Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 9. szám - A soproni ügyvédi kamara véleménye a telekkönyvi törvényjavaslat tárgyában. [2. r.]

- 74 — A 95. §-ban előforduló »1 á 11 a m o z o 11« kifejezés helyett, miután ezen szó hitelesítést nem jelent, a szót »h i t e 1 e s i t e 11« véli alkalma­zandónak. A 98. §. 2-ik kikezdésében a szóbeli kérvé­nyekre vonatkozólag foglalt intézkedést — miután az albizottság a szóbeli kérvényeket elvetendőnek véleményezte, egészen kibagyandónak tartja. A 99. §. 3-ik bekezdésében a felzetekre vo­natkozólag foglalt intézkedéshez az albizottság a 92. §-ra nézve tett észrevételéhez ragaszkodván, még azt is hozzáteendőnek véleményezi: »hogy a telekkönyvi betétek számai is kiteendők«. Ezen §. végbekezdése, miután ez a szóbeli kérvényekre vonatkozik, a szóbeli kérvé­nyek pedig a bizottság által egészen elvetendőnek véleményeztettek, teljesen kihagyandó lenne. A 101. §. 3-ik pontjában az mondatik, hogy a kért telekkönyvi bevezetés csak akkor rendel­hető el, ha a kérelem a bemutatott okiratok által igazoltnak látszik. Ezen szót »látszik« azon­ban a bizottság igen határozatlannak tartja és ennélfogva ezen pontot olykép módositandónak véli: »3) ha a kérelem bemutatott okiratok által igazoltatott«. A 104. §. azon esetben, ha az okiratból ki­tűnik, hogy valamely dologbani jog szerzője a szerzett jog rendelkezésében korlátoltatott vagy viszonkötelezettséggel terheltetett és az ezek foly­tán jogosított felek részére az együttes bekebele­zés k i k ö 11 e t e 11, az ezen korlátozások és vi­szonkötelezettségek együttes bekebelezését elren­delendőnek mondja, habár az nem is kéretett. Ezen intézkedés által azonban csak oly szerződő felek érdekéről volna gondoskodva, kik az illető okirat szerkesztésénél a kellő óvatossággal élve, az együttes bekebelezést kikötötték; a gya­korlatban azonban számtalan oly eset fordult elő, a hol az okiratban — nem lévén az jogtudós ál­tal szerkesztve — a viszonkötelezettségek vagy korlátozások benfoglaitatnak ugyan, az együt­tes bekebelezés azonbaD kikötve nincsen, és a bi­zottság ily esetekre is a 104. §-ban foglalt intéz­kedést annál is inkább véli alkalmazandónak, miután már a telekkönyv természeténél fogva is az okiratban kikötött korlátozások vagy viszonkö­telezettségek mellőzése folytán származó károk i.sak a legritkább esetekben hozhatók helyre. A bizottság továbbá ezen intézkedést különösen a csereszerződéseknél alkalmazandónak tartja és azonkívül oly esetekről is szükségesnek látja a gondoskodást, a hol a bekebelezés az egyik cserélő fél részére elrendelhető, a másik fél részére pedig telekkönyvi akadályoknál fogva nem ; ily esetben azon félnek jogai, kinek részére a tulajdonjog­nak bekebelezése el nem rendelhető, koczkáz­tatva lennének, noha az ezen cserélő félnek áten­gedett tulajdonjog szintén csak viszonkötelezettsé­géül szolgál annak, hogy a másik cserélő félnek egy más ingatlan tárgyra nézve a tulajdonjog megadatott. A bizottság ennélfogva a 104. §-t kö­vetkezőképen véli módositandónak: »Ha az ok­izatból kitűnik, hogy valamely dologbani jog szer­rőjének a bekebelezési engedély megadatott, azon­ban egyúttal a szerzett jog rendelkezésében kor­látoltatott vagy viszonkötelezettséggel terheltetett — ezen korlátozások vagy viszonkötelezettségek együttes bekebelezése is — habár az nem is kére­tett — elrendelendő, ha a felek ezek biztosításáról határozottan le nem mondtak. Csereszerződések­nél a tulajdonjog bejegyzése mindenik cserélő fél részére együttesen eszközlendő, habár csak egyik fél kérelmezte is a bejegyzést; ha azonban az egyik cserélő fél tekintetében a tulajdonjog csak elő­jegyeztethetik vagy a kérelem teljesen elutasittat­nék, ugy a másik cserélő fél javára a tulajdonjog bekebelezése is csak azon fentartással történik, hogy ennek joghatálya a másik fél részére cserébe adott birtok tulajdonjogának bekebelezésétől függ«. (Folyt, következik.) Az ügyvédi kamarákból. A budapesti ügyvédi kamara évi jelen­tése a napokban felterjesztetett az igazságügymi­niszteriumnak. A közgyűlés után, mely mártius hó folyamában tartatik, közöljük ezen nagy terje­delmű munkálatot; ezúttal az általános jogfejlő­désre vonatkozó részét ideigtatjuk: A törvény 19. §-a értelmében az ügyvédi kamarák hatásköréhez tartozván nemcsak az ügy­védi kar erkölcsi tekintélyének megóvása, de az ügyvédek jogainak megvédése is, e helyütt nem hagyhatjuk felemlitetlenül, hogy a budapf sti tözs­debiróság a törvény világos rendelkezése ellenére még ma is fentartja az ügyvédi képviselet kizárá­sára vonatkozó gyakorlatát, és hogy az ügyvédi kar az adó- és illetékkivető közegek, eljárása ál­tal is nem csekély sérelmet szenved. Nem is említve azon eseteket, midőn egyes ügyvédek hibás leletek miatt zaklattatnak, vagy midőn a legméltányosabb adófelszólamlások tekin­teten kívül hagyatnak, legérzékenyebben sújtatnak azon ügyvédek, kiknek jövedelmi adója az 1875. XXIX. t.-cz. 19. §-a alapján a lakbér után már ki­vettetvén, utóbb tőlük a megállapított perügyelői i vagy tömeggondnoki dijuk után is külön 10°/u ál­lami és ennek megfelelő községi jövedelmi adó követeltetik, holott az ily ügyvédeknek összes ügyvédi jövedelme a fenti módon már adó tár­gyává tétetvén, annak egyes részei külön meg nem adóztathatók, hacsak egy és ugyanazon kere­setforrás kétszeres megadóztatását jogosnak és tör­vényesnek el nem ismerjük; még fokoztatik a sé­relem az által, hogy az adókivető közegek arra sincsenek tekintettel, vajon a megállapított per­ügyelői vagy tömeggondnoki dijakat az illető ügy­véd felvette-e már, vagy talán tömeg hiányában j nem is fogja soha felvehetni. Az egyesek ez irány- I bani felszólamlásait e szerint teljes erélylyel tá­mogatni a kamara erkölcsi kötelességének ismeri épugy, mint felszólalni a képviselőház központi bi­zottsága által beterjesztett békebirói törvényjavas­lat s különösen annak azon része ellen, mely az ügyvédi képviselet kizárását czélozza és az ügyvé­dek mint megbízottak által kiérdemelt munkadi­jak és készkiadások megítélését egyenesen tiltja. Mi a békebirói intézmény által, ugy a mint az tervezve van, jogfejlődésünknek egyik legszebb j vívmányát: a közigazgatásnak a jogszolgáltatás­tól való teljes elválasztását látjuk megsemmisítve, j és meg vagyunk győződve, hogy a javaslat, ha | csakugyan törvénynyé válnék, a pereket nem ke- I vesbiteni, hanem szaporítani és bonyolítani fogná, és egyszersmind tág kaput nyitna a különben is I nagyon elharapódzott zugirászatnak, minek ve­szélyes következményeit e helyütt ecsetelnünk fe­{ lesleges. Nézetünk szerint egyébiránt »bagatell­eljárásra* van ugyan, de oly békebirói intéz­i ményre az országnak nincs szüksége, mely sem a békéltetés, sem a bíráskodás eszméjének meg nem felel. A mi különösen ezen javaslatnak fenébb ki­emelt részét illeti, e szerint az ügyvéd még azt | sem követelhetné, hogy fáradsága kiérdemlett . diját saját fele ellenében a bíróság megítélje, mi ; által az ügyvédi képviselet tényleg kizáratnék és j az ügyvédnek dijára vonatkozó jogos igénye a szerencse-szerződések nyereményeivel helyeztetnék ; egy vonalba. — Alig néhány éve pedig annak, J hogy a törvényhozás az 1874. 34. t.-cz. 38. §-ában ; kimondotta, hogy az ügyvéd jogosítva van az or­I szág valamennyi birósága és hatósága előtt fele­( ket képviselni, és az 54. és 58. §§-ban megállapi­j totta, hogy az ügyvédet fáradságáért megfelelő | jutalomdíj illeti s hogy azt per utján is érvényesít­heti ; másrészről szigorún körvonalozta az ügy­védek kötelességeit és felelősségét; minden oly intézkedés tehát, mely e kötelességeknek megfelelő és törvényben biztosított jogokat csorbítaná, az j erkölcsi tekintély fentartására szükséges bizalmat I megingatná, — nem csak önmagában igazságtalan és czélszerütlen, hanem a törvényben gyökerező jogok állandóságába vetett hitet is megrendítené. A jogszolgáltatásról általában csak ismé­telhetjük, a mit a mult évben elmondottunk, mert habár a kereskedelmi és a váltótörvény életbelép­tetésével a codífikátió terén örvendetes haladást constatálhatunk, a csődtörvény rég óhaj­tott és régen előkészített reformjá­nak keresztülvitelét még ma is fáj­dalmasan nélkülözzük, s így a hiteltör­vények oly szépen megindult gyökeres s korszerű átalakításának végbefejezésétől még ma is oly tá­vol állunk, mint 1875. végével. A büntető anyagi jog codifikátiója csak igen lassan halad előre, a büntető-perrendtartás pedig még az előkészítés stádiumába sem lépett. A ma­gánjog anyagi és alaki részének codifikátiója többszöri kijelentések szerint az előkészítés stádi­umában áll ugyan, de míg egy részről annak az igazságszolgáltatás érdekében annyira kívánatos előhaladásáról positiv tudomásunk nincsen, más részről, midőn még az anyagi jogra nézve is egyes kiszakított kérdéseknek, az anyagi jog belső össze­függésének rovására és uj provisoriumok koczkáz­tatásával, külön szabályozása eszközöltetik: oly jelenségekkel találkozunk, melyekben a codifikátió nagy munkája sikeres keresztülvitelének útjába csak uj és uj akadályokat látunk gördülni. Igazság­szolgáltatási bajainkat fokozza a bírói független­ség felfüggesztése, mely a birák munkakedvére és tevékenységére oly zsibbasztólag hat, hogy nem csoda, ha a roppant ügyforgalom mellett a felek legvitálisabb érdekei szenvednek hátramaradást; mégrosz törvény mellett is tűrhető állapotokat te­remthetnek a képzett,tevékeny s ügybuzgó bírák,ha azonban a birák törvényileg biztosított állása egy tollvonással kérdésessé tétetik és ezek bizonytalan helyzete hónapról-hónapra, sőt évről-évre mintegy állandósittatik, nem képzelhető, hogy a jogkereső közönség legmérsékeltebb igényeit is kielégítve lássa akkor, midőn eljárásunk általában még ma is az írásbeliség békóiban tesped s a bíró az alak­szerűségek tömkelegében mindig módot találhat valamely peres ügy érdemleges megoldását el­odázni s igy a feleket jogaik per utján érvényesí­tésétől elriasztani. Kétségtelen, hogy politikai és pénzügyi viszonyaink bénitó befolyással vannak igazságszolgáltatási állapotainkra; tagadhatatlan, hogy az általános helyzet nem kedvező nagymérvű jogreformok keresztülvitelére ; de nem szenved kétséget az sem, hogy igazságszolgáltatási bajaink már oly türhetlenek, hogy ha az országnak még oly nagy áldozatába kerül, ezeken segíteni kell; hogy a segély minél gyorsabb s minél gyökeresebb legyen, az általános és jogosult óhaj, melynek ez­úttal is kifejezést adni hazafias kötelességünknek tartjuk. A nagyváradi ügyvédi kamara 1876. évről szóló jelentése. Nagyméltóságú m. kir. igazságügyminiszter ur! Az 1874. XXXIV. t.-cz. §-aiban előirt kö­telességünknek megfelelőleg, a lefolyt 1876-ki ügy­kezelésről szóló évi jelentésünket van szerencsénk a következőkben előterjeszteni. Mult évi jelentésünkben kifejezést adtunk azon hitünknek, hogy a kamarai intézmény fenál­lása és működése további folyamában, életképes­ségét mindinkább-inkább igazolandja s azon remé­nyeknek, melyek az ügyvédi kar tekintélyének emelése, a szellemi érdekegységen nyugvó solida­ritás megóvása, s egyfelől a jogellenes cselekmé­nyek megfenyitése, de másfelől a jogos érdekek megvédése tekintetében létesítéséhez fűződtek, mi­előbbi valósulását eredményezendi. A csalódás bizonyos nemét kell elismernünk. A gyakorlat e reményeknek nem látszik igazságot szolgáltatni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom