Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 1. szám - Néhány szó a váltóeljárásról - Az anyagi magyar magánjog codifikátiója 10. [r.]

mert ily -esetben teljességgel nem consta- j tálható a gonosz-szándék. Az utánzott védjegyű áru ára is sokat nyom a latban — a szerint a mint belőle mértéktelen nagysága miatt a csalási szándékot leszármaztatni lehet. Természetes, hogy az ár csak akkor jöhet kérdésbe, ha a vevő arról, hogy az áru utánzott volt, semmi tudomással nem birt, mert ellenesetben az ár kérdése tökéletesen mellőzendő, mivel az ár a szabad egyezkedéstől függ s csakis azon esetben jöhet kérdésbe, ha valamely áru más áru helyett adatott el. A kár csak akkor jöhet tekintetbe, ha az utánzott védjegyű áru eladása által egy harmadik egyénre, de nem a versenytársra egészségi vagy vagyoni hátrány hárult. Mindez azonban csak oly birák ítéletében találna megoldást, a kiknek ítéletei a törvényen alapulnak, nem pedig az adniinistratió közegei részéről. Ugyanazért első dolog volna az iparvédjegyek körüli egész eljárást az első fokú kereskedelmi törvényszékekre bizni s a kerületi elöljáróságokat, valamint a szolgabirákat is az ily bonyodalmas jogi esetek megbirálása alól felmenteni. Vajon van-e jelenleg remény az osztrák-magyar vámszerződés s egyéb nemzetközi szerződések fenállása mellett az előadottak szerinti haladásra? Nem igen. De én Baco igéit hivom emlékezetbe, melyek szerint: In rebus quibuscumque difficilioribus non expectandum, sed praeparatione opus est ut per gradus matureseant. Néftány sző a váltóeljárásról. (b. k.) A váltóeljárást szabályozó.igaz- J sagügyminiszteri rendelet részletesen mél- | tátva lett (y.) ur által e lapok hasábjain. Mi tehát azt nem kívánjuk itt egész terjedelemben megbeszélni, hanem csak néliány helytelen intézkedésre akarunk utalni, melyek az emiitett kritikában figyelmen kívül hagyattak. Ezt megelőzőleg azonban legyen szabad egy megjegyzést koezkáztatnunk az eljárás 15. §-a ellenében felhozott azon megrovásra nézve, mely szerint ezen §. azon intézkedése, hogy viszonkeresetnek nincs helye, törvényellenes és a biróságok által figyelembe nem vehető, mert a váltótörvény 94. §-a értelmében bizonyos esetekben a kölcsönös követelések leszámításának helye van. A bíráló ur két egészen különböző fogalmat összezavar és megfeledkezik arról, hogy a váltótörvény értelmében megengedett c o napé n s a t i ó nem ugyanazonos az eljárás által meg nem engedett viszonkeresett e 1. A compensatió exceptióképen, a viszonkereset a c t i ó alakjában érvényesíttetik. A compensatió csak a felperesi követelés erejéig érvényesíthető, a viszonkereset ezen korláthoz kötve nines. A compensatió figyelembe nem vétele a compensáló felet feljogosítja, hogy követelését külön per utján szorgalmazhassa, a viszonkereset / elutasítása a viszonkereső félnek csak a perújítás útját hagyja fen. A compensatió és a viszonkereset abban találkoznak, hogy alperes által elleniratilag érvényesíthetők, hatályukra és következményükre nézve azonban egészen disparat dolgok. — Az eljárás 27. §-a szerint közös okirat előterjesztése az ellenfél beleegyezése nélkül el nem rendelhető. E szerint a közös okirat előterjesztése a rendelet 5. §-a alapján váltóbiróság előtt folyamatba tehető minden perben megszorittatik. Ezen intézkedésnek nincs indokolható alapja. Azt értjük és helyeseljük, hogy a közös okiratnak alkeresettel követelhetése a váltóper sürgős természetével össze nem férvén, meg ne engedtessék; de nem látunk okot arra, hogy a közös okirat eló'terjesztése a váltóbiróság elé tartozó egyéb perekben miért szoríttassák meg. A minta tanuk és f őeskü általi bizonyítás csak a váltóperekben iszorittatott meg, ép ugy nincs plauslbilis ok a közös okirat előterjesztésének megszorítását a váltópereken kívül egyéb perekre is kiterjeszteni. Czélszerütlennek tartjuk az eljárás azon intézkedését, hogy a határozatok kihirdetését teljesen kiküszöböli és azokat mindig kézbesités utján rendeli közlendőknek (36. §.) A váltóper sürgős természetével nem tudjuk összeegyeztetni, hogy oly esetekben, midőn a rendes, eshetőleg sommás váltókeresetre tárgyalás tűzetik és alperes arra megidéztetik, a tárgyalásra azonban meg nem jelen, az ily körülmények között hozandó határozat miért ne hirdettessék ki — mint eddig —, hanem a gyakran felette hosszú időt igénylő kézbesités utján közöltessék. Felebbezésnek helye van minden bírói határozat ellen, kivéve azokat, melyeknél a rendelet a felebbezést egyenesen kizárja; mig ellenben a semmiségi panasz csak a rendeletben taxatíve felsorolt esetekben használható. A rendeletnek ezen intézkedéseket tartalmazó szakaszai nincsenek szabato.sau szerkesztve, ugy hogy attól tartunk, miszerint a hiányos szerkezet a gyakorlat egyöntetűségét megfogja zavarni. A rendelet a perrendtartás azon intézkedését, hogy jegyzőkönyvi tárgyalásnál végiratnak és ellenvégiratnak nincs helye, habár a felek ez iránt kölcsönösen megegyeznének is, hatályban fentartotta. A váltóeljárásban tehát végirat és ellenvégirat semmi körülmény között sem használható. Annál feltűnőbb a rendelet 42. §-ának 5. és 7. pontja, melyek szerint felebbvitelnek nincs helye a végirat és ellenvégirat beadását megengedő vagy megtagadó végzés ellen. Mi ezen intézkedést egyszerűen tollhibának tekintjük és sajnáljuk, hogy ugyanezen hiba a rendelet 53. §-ában ismétlődik, mely szerint végirat és ellenvégirat beiktatására kitűzött határnap elmulasztása miatt igazolásnak nincs helye. Akarjuk remélni, hogy a rendeletbe elnézésből becsúszott ezen hiba a praxisban nagyobb zavarokat nem fog előidézni és a birót nem fogja tévútra vezetni a tekintetben, hogy ezen eljárási rendelkezésből a végírat és ellenvégirat engedélyezését megadbatónak következtesse. Ezen reményünket nem ingatja meg azon körülmény, hogy a váltóeljárás (y.) kritikusa a rendelet ezen intézkedését bírálatában egyenesen helyesnek mondja, és a váltóeljárás commentátora még rajta is túltesz és magyarázatában egészen magától értető dolognak tartja, hogy a rendelet szerint váltóeljárásban végiratnak és ellenvégiratnak helye van. Nem helyeselhetjük, hogy a semmiségi panasz beadására kitűzött határnap elmulasztása miatt igazolásnak nincsen helye, és nem tartjuk helyesnek, hogy nem élhet sem igazolással sem perújítással azon fél, ki az ügyvéd hibájából — a per helytelen vezetése folytán — lett pervesztessé. Fenmarad ugyan a félnek az ügyvéd elleni fegyelmi eljárás és a kártérítési per; ezen orvoslat azonban az utóbbi esetre vonatkozólag rendszerint — papíron. A rendelet egészben véve teljesen sikerült. Nyelvezete könnyen érthető, szövegezése szabatos és intézkedései világosak és tulnyomólag helyeslendők. Kívánjuk és reméljük, hogy a gyakorlat a rendelet által megállapított irányban haladva, az eljárás helyes rendelkezéseit következetesen fejleszteni és ez által a jogbiztonságot előmozdítani fogja. Az anyagi magyar magánjog codifikátiója.*) X. (Folytatás.) Történelmi tény, hogy a magyarok a honfoglalás előtt nomád pásztornép voltak, mely sem államszervezettel nem birt, sem földmiveléssel nem foglalkozott, a mint ez a megtelepedés előtt nem is lehetséges. Az államszervezet hiánya azok részéről sem tagadtatik, kik Anonymus regéit1) hiszik és a vérszerződéstől keltezik a magyar államlétet. A magyarok életmódjáról a bevándorlás előtt több megegyező, hiteles értesítésünk van. A IX. század második felében, a midőn a khazárok és bolgárok már az islam mivelő befolyása alatt állottak, falvakban illetve városban legalább teleltek és földmiveléssel foglalkoztak, akkor a magyarok még vadászatból nyáron, halászatból télen élősködő bálványimádó nomádok voltak, kiknek egyetlen, első iparos foglalkodása, ugy látszik, a rabszolgakereskedés volt, mennyiben szláv hadi foglyaikat a görögöknek szövetekért és kelmékért cserébe adták.2) Hadi s birói (kétségkívül hadbírói) szervezettel bírtak csupán. 5) *) Ezen nagyérdekü dolgozatnak lapunk mult évfolyamában megjelent részét uj előfizetőinknek — ha ez iránt szerkesztőségünkhöz fordulnak — szívesen megküldjük. Szerk. ") Ennek itéli elfogulatlanul s bizonyítja történelmi beható tanulmányok fonalán a magyar chronikák (Anonymus, Kézay Simon, Thuróczy, Márk) előadását Hunfalvy Pál, ki a hún-magyar atyafiság koholmányok német-keresztény eredetét is felvilágosítja és a székelyek hűn eredetének mondáját czáfolja. L. » Magyarország ethnográphiája« Budapest, 1876. 276 — 306. lk. 2) így irja le Abu-Ali Achmedben Omar ibn Dasta IX. századbeli arab író, kinek tudósítását A. D. Chvolson Sz. Pétervárott 1869. kiadta ; hitelességét tanúsítja megegyezése a bolgárok és kházárok felőli későbbi tudósítókkal (Ibn Foslan s Kházár Jósef). 3) A hét törzs (ezek egyike — a kabarok, — mely mint legvitézebb első sorban harczolt, a kházároktól átpártolt, de a magyarok nyelvét is elsajátította) Constantin tudósítása szerint Árpád alatt a kházár khagán patronatusa alatt egyesittetett volna. E nagy fejedelem alatt a gylas (Ibn Dasta szerint dzsile, Hunfalvy szerint gyula), mintegy másodvezér uralt volna. A harmadik méltóság, a karchán, birói tisztségét mutatja visszaállítása I. András alatr a pogány forradalom győzelme után, mely visszaállítást Sz. László 1092-iki törvénye (decr. III. 2.) tanúsítja, meghagyván : »quod a tempore regis Andree et ducis Bele et a deseriptione iudicis S a r c h a s nomine, apud quem cunque aliqui civium vei villarum, qui dicuntur Evr-rek, vei servi, detinentur, in assumpeione S. Marié omnes regi presentur etc.« (Endlicher: Eer. Hung. Mon. Arp. Sangalli 1849. p. 342.). Az S betű C helyett csak a leiró hibája lehet. L. Hunfalvy i. m. 218— 220. lk.