Magyar Themis, 1875 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1875 / 41. szám
326 gézi és a forgalomból kivette teszi, annál kevésbé indokolt, mivel kétségtelen, hogy az esetek legtöbbjeiben a túlóvatos örökösök a leltár jogkedvezményét akkor is igénybe fogják venni, mikor a hagyaték a terheket többszörösen fedezi s a hitelezők érdeköket veszélyezettnek önmaguk sem fogják találni. A zürichi törvénykönyv a leltár jogkedvezményére vonatkozólag azon sajátszerü szabályozást fogadta el, mely szerint ha az örökös föltételes örökösi nyilatkozatot adott, a hagyaték leltároztatik, a hagyatéki hitelezők összehivatnak s ezek megtörténte után az örökös újabban nyilatkozni tartozik, elfogadja-e az örökséget vagy nem ; de ha elfogadja, akkor azután a hagyaték^ terhekért összes vagyonával felelős; tehát itta leltár jogkedvezménye tulajdonképen nem egyéb mint minősített gondolkozást idönyujtás az örökösnek, hogy a hagyatéki érték és terhek kipuha- tolása után tehessen végérvényes nyilatkozatot. Ezen rendszer azért nem látszik ajánlatosnak, mert az örökösödési jogviszony szabályozását hosszú időre teszi függővé és a hagyatéki hitelezők összehivatását minden föltételes örökösi nyilatkozat esetében mellőzhetlenné teszi; nem bir tehát azon előnynyel, miszerint a nagyon gyakran tülaggódó örökösnek a tulterheltetés ellen köny- nyü szerrel adjon megnyugvást. Mindezen indokok alapján a törvényjavaslat 39. §. a kedvezményes örököst az örökhagyó tartozásáért és a hagyományokért csak a hagyatéki érték erejéig teszi felelőssé. A 39. §. azon további intézkedése, hogy a ki a leltározás alól a hagyatéki érték egy részét elvonja, a leltár jogkedvezményétől elesik, az által van indokolva, hogy a korlátolt felelősségnek az egész hagyatéki érték erejéig kell terjednie; a ki tehát ezen felelősségi alapot képező érték egy részét a leltározás alul elvonja, maga ingatja meg az alapot, melyen korlátolt kötelezettségének nyugodnia kellene. Ezen intézkedés e mellett bizonyára azon jó hatást fogja szülni, hogy az azzal egybekötött súlyos, de jogos következmény miatt sok leltározási eltitkolásoknak fog eleje vétetni. Ugyanezen szakasz 2. pontjának tartalma szükségszerű következménye azon elvnek, hogy a kedvezményes örökös csak a hagyatéki érték erejéig felelős. Ezért azon kötelezettségeket, melyekkel ő az örökhagyónak lekötve volt és viszont azon jogokat, melyekkel az örökhagyó ellenében hirt, továbbra is létezőknek kell tekintetni, hogy a felelősség mérvének megállapításánál ezek is számításba vétethessenek. Minthogy az örökösödésre hivatott az örök- ségi vagyonokat, ha az örökjog nem vitás, önhatalmúlag birtokába veheti: kiváló figyelmet és szabályozást érdemel azon előfordulható eset, melyben a hagyatéki vagyonokat önhatalmúlag birtokába vevő örökös az e végett kiszabott határidőben feltételes örökösi nyilatkozatot nem tesz; úgy szintén azon második eset, ha az, ki az örökségre igényt tart, a zár alá vett vagy vita tárgyát képező örökséget önhatalmúlag elfoglalja. Ezen eseteket a törvényjavaslat 40. §. akként oldja meg, hogy ezen esetekben azt, ki az örökséget birtokába vette vagy önhatalmúlag elfoglalta, oly módon teszi felelőssé, mintha az örökséget feltétlenül fogadta volna el. Az első esetben több rendszabályra szükség nincs; az, ki a nem vitás örökséget birtokába vette s ez által örökösi nyilatkozat gyanánt szóló tényt vitt véghez, a törvényjavaslat 10. §. szerint az örökségről többé le nem mondhat, nem állhat be tehát azon eset, mely szerint lemondása folytán helyébe más örökös lépne. Másként van a második esetben, itt kettő lehetséges: a) vagy az: hogy azt, ki az örökséget önhatalmúlag elfoglalta, a 23. és 115. §. szerint a bíróság az örökség birtokába is fogja helyezni, •vagy az: b) hogy a bíróság más igénylőt fog, mint valöszinü örököst birtokba helyezni. Az a) alatti eset analog azon esettel, ha az örökös a vita tárgyát nem képező örökséget önhatalmúlag birtokába veszi; ennyiben tehát ugyanazon jogszabály elegendő. A b) alatti esetben a törvényjavaslat mellőzi az önhatalmú foglalásnak büntetőjogi követ- I kezéseit s csak a magánjogi következményeket szabja meg. Hogy az ily önhatalmú foglaló a valódi örökösnek az örökséget átadni tartozik, az magában érthető. De azon felül tartozik az elvont hasznot és az elidegenített tárgyak értékét is a valódi örökösnek megtéríteni. Azt, hogy a valódi örökös kártérítési igényét a törvény rendes utján érvényesítheti, a törvényjavaslat nem mondja, de ez magában érthető dolog. Ha a hagyatéki bíróság a 23. §. eseteiben gyorsan jár el, ily kártérítési kereset csak ritkán fog előfordulni. A mi a b) alatti esetben a hitelezőket és hagyományosokat illeti, ezek irányában a hatalmaskodó és ügyvesztes igénylő felelős marad ugyan, de felelősségét korlátolni kell annyiban, a menynyiben a hitelezők és hagyományosok követelése a hagyatékból ki nem telik, mert ha a követelések a hagyatékból kitelnek és a valódi örökös ellen érvényesíthetők, nincs ok, mely szükségessé tenné, hogy az önhatalmú foglaló saját vagyonával is felelős maradjon. A 41—45. §§-hoz. A törvényjavaslat azon alapelvéből, hogy a bírói beavatkozás minél csekélyebb körre szorit- tassék, önkényt folyik, miszerint az örökös még azon esetben is, ha az örökséget leltár jogkedvezménye mellett fogadta el, az örökhagyó hitelezőit és hagyományosokat bírósági beavatkozás nélkül tartozik kielégiteni. Hogy azonban az érdeklettek jogai kellően megvédessenek, több tételes törvényhozás azon intézkedését, mely az örökösnek módot ad arra, hogy az örökhagyó hitelezőinek összehívását eszközölje, a tervezetbe okvetlen felvenni kellett; mert az örökös s illetőleg a hagyatéki gondnok és a végrendeleti végrehajtó, kik az örökhagyó jogviszonyait tüzetesen nem ismerhetik, e nélkül akadályozva lennének abban, hogy a hagyatéki terhek tisztázása tekintetében helyesen járjanak el, másrészt pedig a hitelezők érdeke lenne veszélyeztetve, ha az örökös vagy hagyatéki gondnok az előbb jelentkezett hitelezők követeléseinek kielégítésével a hagyatékot kimeríteni és azután a később jelentkező hitelezők a hagyatékból vagy a kedvezményes örököstől kielégítést nem nyerhetnének. A hagyatéki hitelezők összehívása folytán azért kell a hitelezőknek követeléseiket a közjegyzőnél bejelenteni, mert különben a hitelezők nem lennének képesek azt könnyen és biztosan igazolni, hogy követeléseiket az örökösnek bejelentették. A 41. §. végpontjában foglalt jogszabály szükséges következménye azon oknak, mely miatt a törvényjavaslat a hitelezők egybehivását megengedendőnek véli a hitelezők összehívásának czélja nem éretnék el, iá mind a mellett a hagyatéki hitelezőket a hirdetményi határidő lejárta előtt kielégiteni 'jellene. A 41. §. azon szabályt állítja fel, miszerint az örökös maga tartozik az örökhagyó hitelezőit rielégiteni. Ezen szakaszhoz kell csatlakozni azon szakasznak, mely e szabály alól kivételt enged meg. Ezen szakasz a következő 42. §. A föltételes nyilatkozó örökös nem tudhatván azt, fog-e a hagyatékból az örökhagyó adósságainak és a hagyományoknak kielégítése után részére valami fenmaradni, nem kötelezhető arra, rogy a hagyatékot maga kezelje, hanem a hagyatéki biróságnál godnok kinevezését kérelmezheti; minthogy azonban ezen gondnok az örökös helyett tartozik eljárni, a hagyatéki vagyonok kezelés végett a gondnoknak átadandók, ki az örökség és hagyományok kielégítésénél azon módon tartozik eljárni, mint miként ezt az örökös tenni köteles lett volna. Természetes, hogy az igy kinevezett gondnok az örökösnek számadással tartozik, dijait és költségeit pedig nem az örököstől, hanem a hagyatéki tömegből követelheti. Hiszen a feltételes örökösi nyilatkozat czélja azt elérni, hogy az örökös biztosítsa maga részére az örökösödésből netalán háramlandó előnyöket; de az örökség erején túlterjedő és sajátjából viselendő minden terheltetéstől még is mentesittessék. Ha az örökös maga kezelte a hagyatékot, maga fizette ki a hagyományokat és az örökhagyó terheit s ezek kielégítése után részére örökségül mi sem maradna fenn, akkor igazságos, hogy a kezelésre fordított költségeit s mert ingyen másokért fáradni nem köteles, fáradságához 1 mért megjutalmazást követelhessen a hagyatéki tömegből. A 41. és 42. §§. szerint az örökös vagy a kérelmére kinevezett gondnok a hitelezőket ösz- szehivják. Azt, hogy minő következménye van, ha valamelyik hitelező nem jelentkezik, ha az örökös stb. az összehívást elmulasztja, végre ha a bejelentett követelések a hagyaték értékét felülmúlják, a 43., 44., 45. §§. határozzák meg. Azon következmény, melylyel egyrészt a 43. §. az összehívás folytán nem jelentkezett hitelezőt, másrészt pedig a 44. §. az összehívást nem kérelmező örököst, hagyatéki gondnokot vagy végrendeleti végrehajtót sújtja, a dolog természetéből folyik. Ha a hitelező nem jelentkezik, mulasztásának következményeit csak önmagának tulajdoníthatja; ha pedig az örökös stb. fizetéseket teljesítenek a nélkül, hogy a hitelezők összehívása által a minden érdek kellő megvédésére szolgáló módot alkalmazásba vették volna, akkor a ki nem elégített hitelezőket ők tartoznak kármentesíteni annyiban, a mennyiben ezek az összehívás esetében kielégítést nyertek volna. Ha a hitelezők összehivására kitűzött határidő eltelte után az tűnnék ki, hogy a bejelentett követelések összege a hagyaték értékét valószínűen felülmúlja, bármely érdekelt fél, tehát az örökös, a gondnok, az adósságok kielégítésével megbízott végrendeleti végrehajtó vagy bármely hitelező kérelmére a hagyaték ellen csőd rendelendő. E csődnek ezen esetben hivatalból való elrendelése azért nem czélszerü, mivel ez az örökös és hitelezők közötti egyezségi megállapodásnak útját vágná. De nem czélszerü az sem, hogy ezen esetben a hagyaték miként való felosztására nézve csődeljáráson kívüli külön liquidationalis eljárás tartassák. A csődeljárás úgy is lényegesen egyszerűsítendő lesz és ha ez megtörténik, nincsen elegendő indok arra, hogy egy adósságokkal túlterhelt hagyatékból a hitelezők más módon elégitessenek ki, mint egy adósságokkal túl terhelt élő egyén csődtömegéből. Az ilyen külön eljárások szabályozása csak az igazságszolgáltatás egyszerűségének és egyöntetűségének rovására történhetnék. A 45. §. második pontjában foglalt azon jogszabály, mely szerint az örökös a hagyatéki gondnok és az adósságok kifizetésével megbízott végrendeleti végrehajtó a hitelezők összehívását megelőzőleg is jogosítva legyenek a csőd megrendelését kérelmezni, abban leli indokát, mert ezen személyek a hitelezők összehívása nélkül is juthatnak azon meggyőződésre, hogy az Örökhagyó adósságai a hagyatéki értéket felülmúlják. Az említett 45. §. utópontjának intézkedése abban találja magyarázatát, hogy ott, a hol több örököstárs van érdekelve vagy. többen ellentétes örökösödési igénynyel lépnek fel, ezek egyikének elhirtelenkedett vagy talán czélzatos károsításra számított lépése ellenében a többiek védelmet szerezhessenek. A 46. §-hoz. Azon helyes elvből kiindulva, hogy az örökhagyó halála azok jogi állását, kiknek ellene követelései vannak, nem rosszabithatja s a végből, hogy a hitelezők és azon hagyományosok, a kiket az örökhagyó bizonyos vagyonai és jogai különös jogutódává tett, az örökösödési jogviszony szabályozásának gyakran hosszúra húzódható idejét bevárni kénytelenek ne legyenek, a törvényjavaslat 46 §. jogot ad a hitelezőknek és- a hagyományosoknak, hogy addig, mig a hagyatéki bíróság örökösödési bizonyítványt nem adott, a meddig tehát nem lehet tudni, kit kell a törvény- javaslat 24. §. szerint örökösnek tekinteni, hagyatéki gondnok kinevezését kérelmezhessék a végből, hogy igényeiket ez ellen érvényesíthessék. Ezen intézkedés által az czéloztatik, hogy az örökhagyó elhalálozása s jogudótjának egyelőre való bizonytalansága a jogok érvényesítésének akadályául ne szolgálhasson. Ezen jogszabály nem ellenkezik a 41. §-ban foglalt azon jogszabállyal, mely szerint a hitelezők összehívása esetében az örökös a hirdetményi határidő lejárta előtt a nem jelzálogos hitelezőket kielégiteni nem tartozik. Mert a 41. §-ból csak az következik, hogy az örökös sem önkényt nem tartozik az egyenkint jelentkező hitelezőket kielégiteni, sem végrehajtás
