Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 10. szám - Kinél kell a váltót bemutatni, ha az elfogadó meghalt vagy csődbe jutott? - A biztosítási szerződés hatályának kezdetéről. [Hozzászólás Beck Hugó: A biztosítási szerződés hatályának kezdetéről című cikkéhez. Magyar Themis, 1877. 9. sz. 71. p.]

— 80 — böl elköltözött a szellem, mely annak első életjeleiben mutatkozott, s helyébe a laposság lépett, mely a magasra már törekedni sem tud; kialudt a lelkesedés, mely a jó ügyet diadalra emeli még a roszakarat és a korlátoltság ellen is. és helyébe lépett a »praxis«, az elvnélküliség, az irányvesztettség és a sötétben tapogatódzás. A szellemmel veszendőbe ment a munkaképesség is. Mióta a régi irány emberei a perrendtartást és a birósági szervezetről szóló törvényt megalkották, igazságügyi törvényeink nagyobbrészt nem is az igazságügyi minisztériumban készülnek már. A kereskedelmi törvényt, codifikátiónk ezen első zsengéjét, a kereskedelmi minisztérium szerkesztette, az újonnan elfogadott uzsora-törvény pedig, mely szintén mélyen a justitiába vág, a belügyminisztérium. A tárgyalás alatt levő büntető-törvény a mostani régime signaturáját viseli ugyan magán, de a régi emberek uralma alatt kezdeményeztetett. Polgári jogunk codifikátiója az előbbi kormány alatt sem mutatott valami nagy haladást, de mig akkoriban mégis némi látszatja volt a munkálkodásnak, most e téren is a teljes tétlenség uralkodik. A jelenleg szőnyegen levő tárgy, a bagatelleljárás, sem azigazságügyminiszterium munkája. A kormánynak az előzetes tárgyalások folyamában tanúsított magatartása kétségtelenné teszi, hogy csak ugy reákényszeritette egy magasabb hatalom, melynek sem értelme sem szive nincs a jogszolgáltatás iránt. így azután nem lehet figyelembe venni a jogászközönség mondhatni egyhangú tiltakozását; hisz nem is ennek kielégítésére van szánva, hanem azon czéltévesztett megyei existentiákéra, kiknek érdekében fekszik a szolgabírói hivatalok szaporítása, és kiknek az igazságügy nem szakmájuk, hanem mellék-foglalkozásuk. Egy előttem fekvő jeles német szaklap (Juristische Blátter) már is e szellemben itéli meg a javaslatot, s van-e magyar jogász, ki állítani merné, hogy hazudik ? Kinél kell a váltót bemutatni, ha az elfogadó meghalt vagy csődbe jutott? Az uj váltórendszabály régi váltótörvényünkkel szemben sok tekintetben oly lényeges újításokat tartalmaz, hogy hosszabb időbe fog kerülni, mig a 36 éves gyakorlatnak örvendett törvény és megszokott eljárás békóiból kibontakozva, az uj elvek és formák teljes ismeretét és alkalmazását magunkévá teendettük. Különösen a gyakorlati jogász akad uton-utfélen oly nehézségekre, melyeket az uj törvény elébe gördít főleg azon uton, melyen a régi törvény kalauzolása folytán eddig haladott. Hason kételyt nyújt a czimben kitett kérdés is. Az 1840. XV. I. R. 102. §. tudvalevőleg azt rendelte: »hogy ha az,kinek fizetni kellene, meghalt vagy csődület alá esett, a váltót a fizetés helyén jelenlévő azon személynek kell fizetés végett bemutatni, ki az adós értékének gondját viseli«. Ha tehát az elfogadó meghalt vagy csődbe jutott volt, a bemutatás eddigelé a hagyatéki gondnoknál (a birtokban levő örökösnél.) illetve csődtömeggondnoknál történt. Az uj váltótörvényt életbeléptető 1876. november 30-án kelt igazságügyminiszteri rendelet 1. §-a az 1840. XV. t.-czikket végképen megszüntetvén, az emiitett rendelkezés is érvényét veszítette. Az óvatoló váltó- (köz-) jegyzők tehát 1877. január l-jétől zavarba jöttek, vajon kinek mutassák be elfogadás vagy fizetés végett az olyan váltót, melynek intézvényezettje, illetve elfogadója meghalt vagy csődbe került, és sokszor — sőt mint tudjuk, az esetek többségében — a bemutatás tényleg a hagyatéki vagy csődtömeggondnoknál is történt. Ezen eljárás azonban nézetünk szerint helytelen, sőt adott esetben az illető váltóvagy kir. közjegyzőre nézve súlyos anyagi felelősséget is vonhatna maga után. Mert az uj váltótörvény az 1840. XV. t.-cz.-nek ama határozatát el nem fogadta, sőt a 17. és 43. §§-ban azon világos és föltétlen rendelkezést is tartalmazza, hogy a váltó elfogadás és kifizetés végett mindig az intézvényezettnek mutattassék be. Ebből kétségtelenül következik, hogy a váltót magának az inté/.vényezettnek be kell mutatni akkor is, ha az netalán csődbe jutott volna is, és hogy pusztán atömeggondnoknál történt bemutatás törvényes bemutatásnaknem tekinthető. Az 1840. XXII. t.-cz., vagyis a még érvényben levő csődtörvényünk e részben semmi intézkedést nem tartalmaz, és igy egyedül a váltótörvény lehet irányadó. Nem lehet nézetünk ellen azon ellenvetést fölhozni, hogy a bukott, vagyonrendelkezési képességét elvesztvén, annak vagyonjogi képviselője egyedül a tömeggondnok és igy csak ennél lehet a bemutatást jogérvényesen eszközölni, csak ez adhat a bukott nevében érvényes nyilatkozatokat. Mert a törvény az óvás által csak annak törvényszerű constatálását akarta elérni, hogy az elfogadás, illetve fizetés az intézvényezettől elérhető nem volt. j Ezen czél pedig elérve van az által is, ha maga a j bukott intézvényezett az óvatoló személy előtt kijelenti, hogy ő csődbe jutott és igy a váltót el nem fogadhatja vagy ki nem fizetheti. Ezen nyilatkozatnak az óvásba való fölvétele által a viszkereset föltételeinek egyike teljesítve van. Hasonlóképen áll az eset, ha a telepes csődbe jutott. Itt sem szabad a váltót a tömeggondnoknál bemutatni, mert a törvény 43. §-a különbség nélkül a »telepes«-nél való bemutatást rendeli. És nem volna-e lehetséges, hogy az intézvényezett (elfogadó) a váltóösszeget a bár bukott telepesnek adta légyen át ? A bemutatást tehát minden körülmények között a telepesnél magánál, nem pedig annak netaláni tömeggondnokánál kell eszközölni. Az itt kifejtett elvek analóg módon alkalmazandók akkor is, ha az intézvényezett meghalt. Nézetünk szerint ez esetben elegendő leszen az óvás helyes fölvételére, ha az óvatoló személy az intézvényezett vagy telepes üzleti helyiségében, esetleg lakásán megjelenvén, hitelt érdemlőleg és a körülményeknek megfelelő módon constatálja, hogy az intézvényezettnek vagy telepesnek közbejött halála miatt a bemutatás nem volt teljesithető, — mi a váltótörvény 99. §. kellékeinek teljesen megfelel. Szerény nézetünk szerint a fölmerült kérdést más értelemben törvényes alapon elintézni nem lehet; az ellenkező gyakorlat — mind mondók — esetleg a váltóbirtokosra nézve a viszkereset elenyésztét, az óvatoló személyre nézve kártérítési kötelezettséget vonna maga után. Az intézvényezettnél és a tömeggondnoknál való egyidejüleges kettős bemutatás, melyet több váltójegyző gyakorlatba vett, mint felesleges és törvényes alapot nélkülöző eljárás mellőzendő. Végre megjegyezzük, hogy az óvásközlésnek is a bukott forgatóval magával kell történnie, nem pedig a tömmeggondnokhoz vagy perügyelőhöz intézendő, — mint ez szintén a váltótörvény 45. §-ából önkényt következik. (pd; A biztosítási szerződés hatályának kezdetéről. A »Magyar Themis« f. é. 9. számában t. barátom Dr. B e c k Hugó által egy igen érdekes és fontoskérdés,a biztos tási szerződés hatályának kezdete tárgyaltatott, a nélkül azonban, hogy az akár a maga részéről az általa előadottakkal, akár mások részéről a hallgatással befejezettnek tekinthető lenne. Az emiitett értekezés a törvény fonalán azon eredményhez jut, »hogy a biztosítási szerződés hatályának kezdete, ha írásbeli szerződés, illetve biztosítási kötvény kiállíttatott, a szerződési, illetve kötvénybeli feltételek tartalma szerint bírálandó el; ha pedig szerződés vagy kötvény ki nem állíttatott, a törvény szerint megállapított biztosítási kezdet bír foganattal*. Én ezen következtetés második részét a k. t. 468. §-ából levezethetőnek nem találom, é3 ha állana, nagyon hibásnak találnám a törvényt. Ezzel korántsem akarom azt állítani, hogy a k. t. idézett §-a helyes lenne, sőt ellenkezőleg, épen azért tartom elhibázottnak, mert az itt nyilvánított nézet első része is csak nehezen magyarázható ki belőle. A biztosítási ügyletet jogi természetéből vetkőztetnők ki, ha akár az egyik, akár a másik esetben, akár kiállíttatott az Írásbeli szerződés, illetve biztosítási kötvény, akár pedig csak bevezettetett az elfogadott ajánlat a biztosító könyveibe, a törvény szavait pure et simple ráolvasnók a biztositóra, és a biztosítás kezdetét, tekintet nélkül egyéb körülményekre, az ajánlat elküldését vagy átadását követő nap deli 12 órájára állapitanók meg. A biztosítási ügylet mindenekelőtt ugy szabályozandó, legalább azok szerint, kik a modern törvényhozás követelményeire tekintettel kívánnak lenni, hogy az szerencs e-ü g y 1 e t n e k ne tekintethessék, a mint az fogalmából önkényt következik, mely szerint a biztosító ellenérték kikötése mellett kötelezi magát a vagyoni hátrány megtérítésére. Az ellenérték a díj kikötése, és ha nem hiteleztetik, annak a biztosítás kezdetekor való kifizetése egyik feltétele a biztositási ügyletnek, más különben a biztosító legtöbb esetben a dijt csak a kárösszegből vonhatná le. és ha a káreset be nem következnék, vagy a biztosítás különben érvénytelenné válnék, a koczkázatot ingyen viselné. Tévesnek tartom tehát t. barátom azon következtetését, hogy Írásbeli szerződés vagy kötvény hiányában a törvény szerint megállapított kezdet feltétlenül bírna foganattal. Mindkét esetben a szerződés vagy kötvény kiállítása, épugy mint az ajánlat bevezetése esetében a biztosítás kezdete csak az ügylet fogalmához kötött dij lefizetésének vagy hitelezésének feltétele mellett bírhat foganattal, vagyis a biztosítás csak akkor veszi kezdetét. Ezt annyira világosnak tartom, hogy mellőzhetlennek vélem még az esetben is, ha az a biztositási szerződésben vagy feltételekben ki nem köttetett volna. És ezért nem engedhető meg, hogy különbség tétessék a szerződés vagy kötvény kiállítása és az ajánlat puszta bevezetése közti esetekben. Egyébiránt az ajánlat puszta elfogadása által sem tekinthető az ügylet feltétel nélkül megkötöttnek, mert a feltételek már az ajánlatnak szolgáltak alapul és azok ismeretét a biztosított fél már ajánlatában is rendesen elismerni tartozik. De törvényhozásunk a biztosított felek roszul felfogott érdekében, megóvni óhajtván azokat a biztosítók féltett önkényétől, a biztosítás kezdetére nézve oly intézkedéseket állapított meg, melyeken elmenni, a nélkül, hogy a törvény szavain erőszak tétetnék, lehetetlen. A szerződés, illetőleg bárcza kiállítása esetében a törvény nem intézkedvén a biztosítás kezdetéről, azt kellene következtetnünk Dr. Beck Hugó úrral, hogy az a szerződési, illetve kötvénybeli feltételek tartalma szerint bírálandó el. De ez ellenkezik a törvény intentiójával, mely kifejezést talált a k. t. 468. §-ának