Magyar Themis, 1875 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1875 / 37. szám
294 bavételére s az azzal kapcsolatos jogviszonyokra vonatkozó ui anyagi jogszabályokat állított volna fel, vagy az oszt. p. törvénykönyvnek 797—-824. §§- ban foglalt szabványokhoz alkalmazkodott volna. Az, hogy az ily törvény csak tökéletlen lehetett, önkényt következik. Valamint az oly épület, mely szilárd alapon nem emelkedik, ingadozni fog c csak idő kérdése, mikor roskad össze, úgy azon törvénynek, mely az örökség birtokbavételénél követendő eljárást kívánta szabályozni, a nélkül, hogy az anyagi jogban meghatározott alapelyeken emelkedett volna, ingatagnak kellett lenni. És valóban, a mi örökösödési eljárásunk az alapelvek között tétováz, nincs határozott alapelve, rendelkezései nem vihetők vissza az örökösödési eljárás alapelveire, sőt minden arra mutat, hogy az örökösödési eljárás főtárgyának nem az örökjog kimutatását, hanem az osztályt tekintette. Kétségkívül felismerhető a törvény azon törekvése, hogy eltérőleg az osztrák törvénytől az öröklési eljárás akkép szabályoztassék, miszerint az örökös az örökség átvételénél ne legyen a birói átadáshoz kötve Azonban ezen elvet következetesen keresztül nem vitte ; a polgári perrendtartás 581., 583., 586., 590. §§. az örökség átadásáról rendelkeznek és pedig az 581., 583., 586. §§. oly módon, minőt az osztrák törvény nem ismert, t. i. hivatalból. A perrendtartás 560. §-a meghatározza azon eseteket, melyekben az öröklési eljárást hivatalból vagy a felek kérelmére meg kell indítani. Miből az következnék, hogy más esetekben öröklési eljárásnak nincs helye s az örökös birói beavatkozás nélkül is átveheti az örökséget; azonban a mi öröklési eljárásunk ezen elvet következetesen nem vitte keresztül. A magyar állampolgár, kire örökség szállott, azt a bíróság közbejárása nélkül birtokba nem veheti; és pedig nemcsak a vitássá vált örökséget nem veheti, pedig alaptalan igénynyel vitássá minden örökséget lehet tenni, hanem nem veheti birtokba időveszteség és költség nélkül a legvilágosabb és vitathatlan örökséget sem, mihelyt az örökség bár a legcsekélyebb terjedelmű ingatlanból áll; mert a törvény 580., 581. §§. azt rendelik, hogy ily esetben a bíróság hirdetmény által hivatalból köteles azokat, kik az örökségre netalán öröklési joggal birnak, fölszólítani igényeik bejelentésére s csak akkor, ha 45 nap alatt igénylő nem jelentkezik, lehet az örökséget az örökösnek átadni. Az 580. §. rendelkezése által a törvény 560. §-a minden értelmét elveszti, mert a hivatalos eljárást minden kivétel nélkül elrendeli azon esetben, ha a hagyatékhoz ingatlanok tartoznak, következve hivatalos beavatkozásnak nemcsak az 560. §-ban elősorolt esetekben van helye, s a különbség mindössze csak abból áll, hogy az 560. §. eseteiben más eljárásnak van helye, mint az 580. §. esetében. De nem vihetők vissza a mi örökösödési eljárásunk rendelkezései az örökösödési eljárás alapelveire sem. Ezen alapelv : biztosítani a valószínű örökös jogait a bitorlók, a hagyományosok és hagyatéki hitelezők jogait a könnyelmű vagy roszlelkü örökös, egyik örököstársnak jogait a többi örököstársak irányában. Egyik eszköze a biztosításnak a leltár; és valóban, a mi örökösödési eljárásunk is rendelkezik a leltározásról; de rendelkezik oly módon, mintha az örökösödési eljárásban a leltározás elmaradhatlan birói intézkedés volna. Ugyanis az 560. §. d) pontjánál és az 568. §-nál fogva akkor is kell leltározni, ha minden örökös nagykorú és jelen van, s ha hagyatéki adósság egyátalában nincs is. De továbbá magának a leltárnak sajátké- peni czölját is szem elől tévesztette a törvény; az volna tudniilik a czélja, hogy az örökösök és hitelezők kölcsönösen biztosíttassanak a hagyatéki adósságok tekintetében; amazok a végett, hogy a hitelezők több teher viselésére ne kötelezhessék őket, mint a mennyit az örökség ér, emezek pedig a végett, hogy az örökösek el ne tagadhassák, mit és mennyit örököltek. Ámde a mi törvényünk a leltározást nem ily czélból rendeli s ily czélból nem is rendelhette, mert Magyarországon oly anyagi jogszabály, mely a leltár jogkedvezjnényót és az örökség-leltár nélküli birtokbavételének jogi következményét meghatározná, nem létez ; a miőrt úgy látszik a törvény a leltározást csak az osztály végett tartotta szükségesnek elrendelni, holott az osztály az öröklési eljárásnak sajátképen tárgyát sem képezheti. A mi törvényünk azonban az örökösödési eljárás főtárgyának nem az örökjog kimutatását, hanem a vagyonközösség megszüntetését tekintette. Azért az 577., 578. §§-kat állította azon szakaszok élére, melyek az örökjog kimutatását szabályozzák (580—585. §§.), holott legtöbb esetben az örökjog nem az örökös társak között, tehát nem akkor vitás, midőn osztálynak is van helye az örököstársak között, hanem vitás legtöbbnyire akkor, midőn ellentétes érdekű örökösök különböző egymást kizáró örökösödési jogezimen lépnek fel, a midőn tehát addig, mig az örökjog tisztába nem hozatik, osztályról szó sem lehet s ekkor is csak azon esetben, ha a vitás örökségre több örököstárs érvényesítette igényét. Végre a mi örökösödési eljárásunk nem ment az osztrák törvény azon ferde intézkedésétől, mely a bíróság hatáskörét, ha az örökségi igénynyel föllépők között egyezség nem jő létre, a pörre utasításra szorítja. Ily öröklési eljárásnak nincs értelme. Az csak a birói teendők ok nélküli szaporítását eredményezi a nélkül, hogy a pörlekedésnek elejét venné; kell, hogy a bíróság több hatáskörrel bírjon, hogy megvizsgálhassa, kinek jog- czime erősebb azok közül, kik az örökségre igényt támasztottak, s hogy azt, ki örökjogát valószínűvé kimutatta, az örökség birtokába is helyezhesse. Ha a biróság ily hatáskörrel ruháztatik föl, ez sokkal sükeresebb eszköze lesz a perlekedés meg- gátlásának, mint az eredményre ritkán vezető egyeztetési kísérlet; mert a legtöbb esetben a bíróságnak intézkedése annyira törvényes lesz, hogy a felek abban megnyugvásukat fogják találni s nem fognak a süker reménye nélkül örökösödési pert indítani. Ezek nagyjában vázolva a mi örökösödési eljárásunknak főbb hiányai. Ezen hiányokat fölismerve, miután a törvényhozás 1868-dik évben szükségesnek tartotta az örökösödési eljárást szabályozni, nem lehetett többé kérdés az, váljon az 1853-dik év előtti állapotra térjünk-e vissza vagy az örökség birtokbavételére és az azzal kapcsolatos jogviszonyokra vonatkozó anyagi jogszabályok fölállításával az örökösödési eljárásnak eddig hiányzó alapját teremtsük-e meg és azokhoz képest azután az eljárási szabályokat tökéletesbitsük. Az 1853-dik év előtti állapotra többé vissza nem térhetünk, mert rendezett jogi államban meg- engedhetlen az örökségnek önhatalmú elfoglalása oly esetbeD, midőn az örökjog vitás ; de megenged- hetlen az is, hogy az örökhagyó hitelezői és a hagyományosok érdekeinek birtositásáról törvény által gondoskodva ne legyen. Szükséges tehát az anyagi törvény hézagát pótolni az örökség birtokbavételére vonatkozó jogszabályok fölállításával. A jelen törvényjavaslat ezen szükséget szem előtt tartva, aköp készült, hogy annak I. része az anyagi jogszabályokat, II. része pedig az eljárási szabályokat foglalja magában. Arra nézvet minő rendelkezések jöjjenek az 1-ső s minők a 2-dik részbe, irányadó elvül szolgált az, hogy az első részbe való mind az, mi az örökség birtokba vételénél érdekelt személyek jogait és kötelességeit s több érdekelt személynek egymáshozi jogviszonyát határozza meg; a második részbe pedig annak meghatározása tartozik, mennyiben és miként köteles a biróság az örökhagyó halála után az örökség vagy hagyomány birtokbavételénél közreműködni. A mi a törvényjavaslat alapelveit illeti, egyik alapelvc a törvényjavaslatnak az örökösöknek törvény előtti egyenlősége. Azon körülmény, hogy az örökösök vagy azok egy része gyámság vagy gondnokság alatt áll, nem hathat zavarólag a birói eljárásra. Kétségkívül szükségesek ily örökösök érdekében némely oly rendelkezések, melyeknek az önjogu örökösök tekintetében vagy épen nincs vagy csak kivételes esetekben van helye. Ezen rendelkezések a leltározásnak és bizonyos esetekben a gyámhatóság jóváhagyásának szükségéből folynak. Á gyámhatóság jóváhagyását azonban a törvényjavaslat nem a biróság eljárásához kívánja meg, hanem a gyám vagy gondnok cselekményéhez. A bíróság az árvaszéktől épen oly függetlenül jár. el akkor is, ha az örökségre nézve gyámság vagy gondnokság alatti személyek érdekelvék, mint jár el akkor, ha minden érdekelt személy önjogu, é s csak azt köteles vizsgálni, váljon a gyám vagy gondnok bir-e valamely cselekmény véghezvitelé re jogosultsággal, valamint köteles vizsgálni azt is, hogy az önjogu személy nevében föllépő megbizo tt bir-e meghatalmazással. A törvényjavaslat szerint a biróság minden intézkedésre, minden határozat hozatalára önállóan van jogosítva: az árvaszék a biróság eljárásába befolyást nem gyakorolhat s az árvaszék hatásköre, azon kívül, hogy gyámot és gondnokot ő nevez s a gyám és gondnok cselekményeihez j ó- váhagyását ő adja, csak akkor kezdődik, midőn a biróság az örökjogot tisztába hozván, a gyámság vagy gondnokság alatti személyek osztályrészeinek gyámi vagy gondnoki kezelése kezdetét veszi. A többi alapelvek a következők : Minden halálesetről jelentést kell tenni a hagyatéki bíróságnak. Az örökösödési eljárás csak azon esetekben kötelező, a melyekben a szóbeli vagy ixásbeli örökösi nyilatkozat szükséges. Az örökség birtokbavételéhez a törvényjavaslat örökösi nyilatkozatot kíván, de az örökös akaratának nyílt kijelentése csak a hitelezők érdekében és ezenkívül még azon esetben szükséges, ha az örökjog több ellentétes érdekű igénylő között vita tárgyát képezi. Minden örökös önhatalmúlag birtokába veheti az örökséget, ha az vita tárgyát nem képezi. Ezen esetben azonnal bizonyítványt nyerhet az örökség átszállásáról s az örökhagyó bekeblezett jogainak átíratását is késedelem nélkül eszközölheti. Ha az örökjog vita tárgyát képezi, a törvényjavaslat az önhatalmú birtokba helyezkedést nem engedi meg. Ezen esetben a hagyatéki biróság sommás utón megvizsgálja az örökséget igénylők jogait s azt, a ki jogát a gyengébb joggal, vagy épen minden jogezim nélkül igénylő vagy foglaló ellenében valószínűvé tette, az örökség birtokába helyezi; perre nem utasít senkit, mert mind az, at ki jogaiban bízik, perre utasítás nélkül is érvényesíthető jogait a birtokba helyezett ellen rendes örökösödési perrel. Ha a hagyatéki biróság ily sommás utón a vitás örökség birtokába helyezte a valószínű örököst, ez az örökhagyó bekeblezett J ogainak átíratását szintén minden további hirdetményi eljárás nélkül eszközölheti ugyan, azonban csak akkor, ha 45 nap múlva a birtokbahelyezóst- elrendelő végzés kézbesítése után senki örökösödési pert nem indított. Végre aperes hagyaték zár alá vételét nem rendeli el a törvényjavaslat föltétlenül, hanem csak megengedi, hogy a perrendtartás általános szabályai szerint azt kérni lehessen az örökösödési per túrájánál. A hitelezők érdekében a törvényjavaslat, mint már fölebb említetett, általában minden örökségre nézve nyilatkozatot kíván az örököstől az iránt, váljon az örökséget föltétlenül vagy a leltár jogkedvezménye mellett fogadja-e el. Meghatározza a nyilatkozat elmulasztásának következményeit s a hitelezőknek az örökségre vonatkozó jogaik érvényesithetése végett némely, a gyakorlat által már rég szükségeseknek talált jogokat ád. , Arra nézve, hogy az örökösök az örökséggel járó terheket miként tartoznak viselni, eltérőleg az ország különböző részeiben hatályban levő osztrák polgári törvénykönyv rendelkezésétől, a magyar jog azon szabályát állítja fel elvül, hogy az örökösök az örökség erejéig egyetemlegesen kötelesek viselni az örökséggel járó terheket. — De az egyetemleges kötelezettséget csak az osztály utáni három hónapig tartja fönn. Az örökség felosztására nézve azon elvet követi, hogy az örökség fölosztása az öröklési eljáráshoz nem tartozik. Megengedi azonban főkép a kisebb örökségekre való tekintetből, hogy az örököstársak az örökösödési bizonyítvány kinyerése után az osztály megtétele végett a hagyatéki bírósághoz fordulhassanak; ennek teendőit azonban főkép az egyesség megkisértésére, s ha az nem sikerül, az osztálynak csak ideiglenes megtételére szorítja. A törvényjavaslat alapelveiről átalános áttekintésül elegendő ennyit mondani, a többi alább következik.
