Magyar Themis, 1875 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1875 / 42. szám - Az osztrák első ügyvédgyülés

— 332 — hogy vájjon a szegényképviselésre vonatkozó I kirendelés már elenyészett-e, vagy további képviseltetésnek van-e helye, ez mindenkor a felügyelet jogköréhez tartozik, azon felügyelethez, mely megítéli, vájjon a képviselettel megbízott ügyvéd eleget tesz-e a hivatásához mért kötelességének. Ha. daczára a kötelességnek, ezen teher lanyhán vitetnék, bizonyára jogosult az, hogy a kar önkormányzati joggal felruházott közegei e tárgyakban teljes felügyeleti jogot gyakoroljanak, miért is az ügyvédi bizottságnak ily esetekbeui illetékessége eléggé igazolva van. • Dr. Raudnitz javaslatának 6-ik pontja I ezt javasolja: »Oda kell működni, hogy minden I kétség elhárítása tekintetéből az 1833. évi 2633. ) számú udvari rendelet, mely szerint az ügyvédi dijjak bíróilag megállapitandók, a törvényhozás utján világosan felfüggesztessék, hogy az 1868. július 6. ügyvédi rendtartásnak az ügyvédi kiadások és dijak megállapítására vonatkozó 17. §-a érvénybe léphessen.* Azt gondolom, hogy az 1833. octóber 4-i udvari rendelet felfüggesztését illetőleg, legkevésbé fog közöttünk nézetkülönbség mutatkozni, mert anyagi tekintetben az udvari rendelet az ügyvédi kamarák privilégium odiosumát képezi, melyet ha elméleti uton akarnánk fejtegetni, talán hihetetlen elméleti felfogásra vezetne vissza. Tudnunk kell ugyanis: hogy ha Ausztriában a művész, a gyáros, kereskedő, kézműves vagy napszámos követelését beperli, ezt a per rendes utján kell eszközölnie és előzetesen nem vélelmeztetik, hogy jogtalan cselekményt követne el, sőt egyes esetekben arra kedvezményben részesül. Ha azonban ügyvéd akarja követelését behajtani, az előbb bírói rostálás alá vonatik. (Derültség.) Azt lehetne mondani, hogy a törvény a következő sorrendet állítja fel: első sorban állanak a feltétlen követelések, másodikban az ügyvédiek és harmadik sorban a fogadási és játéktartozások, melyek beperlése azonban tiltatik. (Derültség.) Arra nézve, hogy ezen felfogás jogtalan, nem akarok több szót vesztegetni és csakis azt akarom még alaki tekintetben felemlíteni, hogy az uj ügyvédrendtartás megalkotásánál senki sem vonta kétségbe az 1833. obtóber 4-i udvari rendelet hatálytalanítását. (Helyeslés.) Ez volt akkor az uralkodó vélemény, hanem ismét láttuk azt, hogy a fegyverkovács nem tudta, miként kell a fegyvert forgatni, és hogy az illetékes bíróság egészen más eredményre jutott, mint a törvényhozó gondolta. : (Nagyon igaz !) Az udvari rendelet felfüggesztése bizonyára mindnyájunknak egyhangú kivánsága. (Helyeslés.) Az most a kérdés: hogy mikor fog ez történni, mert a díjszabályzat, mely nekünk már ezelőtt hét évvel megígértetett, tudtommal még előkészítve sincsen. Az a kérdés mily törvényes lépés teendő e tárgyban ? Egyes módozatot maga a t. indítványozó is felvett és indokolt javaslatában ; csatolván azt a mostani ügyvédrendtartás 28. §. f) betűjéhez, mely szerint az ügyvédi bizottság kötelessége a jutalomdíj mennyisége iránt véleményt adni, sőt több helyen mar jelenleg is szokásban van, hogy maga a bíróság kéri e véleményt és annak alapján határoz. E szerint tehát az forog szóban, hogy ezen vélemények erejét meghatározzuk. Nem vehető szerénytelenségnek, ha azt kérem a t. indítványozó úrral együtt, hogy az esetben, ha a bíróság keresi meg az ügyvédbizottságot ily vélemények adása iránt, ezek bírjanak a bíróság előtt a szakértők véleményének erejével. Én még ezen kívül egy uj pontot hozok indítványba, mely az alsó ausztriai ügyvédi kamarában viszhangra talált. A bizottság a munkadij kérdésében határoz, ha vagy a felek világosan alávetették magukat ezen eljárásnak, vagy ha sikerül a bizottság előtt egyezséget létrehozni. Ha ez megtörtént, a bizottsága hozott határozatról vagy egyezségről okmányt állit ki a felek számára ; hogy minő ereje van ezen okmánynak, az az ügyvédrendtartás és a törvényhozás állásából eléggé világos. Némely esetben azt mondták, hogy az közokmány, teljes bizonyító erővel bír és a rendelvényi eljárásnak (Mandatsverfahren) alapját képezi; más esetben még sokkal nagyobb erőt tulajdonítottak ez okmánynak, a mit én törvényhozásunk állásával összeegyeztethetőnek tartok. Ismét más esetben nem tulajdonítottak neki teljes bizonyító erőt és az eljárás 298. §-a foglalt helyet. A helyes felfogás megállapításánál azonban 1 tekintettel kell lenni arra, hogy az ügyvéd-bizottság hivatalos hatalmánál fogva hatóságot képez ; tekintettel arra, hogy mindkét fél aláveti magát az eljárásnak; tekintettel arra, hogy ha a bizottság birói cselekményeket végez, s igy bizonyos tekintetben a delegált bíróság hatáskörével él; tekintettel arra, hogy törvényeink szerint az iparhatóságok, közvetítési hivatalok, községek stb. hasonló jogokkal ruháztattak fel, igy mindezeknélfogva a bizottság által kiállított okmánynak biróí egyesség erejével kell bírnia. Ez az, a mit az ügyvédgyűlés kívánalmai közé fel kell venni, a mihez a t. indítványozó ur beleegyezését adja, és a mi által sok kellemetlen összeütközés megakadályoztatnék. Egyik további indítvány, mely a napirend 6-dik pontját képezi, dr. B a u m f e 1 d indítványa, mely szerint: mondassék ki határozatilag, hogy az ügyvédnek törvényes zálogjoga van saját fele irányában az általa képviselt követelésen megszolgált és költség-jegyzékileg felszámított munkadij erejéig. Nem zárhatom el magam azon meggyőződés elől, hogy az indítványozó ur eszméjét jogosnak kell tartanom. Az indítványozó ur bizonyosan azon eszméből indul ki, hogy az ügyvédi munkadíjnak könnyen értékesíthetőnek kell lennie, hogy ezáltal a képviseltetések is könnyen legyenek elfogadhatók, és olcsón teljesíthetők. Eddig tart az indítvány jogosultsága. Ha azonban összehasonlítjuk az általam előbb vázolt törvényhozási politikát az ügyvédi munkadij kérdésében azzal, a mit a t. indítványozó ur kiván: a beperesitett követelésre kiterjedő törvényes zálogjoggal, e kettő között egész a csillagos égig terjedő különbség, siriusi távolság mutatkozik. Lehet mondanom, hogy ha e dolgot jogilag akarnám fejtegetni, azt mint in rem versio-t lehetne felfogni; de hasztalanul keresném az osztrák jogban az oly jogtételt, mely szerint: a kinek in rem versió-ból eredő követelése van, azt a törvényes zálogjog is megilleti. Tekintetbe kell vennünk azt is, hogy miért legyen különösen az ügyvéd kedvezményileg jogosítva, ha követeléseket behajtott, ellenben nem részesülne hasonló kedvezményben, midőn az ő cliense ellen hajtatnak be követelések, vagy ha dologbani jogokat, vagy családi körülményekből eredőket kell érvényesítenie, a melyek követelés tárgyát épen nem képezik. Ennélfogva uraim, kénytelen vagyok az első osztrák ügyvédgyülésnek szivére kötni, hogy ne lépjen fel saját anyagi érdekeinkbe ennyire beható követelésekkel, (Helyeslés,) miért is kérem a t. indítványozó urat ezen, magában véve bizonyosan nem jogtalan indítványnak visszavételére, mert azt elfogadásra nem ajánlhatnám. (Élénk helyeslés.) D r. Raudnitz ur indítványának 7. pontja szerint: az ügyvédi gyakorlat jogosultsága enyészszen el akkor is és addig, meddig a szabad vagyonkezelés korlátozása tart. A kérdés tulajdonképen a körül forog, ha vájjon a szabad vagyon rendelkezésnek elvesztése, egy-e az önjogosultság elvesztésével ? Ezen kérdés mindekkoráig nem döntetett el egyformán. Az ide tartozó esetek oly gyérek, hogy bár nem egyedül, de főleg azon szomorú eset forog szóban, ha egy ügyvéd csőd alá kerül. Azt tudjuk, hogy hasonló esetben az illető nemcsak bűnvádi hanem fegyelmi eljárás alá ís kerül. Feltéve azt, hogy mind a két eljárás szerencsésen dől el, a szerencsétlen ember helyzetét a mai törvény szövegéből ki nem magyarázható csapással még megnehezítsük ? A kérdés lehet vitás és semmiesetre nem áll kétségenkivül, de nem feltétlenül sürgető, és azért indítványozom, hogy ettől ezúttal eltekintsünk. Azt gondolom azonban, ha az ügyvédrendtartásra vonatkozó és kívánatos változtatásokat akarunk határozattá emelni, az első osztrák ügyvédgyülés méltóságához illenék, hogy ha a szivünkön fekvő kívánalmakat, habár a rövid idő miatt mind ki nem meríthetjük is, legalább érintsük meg; ezért tehát azt gondolom, hogy midőn kifejezést adunk az ügyvédrendtartásra vonatkozó kívánatos módosításoknak, vegyünk fel azok közé még egy további pontot is, mely benne fekszik ugyan az indítványozók kívánalmainak értelmében, mely azonban a határozatok között nem fordul elő. Törvényesen szabályoztassék ugyanis a bizottságok határozatai elleni felebbezési jog. Az ügy jelenleg igy áll: egynémely kérdésre nézve a törvény | azt határozza, hogy az ügyvédbizottság határozata ellen a feltörvényszékhez lehet felebbezni; egynémely kérdést illetőleg, az ügyvédbizottság határozatai elleni felebbezés, az ügyvédi kamarához megy; a legtöbb esetre nézve azonban nem határoztatik semmi, és ezeknél a gyakorlatban három irány fejlett ki. Az vélelmeztetik ugyanis ez esetekben, hogy a felebbezés vagy a feltörvényszékhez, vagy az ügyvédkamarához megy, vagy egyáltalán nincs is helye a felebbezésnek. Egynémely pontra nézve bizonyos, hogy ezen utóbbi az elméletileg helyes felfogás, hanem Ausztriában, hol még a legutóbbi időkig is annyira ragaszkodott mindenki a felebbezési joghoz, nagyon nehéz megakadályozni azt, hogy valaki az első határozatban minden további felebbezés nélkül megnyugodjék. A felebbezés kérdését behatólag kifejteni, nagyon messze vezetne minket. Elegendőleg felel meg czélunknak az, ha mi a határozatbankijelentjük, hogy a felebbezési jognak szabályoztatni kell. Az idevágó kérdések közé tartozik még különösen az ügyvédjelöltek állásának rendezése. (Felkiáltások : Bravó, Nagyon jól van!) Sürgős követelmény, hogy az ügyvédbizottság és ügyvédkamara felügyeleti joga meghatározva és körülírva legyen. Szükségesnek látszik, miszerint az ügyvédjelölt megkülönböztessék azon amanuensisek, sollicitatorok, kanczellisták, vagy tudom is én kiktől, a kik abban különböznek az ügyvédtől, hogy ők nem ügyvédek; míg az ügyvédjelölt ezek ellenében nem egyéb, mint már in diem ügyvéd, pár nap múlva ügyveddé lévő. Indítványozom, hogy ezen rendezési követelmény a határozatok közé felvétetvén, azok között megemlítve legyen. Én azonban nem akaró k anynyira menni, mint dr. Fleischer, a kinek függelékül beadott indítványa igy hangzik: »Az ügyvéd rendt. 14. §-a ekkép módosittassék: Az ügyvédnek jogában áll, hogy akadályoztatása esetén akár más ügyvédet, akár pedig szolgálatában álló és vizsgázott ügyvédjelöltet, törvényes felelősség mellett, helyettesül állíthasson.* Az előadó ezután következő javaslatot terjeszti elő : »Az első osztrák ügyvédgyülés kinyilvánítja az 1868. július 6-i ügyvédrendtartás megváltoztatásának szükségét, olyformán, hogy a szabad ügyvédkedés eszméje fentartatván, az ügyvédi kar önkormányzata minden irányban következetesen kifejtessék és az ügyvédjelöltek állása törvényileg rendeztessék.« Az egyes pontokat illetőleg következő kívánalmainak ad kifejezést: »1. Az ügyvédi kamara bizottsága jogosittassék fel, mint elsőfolyamodásu hatóság, az ügyvédség elnyeréséhez szükségelt törvényszerű kellékek megvizsgálására és az ügyvédi eskü kivételére; mindazonáltal tartassék fenn az állam felügyeleti joga, a főügyésznek rövid, határidőhöz kötött közbeszólásával. 2. Az ügyvédi kamara bizottsága jogositía0sék fel nemcsak a dij nélküli képviselet kirendeléséte, hanem ezen képviselettől való felmentésre,' ugy szintén azon kérdés eldöntésére is, ha vájjon valakinek dijnélküli képviseltetése bizonyos jogügyben még továbbra is engedélyezhető-e ? 3. A bizottság határozataitól való felebbezésnél törvény általi rendezéssel határoztassanak meg a határidők és felebbezési hatóságok, ezek legyenek első sorban az ügyvédi kamarák, azután a cs. kir. legfőbb törvényszék. 4. Az 1833. október 4-i 2633. J. G. S. számú udvari rendelet hatálytalannak nyilvánittassék. Az ügyvédi díjazás vitás eseteiben, szabadjon minden félnek igénybevenni az ügyvédi kamara bizottságának közvetítését és ha ez létrejött, ruháztassék az fel a birói egyezség erejével. A bizottság által birói felhívásra adott vélemény pedig birjon a szakértői-szemle perrendszerü bizonyító erejével. 5. A törvényszéki birák közül azoknak se engedtessenek meg az ügyvédség megszerzésönéengedett kedvezmények, a kik fegyelmi uton áthel lyezéssel lettek büntetve. 6. Az ügyvédi kamara azon levelezései, melyek hatóságokkal és szegényügyekben a szegények képviselőivel folytattatnak, ruháztassanak fel a postavitelbér és ajánlati díjtól való mentességgel.*