Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1877 / 35. szám - Észrevételek a perrendtartási novella tervezetére 3. [r.]
— 279 — nyomon bizony keletkeztek, pláne roajoratusszerű végrendeletek, oly indokok alapján, mik pályázó urak müveiben igen tisztességes helyet foglalnak, s hogy egyikmásik ily végrendeletet az örökösök épen nem, vagy nem jól hajtották végre, az — azokra nézve hiba lehet, — de hogy a vagyon s név siron tuli kapcsolatának nagy pártja van és a jogközösség érzete vagy emlékezete nálunk még nagyon erős: ennek tagadására okul nem szolgálhat. S hogy az ági vagyon-rendszer eltörülhető' vagy más valamivel helyettesíthető lenne: ezen egykori reményem a jelen müvek olvasgatása alatt talán inkább fogyott mint növekedett; az apa testvérei, kik az egykor közös ági vagyont sógornéjukra, s erről ennek rokonaira szállani látják, ezért kárpótlást vagy vigasztalást semminemű szép argumentumokban nem fognak találni; de viszont a közelebbi rokonok a távolabbiakkal szemben a mostani állapotnál törvényhozásilag általán véve mindenesetre kedvezőbb állapotba helyeztethetnek; amott Zlinszky ur argumentumai, emitt Teleszky uréi, egyéb részletekben mindkettőjükéi kétségtelenül nagy hatást fognak gyakorolni. Dr. Vida Lajos. Észrevételek a perrendtartási novella tervezetére. y ni. A javaslat újításai közül kétségtelenül azok fognak a legosztatlanabb tetszésben részesülni, melyek az egyes-birósági intézmény erősbitésére czéloznak. A sommás biróságok a jelenlegi szervezet legnépszerűbb elemét képezik; a sommás eljárás az, mely a gyakorlatban leginkább bevált, s az ország pénzügyi állapota hathatósan utal arra, hogy ezen institutio fejlesztésére különös gondot fordítsunk. A collegiális bíróságnál megoszlik a felelősség, mely az egyes-biróra egyedül nehezedik, sőt nagyobb óvatosságra, fokozott erőmegfeszitésre kényszeríti. A felekkel való közvetlen érintkezés, mely társas bíróságoknál ily mértékben sohasem lehetséges, nagyban elősegíti az anyagi igazság kiderítését, kivált egyszerűbb ügyekben, hol a ténykérdés megoldásával úgyszólván a jogkérdés is el van döntve. Azért a járásbíróságok még mostani hiányos szervezetükben is (csak a kerületek elégtelenségére s a status betöltetlenségére ntalunk) kivívták a jogkereső közönség elsmerését, s már csak az által is megbe*ülhetlen szolgálatokat tettek justitiánknk, hogy a peres ügyek nagy részét kirágják a »rendes* eljárás örvényéből. Min^ ikább egyetértünk tehát a tervezettel & tei^e^en, hogy a járásbíróságok hatásköi kiterjesztendő, annál nagyobb sajnálattá tapasztaljuk, hogy e kiterjesztéssel efcüttesen nem javitja magát az eljárást is n0gy el nem távolitja azon akadályokat, ->]yek az egyes-biróságok sikeres működésén eddigelé utjaban állottak. Már fentebtmlitettükj hogy ezen birósá. gok legfőbb e mek egyjkét a nagyobb közvetlen<.ben talá]jllk k dők lettek vol fejlesztentehát a sommás eljárás azon mozzanatai, melyek közvetlenségi elemeket tartalmaznak. E helyett a tervezet több intézkedéssel elnyomni akarja a közvetlenség azon gyenge csiráit is, melyek a gyakorlatban, az eljárás nagy hasznára, megfogamzottak, s melyek az 1868. 54. t.-cz.-ben legalább rideg tilalommal nem találkoztak, így például a sommás praxisban erősen gyakoroltatik a tanuk közvetlen kérdezése, a mi a mostani törvény szerint nem egészen szabályos ugyan, de általa legalább nem bélyegeztetik. A tervezet a feleket ettől egyenesen eltiltja (49. §.), sőt a közvetlen kérdés intézését kihágásnak qualifikálja, midőn azt (kevés ízléssel) a tanú félbeszakításával egy sorba helyezi. Mi az anyagi igazság érdekében a felek tanukérdezési jogát, természetesen a tárgyalást vezető biró felügyeletének teljes épségben tartása mellett, legalább is a sommás eljárásban meghonositandónak véleményezzük, s a tervezetnek e tekintetben teljesen czéltévesztett intézkedései helyett a német perrendtartásnak, melyet a tervezet szerkesztője különben is követ, 362. §-a nyomán a következő szöveget hozzuk javaslatba : j>A felek jogositvák a tanukhoz a biró által oly kérdéseket intéztetni, melyeket az ügynek vagy a tanuk viszonyainak felderítése czéljából czélszerüknek tartanak. A felek kívánságára a biró megengedni tartozik, hogy a tanukat közvetlenül kérdezhessék. Az egyes kérdések megengedhetősége fölött a biró határozc.*) Mint a közvetlenség megszorítását ellenezzük a tervezet azon rendelkezését is, hogy a biró, ha »az eset bonyodalma miatt* azonnal ítéletet nem hozhat, az itélet kihirdetését három napra elhalaszthatja (39. §.). Ezen intézkedés oly benyomással van reánk, mintha a tervezet irtó háborút kívánna inditani minden ellen, a mi jelenlegi eljárásunkban a közvetlenségre csak emlékeztet is. Kénytelenek vagyunk ily feltevéshez folyamodni, mert máskép e rendelkezés indoka nekünk egyáltalában megmagyarázhattam A perrendtartás 124. §-ának azon rendelete, hogy a biró az eljárás berekesztése után a z o n n a 1 ítéletet mond, kétségtelenül azon tapasztalatot tartja szem előtt, hogy a biró közvetlenül a tárgyalás után s az előadottak élénk benyomása alatt könnyebben eltalálja az igazat, mint ha ítéletével addig vár, míg azt csak a jegyzőkönyvből, az irássá dermedett szóból, merítheti. Ennél ártatlanabb, de egyúttal sok esetben hasznosabb rendelkezés alig képzelhető. Ezt akarja eltávolítani a tervezet! És miért? A >bonyodalmas« ügyek kedvéért. De ezektől épen a sommás eljárás mellett ke vésbbé van okunk tartani. Tudvalevőleg a rendes per mindig bonyodalmas, — azon egyszerű okból, mert mindenik fél kénye-kedve szerint bonyolíthatja, *) Fejtegetésünk kerete nem engedi meg, hogy az egyenes kérdezési jog fontosságáról elméletileg is értekezzünk. Az angolok e jogot jogbiztonságuk egyik legfőbb támaszának tartják, és semmikép sem tudnak megbarátkozni az indirect tanuhallgatás szárazföldi, különösen franczia módozatával. Hogy a német törvényhozás mily súlyt fektetett ezen elvre, kitűnik abból, hogy az igazságügyi bizottság a kormányjavaslatot, mely az egyenes kérdezhetés megengedését a biró belátásától akarta függővé tenni, a mint ezt az osztrák perrendtartási javaslat (389. §.) is teszi, gyökeresen megváltoztatta, 8 az a fentebbi alakban vált törvénynyé. — a sommás per pedig igen ritkán bonyodalmas, azon szintén egyszerű okból, mert a tárgyalást vezető biró, ha ahhoz ért, távol tartja a fölösleges, mellékes vagy egyenesen megzavarására czélzó fel hozásokat. Általában mondhatni tehát, hogy a tárgyalás befejeztével a biró a tényállás tekintetében teljesen tájékozva van, illetőleg hogy a tárgyalást mindaddig be nem zárja, míg tájékozva nincs; hisz a tervezet 30. §-a szerint »oda hatni köteles, hogy a döntő körülmények tisztába hozassanak, a valódi tényállás kipuhatoltassék.« Kérdjük most már: mi szüksége van az ilyen birónak az ítélethozatal elhalasztására? Talán hogy a jogot tanulmányozza ? Erre a kiszabott három nap tán mégis kevés lesz és az időpont is kissé későre van választva. A mit e tekintetben a három nap alatt teljesithet, egy kis akarat mellett elvégezheti a tárgyalás folyamában is. De csalódunk, ha azt hiszszük, hogy a három nap multával azután szükségkép nyerünk ítéletet. Ha a tényállás valóban bonyodalmas és a bírót még a három nap alatt sem szállja meg a szent lélek, igénybe veheti a tervezet 28. §-ának kedvezményét, mely szerint jogositva van » ítélethozatal előtt a tárgyalás kiegészítését és további bizonyítást rendelni,« természetes levén, hogy ha a bonyodalom még mindig nem volna tisztázva, az ítélethozatal újból elhalasztható, stb. Nem folytatjuk az érvelést. Ugy hiszszük, eléggé kimutattuk, hogy az ügyek gyors lebonyolításának érdeke ellentmond a javaslatnak s hathatósan követeli a perrendtartás 124. §-ának csorbitatlan fentartását. A javaslatnak a közvetlenség ellen intézett támadásai legkirivóbban jelentkeznek a 31. §-ban, mely a felek személyes megidéztethetésével foglalkozik. E czikk a tervezet legszerencsétlenebbjeinek egyike. Nemcsak a közvetlenség elvével jut ellenkezésbe, de önmagával is; s mintha a sors e §-t legkülönösebb üldözésének tárgyává kívánta volna tenni, annak egy passussa (»az első tárgyalásra meg nem jelent fél személyes megjelenésre nem idézhető*) valami tollhiba folytán teljesen érthetetlen is. A személyes megidézésnek nem lehet más czélja, mint vagy egyeztetés (38. §.), vagy a tényállásnak személyes érintkezés utján való tisztába hozatala. Ezen intézkedés tehát par excellence közvetlenségi természetű. De mikép viszi ezt a javaslat keresztül! >A biró a félhez intézendő kérdéseket végzésbe foglalva a féllel megidéztetésekor közli t. Akkor bizony kár őt a megjelenéssel terhelni; egyszerűbb volna megengedni, hogy a felelet is írásban adathassák. De a legkülönösebb az, hogy a biró az egyszer végzésileg megállapított kérdésekhez kötve nincs, mert »a szükséghez képest a végzésben foglaltakon felül további kérdéseket is intézhet.« A formátlan szóbeliséget pontos alakszerűséggel helyettesíteni, indokolható vállalkozás lehet; de absolut semmi jogosultságot nem tulajdonithatunk az olyan experimentatiónak, a milyent a tervezet indítványoz, melynek ide vágó rendelkezései csak egy irányban következtések: a teljes elvnélküliségben. A fentrészletezett hiányok kiegészítése után csak jó eredményeket várhatunk a