Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 48. szám - Örökösödési jogunk reformjához. 7. [r.] - A kelet büntető-joga. [4. r.]

391 család alatt sohasem az örökhagyó vérszerinti rokonainak egész csoportját, hanem a rokonoknak mindig csak egyik ágát és pedig az ági vagyonban való öröklés minden egyes esetére az öröklött vagyon egyik vagy másik ágról származása szerint azon ágat értik, melyről a vagyon az örökhagyóra szállott. Ugy hogy — szerintök azt lehet mondani — minden örökhagyónak két családja van, s e felfogástól uralva csak az egymás iránt teljesen idegennek tekintett két család (ág) egyikének kebelbéli tagjai között kivánják a közelebbi rokonok elsőbbségét és az egyenlően közel állók egyenlő jogosultságát alkalmazni. De a család és rokonság két ága közti ezen megkülönböztetés semmi alappal sem bir, s esetenként az egyik ág ellen felette igaztalan. Az, a ki a család, illetőleg rokonság helyes fogalmát nem az osztálylevelekből, hanem az ember igaz természetéből igyekszik kiolvasni, az az egyes ember létrehozására egyesült két nemet és azoknak ágát közös nemzedékök iránti vérségi viszonyaiban minden körülmény közt egyenjogunak, olyanoknak fogja ismerni, a melyeken az egyes rokonoknak az örökhagyóhoz való közelségét águknak minden megkülönböztetése nélkül egyedül az egyes tagok és az örökhagyó közti vérségi kapocs szorossága és sohasem a hagyatéki egyik vagy másik ágról lett eredetének esetlegessége fogja elhatározni. És csakugyan abban találom én a vagyon egyenlőségére fektetett öröklési rend helyességének legbiztosabb alapját, hogy az az örökhagyónak az őt életében környező személyekhezi kapcsolatát halála esetén is uralomra juttatja a közte és vagyona közt létező viszony felett, hogy a puszta véletlen játékán alapuló vagyoneredet esetről esetre változó eredménye helyett azon egyetemes és állandó igazságot emeli érvényre, miszerint az örökhagyó végrendelet nélkül hátrahagyott vagyonát azon személyek nyerjék, kik águkra való különbség nélkül az örökhagyóval legszorosabb vérségi kapcsolatban állottak, azért hozzávaló közelségüknél fogva legtöbbet tettek, pénzbírságok.II. szabadságbüntetés. Erről említés tettetik már a legrégibb ind drámában,1) bol Aryaka forradalmár, egy pásztor fia s jóslat szerinti trónutód, czinkostársai segitségével a börtönből menekül s még bilincsekkel lábain tartja magánbeszédét. A szabadságbüntetés eredetéről szól egy ind mese, mely szerint A§oka király (ki állítólag a halálbüntetést eltörölte volna) utazása közben 2 magas hegy között észrevevén a poklot, bol Jamlo, a damonok királya a gonosztevőket büntette, azt határozta, hogy saját birodalmában is a büntevők megfenyitésére hasonló büntető intézetet felállitand. Hogy Manu a börtönöket látogatott országutakon rendeli telepítendőknek, fenébb említtetett. Bilincsek alkalmazásáról intézkedik a Gentai compilatio.2) Különben a szabadságbüntetés mint az ó s középkorban általában, ugy itt is csak ritkán szerepel a törvényekben mint büntetés, főleg az adulterium egyes eseteiben s brabmanusi tolvaj megfenyitésénél. III. Száműzés. Ez majd önálló büntetés, majd csak sulyosbitAsi nem s vagy csak közin shurt a n y t li i n g, by wbicb any person gains liis Jivelihood*. ') M r i c h c h a k a t i : (a cserópbintó) VI. felvonás. !)Code d. h. cl. G e n t o u x : XVII. fej. III. sz. 255. 1. tartoztak tenni, vagy legalább tehettek, és igy attól legtöbbet is érdemelnek. Azért ugy vagyok meggyőződve, a törvényi öröklés most jelzett alapelve sem fenyegeti társadalmunkat a communismus veszélyével, mint e tárgyban nyilatkozó egyik szakírónk hiszi1) — mert hogy miért lenne kevésbbé tulajdona magának s jogos öröksége övéinek azon vagyon, mit valaki saját iparkodásával szerzett, mint az, a melyet minden hozzájárulása nélkül örökölt, s miért ne bírnának családtagjai, rokonai a szerzett vagyonra ép oly öröklési joggal, mint az öröklöttre, azt felfogni valóban nagyon nehéz. Ha a »vérkötelék és szerzeményesség« alatt értett ágiságot azért kellene helyeselnünk, mert az öröklés minden más alapja inkább hasonlít a communismushoz, akkor méltán kérdhetni, hogy ha az öröklött vagyonban való öröklés alapja egyedül abban van, hogy szerző ág a vagyonban már előbb osztozott, miben rejlik tehát a családtagok s rokonok öröklésének alapja a szerzett vagyonra nézve6? Ily sajátságos felfogás mellett az öröklött és szerzett vagyonban való öröklést két teljesen különböző jogalapra kellene alapitani, mi a tulajdonról s öröklésről biztos jogfogalom alkotását teljesen lehetetlenné tenné. Hanem az ági öröklés pártolói még a család és rokonság helyes fogalmának kényszerű elfogadása esetén is menekvést keresnek azon tétel felállitásában, hogy a rokonsági fokok közelségi sora egyáltalában nem oly határozott valami, hogy az egy népnél egy, más népnél más rend szerint ne lenne szabályozható, s hogy a legműveltebb nemzetek törvényeinek e pontban látható sokszerü eltérése egy egyetemes észszerű elv felállithatásának határozottan ellene szól.2) Ez ellenvetésre azonban a felelet igeu egyszerű. Az ágiság fentartásának ellenzői e tárgyban vallott felfogásukat sohasem hivánták arra alapitani, hogy a rokonsági fok közelségi sorában fokrólfokra bizonyos állandó és egyetemes rend ') L. Dr. Vida Lajosnak a »H. Th.« f. é. 40. számában fejtegetéseimre tett ellenészrevételeit. 2) L. Zlinszky i. m. 306. 1. ségbőli (kiutasítás vagy az országbóli) szoros értelemben vett száműzés; mint első igen gyakori súlyosbításként; mint utóbbi különösen brahmanus által elkövetett oly súlyosabb bűntetteknél vétetett alkalmazásba, melyeknél más várnabeliek halálbüntetéssel fenyíttettek. E száműzést nem lehet összehasonlítani a görögöknél dívott áttípvyLaval, melylyel teljes vagyonkobzás is járt s a m o r t e c i v i 1 e-v a 1 egyértelmű volt, sem a római a q u a e et ignis interdictióval: hanem inkább hasonló a görögöknél politikai tekintetekből alkalmazásban volt ostracismus utjáni száműzéshez vagy a római relegatióhoz, mely utóbbinál fogva a bűnös Rómában s környékében nem tartózkodhatott. IV. Várnábóli kizárás, illetve lejebbités. Ez a legsúlyosabb büntetések egyikének tartatott s aBrahmanust is találhatta. V. Becsületbüntetés: kivétel nélkül csak szégyenitők (pudorem excitantes) u. m. szamár hátán való burczoltatás a helység utczáin keresztül, a haj lenyirása szamárvizelettel, homlokbélyegzés é. p. fejnélküli emberalak vagy a pudiendum maliebre bevésése a homlokra stb.; többnyire igen indecensek. Nőknél a legsujtóbb szégyenitő büntetés volt a hajlenyirás, mert az ily módon megbélyegzett nő a közmegvetés tárgya lett, adulterium egyes eseteiben az elitélt férfiúnak levágott penis-ével létezik, melynél fogva talán az isteni és emberi örök törvények ellen való vétség lenne az örökhagyó szüleit testvéreivel együtt hivni öröklésre. Minden mélyebben gondolkozó kénytelen elismerni, hogy a rokonsági fokok öröklési egymásutánjában, a felfogásokban mutatkozó kisebb-nagyobb eltérések változásokat és pedig nem szükségkép helytelytelen változásokat, idézhetnek elő, de soha és semmikép .-em engedhető meg az, hogy kezünkből vagyoni tekintetekért magát a rokonsági közelség egyedüli alapját, a vérségi kötelék fonalát, is végképen elejtsük. Nincs öröklési rendszer, melynek kedvéért ily merénylet igazolható lenne. Azért ha Zlinszky Imre álláspontja mellett azt is érvül hozza fel, hogy a parentalis rendszer, melyért — mint véli — az észszerüség hangoztatói rajongnak, az ági öröklés feladásával minden alapját elvesztette, arra joggal lehet azon kérdéssel válaszolni, hogy ha a parentalis rendszer csakugyan az ági öröklést feltételezné is, szükségkép csak a parentalis rendszer az, melyre örökösödési rendünket fektethetjük s nincs módunkban az egyes rendszerek közt körülnézni és azt választani, melyet az ágiság mellőzésével is legtökéletesebbnek találunk, vagy azokat öszszeolvasztva alkalmazni, melyeknek egyesítésétől legtöbb eredményt várunk ? Zlinszky Imre mint nagy nehézséget hozza fel az ágiságot nélkülöző öröklési rend mellett azt is, hogy annak észszerüsége cserben hagy bennünket azon kérdés megoldásában: hol szűnik meg a családhoz (rokonsághoz) tartozás s ennek alapján az öröklési igény? és ez ellenébe mint csalhatatlan biztos alapra mutat az ági öröklést szabályozó jogközösségre, mely e tekintetben a kezdetet és véget oly határozottan kimutatja.2) De elég legyen e pontra megjegyeznem, hogy nézetem szerint a jogközösség, osztályosság azon határvonal megvonására nézve, hogy a rokonok öröklésre mely fokig bocsáttassanak, mig egyrészről helytelen, más tekintetben teljesen használhatatlan alap, mert mig egyrészről azon ') L. i. m. 314. 1. kezében kellett vándorútra mennie, etc. Az indeknél a Lotosvirág a membrum femininum, a bananusfa a férfi nemi tagjának jelképe levén, miután a példakép felsorolt szégyenitő büntetések oly annyira indecensnek látszanak, sokáig valószínűnek tartották, hogy ezen jelképek képezték az az illető homlokbélyegzések tárgyát; de az utolsó helyen említett büntetés s a hindu természete, mely rajongó ascetikából a Phalluscultus vad bujaságába képes átcsapni, azon feltevésre kényszerítenek, hogy a szégyenitő bütetés különféle nemei szószerint ugy voltak alkalmazásban, mint azt fen leírtuk. De becstelenitő büntetés oly értelemben, hogy az elitélt közexistimatióját örökre elvesztve, becstelenné vált legyen, az ind büntetőjogban nem fordul elő ; csak azon becsületcsorbulás ismeretes, mely alsóbb várnába sülyedés természetes következményekép állott elő. De létezett Indiában is egy neme a becsületbüntetésnek, melylyel azonban esetleg kitüntetés correspondeált, mely az e g y pt o ni i halálbiróság eljárására, a görögök holt bélyegzési szokásra1) a római damnatio memóriáé2) sa kanonjognak halál utáni excom') T hucydides: VIII: 68. Henophon: Hist. Gr. 1: 7. 10. ") Q u i n c t i 1 i a n : III: 7. 20. li i v i u a: 1: 26. *