Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 48. szám - A legújabb belga törvény az óvásról

— 394 — ide se oda — hátha megtudnák, hogy a törvényszék az osztályos egyességet még a felek beleegyezése mellett is visszaveti! A negyedik esetben eddigelé expediens nincs. Bevárjuk mig eldől az, melyik oldalról, ki által támadtatuuk meg, vagy ki ellen s minő elsőbbségi vagy más pert kell indítanunk? De ha már ily bajok jó nagy része ezúttal alkalmasint ránk szárad is, hiszen maga az időveszteség elég calamitás; talán az öröklési eljárás ujabb szabályzásánál meg lehetne kisérleni azok orvoslását. Legegyszerűbb módnak vélném egyenest beparagrafálni, »hogy a hagyatéki bíróságnak az örökösök közti egyességet, ha a hitelezők s hagyományosok hozzájárultak is, effectuálni tilos; hogy aequivalenssel, annál inkább teherátvállalással adiustálni nem szabad; hogy végleges átadás előtt a hagyatékban sem activ sem passiv perek nem folyhatnak ;« akkor talán rá jönnek, hogy ez igy még sem jó lesz, s talán intézkedni fognak épen az ellenkezőről. Nem lenne rosz, mert a fenébb vázolt bajokat még csak súlyosítja az, hogy mig az örökhagyó után érdeklett felektől a bíróságok a segélyt megtagadják, addig viszont az örökösök saját hitelezőinek foglalási és bekeblezési kérelmét széltire megadják. Dr. Vida Lajos. Jogirodalom. Ün prqjet de loi sur les sociétés, par A. Vavasseur, avocat cl la Cour d'appel de Paris. Paris, Marchal, Biliárd et Cie. E lapok f. é. 36. számában egy rövid czikket volt szerencsém közölni a franczia jogirodalom terén megindult ujabb mozgalmakról. Azon tét mü közül, melyeknek tartalmát röviden ismertettem, főleg a második —a fentebbi — az, mely különös figyelmünket érdemli; ép ezért nem tartom feleslegesnek, ennek tartalmáról bővebben szólni és egyes javaslatait röviden bírálat alá venni. Francziaországban a kereskedelmi társaságokat szabályozó legutolsó törvény az 1867. jul. 24—29. »Loi sur lesociétés«. E törvény meghozatala óta folytak le a 70-es évek elején űzött szédelgések és válságok, a melyek alatt szerzett tapasztalatok nyomán a fentebbi törvénynek számos hiányai és hézagai jöttek napvilágra, ugy hogy azoknak pótlása, illetőleg a törvény egyes szakaszainak módosítása égető szükséggé vált. E czélból hívta össze az idézett czikkemben említett bizottságot Dufaure franczia igazságügyminiszter. E bizottság működése eredmény nélkül maradt. Hogy azonban e tanácskozásoknak némi nyoma mégis legyen, a bizottság titkára Vavasseur párisi ügyvéd azok nyomán indokolással együtt törvényjavaslatot dolgozott ki. E 39 §-t tartalmazó tervezet öt fejezetre oszlik következő czimekkel: I. A részvénytársaságok (beleértve a betéti részvénytársaságot is) alaptőkéjéről; II. a részvényesek közgyűléséről; III. a kötvények kibocsátásáról (de l'émission des obligations); IV. a társasági actusok közzétételéről; V. általános határozatok. Ez öt fejezetben foglalt intézkedések két főszempont alá foglalhatók össze: először azok, melyek a törvény intézkedéseit az ujabb viszonyoknak megfelelőleg az imént szerzett tapasztalatok nyomán módositni hivatvák, másodszor a melyek a törvénynek egy oly hiányát hivatvák pótolni, melyre nézve eddigelé még semminemű intézkedés nem történt. A módosítások az alaptőke biztosítására, a társasági közgyűlésekre és a társasági hirdetmények közzétételére vonatkoznak. E tekintetben Vavasseur javaslata valami ujat vagy nevezetest nem tartalmaz, és leginkább csak azon intézkedések megvalósításának indítványozására szorítkozik, melyek a német és a magyar kereskedelmi törvényben már fellelhetők. Ugyanezért ezeket mellőzve, azon részt szándékozom bővebben ismertetni, mely valamely társaság vagy bárki más által kibocsátandó vagy kibocsátott kötvények szabályozására vonatkozik, és igy hézagot pótol. Ez utóbb említettre vonatkozólag Francziaországban sem a társasági, sem más egyéb törvény nem intézkedik. Saját kereskedelmi codexünk is alig tesz említést az elsőbbségi kötvényekről; csupán annyiban intézkedik róluk a 166. §-ban, a mennyiben ez intézkedések már magának a dolognak természetéből különben is folynak. A legelső continentális1) törvény, mely az elsőbbségi és egyéb részkötvények (partial-obligatio, Theilschuldverschreibungen) birtokosainak jogviszonyait illetőleg érdekeiknek megvédését részletesen szabályozza: az Ausztriában hozott 1874. april 24-iki törvény, melyet egyszerűen »CuratorenGesetz«-nek2) is szoktak nevezni. E törvény az 1873-iki válságok és gazdasági calamitások keserű benyomása alatt készült, midőn az emberek a szenvedett csapások alól jóformán fel sem ocsúdtak. Hogy helyes volt-e egy ily fontos törvény meghozatalával sietni, ezt nem teszem itt vita tárgyává, de hogy annak kívánt következményei nem lettek meg, mutatja az, hogy pár évre a törvényt már foltozgatni kell, a mi pedig a törvényhozásnak épen nem válik előnyére. Legközelebb ugyanis f. é. október 9-én az urak házának jogügyi bizottsága az emiitett 1874-iki »gondnoki törvény« kiegészítésére javaslatot dolgozott ki és terjesztett a ház elé: az úgynevezett »Curatorennovelle«-t. A legújabb gazdasági életben általános szokássá vált kölcsönök felvételénél az államok által követett rendszer szerint eljárni. A felveendő kölcsönt ugyanis — akár a részvénytársaságok alaptőkéjénél — több kisebb összegről szóló egyenértékű részekre osztják fel. Ez által kettős előny érhető el; a kölcsönök felvétele megkönnyittetik, minthogy ily kisebb részeket a kis tőkések is képesek kölcsönözni, a kölcsönvevő független a kevés számmal létező pénzfejedelmek zsarnoki önkényétől, s nincs kényszerítve magát az ezek által kiszabott súlyos feltételeknek alávetni. De másrészt sehol sem valósul meg jobban amaz elv: »Divide et impera«, mint itt; mert a hitelező, ki oly csekély összeggel van érdekelve, nincs annyira rajta jogainak megvédésén, de meg nem is lehet, mert e védelem sokkal többe kerülne mint az egész általa kölcsönzött tőke. E kölcsönöket előnyei általánosan kedveltté tették ; ugy hogy először városi községek, részvénytársaságok, sőt magánosok is e módon vettek kölcsön nagyobb összegeket. De a mily előnyös volt a kölcsönzés e módja az adósra, ép oly hátrányos lett a hitelezőkre nézve. E hátrányok legfőkép a részvénytársaságok kölcsöneinél tűntek ki, a mennyiben a részvénytársaságot alakító consortiumok az egész alaptőkét, mely a szükségeltető tőkének csak egy kis részét képezé, önmaguk közt aláírták, a többi szükségeltető tőkék fedezésére pedig kölcsönt vettek fel elsőbbségi kötvények alakjában. A kötvénybirtokosoknak, miután nem részvényesek, a társasági ügyek kezelésébe semmi beleszólásuk nincs, daczára annak, hogy az üzleti tőke legnagyobb része az ő zsebükből került ki; mig a néhány részvényes korlátlan szabadsággal, minden controll nélkül intézi a társasági ügyeket. Hogy itt az államnak a kötvénytulajdonosok érdekében közbe kell lépni, az világos; de hogy ezt mi módon eszközölje, erre már sokkal nehezebb megfelelni. Ez oly nagyfontosságú kérdés a hetedik magyar jogászfzyülésnek is egyik vitatárgyául lön kitűzve és következőkép formulázva: >Az elsőbbségi kötvény birtokosai jogainak megvédésére szükséges-e a közös képviselet, és ha igen, mi módon szabályozandó ez« ? A kérdés ily módon való formulázása azonban igen szükkörü, mert itt nemcsak valamely részvénytársaság által kibocsátott elsőbbségi kötvények birtokosainak jogait kell megvédeni, hanem általában mindennemű rész-kötvények (Theilschuldverschreibungen) birtokosainak jogait; látszik továbbá, hogy annak, ki azt kitűzte, csupán az ') Angoiországban az 184 5. máj. 8-iki törvény már tartalmaz intézkedéseket a társaságok által kibocsátandó rész (elsúbbségi)-kötvények jelzálog általi biztosítására és e kibocsátandó kötvények mennyiségére vonatkozólag. ") Das Gesetz vom 24. April 1877. betieffend die gemeinsame Vertretung der Eechte der Besitzer von auf Inbater lasttenden, oder durch Indossanient übertragbaren Theilschuldverscheibungen und die bücherliche Behandlung der für solcbe Theilschuldverschreibungen eingeráumter Hypotekarrechte. Anyaggyüjteménynyel együtt kiadta Dr. Kaserei' József. Bécs, Hölder Alfréd könyvkereskedésében. a megoldási mód lebegett szemei előtt, melyet a lajtántuli törvényhozás teremtett; pedig e módon kivül létezik még egy másik is, és e kettőnek ismét különféle combinatiói. Az osztrák törvény a már régen elitélt államgyámkodási rendszerből indul ki, következő okoskodásmenetét követve: A részkötvény-birtokosok magukra hagyatva isoláltan nem képesek jogaikat megvédeni, s hogy a jogvédelem számukra nézve hozzáférhető legyen, oly módot kell kigondolni, melynél fogva a kitűzött czél minél tökéletesebben elérhető legyen, de ugy hogy e módozat a meglevő jogrendszer keretébe is beüljék. Közös meghatalmazottat a kötvénybirtokosok nem rendelhetnek ki, mert ezek folytonos változásban vannak, mint a hogy azt már a hátirattal átruházható és még inkább a bemutatóra szóló értékpapírok természete magával hozza. Mert ha a papíron túlad, akkor az illető megszűnik jogosított hitelező lenni s ezzel egyszersmind a meghatalmazás is érvényes lenni, ha pedig a papir e czélból vinculáltatik, akkor a birtokos az értékpapírok egyik legfőbb, t. i. az átruházás könnyüségéből származó előnyétől fosztatik meg. Mivel azonban ezen átruházás oly gyors, hogy tulajdonkép soha nem lehet tudni, ki a kötvénybirtokos, a hitelező: ez ismeretlen jogosítottak számára a törvényszék által hivatalból rendeltetik gondnok, teljesen megfelelőleg a perrendtartás 276. §-ának. Ez eszme az osztrák törvényhozőkörökben általános tetszést szült, és az ennek alapján részletesen kidolgozott tervezet csakhamar törvénynyé is vált. Daczára azonban, hogy az eszme annyira tetszetős, practicusnak épen nem mondható. Ugyanaz ismétlődik itt, a mit a részvénytársaságoknál az állam-engedélyezési rendszernél tapasztaltunk. A hitelezők, a tulajdonképoni érdekeltek, mindent az állam jóakaratára és atyai gondoskodására hagynak; pedig legjobb az, ha jogait mindenki önmaga védi meg, mert ezt maga tudja legjobban. Ha erre egyedül nem képes, tegye ezt másokkal egyetemben, kiknek hasonló megvédeni való jogaik vannak, ilyenek pedig — részkötvénybirtokosok —• kik ugyanazon egy jogügyletből, hitelezésből vannak érdekelve, ezren és ezren vannak. Társuljanak tehát a hitelezők. Ez utóbbi eszméből indul ki Vavasseur is jelen munkájában, a minek azonban előnyei mellett megvannak a maga hátrányai is. A részkötvénytulajdonosok társulása csak ugy lehet hatályos és a hitelezők érdekeinek megfelelő, ha teljes mértékben vitetik keresztül. Ez által azonban az eddigi már megállapodott részvénytársasági jog tökéletesen felforgattatnék, mert az oly társaság mellett, mely üzleti tőkéje egy tekintélyes, talán nagyobb részét elsőbbségi kötvények utján szerezte meg: egy másik társaság keletkeznék a kötvénytulajdonosok egyesülése folytán. Hogy e kettő mint férhetne meg egvniás mellett, bajos elképzelni, sőt teljesen anomal viszonyokra vezetne. Ezt belátta Vavasseur is; ép azért az általa tervezett társulás tökéletlenségeit egyéb az elsőbbségi kötvények kibocsátására vonatkozó megszoi ritó és a tulajdonosokat némileg biztosító rendszabályok által igyekszik pótolni. Hogy minél teljesebben megismerkedjünk a szerző javaslataival, kövessük azokat szakaszról szakaszra. A 21. §. szerint megtiltatik a társaságnak elöbbségi kötvényeket mindaddig kibocsátani, mig csak a részvények teljes névértéke befizetve nincs. A szerző azon okoskodással él, hogy nem szabad a tagoknak mindaddig kölcsönfelvételhez nyúlni, mig maguk is adósok a társaságnak. Ez valóságos leonini szerződés volna, ha a részvényesek minden koczkázatot a kötvénytulajdonosok nyakába rónak, mig maguk az osztalékot húzzák, és ez anynyival inkább áll, mert a részvényesek illetőleg aláirók a részvényösszeg második felének befizetésére feltétlenül nem kötelezetetnek, s csakis anynyiban, a mennyiben a már befizetett részletet nem fizetés esetén elvesztik, mi által a részvények névértéke erejéig való felelősség merőben illusoriussá válik. A 22—26. §§. azok, melyeken az egész javaslat súlypontja fekszik. Ezekben a részvényaláirók alakuló közgyűléséhez analóg közgyűlés kötelező megtartását kívánja kimondatni a részkötvények birtokosaira nézve; egyszersmind e