Magyar Themis, 1875 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1875 / 42. szám - Az osztrák első ügyvédgyülés

— 331 — behozatala azon értelemben, hogy azok tartama 1 alattcsakis sürgős ügyek intéztessenek el, és minden bírósági hivatalnokoknak a törvényszéki szünidők idejének felére szabadság adassék, az igazságszolgáltatás érdekében van.« A napirend további tárgyát képezték az ügyvédrendtartásra vonatkozó indítványok Dr. M a g g előadó: » Uraim! Ha az osztrák ügyvéd-gyülés az ügyvédrendtartás reformjáról tanácskozik, csak saját küszöbe előtt seper. Oly tárgy ez, mely az ügyvédi karra nézve a legcsekélyebb fontosságúnak látszik, melynek megbeszélése, első pillanatra, igen könnyű, mert ezen tárgyban mindnyájan szakemberek vagyunk, mindegyikünknek megvan a maga jogosult kívánsága. Épen ebben fekszik azonban a beható tanácskozás és határozathozatal nehézsége. Nem hisszük ugyan azt, a mit a példabeszéd mond, hogy: Quot capita tot sensus, mégis azonban mindegyikünknek meg lesznek nézpontjai, melyeket meg fogunk akarni valósítani. Annál inkább fog ez bekövetkezni, mert ezen irányban a legkülönbözőbb irányú és meszsze menő előmunkálatok eszközöltettek. Engedjék meg önök uraim, miszerint általános felvilágosításul egypár szót szóljak a tulajdonképi előadás előtt, az előzőleg történtekről. — Ügyvédrendtartásunk tudvalevőleg 1868-ból való. Még nem végződöttt be az 1869. év, és a morva ügyvédi kamara máris egész sorát az átgondolt kívánalmaknak terjesztő elő az igazságügyininiszteriumhoz, a birodalmi tanács mindkét házához beadott kérvény alakjában. Az igazságügyminiszter ur a morva ügyvédi kamara által kifejezett kívánalmakat közölte tanácskozás és megbirálás tekintetéből ügy az alsó-ausztriai, mint más ügyvédi kamarákkal is. Ugyanígy érkeztek be a tudósítások is. Az alsóausztriai ügyvédi kamara, melynek tagja lehetni nekem is szerencsém van, egy teljes ülésben az uj, módosított ügyvédrendtartás javaslatának kidolgozására ötös bizottságot választott. Ezen bizottság csak ülésezésének hosszú sora után, 1872-ben végezte be feladatát, mire az ügyvédrendtartási javaslat és indokolása kinyomatván, észrevételeik és módosítási javaslataik megtétele végett az alsóausztriai összes kamarai tagokkal közöltetett. Sok •száz ilyen módosítási javaslat érkezett be. Ezen javaslatok a bizottság által megbíráltatván, elkészült az uj javaslat, mely sok pontjában módosítva volt ugyan, alapkérdéseiben azonban változatlan maradt. Ezen javaslat az alsó-ausztriai ügyvédi kamaránál sokáig tartó és beható tanácskozásoknak képezé tárgyát. Hogy engem ezen ügyben a központi bizottság az első ügyvéd-gyülés előadójául jelölt ki, kétségkívül onnan van, mert én az alsóaustriai ügyvédi kamarában ezen ügynél szintén mint előadó valék szerencsés működhetni. Megnyugtatásomra szolgál ez úttal kijelentenem, miszerint az indítványozó dr. Raudnitz úrral értekezvén, a lényeges pontokra nézve vele megegyeztem, igy tehát indítványozó urnák beszédemhezi hozzájárulásáról biztosítva vagyok. Jelenleg csakis dr. Raudnitz ur indítványáról fogok szólani, mert ez a legterjedelmesebb; ellenben dr. Khon úr és dr. B a u m f e 1 d ur indítványai csak egyes pontokra vonatkoznak, mig dr. Fleischer ur indítványai csakis mint függelékek vétettek fel. A beadott indítványok, a mit örömmel kell felemlítenem, részint nyíltan, részint hallgatagon előrebocsátják, miszerint a karérdekünkre vonatkozó törvény alapelveiben érintetlen maradjon. A főeszmék ezen javaslatoknál a szabad üdvédkedés és az ügyvédi önkormányzatra vonatkoznak és igen nagy örömömre szolgálna, ba ezen pontok jelen gyülekezetünk keretén belül sem képeznék megtámadások tárgyát. Én azt gondolom, miszerint az első osztrák ügyvéd-gyülésnek egészen más leiadata van és mi nem is bocsátkozhatunk az ügyvédrendtartás reformjának tanácskozásába a nélkül, hogy ne constatáljuk azt, hogy ügyvédrendtartásunk alapeszméi — még egyszer ismétlem: a szabad ügyvédkedés és ügyvédi autonómia — daczára azon 6 évi rendkívül nehéz és válságos idő és viszontagságnak, mely óta ez gyakorlatban van, nagyon jól megfogamzottak. Nyíltan kimondhatjuk s büszkék lehetünk arra, hogy előre nem látva az anyagi körülmények rendkívüli megnehezedését, az ügyvédek számának rendkívüli megszaporodását, előre nem látva azt, hogy a törvényhozás az ügyvédnek semmi kedvezményt nem hozott (közbekiáltások: nagyon igaz!) és daczára annak, hogy egyik intézmény a másik után korlátolta vagy egészen leszorította az ügyvédi tevékenységet — mindezek daczára az ügyvédek ellen alapos panaszok most sem fordulnak elő gyakrabban, mint a numerus clausus idején (felkiáltások :nagyon helyes ! bravó!) és igy tehát tényleg vagyis aránylag kevesbedtek. Mi annál nagyobb örömmel constalálhatjuk ezt, minél nehezebb volt ez eredmény elérése. Mi büszkén nyilváníthatjuk, hogy az ügyvédi állás tekintélye a nép előtt, vagyis a népnek azon illetékes szavazattal biró osztálya körében, mely nem abból indul ki, hogy valaki gazdag, hanem hogy tehetséges, derék és jelentékeny férfiú, ezen tekintély, ha mindjárt lassan is, de fokozatosan emelkedik és igy reméljük, hogy az ügyvédi állás el fogja érni azon tiszteletet és becsülést, mely azt jogosan megilleti. Ezen eszmék azok, melyekből az indítványozók kiindultak és ha nem is fejezték ki nyíltan de legalább nem tértek el tőle. Elismerjük mi ezen elveket és kívánjuk is, miszerint a szabad ügyvédkedés és ügyvédi autonómia is fentartassék ugy, miként azt a törvény meghatározza, hanem kívánjuk azt is, miszerint ez minden irányban következetesen fejlesztessék és ápoltassék. (Bravó ! Bravó !) Azt gondolom, ezek azon eszmék, melyek mindnyájunkat vezetnek és melyek bennünket a reformjavaslatoknál is vezetni fognak. Az előbb mondottakat igazolja dr. Raudnitz ur indítványa, a midőn javaslata bevezetésében előadja, hogy az első osztrák-gyülés mondja ki, miszerint véleménye és meggyőződése szerint, a most érvényben álló ügyvédrendtartás megváltoztatását a körülmények sürgősen követelik. Ez jogosult annyiban, a mennyiben és különösen a kar autonómiájának kérdése még csak igen hiányosan oldatott meg. Egyrészt világosan kimondatik, miszerint az ügyvédi állás független a bíróitól, másrészt azonban vannak részletes határozatok, melyek ezen függetlenséget több mint egy tekintetben illusoriussá tenni alkalmasak. Mindjárt az ügyvédség megszerzésénél, a képesítés megvizsgálása úgy az autonomikus szervezettel biró ügyvédi kar organismusát, valamint az ennek coordinált bíróságokat is, saját jogkörükben megilleti; minek következtében alkalom nyilik az ellentétekre, melyek, miként a gyakorlati életből tudjuk, nem is hiányoztak. Ennek következtében a vitás kérdések egész tömege támadt az ügyvédek és bivóságok között. A biróságok ennek következtében oly dolgokkal terhelvék, melyek foglalkozáskörüktől messze állanak és utóvégre is, mindezen ügyek a legfelsőbb bíróság elé kerülnek, hol azután, miután a kérdés birák és ügyvédek között lévén vitás, bizony az ügyvédi kar függetlensége nem a legelső sorban mérlegeltetik és fog jövőben is mérlegeltetni. Az ügyvédek díjazását illetőleg a törvény megígéri, miszerint a díjszabás egy külön törvény által fog megállapittatni. Ez azonban nem történt meg, sőt a jelenlegi törvényhozás abból látszik kiindulni és azon jogvélelmet megállapítani, hogy az, a mit az ügyvéd mint munkadijt kér megállapítani, okvetlenül tulcsigázott vagy épen jogtalan. (Bravó! Nagyon jól van !) Vannak azután pontjai az ügyvédrendtartásnak, melyek érthetetlenek, nem kimerítők, hézagosak. A változtatás szüksége épen ezért kétségtelen, miért is jónak találom, egyenesen felemlíteni azon pontokat, melyek megváltoztatása javasoltatik. Mindenekelőtt dr. Raudnitz ur javaslatáról fogok beszélni, mert ez foglalja leginkább magában azon javaslatokat, melyek a következetesség megtartása mellett, az ügyvédrendtartás módosításának követelményét fejezik ki.« Miután előadó helyeselte azon indítványt, hogy az ügyvédkamarák levelei portomentességben részesittessenek, de nem helyeselte azt, hogy az ügyvédrendtartásban felemlített nyilvános hirdetések a bécsi és hivatalos tartományi lapokban díjmentesen vétessenek fel; — átment dr. Raudnitz harmadik indítványára, mely igy hangzik: >Az ügyvédi kamara ruháztassék fel a z o n kizárólagos joggal, hogy az ügyvédség gyakorlatára és az ügyvédi lajstromba való bejegyzésre vonatkozó törvényes követelményeket megvizsgálhassa, (§. 1. Lik a. — e. az ügyvédi rendtartásban) és a felesketés azon ügyvédi kamara bizottsága előtt történjék, melynél a bejegyzés eszközöltetett.* Ezen irányban, mondá előadó, »mindenekelőtt kétségen kivül áll: hogy ha karunk igazi önkormányzattal bir, mindenekelőtt a kar maga saját, törvényesen választott és a kormány által elismert közegei által eszközöltesse a lajstromba való bevezetést és az e körüli kérdések eldöntését. Mindaddig, mig ezen teendő akár egészben, akár részben a bíróságokra ruháztatik át, az ügyvédi kar önkormányzata nemlesz alapjában minden irányban megvalósítva. Miért ne ruháztathatnék fel ezzel az ügyvédi kamara? E kérdésnél mindeddig az ügyvédi eskü letétele képezte az akadályt, azonban nem találunk semmi komoly érvet arra nézve, hogy az eskü a kamara bizottságának jelenlétében, annak elnöke kezébe letehető ne legyen, ez ellen nem találunk érvet azon törvényhozással szemben, mely az általa felállított önkormányzati közegekre meszsze menő hatáskört ruházott, noha azokban nem találta mindig azon qualificatiot és approbatiot, melyet az ügyvédi kar eme közegeinél bir. Meglehet, hogy azon országokban, hol a szervezés a miénkhez hasonló bureaukratikus módon hajtatott végre, a szabad ügyvédkedés eszméje is kevésbé talál alkalmazást; mindazonáltal óhajtandónak látszik, hogy miként Francziaországban az ügyvédi kamara kinyilvánítván, miszerint ezt vagy amazt az ügyvédek sorába felvette, a törvényszék elnöke felszólitassék: hogy azon egyén esküjét vegye ki, a mit ez minden további vizsgálat nélkül tenni köteles; vagy jónak látszik az is, a mi az ügyvédi kar önkormányzata mellett Szászországban történik, t. i. hogy a kar közegei által arra képesített egyének, az igazságügyminiszter kezébe tegyék le esküjöket. Erre nézve azonban a mi államunk már igen nagy. Legjobb volna tehát az, ha a kamara elnöke, mint a törvényhozás megbizottja venné ki a jelöltek esküjét. Ézen tisztán csak alaki pont az, melynélfogva a sokkal fontosabb anyagi szempontok megbirálása a kamarától megvonatott, azon anyagi pontokat értem, melyeknek megvizsgálása azért legfontosabb, mert a feltörvényszékek nem képesek oly körülményekről tudomást szerezni, melyekről az ügyvédek tudomással bírhatnak, de a bíróságok nem is képesek abba, quod non est in actis, a dolog fontosságához mérten belebocsátkozni. Magától értetődik, miszerint fenhagyatnék a felek felebbezési joga; és ebben nem tehető kifogás, a mit az alsó-ausztriai ügyvédi kamara bizottsága annak idején javasolt és a mit én most is elfogadnék arra nézve, hogy t. i. a főügyészségnek megengedtessék az ügyvédi kamara ülésén való megjelenés és a nyilvános érdek megóvása szempontjából, a lajstromba való bevezetés ellen, az illetékes közeghez felebbezés. Ez által megóvatván az állam felügyeleti joga, intézkedés tétetnek az iránt is, hogy az ügyvédi kar önkormányzata megóva legyen. A javaslatok negyedik pontja a bírói karból az ügyvédi karba való átlépésről szól. Ezen tekintetben csak a jelenleg érvényes törvénynek kiegészítése volna kívánatos olyképen, miszerint azon törvényszéki tagok se legyenek felvehetők az ügyvédi karba az ügyvédi rendtartás 6. §-ának kedvezményével, a kik fegyelmi eljárás következtében áthelyeztetvén, ennek folytán az államszolgálatból kiléptek. Ez javaslat arra nézve, hogy a 6. §-ban foglalt szabályt oly könnyedén kikerülni ne lehessen. E helyütt még egy javaslattal léphetek fel és ez az, a mit az alsó-ausztriai ügyvédi kamara is kimondott kívánalmai között, hogy azon birók se bocsáttassanak ügyvédi gyakorlatra, kik nyugdijat élveznek. (Helyeslés.) Az ötödik pont arra vonatkozik, hogy az ügyvédi kamarának joga legyen a szegények képviseletétől felmenteni. Tudvalevő ugyanis — tisztelt kartársak — hogy a törvény értelmében a szegények képviselete iránti rendelkezés az ügyvédi bizottságot illeti. A képviselőház és urak háza tárgyalásaiból tudjuk, miszerint lényeges kétség merült fel az iránt, ba vájjon a szegények képviseltetése az ügy egész folyamára kiterjesztessék-e. Pl. Alsó-Ausztriában más a gyakorlat, mint Salzburgban, és egy különös esetben a cs. kir. legfőbb törvényszék eldöntötte, miszerint a szegények képviseletétől való felmentés nem az ügyvédi kamara, hanem a bíróság dolga. Ránk nézve a kérdés igy áll, ha az forog szóban, hogy valaki a szegényképviseléstöl felmentessék akár a dol og, akár a személy miatt,vagy ha az forog szóban *