Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 29. szám - Örökösödési jogunk reformjához. [6. r.]

neieaiK eviolyam. 29. szárr\. Budapest, 1877. július 19. Wegjelen mir.den csütBrtokín ; a ,magyar jogászgyűlés" tártaira alatt naponkint. A kéziratok a szerkesztőséghez, a megrendelések reclamátiik a kiadóhivatalhoz intézendJk. MAGYAR pLŐFIZETES I ARAK Szerkesztősén : V. Nagy korona-utcza 14. «. THEMIS EGYETEMES JOGI KÖZLÖNY. (helybe házhoz hordással, vagy vidékre bér szétküldéssel) a „Magyar Themis"-re, az .Igazságügyi rendeletek tára" és a „Döntvények gyűjteménye" czima mellékletekké együttesen: egész évre 10 forint, félévre 3 forint negyedévre 2 torini 50 kr. iz előfizetési pénzek b czélszcrűbben p ó 9 11 llvany utj. Kiadó-hivatal: IV. barátok tere 7. sz idékről legküldendők, A MAGYAR JOGÁSZGYÜLÉS NAPILAPJA, AZ UNGVÁRI ÜGYVÉD-EGYLET, VALAMINT A BUDAPESTI ÜGYVÉDJELÖLTEK ÉS JOGGYAKORNOKOK EGYLETÉNEK KÖZLÖNYE. 'Külön, mellékletek: a „^Döntvények gyűjteménye," és az „igazságügyi rendeletek tára." Felelős szerkesztő: Ux. ^a-srer László. Kiadó: az „.^..tlien.Sie'U.m4' részvénytársaság. TARTALOM: Örökösödési joguDk reformjához. Enyiczkey Gábor budapesti ügyvédtől. — Közigazgatási bíráskodás. G r u b e r Lajostól. — Sajtóügyi eljárásunk miseriái. Dr. V é c 3 e y Ignácztól. — Az angol jogreform. Dr. Nagy Józseftől. — A perrendtartási novella. — A magyar közjegyzők országos gyűlése. — Az ügyvédi kamarákból. — Különfélék. — Legközelebbi csődbejelentési határidők. — Kivonat a »Budapesti Közlöny«-ből. — (Csődök. — Csödmegszüntetések. — Pályázatok. — Igénykereseti felhívások). — Külön melléklet: »A váltótörvény anyaggyüjteménynyel« egy ive. Örökösödési jogunk reformjához. V VI. A szerződési és végrendeleti öröklés elvein tett áttekintésem záradékáni örökösödési jogunk egyik legfontosabb pontjára, a köteles rész kérdésére térek át. Azt hiszem, nyugodtan azon kezdhetem, hogy a köteles rész intézménye azon helyet, melyet magánjog-rendszerünkben ma elfoglal, a codifikátió alkalmával is meg fogja tartani. Ez intézményt jelen alakjában két irányból érhetné támadás. Az ősiség visszaállítása legalább a vagyonok egy tetemes részére nézve feleslegessé tenné, a korlátlan végrendelkezési szabadság felállítása meg nem engedné. De az eddigi tapasztalatok után Ítélve nyugton lehetünk a felől, hogy egyik támadás sem fog bekövetkezni. Azon hangok, melyek még nem régen az ősiség korának visszatérése után sóhajtottak, ma már az életben is annyira elnémultak, hogy ez oldalról bizonyára mitől sem kell tartanunk. De más részről oly hang is, mely a teljes korlátlan végrendelkezési szabadság kimondására czélozna, még eddig nem hallatszott, s feltehető, hogy nem is fog hallatszani. A végrendelkezési szabadság legbuzgóbb tisztelői is kénytelenek belátni, hogy ha a törvényhozás intézkedéseiben kellő mérséklettel jár el, a végrendelkezés szabadsága s a köteles rész intézménye egymásnak nem kibékithetlen ellenségei. Egymással szemben állnak ugyan egyik mint az egyén, másik mint a család joga, de mindketten ugyanazon czél, a jogi s erkölcsi rend megvalósítása utáni törekvést szolgálják. A köteles rész behozatalának nélkülözhetlenségét felismerték vagy a sajnos tapasztalatok után felismerni kényszerültek már a rómaiak, kiknek jogélete, a mint előbb a végrendelkezés szabadságát teljessé és korlátlanná tette, ennek szükségessé vált korlátozásául bizonyos az örökhagyóval legszorosabb vérségi kötelékben álló személyek javára megfelelő örökrész sértbetlenségét is érvényre emelte. Felismerték azt a rómaiak után az ujabb kor mivelt nemzetei is, melyek midőn a középkori hűbériség és ősiség letűntével e korbeli örökösödési jogukat a római jog szellemével rokon szabadabb elvekkel cserélték fel, a végrendelkezési szabadságot majdnem kivétel nélkül a köteles rész intézményével együtt léptették életbe. S ez helyesen is történt igy, mert bármennyire bizhatik is az állam polgárainak azon családias s erkölcsi érzületében, hogy családuk iránti természetes kötelmeiket megtagadni, hogy közelebbről a vérségi kötelék legerősebb szálaival hozzájok fűzött egyéneket hagyatékukróli intézkedéseikben mellőzni nem fogják, még sem hagyhatja a családi kötelmek teljesítését egészen az egyesek jóakaratára s különösen nem mulaszthatja el gondoskodni azon visszaélések meggátlásáról, melyek a végrendelkezési joggal ez irányban történhetnek. Igen érdekes lenne ugyan tudni, hogy a művelt s felvilágosult szabad amerikai köztársaság népeinél a köteles rész által nem korlátolt végrendelkezési szabadság mily eredménynyel van érvényben és gyakorlatban s hogy mi az oka annak, hogy a korlátozásnak szükségét nem érzik. De habár — sajnos — e részben adatokkal nem rendelkezhetemis, megvagyok győződve, e szabadság bárminő eredménye sem fogja megmásíthatni az európai szárazföldön általánosan vallott azon nézetet, hogy a végrendelkezési szabadságnak a köteles rész intézményével valókorlátozása nélkülözhettem Hazánkban legalább — azt hiszem — e részben ellenvélemény nem létezik.*) Azonban örökösödési jogunk codifikátiójánál épen akkor tűnik fel e kérdés nehézsége, midőn a törvényhozásnak az iránt kell megállapodnia, hogy a köteles rész intézménye mily terjedelemben és mily alakban nyerjen életet és szabályozást. E tekintetben ugyan meg volna nálunk az előzmény az országbírói értekezlet szabályaiban, miután azonban e szabályok oly hiányosak, hogy még kiindulási pontul is alig szolgálhatnak, azon czélból, hogy a *) Az orsz. magyar jogászgyülés hetedik gyűlésének előkészítő állandó bizottsága is a tárgyalások egyik tárgyául igen helyesen a köteles rész intézményét tűzvén ki, egyenesen azt teszi fel kérdésül: kiket és mily mértékben illessen köleles rész és mely esetekben engedtessék meg a köteles részből való kitagadás ? positiv törvényalkotás irányának megsza! bására biztos alapot nyerhessünk, nem ma' rad más hátra, mint hogy én is elölről | kezdve az egész intézmény természete s j czélja iránt kisértsem meg egy határozott [ álláspont elfoglalását. A köteles rész természete, az örökösöI dési jog rendszerébeni szerepe iránt két felfogás képzelhető, a melyek egymással elvi ! eltérésüknél fogva szembeállíthatók. Az egyik, melyet római felfogásnak tekinthetünk, mint főelvből, a végrendelkezési szabadság teljes korlátlanságából indulva ki, csak a posteriori, szükség esetére mint kivételes eszközhöz folyamodik a köteles rész intézményéhez a czélból, hogy az örökhagyó végrendelkezését az esetben, ha az a vele vérségi összeköttetésüknél fogva legszorosabb viszonyban álló személyek iránt i azok elegendő ok nélküli kitagadása vagy mellőzése által igaztalanságot követne el, I a szükségörökösök javára bizonyos mérvI ben korlátozza. A másik, mely inkább a I régi germán szellemnek felel meg, már előre, a priori abból indulva ki, hogy a terj mészét rendé szerint egy nemzedék a másiknak, a vér a vérnek, a rokon a rokonnak szerez, az öröklés uralgó szabályává a hagyatéknak az örökhagyóval családi s rokoni kötelékben álló személyekre szükségképen való átszállását teszi, a mely általános szabály mellett az örökhagyó szabad rendelkezésének csak igen szük tért enged.*) E két felfogás közt — mint láthatni — lényeges különbség van, mely a két irány gyakorlati alkalmazásában még észrevehetőbben nyilatkozik. A római felfogás, mint ezt Justinián novellái tanúsítják, a köteles részt ugy azon személyek tekintetében, kiknek részére biztosítja, mint azon mérv és mód tekintetében is, melyben s mely szerint kiszabja, csak a legkétségtelenebbül mutatkozó szükség körére szoritja s óvatosan kerüli azt, hogy a szükségképi öröklést a végrendeleti szabadság rovására az öröklés egyik s talán legáltalánosabb szabályává tegye. Ellenkezőleg ezzel a germán felfogás a köteles részhez való igényt a jo*) L. Bluntschli Privatrechtliches Gesetzbuth für den Canton Zürich. Erbrecht 122. s 123. lapjait, hol ezen irány igen találóan van feltüntetve.