Magyar Themis, 1875 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1875 / 38. szám - A bűnsegédről szóló tan 3. [r.]

— 298 — ezen eszme elfogadására. Megtörténhetik továbbá, hogy épen az életben maradt egyén a sorshúzás után iparkodott rávenni ellenfelét, hogy ne ölje meg magát, de sikertelenül. Hol vau tehát a morális kényszer, melyet ezen életben maradt egyén az öngyilkosra gyakorolt ? Czikkiró ur azonban annyira megy a tekintélyek megvetésében, hogy figyelmeztet bennünket, miszerint ó' Glaseraek abban nem adott igazat, hogy az amerikai párbajt a párbaj fejezetébe vette fel, és e tekintetben az enquete eltérő" rendelkezését pártolja. Elismerjük, hogy ez az enquetra nézve nagy tisztelet, de a mi skepticismusunk azt súgja nekünk, hogy az enquete ezen kitüntetést azon körülménynek köszöni, miszerint Glaser ebbeli eljárását már jóval előbb az osztrák javaslat felett irt eritikájában Binding kifogásolta, — azon Binding, ki az amerikai párbajra nézve a koczkavetésben való megállapodást szintén nem kivánja ugyan elfogadtatni mint kritériumot, hanem egyszerűen azt mondja, hogy itt a gyilkosság egyik neme forog fenn, és ennek következtében azon egyénre, aki ellen a koczka döntött, semminemű büntetést sem kiván szabni. De hagyjuk ezt, és szóljunk a >J. K.< t. szerkesztőjének egy másik eredeti eszméjéről. Czikkét azon kijelentéssel végzi , hogy a felhozottakon kivül az ő egyéb észrevételeit hallgatással fogadtuk, tehát azon pontokra nézve az eddigiekhez hasonlóan nyomós érvek sem állottak rendelkezésünkre. Ugyan kérdjük, mióta, lett a polémia a perrendtartási hallgatag beismerés szabályainak alávetve? Ha bárkinek minden nyilvános állítása, melyre nemreflectál senki, hallgatagul alaposnak ismertetnék el, az bizony szép dolog volna. Szivesen megmondjuk azonban azt is, hogy miért nem szóltunk azon harmadik pontról, melyet a >J. K.« t. szerkesztője az általa e tárgyban irt első czikkbeu kiragadott az enquete határozatai közül. Azért, mivel az enquete ebbeli határozatát, ugy amint az elvileg kimondatott, e sorok irója nem tekinthette olyannak, melyet ma már tárgyalás alá venni lehet, mivel itt egy elvi kijelentéssel állunk szemben, melynek elfogadhatósága vagy el nem fogadhatósága attól függ, hogyan fog a törvényben szövegeztetni. Ezt ki is fejeztük utóbbi czikkünkben, midőn azt mondottuk, hogy akkor lesz ideje e módosításokat szakbeli birálat alá venni, ha ezek részletezve és szövegezve fognak közrebocsáttatni. Mindazonáltal ha már szólunk e tárgyról, legyen szabad a »J. K.« t. szerkesztőjének figyelmét felhívnunk arra, hogy az enquete talán még sem értette félre Glasert, a mint méltóztatik mondani. A mi törvényjavaslatunk a testi sértéseket súlyosokra és nem súlyosokra osztja, és egészen az orvosra bizza annak eldöntését, váljon melyik a súlyos és melyik a nem súlyos. Ezen felfogás ellen azonban felhozható, hogy itt a (kérdés oldöntése egészen az orvos önkényétől függ. Tudjuk hogy ezzel az orvosok vissza is szoktak élni és hogy igen hajlandók a sértéseket súlyosabbaknak mondani, mint amilyenek. Az sem lesz talán ismeretlen a »J. K.« t. szerkesztője előtt, hogy nálunk a törvényszéki orvosok a könnyű testi sértés fölülvizsgálásáért, ha jól emlékszünk, 2 vagy 3 frtot, a súlyosért pedig 5 frtot kapnak. Az orvosoknak tehát pénzbeli érdeke is azt hozza magával, hogy súlyosabbnak mondják a sértést. A kétféle testi sértés közti határvonal megállapítása tehát a törvényjavaslatban nem egészen megbízható alapra van íektetve. Az enquete ennélfogva kétségkívül ezen szempontból kiindulva kívánt valamely objectiv eriteriumot megállapítani mint elválasztó vonalat, és erre nézve a meggyógyulás idejét vélte felveendőnek. Az igaz, hogy ez sem egészen objectiv ismérv, de mindenesetre bír némi objectiv elemmel, holott a másik egészen az orvos önkényét il teszi függővé az eldöntést. Hogy többek közt Glaser is látott ezen momentumban bizonyos figyelembe vehető elemet, azt mutatja az, hogy ő a hármas felosztásnak egyik fokát épen a meggyógyulásra alapitja. Ha tehát a meggyógyulás idejét lehet elfogadni a hármas felosztásnál választó vonalul, el lehetne azt fogadni in ultima analysi a kettős felosztásnál is. Egészen más kérdés aztán, hogy a testi sértések kettős vagy hármas felosztása-e a helyesebb, mely kérdést a támadó czikkiró ur sem bolygatta. Az enquete természetesen, mint czikkiró ur mondja, csak azért fogadta el a meggyógyulás szerinti felosztást, mivel a Glaser-féle törvényjavaslatban lévő hármas felosztást félreértette és kettős felosztásnak nézte. Mindig jellemző, ha valamely vitatkozásban az egyik fél a másikat tudatlannak nevezi. Tudva levő dolog, hogy a valódi tudós ezen eszközhöz [nem szokott folyamodni, és legfölebb csak provocatió által viteti magát ezen térre. Azonban épen azok, kiknek niveau-ja alacsonyabb, azonnal készek a »tudatlana epithetont ellenfeleik fejéhez vágni. Távol legyen tőlünk ezen tapasztalásunkat a »J. K.« t. szerkesztőjére alkalmazni; mi tudjuk, hogy sokkal jobban ért ő a büntető joghoz, mint az enquete tagjai. De ha nagyon sokat dobálódzik a >tudatlan« szóval, ez bizonyos következtetésekre adhatna alkalmat. La méfíance est une vertu republicaine. y^A bűnsegédről szóló tan, különös tekintettel a külföldi törvényhozásokra és a magyar büntető törvénykönyv javaslatára. )( HlHogy a segéd fogalma mikép határolandó el a tettesétől, arra már a mult alkalommal megfeleltünk. Felmerül azonban itt azon másik kérdés: hol van a határvonal a bűnös segités és a nem büntethető közreműködés közt? Ezen határvonal pontos megállapítása még fontosabb mint az előbbi, mivel itt nem kisebb vagy nagyobb büntetés kiszabásáról van szó, hanem arról, hogy egyátalában reá süttethetik-e valakire azon bélyeg, hogy a törvényt bűnös módon megszegte, vagy pedig nem. Ezzel azonban egy igen éles controversiába kell belenyúlnunk, abba t. i: váljon az eredmény nélküli segités valóságos segités-e vagy pedig csak a segités kísérlete. Ki kell tehát fejtenünk a segités kísérletének fogalmát. Hogy azonban ezt megtehessük, még egy másik előzetes kérdést kell eldöntenünk, és ez az, váljon szükséges-e a részesség fogalmához a részesek előleges egyetértése, vagyis világosabban szólva: szükséges-e, hogy minden részesnek — a tettesnek, a felbujtónak és a segédnek — tudomása legyen a többi részesekről és azok működéséről. E kérdés fontos annyiban, hogy azon esetre, ha a kölcsönös tudomás megkivántatik, a részesség terjedelme sokkal csekélyebbé válik, mert mindazon esetek, melyeknél ezen tudomás hiányzik, kizáratnak a részesség fogalma alól. Mig tehát a segités kisérletének kérdése — ha szabad itt is a segités theoriáinak két jelszavát használnunk — a részesség objectiv terjedelmére van befolyással, addig a kölcsönös tudomás kérdésének mikénti eldöntése a subjectiv terjedelem határvonalát teszi tágabbá vagy szűkebbé. E kérdés a doctrina szempontjából kiilönbözőleg oldatík meg. A német irók közt minden részesek kölcsönös megegyezését és tudomását határozottan hangsúlyozza Schütze, ki a részességre nézve felállított rendszerét egyenest ezen elvre alapitja. Álláspontjának jelzésére elég lesz pár mondatot idéznünk a részességről irt nagy munkájából: »Allmáliges Hinaufsteigen von Stufe zu Stufe der áusseren und inneren Zureclmung hat uns bereits dem Gipfel nahe gebraebt, dem engsten Begriffe der Yerbrechermehrheit, welchem eine Willenseinigung zum Grundé liegt. Diese aber entwickelt sich zunácbst aus Mitwissen, so zu sagen der "Wissenseinigung, zur Verstand i g u n g über den Sonderwillen eines jeden Betbeiligten, sodann aus der Yerstandigung zum Einverstandniss und gemeinsamen Wollen.« (Die nothwendige Tbeilnabnie am Verbrecbeu. 191. 1.) (»Anstifter und H e 1 f e r) müssenbeidé zu dem Tbiiter inéin so oder so gestaltetes Einverstandniss über die Tbat treten.s (Id. m. 275. 1.) »Der Begriff der Hilfe besteht aus folgenden wesentlicben Merkmalen: 1. als animus das Bewusstsein und der Wille (die Absicht), die Begebung eines fremden Verbrechens lediglicb zu fördern. Dieses Bewusstsein aber muss nicht bloss für den Helfer, sondern aucb für denTbater (den Geförderten,Unterstützten) vorbanden sein. Die obne Wissen des Tháters, nicht im Einverstandniss mitdiesem geleistete absichtliche Hülfe ist keine solche im vollen strafrechtlichen Yerstande.« (Id. m. 283. 1.) Mint a fennebbiekből látszik, ezen író megkivánja, hogy a tettesek (Mitthater), továbbá hogy a tettes és a segéd kölcsönösen birjanak tudomással arról, hogy a másik is közreműködik a bűnös cselekmény elkövetésére. Ugyanezen nézetet vallja Köstlin is. (L. System. 94. §.). Még messzebb megy azonban a belga Haus, ki a részesség egyik feltételéül a következőt állítja fel : »La compheité suppose une unión de volonté, un concert formé entre plusieurs individues, ayant un projet commun et voulant réaliser ue projet par la cooperation de tous .... A défaut de ce lien, qui unit les ágens dans le memes erime ou délit, et qui les obiige en répoudre pénalement. chaqu' un suivant l'impor-