Magyar Themis, 1875 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1875 / 41. szám
fel nem vehető. (8214. szám 1875. September £ 2-é í.).. 47. Ügyvédjelölt, ki joggyakorlatát bejelentett főnöke lakhelyén kívül eső lakhelyen tölti, az ügyvédjelöltek jegyzékébe fel nem vehető. (8717. sz. 1875. sept. 22.) 48. Ügyvédjelöltnek felvételét megtagadó határozatban tüzetesen felsorolandók a megtagadás indokai, ezeknek helyét a törvény vonatkozó szakaszaira, való egyszerű hivatkozás nem pótolhatja (9196. sz. 1875. sept. 29-én.) II. Az 1874.34. t. ez. Vili. és IX. fejezetére vonatkozó legfőbb itélöszéki határozatok. 49. Az ügyvéd jelentéktelenebb és nem egyedül a panaszlott által elhárítható mulasztása miatt fegyelmi eljárásnak nincs helye, s csakis az ügyv. rendt. törv. 73. §. alkalmazható. (6713 sz. 1875. sept. 17.), 50. Az ügyvéd mulasztása a bűnvádi eljárásban igazoltnak nyilváníttatván, továbbá fegyelmi eljárásnak helye nincsen. (6714. sz. 1875. September 17.) 51. Egykötvénybe a fél beleegyezése nélkül s az okmány kiállítása után, oly szavak beiktatása, melyek folytán a fél el nem vállalt kötelezettséggel terheltetik, fegyelmi eljárást maga után vonó cselekménynek tekintendő. (7230 sz. 1875. sept. 17.) 52. Azon ügyvéd ellen, ki a behajtott és má» tulajdonát képező pénzt, bii’ói utasítás ellenére letétbe nem helyezte, s ezen meghagyás teljesítésének elmulasztása által, újabb kötelességszegést követett el, általában pedig az idegen pénzeknek huzamos időkön keresztül eltartóztatásával fegyelmi eljárás alá eső kötelességszegést követett el, a fegyelmi eljárásnak helye van, bár ezen ügyvéd ugyanazon tettért már a biróság által is megrovatott. (7231. sz. 1875. sept. 17-én.) 53. Fegyelmi eljárás elrendelésének van helye oly ügyvéd ellen, ki az ellenféllel kiegyezkedvén, helyettese költségeinek kiegyenlítését is magára vállalta s ebbeli kötelezettségének eleget nem tett. (7794 sz. 1875. sept. 17-én.) 54. Alaptalanul panaszló a panaszlott ügyvéd részére költségben csak a fegyelmi eljárás s igy a nyilvános tárgyalás befejezése után marasztalható ; ha a fegyelmi eljárásnak helye nem ta- láltatik, panaszló költségben sem marasztalható. (8854.SZ. 1875. sept. 17-én) TÖRVÉNY JAVASLATOK. Indokolás-az örökség és hagyomány birtokbavételéről s az 'azzal kapcsolatos jogviszonyokról készített törvény- javaslathoz. (Folytatás.) Ha az örökös az örökséget föltételesen fogadta el, a hagyományosnak a leltározás befej ezé- és eredményét be kell várni; mert ha a hagyaték az örökhagyó tartozásainak és a hagyományoknak fedezésére nem elégséges, akkor természetesen előbb a hagyatéki tartozások fedezendők és a hagyományok kielégítése csak azután történhetik meg. Minthogy pedig a leltározás befejezése előtt a hagyatéki vagyonok pontosan meg nem határozhatók, törvényerőre kelle emelni, hogy a kedvezményes örököstől vagy a hagyatékból a hagyományos a hagyomány kielégittetését a lejárati határidő elteltével is csak a leltározás befejezése után és csak annyiban követelhesse, a mennyiben a hagyatéki érték az örökhagyó tartozásain fölül a hagyományokat is fedezi. A 32. §. azon utópontja, mely a késedelem következményeire, a költségek megtérítésére és a terhek viselésére nézve a kötelmi jog szabályait rendeli alkalmazandóknak, a hagyományos és az örökös vagy a hagyomány teljesítésével terhelt közötti jogviszony minőségében találja magyarázatát. A hagyományos, ki az örökhagyónak nem átalános jogutódja, ennek kötelezettségeiért nem felelős, de ha az örökös azon hiszemben, hogy a hagyaték értéke az örökhagyó hitelezőinek és a hagyományosok követeléseit teljesen fedezi, kielégíti a hagyományokat s ha később kitűnik, hogy fónmaradtak az örökhagyónak oly tartozásai, me1 lyek sem a hagyatékból, sem az örököstől kielégítést nem nyerhetnek, a hagyományos a megkapott hagyomány értékéig, több ily hagyományos pedig aránylag tartozik a fedezetlen maradt követelést kielégíteni; mert az örökhagyó hagyomány alakjában is csak vagyonának tartozásain felül lévő többletéről rendelkezhetvén, ha hitelezőinek és a hagyományosoknak érdeke jő ellentétbe, minden esetben az örökhagyó életében jogot szerzett hitelezők joga erősebb, mint azon hagyományosoké, kik az örökhagyónak egyoldalulag nyilvánított akarata alapján csupán előnyt nyernek. — Az e tárgybeli jogosítvány érvényesitésére előszabott rövid elévülési határidő abban találja alapját, hogy az örökhagyó jogviszonyait nem ismerő s a hagyományhoz jó hiszemüen jutott hagyományos az örökhagyó azon hitelezőjével szemben, a ki saját követelésének érvényesítésénél késedelmet tanúsít, sokáig kötelezettségben ne álljon. Ha az örökhagyó adósságainak kifizetése után fönmaradandó hagyatéki maradványból valamennyi hagyomány teljesen ki nem elégíthető, akkor — mert a hagyományosokat esetleg egymás között elsőség is illetheti s a közöttök fenforgó jogkérdések megegyezés esetén kívül csak is a biróság által dönthetők el, az örököst és a hagyatéki gondnokot nem lehet oda utalni, hogy a részletes kielégítést ő teljesítse, hanem följogosítandó az örökös, hogy a hagyományok kielégítését mindaddig elhalássza, mig a fölosztás mikéntje egyezséggel vagy birói határozattal el nem döntetett. És mert az örökös nem kötelezhető arra, hogy a hagyományosokat illető hagyatékmaradványt kezelje, feljogosítani kelle őt, liogy e maradványt a hagyatéki biróságnál| letéteményezze s viszont, hogy a hagyományosok kielégítési alapja a vitakérdés eldöntéséig minden eshetőség ellen biztosítva legyen, kötelezendő az örökös, hogy a letéteményezést teljesítse, mihelyt ezt a hagyományosok valamelyike kívánja. A 35.—40. §§-hoz. Az első czim első fejezete meghatározza azon módot, miként veheti az örökös a megnyílt örökséget birtokába. Ha az örökjog vita tárgyát nem képezi, az örökös az örökséget szóbeli vagy írásbeli nyilatkozat nélkül önhatalmúlag birtokába veheti; de jogosítva van az örökség elfogadása iránt szóval i vagy írásban, föltétlenül vagy föltételesen nyilatkozni. Ha az örökség vita tárgyát képezi, a törvényjavaslat az örökség önhatalmú elfoglalást nem engedi meg; de azok, a kik az örökséghez jogot tartanak, az örökség elfogadása iránt szintén nyilatkozhatnak szóval vagy Írásban, föltétlenül vagy föltételesen. A második czim első fejezetében foglalt jogszabályok az örökös jogait és kötelezettségeit határozzák meg általában és különösen tekintettel azon módra is, a melylyel az örökös az örökséget birtokába vette. Az örökség birtokbavételének természetszerű következménye, hogy az örökhagyónak vagyonjogi viszonyait tárgyazó összes jogai és kötelezettségei átszállanak az örökösre. Ha egy örökös van, ez a jogok és kötelezettségek egészében örökösödik, — de a hol több örököstársak együtt örökölnek, ott természetesen a jogok és kötelezettségek az örökségi hányad arányában illetik az örökösök mindenikét. Hogy a jogok és kötelezettségek, bármikor lép az örökös az örökség birtokába, az örökösre az örökség megnyiltának idejében átszállottaknak tekintendők, az már az első szakaszban van megállapítva; azon kérdés szabályozása pedig, hogy mennyiben felelősök az örököstársak az örökhagyó kötelezettségeiért, egyetemlegesen alantabb nyerend megoldást. A jogok és kötelezettségek fogalmából önként következik, hogy mennyiben az örökség elfogadása által valamely jog és az annak megfelelő kötelezettség az örökös személyében egyesül, — ezen egyesülés a kötelezettséget és a jogosítványt megszünteti. Ezen szabály alól kivételt csak a tör- vény különös intézkedése állapíthat meg. Ilyen például a 39. §-ban foglalt különös intézkedésen kívül a telekkönyvileg bekebelezett jogok és kötelezettségeknél fordul elő, — melyek az egy személyben való egyesülés daczára mindaddig fönállóknak tekintendők, mig a telekkönyvi kitörlés meg nem történt. A 37. §. azon rendelkezése, mely az örökös kötelezettségévé teszi az örökhagyó végrendeletének teljesítését, indokolást nem igényel. Azon §. azon további rendelkezése, mely szerint az örökös tartozik a hagyományosokat értesíteni, azon elvben találja indokolását, hogy a biróság beavatkozása minél csekélyebb körre szorittassék. Ha a biró köteles lenne a hagyományosokat értesíteni,, a kötelezettség elmulasztásáért első sorban a biró, második sorban az államkincstár lenne felelős. Ily terhet pedig az állam ok nélkül magára nem vállalhat. Ok pedig nincs reá, mert az örökhagyó végrendelete teljesítésének biztosítása végett vég- rendeleti végrehajtót nevezhet ki s mert a végrendeletet nyilvánosan kell kihirdetni, mi által annak tartalma köztudomásra juthat s a ki az által érdekelve van, azt a bíróságnál vagy a közjegyzőnél megtekintheti. De egymagában véve, csupán csak azon rendelkezés, mely szerint a hagyományosokat a biró köteles értesíteni, nem is volna elegendő a hagyományosok biztosítására. Akkor a következetesség annak elrendelését is megkívánná, miszerint a biró köteles arra ügyelni, hogy az örökös a hagyományosokat kielégítse; ez pedig messze elvezetne a törvényjavaslat azon elvétől, mely szerint a birói beavatkozást a szükség kívánta körre kell szorítani s azért mindenkire magára kell reá hagyni, hogy jogaira felügyeljen. Az örökösödés által a jogok és kötelezettségek az örökösre szállván át, ha a kötelezettségek az örökség értékét fölülmúlják is, az örökös az örökhagyó kötelezettségeiért és a hagyományok kielégítéséért önszemélyében minden vagyonával felelőssé válik. Minthogy azonban igazságtalanság lenne, módot nem adni az örökösnek, hogy az örökség értékén fölül való kötelezettség alul magát mentesíthesse s minthogy a fölebbi következmény merev alkalmazása igen gyakran azt eredményezné, hogy az aggódó örökös még az oly örökséget is vonakodnék elfogadni, a melyből valószínűleg nyereménye lehetne, a törvényjavaslat 38. §. a leltár jogkedvezményének életbeléptetésével a fölebbi súlyos következményt a föltét- len örökösi nyilatkozatokra szorítja, a föltételesen örökösnek nyilatkozó örököst pedig a leltár jogkedvezményében részesítve megóvja azon súlyos következménytől, hogy az örökhagyó hitelezőinek és a hagyományosoknak a hagyatékhoz tartozó vagyonokon fölül minden saját vagyonával is felelős legyen. A leltár jogkedvezményét a törvény- javaslat a 39. §-ban akként szabályozza, hogy az örökös nem az öröklött vagyonokkal (cum viribus haereditatis), hanem az öröklött vagyonok értékéig (pro viribus haereditatis) minden vagyonával felelős. Ezt egyrészt az egyszerűség, másrést az teszi kívánatossá, hogy igy az örökös, ha föltételes örökösi nyilatkozatot tesz is, a hagyatéki vagyonokkal szabadon rendelkezik s csak annak értéke erejéig, eddig azonban összes vagyonával felelős; mig az ellenkező szabályozás elfogadása mellett a kedvezményes örökös mindaddig, mig minden hagyatéki adósságok és hagyományok kielégítve nincsenek, a hagyatéki vagyonokról szabadon nem rendelkezhetik s azt mint olyat, mely a hitelezők és hagyományosok speciális kielégítési alapját képezi, számadási kötelezettséggel és felelőséggel tartozik kezelni. Az alkalmazott rendszer tehát a forgalmat elősegíti s igy annál nyugodtabban fogadható el, mivel a leltár által igazolt hagyatéki érték ellenében a hitelezők és a hagyományosok a netaláni magasb értéket beigazolhatják s mivel azon aggodalom, hogy ekként a kedvezményes örökös a hagyatéki vagyonokat a hitelezők és hagyományosok kielégítése elől elvonhatja, elesik az által, hogy a törvényjavaslat a hitelezőknek és hagyományosoknak módot ad vagyonelkülönzés és ezzel kapcsolatos hagyatéki zárlat alkalmazásával azt eszközölni, hogy a hagyatéki vagyonok első sorban az ő kielégitteté- sökre forditassanak. Ez által a hitelezőknek éa hagyományosoknak mód van nyújtva, hogy ha érdeküket veszélyezettnek gondolják, annak megvédéséről könnyen gondoskodhassanak; de ha a hitelezők ezt nem teszik, akkor föltételes örökösi nyilatkozat esetére ama másik rendszert fogadni el, mely a hagyatéki vagyonokat mintegy lesze325 —