Magyar Themis, 1875 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1875 / 38. szám - A bűnsegédről szóló tan 3. [r.]

— 299 — tance du role, qu'il a joué dans l'entreprise. A défaut de ce lien il y a pluralité d'infraction, et chaqu'un des agents n'est responsable que de celle qu'il a commise separément.« (Principes geneiaux du droit pénal Belge. I. 356.1.) ILTUS azonban a közös megegyezésen kivül megkívánja a részességhez a közös érdeket is. Szerinte ugyanis a lakatos, a ki tudta, hogy a kulcsok, melyeket kölcsön ad, lopásra szolgálnak, nem részes, mert meglehet, hogy ó' csak bizonyos összeget kap azokért, a részességhez azonban szükséges, hogy a lakatos közös érdekben adta legyen a kulcsokat, vagyis a lopott tárgyakban részesittessék. (Ü. o.) Nézetünk szerint ezen irók, valamint mindazok, kik kisebb, riagyobb eltérésekkel ugyanazon álláspontot fog'alják el ezen kérdésben, túllőnek a czélon. Elismerjük annak jogosultságát, hogy a felbujtóra nézve álljon ezen elv, mert a felbujtó csak azon bűntettért tétethetik felelőssé, melyre ő a tettest felbujtotta; ha a tettes valamely más büntettet követett el, az abban rejlő jogsértés többletéért nem lehet a felbujtót büntetni. De nem ismerhetjük el ezen elv érvényét a tettes és a segéd, továbbá a tettesek (Mitthater) közötti viszonyra nézve. Itt nézetünk szerint nem szabad megkövetelni a kölcsönös tudomást, hanem meg kell elégedni azzal, hogy az, a kinek mint részesnek megbüntetéséről van szó, tudta legyen, hogy bűnös cselekmény elkövetéséhez járul. Ami különösen a segédet illeti, itt tételünk következőleg hangzik: A segéd mint ilyen, tehát mint részes büntetendő akkor, ha tudta, hogy a tettesnek segélyt nyújt. Hogy pedig egyszersmind a negativ elhatárolás élével is megjelöljük álláspontunkat: nem szükséges, hogy a tettes tudomással birjon arról, hogy a segéd neki segélyt nyújt. Indokolásul szolgáljanak a következők. A részesség megkülönböztető jellemvonása nem többeknek egy bűntény elkövetése iránti előleges megegyezésében, hanem a bűntény egységében és az elkövetésre közreműködő személyek többségében rejlik. Ha ezen két kellék megvan, előáll a részesség, akár járult hozzá az előleges megegyezés vagy kölcsönös tudomás, akár nem. Az előleges megegyezés vagy kölcsönös tudomás sulyosithatja a megegyezők bűnösségét, de azon körülmény, hogy ezen kellékek megvannak vagy nincsenek meg, a bűnös cselekményt mint ilyent nem változtatja át. Oka ennek az, hogy az előleges megegyezés és a kölcsönös tudomás a tettes- és segédnél tisztán subjectiv momentum, még pedig oly alárendelt jelentőségű, mely sem a cselekménynyel, séma dolussal nincs semminemű kapcsolatban. Azon körülmény, hogy a tettes tud a segédről, a tettes nagyobb vagy kisebb fokú bűnösségére nézve tesz ugyan különbséget, de a segéd bűnösségének sem kutforrását nem képezheti, sem kisebb vagy nagyobb bűnösségére nézve nem lehet befolyással. Miért legyen tehát ugyanazon segitő cselekmény egészen más természetű és más bünösségü, ha a tettes tud róla? Továbbá nem szabad szemelől téveszteni, hogy a segéd büntetése a törvény által kiszabott keretben teljesen független a tettesétől, és a biró bizonyos concret esetekben szabhat a segédre nagyobb büntetést is mint a tettesre. Sőt megtörténhetik az is hogy a tettes nem büntettetik, a segitő cselekmény elkövetője pedig igen; igy ha a tettes fiatalkorú, ha elmebeteg, hakényszeritve lett, ha ignorantiában cselekedett, ha az illető ország bíróságai nem illetékesek személyére nézve, vagy ha megszökött. Mi czélja volna tehát annak, hogy a segéd büntetése vagy büntethetősége függővé tétessék a tettesnek a törvény által kiszabott minimum vagy maximum közötti kisebb vagy nagyobb bűnösségétől ? Csak egy indok szólhatna a kölcsönös tudomás követelménye mellett, és ez az, hogy azon esetben, ha a kölcsönös tudomás nélküli segités a segítés fogalma alá jön, a segitő cselekmény büntetése tulszigoruvá vagy tulenyhévé válnék. Ez azonban szintén nem áll. A segités büntetését kétség kivül sulyositja azon körülmény, hogy a segéd hozzájárulása megerősiti a tettest a tett elkövetésének szándékában. Ha tehát ezen előleges megegyezés megtörténik, akkor a biró a segéd büntetését aránylag felemelheti, mivel physikai és psychikai segités forog fenn. Másrészről pedig, ha a segédet a tettes beszélte rá asegitésre, és igy a segéd úgyszólván felbujtatott, a biró ezt figyelembe véve, a segédre a rendesnél csekélyebb büntetést fog kiszabni, a tettesre pedig a rendesnél sulyosobbat. Ha azonban ilyen rábeszélés nem történt és az előleges megegyezés egyátalában hiányzik, akkor a biró ugy a tettes mint a segéd büntetését ennek megfelelőleg fogja kiszabni. A büntetés kiszabása tehát minden esetben annak természetéhez mérten történhetik meg, és nem kell i attól tartani, hogy a biró az eset individualitását nem veheti tekintetbe. Mindezeknél azonban súlyosabban esik a latba felfogásunk mellett azon körülmény, hogy a bűnös cselekmények nagy száma csakis a kölcsönös tudomás követelményeinek mellőzése mellett büntethető következetesen. Ha a részesség fogalmához mindenütt megkívántatnék, hogy a tettes is birjon tudomással a segéd működéséről, akkor két segéd, ki egészen ugyanazon módon segítette, de kiknek egyikéről a tettes tudott, másikáról pedig nem tudott, különböző elbánás alá kerülne. (Pl.: egyik a tettes tudtával tartotta a lajtorját, vagy őrt állott, a másik pedig ugyanazt a tettes tudta nélkül tette.) Továbbá ezen esetben a törvénykönyvek kénytelenek volnának minden egyes bűnös cselekményre nézve külön szabványt állapitani meg azon eset számára, ha a tettes nem tudja, hogy segitik. Vegyünk fel pár példát : Itt van először is azon mérgezési eset, melyet Berner, mint a negativ segités példáját, beszél el munkájának 167. lapján. > Gajus meg akarja mérgezni Sejust; Sejus Gajus által neki nyújtott mérget már beve vén , Gajus őt magára hagyja, ekkor jön Titius és megakadályozza Sejust az ellenméreg vételében.* Itt tehát Gajus semmit sem tud arról, hogy Titius neki segélyt nyújtott, szükséges azonban mégisr hogy Titius a segítésben bűnösnek mondassák, mert máskép nem is büntethető — hacsak ezen speciális esetre a büntető törvénykönyvbe külön szabvány nem vétetnék fel. Másik eset: Valaki egy rabló által üldözőbe vett egyént a rabló tudta nélkül feltartóztat azon czélból, hogy ez azt megfogŰRSSti i clZ üldözött ugyan némi dulakodás után kiragadja magát, de a rabló épen ezen feltartóztatás folytán utóiéri és kirabolja. Miként fog azon segitő cselekmény büntettetni ha a segités fogalmához megkívántatik, hogy a segéd cselekményéről a tettes tudomással birjon ? Hacsak külön szabványt nem teszünk a törvénybe, ezen cselekmény alig ha lesz büntethető. Igen könnyen fel lehetne hozni még ily példákat csaknem minden egyes bűnös cselekményre nézve. Azonban az eddigi példák is elégségesek annak megmutatására, hogy a részesség olyatén szűk határok közé szorítása, mint ezt Schütze, Köstlin és mások kívánják, összeütközik a codificationális technikával és a gyakorlati szükséglettel. Mert azt, hogy czélszerü a részesedés ezen nemére nézve minden egyes cselekménynél külön szabványt tenni a törvénybe, nem fogja komolyan állítani senki. Nézetünk szerint épen Schütze, ki Berner és általában a régiebbek ellenében egy uj iskolát alapított, melynek jelszava az, hogy nem az életet kell a tudományba beékelni, hanem a tudományt az élethez alkalmazni, legkevésbé volna hivatva felállítani a részesség számára egy oly keretet, melyből a gyakorlati életben előforduló esetek igen nagy része kimarad. Végül még megemlitendőnek tartjuk, hogy tételünk a doc trinával ellenkezői nek sem mondható. Elég lesz erre nézve pár nevezetesebb iróra hivatkoznunk. Berner a részességről irt epochális munkájában *) sehol sem szorítja meg a részesek egyetértését jobban mint a mi tételünkben foglaltatik. Ugyanis a 8. lapon a következőket mondja: »Ein handlskráftiges Individuum verfolgt selbststáüdig eine Absicht: Urheber; and ere Individuen nehmen diese selbststándige That wabr, biliigen sie und scbliessen sich ihr an.« Majd a 212. lapon : »Einmal námlich ist alle Tbeilnabme ein Verbáltniss von Wille zu Wille, eine AVillensvereinigung. Mithin muss Derjenige der als G e h ü 1 f e (tehát csak a segéd, nem pedig a tettes is) eines Anderen wirken soll, das Bewusstsein babén, der Andere beabsichtige selbststándig die Vollbringung des Verbrechens, und er selbst unterstütze ihn nur dabei.« Ugyanily értelemben nyilatkozik Bu r i (Theilnahme 66. L). Bar szintén nem kívánja meg az egyetértést. (L. Versuch und Theilnahme. 74. lap.). A franczia Ortolan a részességhez szintén csak két feltételt kíván meg, t. i. szerinte : »Le charactére distinctif de la complicité, c'est l'unité du délit et la pluralité des agents ayant participé ace délit.* (Resumé des éléments de droit pénal 164. l.j Majd később ezeket mondja : *) Die Lenre von der Theilnahme am Verbrec hen.