Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 10. szám - Az anyagi magyar magánjog codifikátiója. 14. [r.]

-79 — tői, melyek a populus és plebs különváltságának politikai alapján nyugodtak, és szülte a polgári jog eszméjét, melynek rendeltetése nem állami, hanem társadalmi. Az 1861-iki félreértés ellen nyilatkozott és nyilatkozik a mindennapi élet; a magánjog nem politikai fegyver, hanem egyetemes érdek oltalom. Ha kell bizonyíték arra, hogy az ősi jog szelleme fel nem éleszthető, ugy ezt hazai nagybiráink gyakorlata 1861. óta eléggé tanúsítja. Ebirák hazafias érzelmei kétségtelenek; de birói szokásjogunk azért még sem nyúlhatott vissza Werbőczyre. Vagy a nemzet jogi öntudatát egyedül néhány miveletlen laikus és ősi fészkes szellem bérelte volna? Csak azok, kik a szokott hatalomhoz ragaszkodnak, kik csak érdeküknek, nem pedig egy közös jog fogalmának öuntudatával birnak? A mivelt törvényhozónak tisztább íorrásból kell merítenie jogi meggyőződését. A higgadt bírálat, mely a hivatkozást szenvedélyekre el nem ismeri, a hazafiasságnak méltóságosabb értelméhez vezet. Mindenkit nem elégithet ki a törvényhozás, nem lehet a nemzet minden tagja akaratának kifejezése. De bármily kevéssé tájékoztassák is erős közvélemény által a törvényhozó, alkotásának irányelveit korának szelleméből kell merítenie. Nem érzésből, hanem elvből kell kiindulnia; elv nélküli törvényhozás egy contradictio in adiecto, mert a törvény maga elvi határozat. A magánjognak is vannak elvei, melyeket nem homályos érzés, hanem értelmi kutatás derített fel. Ez elvek értékén nem változtat, ha az emberi dolgok folyása szerint kopott közhelyeknek tetszenek idővel; minden elvont fogalom rövidített utalvány concrét tartalmára, jelpénz, melyet csak a tudatlanság mint fizetésképtelen bank nem válthat be. Üdvös azért a magas elvek és értelmének ujabb és ujabb hangoztatása, az emlékeztetés azon gyakorlati érdekekre, melyekből elismerésük eredt. Üdvös másrészt tudatlan megvetőik ellenében azon visszaélést kimutatni, melyet maguk űznek jelszavakkal, érzelmekkel. Az érzés mélysége és a képzelet magassága a legegyéniebb szellemben, a lángelmében, sem zárja ki a közös logikus ész követését ott, hol ez irányadó. Népnek is józanul ugy kell cselekednie. A jog gyökerei egykor, midőn a vallás méhében nyugodott, érzés és képzelet voltak; de a jog régen kivált a vallásból, világi lett és elvont erkölcsi elvekből és gazdasági érdekekből vette irányzását. — A nép ellenszenvét sokkal inkább lehetett volna felhozni az uj mértékrendszer ellen; hogy nem történt a nemzeti genius nevében óvás, annak oka nem az illetők jobb belátásában, hanem az érdek hiányában rejlik. A legbuzgóbb zelóta sem kéri, Mill elmés megjegyzése szerint, az isteni mindenhatóság azon tanúsítását, hogy egyszer a katheták négyzeteinek összege ne legyen egyenlő a hypotenusa négyzetével. A nép szerves jogalkotásának paródiája jogunk fejlődése, annyira késik a kielégítés a szükség érzete mögött, annyira j habozik az eszme testté lenni, a jogszellem szabályok alakjában jelenkezni. A nemzeti élet tágult és régi övét szétrepesztette; a haladt társadalom szelleme tiltakozik az ősi hagyományokkal való egyezés ellen. Szakítás a régivel, megegyezés a jelen élettel, ez az egyetlen helyes elv, melyből ki lehet indulni. A vélt ugrás csak a formáké; a jog a fejlődési drámában ekkor is epilógus marad. Lehullottak a bástyák és a mivelt nyugoti társadalommal érintkezésünk, szellemi és anyagi érdekközösségünk mind szorosabbá lett. Nem feledhetjük el, hogy hitelre utalt haladásunk igényli, hogy a hitel legelső feltételét, a hitelező társadalom szellemének megfelelő magánjogot megalkotni, reánk nézve életérdek. Kiszámithatlan a kár, melyet bíráink vétlen tétovázása, a törvény hiánya már okozott. Oly politika, mely indiai kamatra kölcsönzött tőkével kénytelen kormányozni és mégis a hitelt mindenképen lerontja, mennyiben uzsora! tilalmat felállít; az igazságszolgáltatás és jogérvényesítés közegeit, a függésben tartott független bírákat és az infamia factival sújtott ügyvédeket, maga compromitálja; a polgári jog létesitését pedig utolsó gondjának tekinti: oly politika csak pillanatnyi létű lehet és, midőn magát jövő hatalom álmaiban ringatja, a vak Faustra emlékeztet, ki a sirját ásó lemurokkal enyeleg. A változékony tömeg nem számit sokat; igaz, hogy az egyes csak ugy jelent nagyot, ha számos zérus áll mögötte, de azért a zérus magában mégis semmi, az egyes pedig valami. Ezért csak elszomorodnánk, de meg nem győződhetnénk, ha népünk érzelmeiben tévedtünk volna, ha az évezredes szolgaság és lelki szegénység folytán az érzés sophismái és egy rendnek önzése győzedelmeskednék »a szabadság és tudomány phrázisai« fölött. Iparkodtunk ez értekezésben azon meggyőződést tudományos érvekkel támoj gatni, hogy Werbőczy helye ma a pantheonban, nem a fórumon van, hogy a jogfolytonosság megóvatott már Werbőczy által, hogy e jog hosszú életű volt és tul is élte magát, hogy az egészen más miveltségi sph arában eredt ősi jog korunkban fen nem tartható és hogy annak alkotó elemei között csak egy van, melyet felkarolnunk lehet és ez a római jog, melynek hebei forrásából az újkori törvényhozások mind merítettek. Nem azt állítjuk, hogy a régi jog elejtendő, mert régi; de azt sem ismerjük el, hogy a régi jog fentartandó, mert régi. Hanem azt állítjuk, hogy vizsgálnunk kell, helyes-e a fentartás, illetve a visszaállítás vagy sem. E vizsgálatunk eredménye határozott: >nem helyes*. E részben a véleI mények azonban szétágazók illetékes kö! rökben is. A törvényhozónak majd döntej nie illetve választania fog kelleni. Ennyi1 ben neveztük e kérdést magánjogi codifikátiónk egy előkérdésének, melynek nagyr I hordereje folytán kivánatos, hogy minden I oldalról megvilágittassék. Nézetünk szerint i a tudományos conclusió csak az lehet, hogy ; magánjogi codifikátiónknál jogelvek és jogI intézmények elfogadása és alkalmazása fölött nem azok nemzeti eredete határoz, hanem azok czélszerüsége azaz összhangjuk a jelen társadalmi szükségletekkel, érdekekkel és állapotokkal. Dr. DelV Adami RezsÖ. Igazságügyi levelek. XI. (o.) Mire e sorok olvasóink elé kerülnek, a képviselőházban talán már folyamatban van a harcz, melynek névleg ugyan csak a kisebb peres ügyek körül követendő eljárás képezi tárgyát, de mely tényleg nem jelent kevesebbet, mint a tanult jogászság küzdelmét a kontárkodó megyei igazságszolgáltatás szószólói ellen. Nincs nagy remény, hogy azon eszmék, melyek jelenlegi bírósági szervezetünk alkotásánál irányadók voltak, többségre vergődhetnének azon országgyűlésen, melynek egész eddigi működése éles és öntudatos oppositió volt az ellen, ami az alkotmány helyreállítása óta kifejtett politikánkban felvilágosodott volt. Különösen az igazságügy e többség előtt soha sem lesz más, mint egy bizonyos corpus vile, melynek mindennemű kísérleteket el kell tűrnie s melyen hívatlan kezek büntetlenül gyakorolják a vivisectiót. De bármi szomorúak legyenek is a kilátások, reánk jogászokra nézve nem lehet megszégyenítő, hogy a törvényhozás egy tényezője nem bir érzékkel az igazságügy követelményei iránt. Miután megtettünk mindent, hogy a döntő köröket e végzetes lépéstől visszatartsuk, nem érhet bennünket felelősség, ha e vita is a »tatárok« győzelmével fog végződni. De igenis pirulunk azon, hogy a tervezett intézkedés, mely a jogi érdekeket egyenesen és leplezetlenül megtámadja, h a életbe lép, igazságügyi vezetőségünk lenéző mellőzésével lép életbe ; ha pedig életbe nem lép, annak minden számbavétele nélkül fog megbukni. Egyenesen kimondva: az igazságügy minisztérium ötödik kerék a magyar közigazgatás szekerén. Nem csak hogy bele nem szól az administratio azon rendszabályaiba, melyek jogi tárgyakat érdekelnek ; de teljesen kiadta kezéből még szakmája teendőit is és járszalagára jutott azon eszméknek, melyeknek jelzője másutt »közigazgatási«, »politikai« stb., de melyek Magyarországon nem jelentenek semmit. így történt, hogy valamint hazánk administratiója nem tekinthető rendszernek, hanem máról holnapra való nyomorult élősködésnek, ugy az igazságügyi bajok körül is nem az alapos orvoslás, hanem a máról holnapra való foltozgatás, az eszmeszegénység és a kontárkodás lettek irányadókká. Különös. Azon időben, midőn az alig visszanyert önállóság első szervezkedési gondjai foglaltak el; mikor a nagy politikai kérdések ezerszerte nagyobb tért igényeltek közügyi teendőink között; midőn a közjogi viták legjelesebb szakembereinket is elvonták hivatásuktól; midőn a szakszerű munkálkodás mindig csak politikai harczra felfegyverkezve folyhatott: akkor, a páratlanul kedvezőtlen j izgalmas időkben, tudtunk igazságügyi reformeszméket nem csak hirdetni, de valósításukat megkezdeni is. És most, hol a közjogi vita megszűnt; I hol a legutóbbi időkig teljesen nyugodt politikai viszonyok a legtermékenyebb szakmunkálkodást tehették volna lehetővé; hol egy nagy többség áll a kormány rendelkezésére : most nem tudja hangját meghallatni, érdekeit érvényre juttatni a magyar igazságszolgáltatás! E megdöbbentő jelenségre csak egy magyaI rázatot tudunk. A magyar igazságügy vezetőségé-