Magyar Themis, 1875 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1875 / 42. szám - Az osztrák első ügyvédgyülés

3 30 szándék, hanem csak annyi követeltethetik meg, hogy ő a maga segítő' cselekményét követte el legyen szándékosan, vagyis szándéka egyedül erre is lehet irányozva. Ha tehát az mondatnék egy definitióban vagy a törvényben, hogy segéd az, aki valamely segítő cselekményt szándékosan visz véghez, ez ellen a segéd dolusának szempontjából nem lehetne kifogást tenni, mert itt a szándék csak a segítő cselekményre irányzottnak van mondva. Nem volna azonban elfogadható ezen deíinitió sem, mivel itt meg hiányzik a segéd és tettes közötti azon kapcsolat, melynél fogva szükséges, miszerint a segéd tudja, hogy az általa véghezvitt segítő cselekménynyel bűntett vagy vétség elkövetéséhez járul. És ezzel azon kérdéshez értünk, hogy mi volna teendő a »szándékos« helyébe. Semmi egyéb, mint ezen szó? »tudva«. Ezen szó felvétele esetében a mondat így hangzanék: »Aki valamely bűntett vagy vétség elkövetéséhez tudva bármikép segélyt nyújtott« Mit fejez ki ezen szó: * tudva« ? A szándék két tényezőből áll; magában foglalja 1-ször a tudatot és 2-szor az akaratot. Helyesen fejezi ezt ki az indokolás a következő szavakban : »Szándék alatt azon feltevés értetik, melynél fogva valaki tudva és akarva teszi, illetőleg elmulasztja azt, a minek elkövetésére illetőleg elmulasztására a törvény büntetést rendelt. Szándékosan tenni valamit vagy pedig föltett akarattal tenni: általános szempontból egyértelmű. A büntető törvénykönyvek értelmében azonban a szándék két eszmét fejez ki; 1. annak ismeretét, hogy a cselekmény büntetendő és 2. az akaratnak azon szabad megállapodását, azon elbatározását, bogy a cselekmény végbezvitessék.« Azt már kimutattuk, hogy a segédnél a második tényezőnek, az akaratnak, nem kell a bűntett elkövetésére irányzottnak lenni; a közös szándék tehát nem köti öszsze minden esetben a segédet a tettessel. Össze kell azonban kötnie azon tudatnak, miszerint bűnös cselekményhez nyújt segélyt. Ha én tudom, hogy cselekményem bűntény elkövetésének előmozdítására szolgál, nem szabad azt elkövetnem, még ha nem is akarom, ha nem is kívánom, hogy azon bűntény elkövettessék. Azzal, hogy ily segítő cselekményt vittem véghez, egyenesen megtámadtam a jogrendet, s már ekkor nem mondhatom, hogy nekem egészen más czélom volt. Ha egyszer rám bizonyítják, hogy ismertem cselekményem segítő minőségét, nem tehetem cselekményemet bűntelenné. Még az >ágens provocateur«-féle cselekményekrenézve is áll ez. Ha egy rendőri közeg valakit próbára akarván tenni, eszközöket szolgáltat neki egy bűnös cselekmény elkövetésére és ezen cselekmény el is követtetik, a tettes bűnösJesz ugyan, de a rendőri közeg is felelősségre fog vonatni. Már pedig ha a segitő cselekmény tudás nélkül nem volna bűnös, akkor az »ágens provocateur« szabadon gyakorolhatná mesterségét. Továbbá figyelembe veendő, hogy ha a segítő cselekmény és a tudás mellé megkívántatnék az is, hogy a szándék [az elkövetésre legyen irányozva, ennek eredménye az volna, hogy a túlnyomólag objectiv ismérvek helyett tiszán subjegtiv és semmikép sem ellenőrizhető momentum j vétetnek fel a bűnösség és bűntelenség közötti határvonal megállapítására. Hogy valakinek, ki a bűntettet nem követi el, hanem csak segitő cselekményt hajt végre, mi a szándoka, aztcsak ritkán lehet rábizonyítani, mert igen sok esetben azt mondhatja: elkövettem ugyan a segítő cselekményt, de szándékom tulajdonkép az volt, hogy megakadályozzam a tettest a cselekvésben. Végül nem szabad felednünk, hogy az akarat és a szándék változhatik is, holott a tudás nem; mert ki egyszer valamit tud, az nem mondhatja később, hogy most meg már ezt nem tudja. — Elég, tehát a tudás, ha nincs is meg hozzá a bűntett elkövetésére irányzott akarat. Ennél tovább azonban kitágítani a részesség határvonalait nem lehet, mert ezután következik már a culposus segítés, melynél megvan ugyan a segítés objectiv jellege, de teljesen hiányzik, mint az imént láttuk, a subjectiv kapcsolat a bűnös cselekmény elkövetésében. Ezen eset forog fenn, ha valaki gondatlanságból nyújt segélyt valamely szándékos bűntény elkövetéséhez. Egy orvos pl. beszélgetés közben egy hajadonnak, kiről tudja, hogy teherben van, vigyázatlanságból elmondja, mily szerrel lehet a magzatot elhajtani, és a nő ezen szert önmagán alkalmazza. Sőt megtörténhetik, hogy az orvost semminemű gondatlanság sem terheli, mivel nem tudta, hogy a nő teherben van. Ezen esetek egyikében sem lehet mondani, hogy az orvos bűnrészes; mert elkövette ugyan szándékosan a segítő cselekményt, de nem tudta, hogy ez által bűntett elkövetéséhez nyújt segélyt. Egészen máskép állna a dolog, ha a nő megmondta volna az orvosnak, hogy miért tudakolja nála a szert, és az orvos, j ki talán eleinte ellentállott, de a nő unszo- | lása és ki tudja, mily mesterkedése által végre mégis megnevezte a szert. Itt már megvan a kapcsolat is az orvos és a bűnös cselekmény közt.:) Hogyan áll azonban a dolog a gondatlanságból elkövetett bűnös cselekményeknél ? — Váljon miért nem válhatik segéddé azon egyén, ki gondatlanságból nyújt segélyt egy szintén gondatlanságból elkövetett vétséghez ? Hasonlag azon oknál fogva, mert hiányzik a két egyén közt minden subjectiv kapcsolat. Itt nemcsak a segéd nem tudja, hogy bűnös cselekmény elkövetésere működik közre, hanem még a tettes sem, tehát csakis objectiv összeköttetés forog fen, mely ép úgy amint kizárja a felbujtás fogalmát, kizárja egyszersmind a segítését is.2) *) »Einmal námlich ist allé Theilnahme ein Verháltniss von Wille zu W i 11 e, eine Willensvereinig u n g. Mithin musa derjenige, der als Gcliülfe eines Anderen wirken soll, das Bewuastaeiu habén, der Andere beabsichtige selbatandig die Vollbringung das Verbrechens, und er selbat unterstüzte ihn nur dabei. lat ein solches Bewusstsein zum Begriffe einer Hülfsleiatung unerlásslich, so ercheint bloa culpoae Beihiilfe, alao Handlung mit und ohne. Bewusstaein dea Erfolges, als etwaa \Yidei-sinnigea<s (L. Bemer Id. m. 212. 1.) -) »Ebenao wenig giebt es Beiliülfe zu einem culposen Verbreehen. Musste námlich im vorigen Falle behauptet werden, Niemand vermöge eine Beihiilfe zu leiaten, ohne ea zu wollen, so iat hier geltend zu machen, daaa raan Niemandem zur Erreichung einer Abaicht behiilflich sein kann, die ergarnicht hat. Beidé Widersinigkeitcn würden in der Annahme einer culposen Beihiilfe zu einem culposen Verbreehen aich vereinigen. In dieser Annahme würde die Behauptung liegen, dasa man Nem hagyandó továbbá figyelmeit kivűl, hogy ezen bűnös cselekményeknél felesleges volna a segéd és a tettes közötti fokozatos bűnösséget megkülönböztetni. Tudjuk, hogy általában minden bűntető törvénykönyv szerint, és a mi javaslatunk értelmében is, a bűntetteknél épen nem, a vétségeknél pedig szintén csak kivételkép bűntettetnek a gondatlanságból elkövetett cselekmények, és sehol sincs minimum megállapítva; tehát már a tettesnél is lemehet a biró a legalsó fokig. Itt dolusról nem lehetvén szó, a biró a szerint fogja eldönteni a bűnösség kérdését, váljon valaki oka volt-e a vétségnek; ha igen, akkor a közelebb vagy távolabb okozatosság mérve szerint fogja az egyesekre kiszabni a büntetést; ha pedig nem volt semmi okozati összefüggésben az eredménynyel, bűntelen fog maradni.5) A culposus segítés tehát kivűl esik a részességnek, és így a segítésnek is területkörén. A részességnél a minimumot a tudatnak a segédtől való megkövetelése képezi, és épen azért, mivel ezen fogalom a határvonalat jelzi a részesség és nemrészesség közt, bele kell jönnie a definitióba és a törvénybe. A tett elkövetésére irányzott szándék azonban, mely sem minimális, sem maximális, határvonalat nem képez a segítő cselekményekre nézve, hanem a segítés területkörének belsejében, mint a súlyosabb eseteket a könnyebbektől elkülönítő választóvonal foglal helyet: nem jöhet be a definitióba, melynek feladata a fogalom külső határvonalait jelezni. — Feladatunkká válik még lehető rövidséggel a doktrína é3 a törvényhozások álláspontját is jelezni ezen kérdéssel szemben. Erről azonban közelebb. Dr. Fayer László. V Az osztrák első ügyrédgyülés. (II.) Utóbbi számunkban tett igéretünkliez képest az osztrák első ügyvédgyűlés tárgyalásaiból némely részleteket közlünk: Az első szakosztálynak első tárgya a törvényszéki szünidők behozatala volt' Előadóul ezen kérdésben R ö s s 1 e r bécsi ügyvéd neveztetett ki, ki is igen szellemdüs beszédben indokolta a szünidők behozatalának szükségét. Ezen intézmény fennáll csaknem minden európai államban; Francziaországban körülbelül 500 év óta meg van honosodva. A német jogászgyűlés 1864-ben egyhangúlag ezen intézmény behozatala mellett nyilatkozott. A jelenlegi rendszert, melynél fogva felváltva mennek a birák szabadságra, előadó károsnak tartja azért, mivel a pót-referenseknél a per úgyis hevei-, és ennélfogva sokkal czélszerűbb volna, ha az ügyvéd és közönség biztosan tudná, hogy bizonyos ideig nem tárgyaltatnak perek. Hosszabb vita után elfogadtatott az indítvány, mely szerint kimondatott, hogy az első ügyvédgyűlés kifejezi azon" meggyőződését, miszerint »a törvényszéki szünidők sowohl mit Bewusstsein helfen könne. ohne ea zu wollen, als dass man eine Abaicht zu unterstützen im Standé sei, die gar Niemand hegt. Die Culpa begründet niemals eigentliche Theilnahme. AVeil der culpos Handelnde mit der Handlung das Anderen in keiner bewussten Verbindung steht; so ist. ich deutetete das schon oben an. jene Handlung fiir ihn nichts mehr und nichts weniger, als ein Naturereigniss. In wie weit das Nichtvorsehen eines derartigen Ereignisses ihm zur Laat falle, hierüber falit die Entscheidung den allgemeinen Grundsatzen über die Strafbarkeit der Culpa anheim* (L. Berner id. m. 113. 1.). 3) Haus a belga büntető törvénykönyvhöz irt indokolásában erről ezeket mondja : »Loraqu un délit tel qu' un homicide, á été commis involontairement par plusieurs, tous ceux qui en ont été la c a u a e encourent la peine portée par I'art. 319. du code pénal; les autrea, dont la participation n'a paa été unedes cauaesdu délit, restent irnyuniat (Nypela, code pénal Belge. I. 134. 1.)