Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 43. szám - Észrevételét a hagyatéki eljárásról szóló törvényjavaslatra. 2. [r.]

— 351 — len egy szakasz is hiányos, mert nem mondja meg, hogy a hitelezők összehivása mily következményekkel jár. Hagyatéki bíróságaink, de maguk az örökösök s a hitelezők is, törvény hiányában, a józan ész szabályait, a törvényszéki gyakorlatot s az osztrák polgári törvénykönyvnek hason tárgyú intézkedéseit tartották e tárgyban irányadóknak. Igen érezhető hiányt igyekszik tehát pótolni Teleszky javaslata, midőn a III. és V. fejezetben az örökhagyó és az örökös hitelezőinek jogviszonyáról, különösen pedig a hitelezők érdekében történendő leltározás, a tartozások kielégítése, pergondnoknevezés, a hitelezők összehivása, avagyonelküiönzés s a hagyaték zár alá vétele iránt részletes intézkedéseket tartalmaz. A czélbavett intézkedések azonban részletességök daczára sem felelnek meg egészen a hitelezők érdekeinek, s itt egy olyan bajra kívánom e lap olvasóinak figyelmét felhívni, mely ellen a javaslat gyógyszert nem ad. Nem ritka ugyanis az eset, hogy a hagyatéki tartozások a tömeget nemcsak teljesen kimerítik, de azok egy része fedezetlenül marad. Ilyen esetben tulaj donképen csődeljárásnak volna helye. Azonban az évtizedeki-e terjedő csődöktől irtózik hitelező és örökös egyaránt s gyakran meg sem lehet ítélni a hagyatéki eljárás megindításakor azt: vajon a vagyon nem lesz-e elégséges a tartozások fedezésére; csődöt tehát — rendkívüli eseteket kivéve — nem kér senki. Mi történik ? A leltár felvétetik s a hagyatéki bíróság a hitelezőket s örökösöket összehívja s értekezik velők a tömeg mikénti eladása s a követelések kielégítése iránt, hagyatéki gondnokot rendel, szóval hatáskörén belől minden intézkedést megtesz. Mig azonban a hagyatéki bíróság tárgyal az örökösök- s hitelezőkkel, azalatt a hitelezők egy része nem elégedvén meg a hagyatéki bíróság eljárása által kilátásba helyezett kielégítéssel, a kezében lévő s követelését igazoló váltó vagy kötelezvény alapján a perbíróságnál biztosítást kér, s miután a veszély valószínűségét a hagyatéki leltár hiteles másolatával, melyből a hagyatéki vagyon tulterheltetése kiderül, — igazolja, a kért biztositást a per illetékes birája elrendeli és sürgősen foganatosítja ; újra összeiratnak a már egyszer leltárba vett javak, s azok a foglaltató hitelező javára zár alá helyeztetnek, s tekintet nélkül a hagyatéki bíróság intézkedéseire, elvitetnek s egy újonnan kinevezett zárgondnok kezelése alá adatnak. Az ilykép biztosított hitelezőnek gondja van azután, hogy perét gyorsan lejárassa, árverést kérjen s követelését kiutalványoztassa. Hogy a hagyatéki bíróság ez alatt mit csinál, azzal nem törődik; őt a perbíróság már szárazra helyezte s a hagyatéki bíróság idézgetéseit fitymáló önelégültséggel figyelmen kívül hagyja. S ekkép megtörténik azután, hogy mire a hagyatéki biróság a hitelezőkkel folytatott hosszas tárgyalás, egyeztetés s .alkudozás után eredményhez jut, azon veszi magát észre, hogy egy-két furfangos hitelező kihúzta lába alól az alapot, a perbiróság által az egész tömeget a maga részére kiutalványoztatta s immár a tömegből a többi hitelezők számára, kik a hagyatéki bíróságtól várták követeléseik kielégítését, mi sem jutott. Meghiúsult reményekkel s üres kézzel kell elhagyniok az igazság templomát, mig a többiek zsebeiket jól megrakva, hitelező társaik együgyüsége s a hagyatéki biróság kijátszása feletti örömükben markukba nevetnek. Ezen eljárás sérti a hagyatéki biróság tekintélyét; mert az ő általa leltározott s kezelése alá vett vagyont az ő háta megett egy másik biróság elosztja, s azokat, kik az ő felhívására megjelentek, azért hogy kielégítést nyerjenek, időközben beállott teljes vagyonhiány miatt kénytelen ki nem elégítve elbocsátani s a további eljárást beszüntetni. De azon anomáliát is létesiti, hogy ugyanazon időben két biróság foglalkozik ugyanazon hagyatéki tömeg felosztásával, s mindkettő más szabályok szerint, a perbíróság t. i. a foglalás által meghatározott elsőbbség, a hagyatéki biróság pedig a hitelezők közt létrehozott egyesség szerint jár el; valóságos status in statu, melynél összeütközés esetében a hagyatéki bíróságnak mint gyengébbnek kell hátrálni. De további előnybe helyezi a mostani állapot az egyik hagyatéki hitelezőt a másik felett, s különösen a távollévő vagy le nem járt követelésekkel biró hitelezőkre nézve rendkívül hátrányos, holott kötelessége volna a bíróságnak ezek érdekeit — mint kik kedvezőtlenebb helyzetüknél fogva kiválólag igényelnek hatósági támogatást — ugy mint a távollevő s még meg nem született örökösök jogait hivatalból megvédeni. Végül ezen eljárás szerfelett sok perlekedésre szolgáltat okot s az ebből eredő perköltségek sokasága és nagysága a hagyatéki tömegre súlyos terhet ró. A hitelező most olyan helyzetben van, hogy ha előző zálogjoggal biztosítva nincs, kénytelen a hagyaték ellen pert kezdeni, mert per, foglalás és végrehajtás nélkül követelését biztosítva nem látja. Ily módon megtörténik, hogy miután több hitelező a pert eleitől végig lefolytatta, a hagyaték ellen a költségek összege oly nagyra rug, hogy abból peren kivüli eljárásban több hitelező nyert volna teljes kielégítést, Beláthatjuk ebből, hogy hagyatéki eljárásunk újjáalakításakor gondoskodnunk kell e baj orvoslása iránt. Két eset lehetséges; vagy szükséges, hogy a hagyatéki biróság befolyjon a hagyatéki tömeg és a hitelezők közti viszony rendezésébe — vagy nem szükséges. Már pedig mindnyájunk nézete szerint ez szükséges. A hagyatéki biróság kötelessége ugyanis felügyelni arra, hogy a hagyatékra vonatkozó minden jog érvényesüljön; a halál felbontván a hitelező és az adós közti személyes kapcsot, a hagyatéki bíróságnak, mely az elhunytnak vagyoni viszonyait rendezi, hivatásához tartozik — főleg ha arra felhivatik — a hitelező s az adós vagyona közti kapocs épségben tartása felett is őrködni. S hogy ezt tehesse, megkell adnunk a biróságnak azon eszközöket is, melyek hivatása eléréséhez szükségesek, nehogy az ő intézkedései bármely non putarem által hatálytalanokká váljanak. Határozottan körvonalozni kell tehát a hagyatéki biróság hatáskörét s szabatosan megállapítani azt, hogy meddig szabad menni a perbíróságnak s mikor kell a további teendőket a hagyatéki bíróságra átruházni, s különösen intézkedni kell az iránt, hogy a hagyatéki tömeg elégtelensége esetében a hitelezők között a vagyon bizonyos törvényileg meghatározandó elsőbbség szerint felosztassék s a hagyatéki eljárás folyama alatt az egyik hitelező a másikat meg ne előzhesse s ki ne játszhassa. Erezte eddigi állapotaink gyarlóságát a törvényjavaslat szerzője is, és nyoma van annak, hogy a bajt orvosolni igyekezett; ugyanis a 44. §-ban igy szól: >Azon hitelezők, kik azon ok miatt, mert a hagyaték kimerittetett, az örököstől illetőleg a hagyatékból kielégítést nem nyerhetnek, követeléseik aránylagos megtérítését követelhetik a kielégítést nyert azon hitelezőktől, kiknek követelése csőd esetében az ő követelésöket megelőző osztályba nem lett volna sorozandó*. Ezen intézkedés azonban még nem elég, egyrészt azért, mert azt sem mondja világosan, hogy csupán a hagyatéki biróság által kielégítést nyert hitelezőkre vonatkozik-e vagy a perbíróság által kielégitett hitelezőkre is ? De továbbá — s a mi legfőbb — ezen szakasz csak a hagyatéki eljárás befejezte után adna jogot a hitelezőnek hitelezőtársa elleni követelésre vagyis midőn már kétségtelen a hagyaték elégtelensége s kimerültsége; a midőn sok esetben talán a hitelezőtárs fizetésképtelensége e jogot illusoriussá tenné, s legjobb esetben is csak egy hosszadalmas perrel juthatna a megrövidített hitelező követelésének egy részéhez; mig kielégitett hitelezőtársa birtokon belől mindent elkövetne, hogy minél később harapjon bele az »aránylagos megtérítést keserű almájába. Már a hagyatéki eljárás megindítása alkalmával s annak egész folyama alatt kell figyelemben részesíteni azon hitelezők jogait, kik rövidséget szenvedhetnének. De az iránt is kétségben hagy bennünket a fentebbi 44-ik §., hogy vajon a hagyatéki ingatlanra előző rangsorozattal bekebelezett hitelezőtől is van-e joguk követelni aránylagos megtérítést a ki nem elégitett hitelezőknek ? s ha igen, meglehet-e támadni azon hitelezőket is, kik a hagyatéki ingatlanra évekkel ez előtt nyertek zálogjogot ? vagy talán csak az örökhagyó halála után bekebelezett hitelezőkre vonatkozik ezen rendszabály ? Mindezen önkényt felmerülő kérdések iránt kérünk választ a 44. §-tól, s nem titkolhatjuk el azon aggodalmat, hogy ezen szakasz ily általánosságban nyilvánkönyveink hitelére káros befolyással lehetne. A hozandó intézkedéseknél különbséget kellene tehát tennünk az ingó és ingatlan vagyon közt is. Főelvül ki volna mondandó az, hogy a perbíróság hatásköre olyan esetben, midőn alperesként egy hagyatéki tömeg sz& repel, csupán az ítélethozatalig s a végre-