Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1877 / 8. szám
62 gek tudata elöl, hogy különösen a mi törvényhozási viszonyaink mellett oly nagy tír és időköz szokott lenni egy reformeszme felmerülése s annak codifikálása között, tehát a még bizonyosan messze jövő vívmányaként sejthető uj perrendtartás behozatala előtt is — ma, midőn az uj eljárásnak szükségérzete már mégis a gyakorlati méltatásig jutott abagatell-törvényjavaslat beterjesztésével : én ez uj eljárás tekintetében ennek mindennapi szükségén felül még egy magasabb czélt is óhajtanék kitűzni, s ez abban állna, hogy ezen uj eljárással ne kívánjunk életet önteni a magukat rég lejárt intézményekbe; ne legyen ez copiája mai hiányos perrendünknek, de legyen előkészítő iskola mind a bíróra, mind a jogkereső közönségre nézve — s egyszersmind próbaköve azon alapelveknek, a melyek méltatását várjuk az uj perrendtől; mert a törvénykezési rend többféle rendszereivel épen az ily egyszerű ügyek körül tehetünk veszélytelen kísérletet. De jogunk is van az újításhoz e téren. Mért várjuk mindig a bizony tálán jövőt? A jelen nyomorúságának is megvan a maga joga; és végre is egy ily uj eljárás behozatala által az évenkint 200 ezerre tehető bagatell- tigyben már 400 ezer érdekelt félen köny- nyithetünk. Ha azonban a javaslatot úgy is tekintem — mint átmenetet az uj perrendre, különösen roszalnom kell annak a bizonyítási eljárás sa jogorvoslatok rendszerére vonatkozó részét. A bizonyítási eljárásra a miniszteri javaslat szerint egyszerűen a perrend volna alkalmazandó; a jogügyi bizottság uj bizonyítási eljárás szövegezését kisérlé meg; mindkét javaslat azonban a régi legal- tlieoria bilincseiben nyög, a tanuk, okiratok s eskü általi bizonyításnak sikertelen casuisticájával. E helyett (részletekbe nem bocsátkozva), ha üdvözlöm is a javaslatot a szóbeliség alapelvének kimondásáért: szemben épen alább érintendő jogorvoslati rendszerével, nem vélem indokolhatónak a törvényes bizonyítási tannak további fentartá- sát. Se helyett e részben a szabad bizonyítási elmélet elveinek alkalmazása — s ebben a feleknek tanukép leendő hit alatti kihallgatásának megengedését tartottam volna elengedhetlen kötelességnek, ép ezen javaslat előkészitő, experi- mentáló, átmeneti természeténél fogva. Nem kevésbbé elhibázottnak tartom a jogorvoslatok azon tervezetét, mely szerint a békebiró ítélete ellen a törvény rendes útja vehető igénybe. Ez anomália magának az egész rendszernek végzetszerü consequentiája, — nyomása alatt születve azon tudatnak, hogy a dilettantismus prédájává tett bíráskodás önkényei ellen mégis a rendes biró védhesse meg az egyest. Ámde ekkor nem kevesebbet foglal ez magában, mint az eddigi hármas instantiának még egy negyedikkel való megtoldását. E helyett is a fenebbieknek meg- felelőleg egyszerűbbnek láttam volna a semmiségi panasz és perújításnak bizonyos korlátolt körbeni megengedését. Igaz, hogy az eljárási szabályok eclatans megsértésével hozott ítélet ellen a végrehajtási eljárásban engedtetik meg bizonyos »panas z«-nak nevezett jogorvoslat akir. törvényszékhez, mely aztán substitutiója lenne az igazi semmiségi panasznak. De ezt — bár kerülővel halad ugyanazon, czél felé — mégsem tartom a javaslat mai formájában elvetendőnek, — a mint különben is azt tartom, hogy az eljárás ezen befejező része, t. i. a végrehajtási eljárás, a többi felett a gyorsaság tekintetében nevezetes előnyökkel bir; mely előnyök különösen az igényperek kezelésétől s a végrehajtásnak a békebiró általi foganatosításától reméllieíők. Ezzel nagyban s egészben befejeztem a törvényjavaslat jellemzését. Röviden visszatekintve a vázoltakra, végkövetkeztetésül tisztán állnak előttem e következőkben reassumálható tételek. Ha közérzett baj is a bíróságok tulter- heltetése s ügykezelésüknek e miatti lassúsága : ennek orvoslása végett általában nincs szükség uj organisatió teremtésére s még kevésbbé az eddiginek megbontására s a bírói szervezetbe az alapelv megsértésével nem iudiciárius elemeknek, a dilettantismusnak akár a szolga- biróságok, akár bármely választott béke- birák alakjábani becsempészésére. Tehát a választott békebirák mellőzésével elégséges csupán u j eljárás alkotása a bagatell- ügyek számára; s ekkor ezekre is a járásbíróságoknak meghagyása, s a locálbiróságok közül legfölebb a községi bíróságnak mint békebiróságnakbizonyos alacsony összegig terjedő mandálása. Az uj eljárás a szóbeliség és közvetlenség alapján a törvényes bizonyítékok tanának az eddigi fő-, pót-és becslőeskünek kiküszöbölésével berendezett bizonyítási elmélet elfogadásával — jogorvoslataiban is csupán a semmiségi panaszt s perújítást engedve meg — lenne alkotandó. Én tehát, a mily fölöslegesnek tartom az uj békebiróságokat, oly szükségesnek vélem a bagatell-eljárásnak, de csupán ennek behozatalát s ezért kérem a t. társaságot, hogy »általános« tárgyalási alapúi nem az ismert törvényjavaslat egészét, hanem csak az általam fölvetett elvi kérdést vitassa meg mindenek előtt a helyes igazságügyi politikai világánál. Nem az a czé- lunk, hogy a reform minden oldalról felismert szükségének egygyel több hangot adjunk, hanem hogy e reform-szükség mérvét állapítsuk meg a concrét viszonyokhoz helyes arányban. »Sunt certi denique fines.« A részvényes jogai szemben az igazgatóság felelősségével. I. Kereskedelmi törvényünk tudvalevőleg 174. §-ában az egyes részvényes jogait megóvandó, minden részvényesnek kereseti jogot ad a közgyűlési határozat ellen, ha az a törvénynyel vagy az alapszabállyal ellenkezik. A kereskedelmi törvényjavaslat tárgyalására egybehívott értekezlet jegyzőkönyvei tanúsága szerint elvben kimondatott, hogy a 174. §. alapján indítandó kereset kártérítésre vagy a sérelmes határozat megsemmisítésére fog irányulhatni, alperes azonban minden esetben a társaság maga leend. Szemben a törvény fentidézett rendelkezésével és az értekezlet tanácskormányainak ecsetelt eredményével, azon kérdést tüztíik ki jelen fejtegetésünk tárgyává, ha vajon a törvény idézett vagy egyéb rendelkezéseinél fogva van-e joga az egyes részvényesnek közvetlenül az igazgatóság ellen keresettel fellépni, ha törvény- vagy alapszabályellenes cselekedetei által jogai sérelmet szenvednek. Nézzük a törvénynek idevágó egyéb rendelkezéseit. Hogy a 174. §. az egyes részvényesnek csak a közgyűlési határozat ellen ad kereseti jogot, azt már említettük. A 189. §. értelmében az igazgatóság szemben a társasággal köteles azon korlátozásokhoz alkalmazkodni, melyekhez képviseleti joga az alapszabályok vagy közgyűlési határozatok által köttetett. Ha az igazgatóság tagjai megbizásuk határain túl mennek, ha e czim határozatai vagy az alapszabályok ellen cselekszenek, a károsultnak minden ebből eredő kárért egyetemlegesen felelnek az esetben is, ha a törvénynyel vagy az alapszabályokkal ellenkező intézkedés közgyűlési határozaton alapszik. A 197. §. pedig igy hangzik: »A társaságot azon perekben, melyek közgyűlési határozat folytán az igazgatóság vagy a felügyelő bizottság ellen inditandók, a közgyűlés által választott meghatalmazottak képviselik. Ha a meghatalmazottak a közgyűlésen bármi okból meg nem választatnának, azokat az illetékes törvényszék hivatalból rendeli ki«. Ezek azon rendelkezések, melyek fonalán kell a fenforgó kérdést megoldanunk. A kérdés ezen különféle rendelkezések összevetése által meglehetősen controverssé válik. A 174. §. csak azon perekről szól, melyeket az egyes részvényes a közgyűlési határozat ellen indít. Azonban a 189. §. a megbízása határait túllépő, a kérdéses czim határozatai vagy az alapszabályok ellen cselekvő igazgatóságot a »károsultnak« minden ebből eredő káráért felelőssé teszi még az esetben is, ha a törvénynyel vagy az alapszabályokkal ellenkező intézkedés közgyűlési határozaton alapszik, — miből kifolyólag ellenkezőleg a 174. §-sal, azt kellene következtetni, hogy az egyes részvényesnek, ha esetleg törvény- vagy alapszabályellenesen eljáró igazgatóság által jogaiban sérelmet illetve kárt szenvedne, kártérítési keresettel az igazgatóság ellen fordulhatna. Ennek ismét ellentmond a 197.§., melynek értelmében a társaság választja meg az igazgatóság ellen indítandó per képviseletére a meghatalmazottakat, hacsak az »azon« szócskát a törvény szövegében úgy nem magyarázzuk, hogy ép azért használtatott, miszerint kitüntetve legyen, hogy nem csak a közgyűlés indíthat pert az igaz-