Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 47. szám - Az angol birák legújabb határozata a kiadatás körül

— 388 — betöltetett*. E két nézet különbségének kö­vetkezményének fontosságát fejtegetve s példák­kal megvilágosítva végül a második értel­mezés helyességét vitatván, kijelenti, hogy e kérdésben szívesen fogadja az eszmecse­rét. Megvallom, hogy háromszor olvastam át e rövid czikket, mert nem akartam magammal elhi­tetni, hogy egy kir. törvényszéki bíró olyasmit Ír­jon, a mit minden csak féligmeddig csak józan ész­szel biró jogászember absurdumnakmond. Először is bátor vagyok a t. biró úrtól azt kérdezni, hogy kik azok a »mások,« illetőleg, hogy ki az akár a jogi irodalomban, akár a magyar váltótörvény interpretatorai között, aki azt állítaná, hogy a váltóélévülés kezdete az elévüléshez szükséges idő lefolyta után kezdődik? Én valóban kí­váncsi vagyok, ki lappanghat azon »mások« alatt! De vegyük szemügyre magát a törvény szövegét. »Az elévülés — azt mondja, a 87. §. —a kereset megindítása által . . . szakittatik meg ... A per­bejelentő visszkereseti jogának elévülése az ellene hozott bírói határozat jogerőre emelkedésének időpontjától veszi kezdetét*...; biró ur szerint, hogy kell most interpretálni ezen tör­vényczikk szavait ? Hát a 89. §., mely igy szól: >A váltóadós ellen nyitott csőd tartama alatt e 1 é­vülés meg nem kezdődik és félbeszakad, ha az elévülés már kezdetét vette*...; biró ur szerint tehát a már lefolyt elévülési idő után sem kezdődhetik a csőd közbejötte által az elévülésnek jogérvényre emelkedése és az ilyen elévülés kezdete félbe is szakadhat. Valóban nem birom kifürkészni, hogy mivel téveszthette össze az elévülés fogalmát tisztelt törv. biró ur, talán alejárat vagy a nagykorúság fogalmá­val? Ha biró biró ur csak e szót »eszmecsere« ne használta volna! N. B. joghallgató. — (A fiatal czikkiró felháborodása teljesen jogosult; D. E. biró ur felfogását jogilag indokolni nem lehet. Másrészt azonban az »eszmecsere« még sem egészen fe­lesleges, minthogy tudtunkkal ezen kérdés valóban mások által is felvettetett. Szerk. — Legközelebbi csödbejeleutési határidők. {Nov. 27-tlil dec. i-ig). — Neumann Ignácz trencséni tsz. nov. 21. 22. 23. (262). — Eggermann Károly bpesti e. f. kir. tsz. nov. 28. 29. 30. (252). — Gr. Beleznay Pál bpesti e. f. kir. tsz. nov. 28. 29. 30. (263). — Néh. Déva György hagyatéka kézdivásárhelyi tsz. nov. 30. (248). Urait a JMansti KöV-l. Rövidítések: bh. = benynjtási batáridő és bejelentési ha­táridő ; vh. = végrehajtó ; i. = ideiglenes ; t. = tömeggondnok ; p. = perügyelő. A hirdetmények elején vagy végén levő" számok a „Bpesti Közlöny- aion számát jelentik, melyben a hirdetmény először megjelent. A gyula-fehérvári ügyvédi kamara részéről ezen­nel közhírré tétetik, hogy Sztánesay Albert algyógyi ügy­véd a kamara lajstromába folytatólag felvétetett. A sz.-fehérvári ügyvédi kamara részéről ezennel közhírré tétetik, hogy régebben elhalt Ambrózy Ferencz sz.-fehérvári ügyvéd iraitaira nézve gondnokul Posztóczlcy Lajos sz.-fehérvári ügyvéd neveztetett, ki. A pozsonyi ügyvédi kamara részéről ezennel közhírré tétetik, miszerint Kiss Sándor ügyvéd, székhelyét Aranyos-Maróthról Budapestre áttévén, a kamara lajstro­mából kitöröltetett. A kassai ügyvédi kamara részéről ezennel köz­hírré tétetik, miszerint Biloveczki József sátoraljaújhelyi lakos ügyvéd a kamara lajstromába folytatólag felvé­tetett. A pécsi ügyvédi kamara részéről ezennel köz­hírré tétetik, miszerint Csenge Pál mohácsi ügyvéd, a ka­mara lajstromába folytatólag felvétetett, ellenben Duchon Iván pécsi ügyvéd f. évi november hó 1-én történt elhalá­lozása folytán a kamara lajstromából kitöröltetstt. Csődök : Zescoitz János n.-szebeni órásmüves ellen e tsz. által; bh. 1878. febr. 1. ; p. Arz Albert, helyet­tese Cosma Parthén ; tárgyalási nap febr. 4. (259). —Maut­ner Farkas ságvári kisboltos ellen kaposvári tsz. által; bh. s hitelezők összejöv. dec. 17. 18. 19. ; i. t. Jelenik Miklós, p. Strinovich Béla (259). — Virág Jakab csicsó-kereszturi lakos ellen deési tsz. által; bh. dec. 15., p. Dr. Deési László, he­lyetesse Fodor Farkas, i. t. Lászlóffy Sándor; tárgyalási nap dec. 28. (259). — Móricz Pollák bpesti bej. szabómes­ter ellen ker. s vtsz. által ; bh. s hitelezők összejöv. 1878. jan. 16. 17. 18- ; i. t. és p. Posch Gyula; végi. t. s csődvá­lasztm. választása jan. 18. (259). — Schlenk Manó bpesti bej. papirker. ellen ker. s vtsz. által ; bh. s hitelezők össze­jöv. dec. 27. 28. 29.; i. t. és p. Széki Antal; végi. t. s csőd­választmány választása dec. 29. (260). — Gr. Beleznay Pál bpesti lakos ellen e. f. kir. tsz. által; bh. s hitelezők össze­jöv. nov. 28. 29. 30.; i. t. és p. Baussner József; végi. t. s csödválasztm. választása nov. 30. (262). — Kagel Salamon nj-beszterczei fakereskedö ellen trencséni tsz által; bh. s hitelezők összejöv. dec. 12. 13. 14.; i. t. Baska József, p. Donáth Manó ; végi. t. s csödválasztm. választása dec. 14. (262). — Neumann Ignácz puchói ker. ellen trencséni tsz. által ; bh. s hitelezők összejöv. nov. 21. 22. 23.; i. t. Haán Kálmán, p. Zsombokréthy Miklós ; végi. t. s csödválasztm. választása nov. 24. (262). Csődmegszüntatések : Weidinger Henrik bpesti bej. ker. ellen ker. s vtsz. által ; kiegyezés folytán (260). — Neumann Adolf komáromi fakereskedö ellen e tsz. által ; kiegyezés folytán (262). — Stumfold József tatai lakos ellen komáromi tsz által; a csődvagyonnak a hitelezők közti felosztása folytán (262). — Bruckner Mór pécsi ker. ellen e tsz. által; a hitelezők megegyezése foly­tán (263).—Nagy Lajosellen kecskeméti tsz. által; a csődtö­meg felosztása folytán (264). — Perl Zsigmond kecske­méti ker. ellen e tsz. által ; a hitelezők beleegyezése folytán (264). Pályázatok: N.-enyedi jbsgnál jogpyakornok ; bh. dec. 11. gyulafehérvári tsz. elnökéhez (259). — M,-szi­geti tsznél három és a técsői jbsgnál egy joggyakornok ; bh. dec. 11. tn.-szigeti tsz. elnökéhez (269). — LugoBi tsz. nél biró ; bh. dec. 11. e tsz. elnökéhez (259). — Ipolysági tsznél végrehajtó; bh. dec. 14. etsz. elnökéhez (260). — NyiUai tsznél bírósági végrehajtó; bh. dec. 18. e tsz. elnökéhez (263). — Beregszászi tsznél joggyakornok ; bh. dec. 18. e tsz. elnökéhez (263). — Szabadkai jbsgnál al­biró ; bh. dec. 18. szabadkai tsz. elnökéhez (263). Igénykereseti felhívások: (250. sz.) Beje­lentési ha i. nov. 2:{. — Hevér Johannától Politzer Ba­bét jav. 588 ft Temesvárt; Vuchetich M. vh. — Kölcsey Pétertől Uray Géza mint a szatmári népbank igazgatója jav. Mikoláu ; Makay L. vh. Szatmárom. Bejelentési h. i. nov. 30. — Fermentschin Mik­lóstól Vinga város árvapénztára jav. 446 ft Vingán ; Kiss F. vh. — Tarbay Istvántól Gácsi Arthur jav. 727 ft Eger­ben ; Tauszig P. vh. — Scherfenéder Ágnestől 8pitzer Izrael s fia jav. Aradon ; Györffy M. vh. — Fogarassy Irén férj. Halassy Ferencznétől Kanizsai Zsigmond mint csed­regi bir. pénztárnok jav. 345 ft Halmiban ; Décse K. vh. Szatmáron. — Kőszeghy Sándortól az esztergomi érsekség jav. 550 ft Naszvodon ; Németh A. vh. Perbetén. — Köm­mer Miklós s társaitól a lugosi kir. kincst. urad. jav. 420 ft N.-Lugoson ; Schieszler V. vh. — Lővy Ignácztól Csillag József s Förstner Jakab jav. 488 ft Oroszlányban ; Schida vh. Tatán. — Stefon Antal s Pribói Martintól Paszku Gyula jav. 1707 ft Ezeresen; Roster vh.Boksánban. — Bal­lea Constantintól Mety S. jav. 1649 ft Moldovabányán ; Probojcsevits vh. Szászkabányán. — Moldován G. N. s tsaitól Lázár s Stern jav. 6989 ft Bécsben ; Ebergényi D. vh. Abrudbányán. — Özv. Tröszt Istvánné szül. Klein Mag­dolna, Tröszt József, Lohmann szül. Tröszt Magdolna s Keller szül. Tröszt Annától özv. Gyenes Mártonné jav. 891 ft Bpesten ; I. —III. ker. jbsg. — Burgerineister András s Galster Józseftől Pápa József jav. 629 ft N.-Maroson ; ipolysági tsz. Brandeisz J.-tól Polák M. fia s tsa jav. 925 ft Csákován Zorád J. vh. Temesvárt; bejelentési h. i. 1877. sept. 7. (2G0. sz.) Bejelentési h. i. nov. 24. — Kédey Sándor, Rédey Gábor s Jau Ignácztól <t sümegi népbank jav. 551 ft Bartin s Sümegen; Fodor A. vh. Sümegen. — Ujlaky Tamástól özv. Kövér Lászlóné jav. 618 ft Petnehá­zán ; Oláh Gy. vh. Kisvárdán. — Groszhaendler Sala­montól Koikbaum Józsefné jav. 600 ft S.-A.-Ujhelyt. Bejelentési h. i. dec. 1. — Hajnik Bélától Deutsch Mór jav. 410 ft Bpesten ; Tury F. vh. e. f. kir. tsz. — B. Polgár Gyula s nejétől Varjune Maár Júlia jav. 326 ft Bpesten; Ruff F. vh. VIII.—X. ker. jbsg. — Szakadáthy Pál s Noéh Sámueltől Steinberger Ábrahám jav. 2551 ft N.-Paládon ; Fodor Gy. vh. Szatmárt. — Juhász Mihály­tól Dr. Zach Jakab jav. 529 ft Bia községben ; Geszti F. vh. bpesti ker. s vtsz. — Lövenstein Miksától Somogyme­gye árvatára jav. 830 ft Kaposvárt; Falkucz R. vh. — Ehrciiwald Fannytól Neuberger Adolf jav. 865 ft Újpes­ten ; Berketz F. vh. V. ker. jbsg. —• Jónás János mint kk. Péter Péter gyámjától özv. Péter Péterné jav. 900 ft Mis­lényben ; Kremmer F. vh. Pécsett. — Mittacsek Páltól Leinvather Pál jav. 764 ft Pozsonyban ; Galluvich J. vh. — Leszkay Károlytól Gusky Ferenczné jav. 302 ft Dédá­ban; beregszászi jbsg. — Neumann Alberttől Horoviti Sammyl jav. 494 ft Bpesten ; Lipóczy Gy. vh. VI. s VII. ker. jbsg. — Altman Hermantól Pogács János jav. 692 ft Dögén ; Oláh ,Gy. vh. Kisvárdán. — Weisz Henriktől Weisz Dávid jav. 4833 ft N.-Szombatban ; Takács K. vh. — (i rontsák Istvántól Würczler Erzsébet jav. 1079 ft N.-Szombatban ; Takáts K. vh.—Mehrvald György, Mehr­vald János, Weishard szül. Mehrvald Katalintól és Mehr­vald Mátyástól Kohn Vilmos jav. 1996 ft BorosjenÖn s Ürömben; Marich F. vh. pestvid. kir. jbsg. — Gr. Botn­belles Lajostól a magy. jelzálog hitelbank jav. Karádon ; Évva K. vh. Királyhelmeczen. Hücke József, Haán Vilmos s Hücke Gyulától özv . gr. Vécsey Blanckenstein Vilma jav. 5220 ft Puszta-Ra­konczáson ; Konkoly A. vh. Szeghalmon ; bejelentési h. i. 1877. nov. 24. (261. sz.) Bejelentési h. i. nov. 25. — Horváth Gyulától Gyuricza Sándor jav. Makón ; Boros J. vh. — Korodinyi Lajostól Sorsich Ferencz jav. 350 ft Rétság községben ; Gráber K. vh. B.-Gyarmaton. — Németh Já­nostól Jakab Lajos jav. 798 ft Aradon ; Barlanghy L. vh. Bejelentési h. i. dec. 2. — Wurster Andrástól Grünwald Sándor jav. 2258 ft Misérdiben ; Prandtner J. vh. Somorján. — Dezső Mihálytól Gyulassy Mária jav. Z.­Egerszegen ; Nagy S. vh. — Könyig Lászlótól Sövegjártó Lajos jav. Pozván ; Nagy S. vh. Z.-Egerszegen. — Wach­ter Károlytól Goocs Gyula s Geyer Júlia jav. 4354 ft Mo­hácson ; Fekete Gy. vh. — Tuboly Jenőtől Hegedűs Jó­zsefné jav. Söjtörön ; Nagy S. vh. Z.-Egerszegen. — Bjel Samutól Langfelder Arnoldjav. 4713 ft Znyón ; Szibnerjvh. — Tuboly Jenőtől Paraisz Imre jav. Söjtörön ; Nagy S. vh. Z.-Egerszegen. — Altman Hermantól Pogács János jav. 692 ft Dögén ; Oláh Gy. vh. Kisvárdán. (262. sz.) Bejelentési h. i. nov. 26. — Özv. Könyvessy Anna, néh. Duchange Ede Leopoldina s Du­change örökösei névszerint Duchange férj. Nóvák Zsófia s Duchange Edétől Tafler Izsák jav. 4552 ft Bpesten ; Pur­man J. vh. ker. s vtsz. — Voigt Ferdinándtól a magy. orszá­gos közp. takpzt. jav. 320 ft Bpesten ; Bátuy J. vh. ker. s vtsz. — Bayer Leótól a felső-magyarországi hitelint..mint terménybizományi s váltóüzlet jav. 1925 ft Kassán ; Tahy K. vh. — Farkas Józseftől Max Magnus jav. 575 ft Buda­pesten ; Miklósy L. vh. ker. s vtsz. — Herskovics Ignácz s nejétől Glückmann Rosália jav. 8000 ft Kassán ; Tahy K. vh. — Guttman Miksától Abeles s Klinger jav. 717 ft Nyitrán. Bejelentési h. i. dec. :{. — Ábeles Adolftól Frey Mózes jav. 1250 ft D.-Szerdahelyi ; Prandtner J. vh. 8o­morján. — Lövy 8imontól Böhm József jav. 1181 ft Svá­bolkán ; Vitális V. vh. Nagy-Rőczén. — Beitter György­től a bpesti népbank jav. 534 ft Bpesten ; I—Itt ker. jbsg. — Zach János s nejétől a magy. országos közp. takpzt. jav. 1090 ft Bpesten ; e. f. kir. tsz. — Gr. Csáky Sándor­tól ifj. Schvarcz Ábrahám jav. 28114 ft Kis-Szántón ; Ba­lig F. vh. N.-Váradon. — Schwarz Mihálytól Grauer Ká­roly jav. 315 ft N.-Becskereken; Lichownik F. vh. — Hermann György s Sziedl Zsuzsannától Rubin s Fürst jav. 300 ft Bpesten ; Grünschneck J. vh. IV. ker. jbsg. — Englert Teréz s Edétől Schiktanz József s Carolina jav. 437 ft Pozsonyban ; Gollovich J. vh. (263. sz.) Bejelentési h. i. nov. 28. — Gross Má­riától Danczer József jav. 513 ft Bpesten ; Horváth Sz. vh. ker. s vtsz. — Czirinkó Györgytől Kuszka Ferdinánd jav. 361 ft Debreczenben ; Török P. vh. — L'nger Ádám s Ro­senberg Mihálytól Reich M. s Weiler Róza jav. 8241 ft Rokolányban ; n.-kanizsai tsz. — Motesiczky Károlytól Blüh József jav. 380 ft Illaván ; ifj. Barényi J. vh. — Mo­tesiczky Károlytól Ph. Füchsel jav. 596 ft Illaván ; ifj. Barényi J. vh. — Tauszk Józseftől Grosz Samu jav. 565 ft Luky községben ; Kuliffay J. vh. Puchón. — Stern Ignácz s Stern Józseftől Stern Fülöp 8 Selinger József, továbbá Hecht testvérek és Mühlberg Dávid s József jav. 2397 ft Bpesten ; Muraközy P. vh. ker. s vtsz. — Ágoston Elektől Schiller Lipót jav. 797 ft Bpesten ; Horváth Sz. vh. ker. s vtsz. — Motesiczky Károlytól Groag Zsigmond jav. 2225 ft Illaván ; ifj. Barényi J. vh. — Levandofszky Ferencz­tól Poük János jav. 794 ft Újpesten; Gyöngyösy J. vh ker. s vtsz. Bejelentési h. i. dec. 5. — Kron Kálmánná szül. Sopronyi Rozáliától Pappovits Pártér jav. 3090 ft Uj-Ara­don ; Halász D. vh. — Paluzsa Györgytől Peczold Ede jav. 2318 ft N.-Bozsva községben; Mosánczky vh. Zsa­dányban. — Steiner Józseftől Nussbaum Lajos jav. 400 ft Adonyban ; Ofner J. vh. — Sehrei János s nejétől Gmoser József jav. 656 ft Badníalván ; Kiss J. vh. Szt.-Gotthardon. — Keitter Luisától Zitterbaith Imre s tsa jav. 4117 ft Bpesten ; Telbisz K. vh. VI. s VII. ker. jbsg. — Botka Fe­rencztől Peczold Ede jav. 460 ft N.-Bozsva közégben ; Mo­sánczky J. vh. Zsadányban. — Stern Gizella férj. Fischer Dávidnétól Fischer József jav. 765 ft Esztergomban; Rinka F. vh. — Gellér Sándortól Reichenfeld Ignácz jav. 700 ft Taáp-Szt.-Miklóson ; Fekete Gy. Györ-Szt.-Márton­ban. — Br. Vay Alajos s br. Vay Alajosuétól özv. Radely Mihályné jav. 6820 ft Bánrévén ; Vannay D. vh. Tornaly­lyán. — Gerzsó Károlytól Szoutauh Pál jav. 573 ft Bpes­ten ; Dobé N. vh. VI. s VII. ker. jbsg. — Bubouyik Lajos­tól Concordia gőzmalom részvény-társaság jav. 320 ft. Bpesten ; Gyöngyösy J. vh. ker. s vtsz. — Perlesz József­től Perlesz szül. Jusztitz Netti jav. 668 ft Szántován ; Ho­ránszkyL. vh. Baján. — Kóthman üenyhérttől Perlstein Sámuel jav. 1123 ft Cseke községben ; Kondor Zs. vh. F.­Gyarmaton. Moravetz Ignácztól Szeiffert szül. Moravetz Matild, Péts szül. Moravetz Józsefné s tsai jav. 729 ft Budapesten ; Telbisz K. vh. VIII—X. ker. jbsg.; bejelentési h. i. 1877. nov. 22. — Muszta Jóvától Szávits Döme javára 1360 ft Nagy-Margittán ; Persich F. vh. Módoson ; beje­lentési h. i. 1876. okt. 15. — Szekrényi Rudolf s Karolinától Pauzenberger József jav. 1654 ft N.-Szt.-Mik­lóson; Barakovich A. vh. ; bejelentési h. i. 1877. sept. 9. — Lnncz Jánostól Fleismann Júlia jav. 562 ft Budaörsön ; Geszti F. vh. bpesti ker. s vtsz.; bejelen­tési h. i. 1877. okt. 28. — Blaskovics Sándornétól Kulcsán Sarolta jav. 19080 ft Gyapjún ; Batig F. vh. N.­Váradon ; bejelentési h. i. 1877. nov. 20. és 21. — Darás Gyulától Feigelstock Márton jav. 735 ft Lócsou ; Czuppon K. vh. Csepregben ; bejelentési h. i. 1876. jan. 11. illetőleg 1877. dec. 5. (264. sz.) Bejelentési h. i. nov. 20. — Bereczki Istvántól Krausz E. jav. 770 ft Bicskén; vaáli jbsg.— Gerzsó Károlytól Adler testv. jav. 2677 ft Bpesten ; Hor­váth Sz. vh. ker. s vtsz. — Zitkovszky Józseftől Adamecz Emil jav. 1655 ft Eperjesen ; Rácz P. vh. Bejelentési h. i. dec. 6. — Szüts Adolftól az abai árvatár jav. 1039 ft Aba községben; Czehe T. vh. Sz.-Fe­hérvárt. — Pankevits Ignácztól Lemberger Sámuel jav. 1221 ft N.-Enyeden ; Ortutay A. vh. Aradon. — Goldfin­ger Mórtól Schulteisz Antal jav. 396 ft Bpesten ; Lipóczy Gy. vh. VI. s VII. ker. jbsg. — Takács Lipóttól Vedrődy Mária jav. 620 ft Egerszegen s Nyitrán ; Borovszky F. vh. Nyitrán. — Gold Adolftól Hoffman József S. jav. 1643 ft Bpesten ; Kassa F. vh. e. f. kir. tsz. — Főmotor Józseftől Lázár István jav. 1391 ft Öttevény-Szigeten. Végh N. vh. Győrött. — Bernáth Ignácz mint Richter Adolf kk. örö­kösök gyámjától 3800 ft Gyöngyösön ; Rady Gy. vh. — Szüts Adolf s Sárközy Gyulától a székesfehérvármegyei közkórházalap jav. 1369 ft Székesfehérvárt; Czehe T. vh. Schvarcz Andrástól somogy-kaposvári földk. s ipar hit. társ. jav. 322. ft Homokban ; Szigethy J. vh. Kapos­várt; bejelentési h. i. 1877. okt. 23. Nyomatott az >Athenaeum< irod. és nyom. r. társ. nyomdájában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom