett volna az első inkriminált tétel) a király magas személye ellen elkövetett sértésben ? (Minden egyes incriminált tételre nézve külön ismétlendő.) Ezekben megvan minden kellék, melyet a szabályzat megköve­tel ; megvan a tiszta ténykérdés, megvan a szélesebb értelmű ténykér­dés, és fel van véve az utóbbi kérdésbe — mint már múlt alkalommal is kivánatosnak jeleztük — a bűnösség momentuma. A kérdésnek minden egyes incriminált tételre való külön felállítása azért szükséges, mivel lehetnek az incriminált helyek közt olyanok, melyek az esküdtek né­zete szerint nem bűnösek; tehát akár igen-nel, akár nem-mel lelelnek a cumulált kérdésre, önmaguk meggyőződésével jönnek ellenkezésbe* i) Gríchlow: áll. főügyésznek »Centralverein zur Fürsorge für entlassene Sträflinge nnd Corrigenden in der Provinz Schleswig-Holstein und dem herzog- thume Lanenburg« ez. egylet constituálására vonatkozó 1876. febr. 2. lelhivását. Lásd erre nézve Dr. Rosenberg Lajos: Strafreform und Gefäng- nissvereine in Ungarn, Budapest 1874. s. m. s) Dr. Székely Ferencz: »Rabsegély egyletek alakitása« Magyar Igazságügy 1874. 365. lap.- 11 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom