Magyar Themis, 1878 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1878 / 2. szám

12

Minthogy már a tárgyról szólunk, nem hagyhatjuk megemlítetlenül, hogy némely esetekben az enyhítő körülmények iránt is helyén volna kérdést feltenni. (61. §.) Nálunk ugyanis ismétlődik azon jelenség, hogy az anyagi törvény tulszigora folytán az esküdtek nem merik a »vétkes«-t kimondani. Francziaországban e bajon az enyhítő körülmények iránti kérdés feltételével segítettek. Miért ne tehetnek ezt mi is? Azon bűntettre, melylyel Verhovay vádolva volt, 6 évig terjedhető fogság és 3000 írtig terjedhető pénzbírság van kiszabva a törvényben. Igen közel fekszik a feltevés, hogy az esküdtek ilyenkor kényszerhelyzetben látják magukat. Ha alkalom adatnék nekik az enyhítő körülmények felvétele által a büntetés kiszabására mitigáló- lag befolyni, ki tudja, nem volna-e sok esetben egészen más a szavazás eredménye.

Ceterum censeo: az esküdtszéki szabályzat rósz, és még ro- szabb a kezelése.

Jogirodalom.

Canonico lancredi. Del reato e della pena. II. edizione. Torino.

(z.) Az olasz büntető-javaslat kitűnő szerkezete újabban magára vonta az összes európai szakférfiak figyelmét. Általános lett azon meggyőződés, hogy oly országban, hol a törvényhozás elé ily kitűnő mű terjesztetik, azon alapfeltételeknek is meg kell lenniök, melyek által ez eredmény elérhető. E tekintben első sorban nagyobb érdeklődés mutatkozik az újabb olasz büntetőjogi irodalom iránt, mert kétségtelen, hogy a jog valamely ágának mikénti tudományos művelése kapcsolatba hozható a törvényhozás teendőivel, mivel ezeket elősegíti és az uj eszméknek utat tör.

Olaszország jelenlegi büntetőjogi irodalma bátran kiállja a párhuzamot bármely más nemzet hason tárgyú irodalmával. Sőt azt lehet mondani, hogy vannak jelenleg egyes olasz criminalisták, a kik méltán sorolhatók azon a világirodalomban korszakot alkotó Írókhoz, a kik mint Beccaria és Rossi nagyjelentőségű fordulatot jeleznek a büntetőjog terén. Ezek közé már a mai kor is teljes joggal sorolhatja Cararát, a ki úgy a büntetőjog nagy elveit és alaptanait, valamint az egyes büntettek fogalmait oly tudományos alapra fektette, mely az újabb haladás kiindulási pontjául fog szolgálni.

Igen nagy számmal jelennek meg Olaszországban évenkint a büntetőjogi munkák és egyaránt kiterjeszkednek az alaki és anyagi jog kérdéseire. Két külön csoportot azonban határozottan lehet kivenni ezen sokaság közt is. Az egyik az úgynevezett gyakorlati irány, mely a büntetőjog alkalmazására, végrehajtására, a büntető bíróságok és hatóságok szervezésére és jogkörére vonatkozik. Minthogy az irodalom ezen része leginkább a létező viszonyokon indul és a concret eseteket veszi kiindulás pontjául, külföldi előtt a tárgy szűk kereténél és a sajátságos körülményeknél fogva kevesebb érdekkel bir. A másik irány inkább jogbölcsészeti. Vizsgálat alá veszi az állam büntetőjogi hatalmát, a bűntett társadalmi és erkölcsi természetét, az állami intézményeket a bűntett megelőzésére, elnyomására és megfenyitésére, alapelveket állít fel a büntetés természete iránt és ezek alapján birálja meg a fenálló büntetési rendszereket. Az olasz büntetőjogi irodalom ezen része mindenkit tiszteletre késztet, mert nem is említve az e téren jelenleg némi pangást mutató franczia irodalmat, a müvek béltartalmát és általános becsét tekintve, magasabb színvonalon áll mint a német büntetőjogi irodalom ugyanezen nemű alkotásai.

A ki e téren az ifjabb nemzedék közt a legnagyobb elismerést vívta ki, az Canonico Tancredi, a büntetőjog rendes tanára a turini ogyetemen. Több kitűnő monographiát irt, egyet a büntető-javaslat felett, melyet a turini egyetem egész terjedelmében magáénak vallván, a javaslat feletti véleménye gyanánt küldötte be az akkori igazságügyminiszternek. Nem régen érte második kiadását azon műve, mely az anyagi büntetőjog feletti elveit tartalmazza. Czime »Del reato e della p e n a« (A bűntett és a büntetés). Miután első sorban hallgatóinak szánta, nem egyéb mint a büntetőjogba való bevezetés; a fő- sulyt a tiszta, egyszerű és világos nyelvre fekteti.

A tekintetben ezen művet annak, a ki talán a tárgyalás alatt levő büntető-javaslat általános része felett egy jó és olvasható könyvet szándékszik Írni, legjobb lelkiismerettel mintául ajánhatjuk.

A mű három részre van beosztva. A bevezetésben előadja a büntetőjog fogalmát, eredetét, szükségét és forrásait. Az első könyvben igen behatóan részletezi a büntetendő cselekmény általános természetét, a beszámítást és az evvel kapcsolatban álló nagyjelentőségű elveket; fejtegeti a büntető-törvény feladatát a személyek és terület tekintetében.

Józan és egészséges büntetőjogi felfogásról tanúskodnak azon fejezetek, melyek a büntendő cselekmény minőségéről szólanak (qualita del reato). Azon általánosan elismert és igen csekély controversiákra alkalmat szolgáltató alapelveket, melyek a beszámításnál tekintettel a serdület- len kornál, a hiányos szellemi képességnél mérvadók, a szerző a gyakorlatból vett találó példákkal megvilágítja. Világosan és igen kimerítően vannak azon fejezetek írva, melyek a bűnvádi eljárás (azione penali) megindítását és az ítélet végrehajtását, kegyelem, elévülés és halál folytán kizárják.

A másik könyv a büntetésről szól. Canonico a büntetés alapját sem kizárólag az igazságban, sem a javításban, sem a megtorlásban nem találja, hanem ennek társadalmi (pena sociale) természetet tulajdonit. Szerinte a bűnös és a társadalom közt a bűntett következtében oly viszony keletkezik, melynek szükségképeni folyománya a büntetés. Mert csak a büntetésben találja védelmét a társadalom a gonosztevők ellen. Ebből szerző azt következteti, hogy csak olyan büntetés jogosult, mely a társadalom védelmére szükséges (pena necessaria alia difesa sociale). De ezen büntetés nem mellőzheti az igazság örök törvényét (la legge eterna de giusto).

A büntetés mértéke, nemei és különböző fokai iránt szerző egyszerű, világos nyelven mindazt kimerítően és szakavatottan tárgyalja, a mi e kérdésekre vonatkozik. Leginkább az olaszországi létező állapotot tartja szemmel és azért ott, a hol bírálatot mond, a hazájában levő viszonyokból indul ki. Egész irmodorából és a tárgy melletti lelke- sültségéből kilátezik, hogy szerző e tekintetben Rossi nyomdokain halad. Műve végén egy igen melegen érzett áttekintést nyújt a mai börtönrendszer felett és ezt következő szép szavakkal zárja be:

»Azon szeretet és folytonos kitartó odaadás, mely az igaznak és jónak győzelmét minden emberi kebelben érvényre juttatni kívánja, a börtönészeti probléma kulcsa, a mely egyúttal kulcsa mindazon problémák megoldásának, melyek századok óta az embert és az emberiséget foglalkoztatják.«

A kereskedelmi törvény magyarázata. Dr. Neumann Ármin székesfehérvári ügyvédtől. Budapest, kiadja Zílahy Sámlid. 1878.

II.

Részletesebb bírálat alá vévén az előttünk fekvő munka azon részét, mely magát a kereskedelmi törvénynek és pedig első 60 szakaszának magyarázatát tartalmazza, mint elég sikerült fejtegetéseket emeljük ki azokat, melyek nevezetesen a kereskedelmi könyvekre, a ezégvezetőkre és kereskedelmi meghatalmazottakra vonatkoznak — anél .ül persze, hogy szerző nézeteit mindenben helyeseknek ismernék ei. Kevésbbé sikerültek, sőt részben nagyon gyengék ellenben szerző azon magyarázatai, melyek a k. t. általános határozataira és a kereskedőkre általában vonatkoznak. így mindjárt az 1. §. magyarázata több tekintetben ívja ki a kritikát, a mennyiben azt találjuk, hogy szei’ző nem elég gondot és tanulmányt fordított e §. magyarázatának kidolgozására, minek folytán többrendbeli zavaros gondolato és hibák constatálhatók. így eltekintve attól, hogy nem értjük, mit akar szerző azzal mondani, hogy »a jognak tárgyilagossága Itt (t. i. a keres- j kedelmi jogban) inkább mint a polgári jog körében jut érvényre« (33. I), mindenekelőtt nevezetesen a kereskedelmi ügyekre vonatkozó fejtegetéseket kell kifogásolnunk, mint a melyek részben ki nem meritek sőt nagyon is felületesek, részben pedig zavarosak és hibásak, a mi annyival inkább gáncsolható, mert a kereskedelmi ügyek fogalma a l gfontosabb valóban sarkalatos fogalom a k reskedelmi jogban, mely gyakorlati szempontokból is szükségessé teszi,hogy vele bővebben foglalkozzunk — a mi nem is oly nagy mesterség, ha tekintetbe veszszük, hogy a német és a franczia elmélet és gyakorlat épen e fogalomra nézve nyújtja a legdusabb anyagot.

Tudvalevőleg a magyar k. t. époly kevéssé határozza meg a kereskedelmi ügyek fogalmát és körét mint a német, úgyhogy csak indirekt utón, következtetés utján lehet a k. t. tartalmából a kereskedelmi ügyek fogalmát levezetni. Ezt szerző is tudja, s szomorú volna, ha nem tudná. Mindamellett arról beszél, hogy »a törvénykönyv önmaga ki nem meríti a kereskedelmi ügy fogalmát, amennyiben az ez utóbbiban felsorolt (!) keresk. ügyek exemplificative de korántsem taxatíve veendők« (33., 34.1.), a mit persze később maga leront, midőn azt mondja, hogy »a k. t. már az által, hogy a kereskedelmi ügylet, áru és a kereskedő fogalmát megállapítja, evvel egyúttal a kereskedelmi ügynek positiv jogi fogalmát is részben statuálja« (34. 1.), a mi ismét annyiban helytelen, a mennyiben a k. t. az áru fogalmát sehol meg nem állapítja. Hogy indirekt utón való levezetés alapján mily ügyek tekintendők kereskedelmi ügyeknek, annak vizsgálatába szerző vajmi kevéssé bocsátkozik, s a mennyiben bocsátkozik is, fejtegetései nemcsak hogy teljesen nélkülözik a vezető eszméket, hanem a mellett hibásak is. így nevezetesen azt mondja szerző, hogy a »váltóüzletek (olvasd váltóügyletek), kereskedelmi törvénykönyvünk szempontjából kereskedelmi ügyeknek csakis perjogi értelemben tekinthetők, inig anyagi kereskedelmi jogbeli minőségük csakis ott áll fen, hol e törvény azokról mint a kereskedelmi jogviszonyt megállapitókról tesz említést, a minő a váltókötelezettség vállalása vagy abbéli jogszerzés akkor volna, hogy ha a törvénykönyv 258. és 259. (olvasd 259. és 260.) §§-ai értelmében bankár által vagy pedig kereskedő részéről kereskedelmi üzlete körében köttetnék illetőleg származnék« (34., 35.1.) Ezen styláris tekintetben is hibás tétel több tévedést tartalmaz: A k. t. a váltóügyekről mint perjogi ügyekről sehol nem szól s a váltóügyek magukban véve époly kevéssé tekinthetők nálunk keresk. ügyeknek alaki tekintetben, mint nem tekinthetők ilyeneknek anyagi tekintetben. A váltóügyek nálunk anyagi tekintetben azért nem keresk. ügyek, mert a váltójog és kereskedelmi jog nálunk két egymástól elkülönített speciáljog, melyeknek egymáshoz magukban véve semmi közük. így van ez nevezetesen a német k. t. szerint is, melynek 2. czikke határozottan kimondja: »An den Bestimmungen der Deutschen Wechselordnung wird durch dieses Gesetzbuch nichts geändert«, miglen ott, hol a váltójog a kereskedelmi jognak integrális része, a váltóügyek természetesen keresk. ügyek is. Csak a mennyiben a váltóügyek a kereskedelmi ügyletek kritériumainak megfelelnek, tekinthetők azok nálunk s épugy a német k. t. sze.int keresk. ügyeknek — de szintén csak annyiban, a mennyiben maga a váltótörvény nem intézkedik.