Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 17. szám - Örökösödési jogunk reformjához 1. [r.]

Hetedik évfolyam. 17. szárr\. Budapest, 1877. április 26. Megjelen minden csütörtökön ; a „magyar jogászgyules" tartama alatt naponkint. MAGYAR A kéziratok a szerkesztőséghez, a megrendelések és reclamátiók a kiadóhivatalhoz intézendSk. THEMIS Szerkesztőség : V. Nagy korona-utcza 14. sz. ELŐFIZETÉSI ÁRAK (helyben házhoz hordással, vagy vidékre bércnenteí szétküldéssel) a „Magyar Themis'-re, az „Igazságügyi rendeletek tára" és a „Döntvények gyűjteménye" czimű mellékletekkel együttesen: egész évre 10 forint, félévre 5 forint, negyedévre 2 foriní 60 kr. Az elSfizetéai pénzek bérmente»en, vidékről legczélszerűbben postautalvány útján küldendSk, Kiadó-hivatal: IV. barátok tere 7. íz. EGYETEMES JOGI KÖZLÖNY. A MAGYAR JOGÁSZGYÜLÉS NAPILAPJA, AZ UNGVÁRI ÜGYVÉD-EGYLET, VALAMINT A BUDAPESTI ÜGYVÉDJELÖLTEK ÉS JOGGYAKORNOKOK EGYLETÉNEK KÖZLÖNYE. ^KüTón mellekletek: a „^Döntvények gyűjteménye," és az „Jgazsáyügyi rendeletek tára." Felelős szerkesztő: XDr. IFa^er László. Kiadó: az „Athenaeum" részvénytársaság. TARTALOM: Örökösödési jogunk reformjához. Enyiozkey Gábor budapesti ügyvédtől. — A tűzrendészeti ós tűzbiztositási ügynek reformja Magyarországon. Dr. Lindner Gusztáv nagyszebeni jogakadémiai igazgatótól. — A keresk. törvény 202. §-ához. (Dr. N. B.) — Jogirodalom. (Der Wucher in Oesterreich. Dargestellt von Carl Grafen Chorinsky, Doctor der Eechte und k. k. Landesgerichtsrath in Wien). (Dr. B. E.) — A magyar büntető-törvénykönyv tervezetének indokolása a testi sértésekről. — Az ügyvédi kamarákból. — Legközelebbi csődbejelentési határidők. — Kivonat a »Budapesti Közlöny«-ből. — (Csődök. — Csődmegszüntetések. — Pályázatok. — Igénykereseti felhívások.) — Külön melléklet : »Az uzsora-törvény, a megfelelő anyaggyüjteménynyel«. Örökösödési jogunk reformj.álioz. y l Alig volt valaha hazánknak mélyebben és általánosabban érzett oly szüksége, melynek kielégítését saját erejétől, törvényhozásától várhatta, mint napjainkban közönséges magánjogunk codifikátiója. Valószínű, hogy ezelőtt negyedfélszáz egynehány évvel Verbőczink tripartiturnát nagyobb türelmetlenséggel várták szent koronánk tagjai, s saját tapasztalatom hiányában teljes bizonyosnak vehetem, hogy ezelőtt alig három tizeddel még forróbb vágygyal tekintett népünk nagy többsége azon napok elé, melyek a modern democratia hármas nagy jelszavát magánjogéletünk terén is megvalósítani hivatva voltak; de e szükségek egyikének érzetében sem osztozott a nemzet olyannyira minden tagjával egyetemben, mint ma magánjogi viszonyaink rendszeres s a haladó kor igényeinek megfelelő szabályozása utáni vágyban. Verbőczi classicus törvénykönyve, midőn a nemesség kiváltságai körül király és parasztság ellen sánczokat emelt, csak a kiváltságosakra nézve birt becscsel, s az 1848-iki törvények, melyek a kiváltságokat minden polgár közös jogává tették vagy legalább tenni igyekeztek, számosak óhajtása szerint akár örökre elmaradhattak volna. Ma az 1848-iki évet megelőző emlékezetes küzdelmek egyik nagy eredményekép e részben legalább szerencsésebb viszonyok közt vagyunk. A nemzet egy, vágya is egy: az, hogy mielőbb rendezett magánjogi állapot részesévé legyen. Meg vagyok győződve arról, hogy hazánkban jelenleg mindenki minden mellékczélzat nélkül oly magánjogi törvénykönyvet óhajt, mely az egyén szabad fejlődését, a tulajdont, a vagyonszerzés akadálytalanságát, a jogos követelést, a család erkölcsi s mindenoldalú czéljának elérhetését, végre az örökösödés ész- és czélszerü rendét e hazában élő minden személy számára egyenlően biztositsa. S ha egyesek e hazában a létesítendő rend iránt egyben-másban eltérő nézetben lehetnek is, meg vagyok róla nyugodva, csak a haladás mérve és iránya iránti felfogásban, s nem — miként egyik e tárgyban legújabban nyilatkozó szakírónk *) hiszi — az elérendő czélban térnek el. Sőt ha azt látom is, hogy a teendők iránt magánjogunk egyes igen fontos kérdéseiben a legellentétesebb, sőt megengedem : ferde és igen téves irányú nézetek merülnek fel, előbb kifejezett meggyőződésemet csak erősíteni képes azon férfias nyíltság, melylyel e nézetek ápolói ugy a társadalmi mint a tudományos élet terén felléptek. Még azon tapasztalás sem érint idegenül, hogy nálunk magánjogunk több oly részében, mely változott viszonyaink folytán többé jelen állapotában fen nem tartható, gyökeres reform helyett sokan csak foltozgatást akarnak. Mindebből én azon hasznos eredményt várom, hogy törvényhozásunk nem egy, hanem minden oldalról kellőleg felvilágosítva annak idején codifikátiónk nagy horderejű munkáját nem hamarkodja el. E károssá semmikép sem válható előcsatározásban látok én legtöbb biztosítékot azon általam nem osztott felfogás felszínre kerülése ellen is, hogy magánjogi codexünk megalkotásában alapul valamely alkalmas idegen mintát fogadjunk el. Mert — s ezt legyen szabad indokolás nélkül állítanom — a mily igaz az, hogy alkalmas mintát nem találnánk, ép oly igaz az is, hogy ha törvényhozásunk eodi fi kation ális munkájához a hazai szakerő gyakorlati úgymint tudományos téren az alapot elő nem készíti, magánjogi viszonyainkat önállóan igen, de üdvösen rendező codexet nem remélhetünk. Hiszem, hogy nemzetünk képes leend magánjogi rendét saját erejéből a kor színvonalára emelni, de tudom, hogy ezt csak fáradságos és kitartó munkásság által eszközölheti. E szempontból ítélem én meg első sorban azon mozgalom jelentőségét is, mely magánjogunk egyik legfontosabb része, az örökösödési jog, reformja iránt utóbbi időben megindult, melynek egészen eltekintve azon kérdéstől, mennyire vitte előre már eddig vagy fogja vinni ezután örökösödési jogunk fejlődését, azon haszna már is meg*) Dr. Dell'Adami Eezső: Az anyagi magyar magánjog codifikátiója. »M. Themis* 1877. foly. 7. sz. van, hogy e fejlődés elé határozott irányokat jelölve ki, közönségünket, annak minden egyes tagját, már előre állásfoglalásra készteti s oly jogi közvéleményt teremt, melyre aztán törvényhozásunk biztosan építhet. Hogy az előzetes tájékozódásra oly súlyos feladattal szemben, minő összes magánjogunk codifikátiója, nagy szükség van, azt felesleges említeni is. S kétszeresen szükséges ez örökösödési jogunk kérdései tekintetében, melyeknek üdvös megoldása codifikátiónknak ha nem legnehezebb, helyzetünknél fogva kétségkivül legkényesebb részét képezi. Itt, hol a vagyoni és családi jog szálai összefonódnak, legbonyolódottabbak a jogviszonyok, legkényesebb természetűek a törvényhozás megállapodásai, mert legtöbb s legkülönbözőbb érdekeket sérthetnek. Az örökösödési jogviszonyok bonyolultabb természetéből folyó ezen nehézséget növeli egy részről azon bizonytalanság, mely a tudomány terén az örökösödési jog alapja s főbb elvei tekintetében helylyel-közzel még napjainkban is uralkodik, s más részről azon igen fontos körülmény, hogy mig a vagyoni s kötelmi jog terén a modern jogélet és tudomány együttesen kifejtett elveinek objectiv ereje már ma minden művelt népnél teljes uralmat gyakorol, a családi s még inkább az örökösödési jog szabályozásában az egyes nemzetek sajátságos politikai, társadalmi s öszszes culturviszonyai oly subjectiv szempontokat emelnek túlnyomó érvényre, hogy mellettök a jogtudomány egyetemesen elismert elvei is gyakran háttérbe szorulni kénytelenek. Midőn a jogbölcsészeknek egy egész tekintélyes iskolája, a Kanté, sőt még a legújabb időben is több észjogiró *) azon kijelentéssel kezd az örökösödési jog tárgyalásába, hogy az örökösödés mint az elhalt javainak megnyerésére szolgáló jogosultság a természeti jog szerint az ember eszes lényi természetéből még le nem vezethető, hanem az tisztán csak az államok positiv intézkedésein alapszik, akkor valóban nem csodálkozhatunk azon, hogy a *) Schilling, ford. Wemer 78.1. Walter : Naturrecht und Politik im Lichte der Gegenwart. Bonn. 1863. 189 — 194. §§•