Magyar Themis, 1875 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1875 / 37. szám
295 INDOKOK a törvényjavaslat I. rés«éhez. a) Általános indokok. Az örökösödés által az örökhagyó jogai és kötelezettségei az örökösre szállanak át ; e jogoknak és kötelezettségeknek alanya változik. A jogrend kívánja, miként a változásnak, az örökség tárgyát képező jogok és kötelezettségek átszállásának módozatait a törvény határozottan hja körül, s e tekintetben oly anyagi jogszabályokat emeljen érvényre, a melyek az örökösnek és azoknak érdekeit, a kikkel az örökhagyó jogviszonyban állott, leginkább képesek megvédeni s a melyek azt eszközük, hogy az örökhagyó halála által támadt ür minél egyszerűbben, de mégis biztosan töltessék be; a jogok és kötelezettségek alanyában történt változás pedig a lehető egyszerűséggel menjen át az életbe. Az örökség birtokbavételének igen fontos kérdésénél a tudomány és törvényhozások különböző rendszereket állítottak fel, illetőleg fogadtak eh A german jog az örökség megnyíltával az örökséget az örökösre azonnal ipso jure átszállitott- nak tekinti, mig a római jog az örökség birtokbavételéhez rendszerint az örökös nyilatkozatát, adi- t-ionem haereditatis, kívánja meg. Az ipso jure öröklés rendszere, mely honi jogunkban is gyökeret vert, nem alkalmatos arra, hogy az örökség birtokbavételénél megvédendő érdekek mindenikét biztositsa. A german jogban épen úgy mint honi jogunkban ezen rendszer azon sarkalatos jogszabványnyal együttjelentkezik, hogy az örökös az örökhagyó összes kötelezettségeiért mindenkor csak az örökség erejéig felelős. És bárha ezen szabály, elvontan tekintve, az anyagi igazságban találja alapját, mindazáltal a gyakorlat meg- győzőleg bizonyítja, hogy a felelősség ezen mérvének kivétel nélküli alkalmazása egyértelmű az örökhagyó hitelezői érdekének koczkáztatásával; mert, ha a hagyatéki vagyonok nem leltároztalak, akkor az örökhagyó hitelezői nem bírhatnak oly bizonyítékokkal, melyekkel a hagyaték valódi állását bizonyíthatják, vagy ezen bizonyítás legjobb esetben is esetlegességektől fog függni. A legközelebbi évtized joggyakorlata, azon ellentétes határozatok, melyek erre vonatkozólag legfőbb bíróságainknál keletkeztek, elég nieggyőzőleg igazolják, hogy hazai jogunk rendszere, mely az ipso jure öröklés elvén s ezzel kapcsolatosan azon jogszabályon alapul, mely szerint az örökös mindig csak az örökség erejéig felelős, nem tartható fönn. Szükséges tehát az anyagi igazságon alapuló fölebbi jogszabályt egy másik jogszabályijai egybekapcsolni, mely módot nyújtson arra, hogy a hagyaték állása mindig bizonyítható legyen, és szükséges a fölebbi jogszabály alól kivételt engedni azon esetekben, a melyekben az örökös a hagyaték állását bizonyithatóvátennielmulasztotta. Ezen jogszabály az, hogy az örökös nyilatkozni tartozik az iránt: váljon az őt, mint örököst terhelő kötelezettségeket a hagyaték értékére való tekintet nélkül, vagy csak a hagyaték értéke erejéig akarja-e átvállalni. mely utóbbi nyilatkozat azután a hagyatéki állás bizonyítására szolgáló leltározást vonja maga után. De szükséges az örökösi nyilatkozat azért is, mivel rendezett jogi állambanmegnemengedhető az örökség önhatalmú elfoglalása azon esetekben, melyekben az örökjog több ellentétes érdekű igénylő között vita tárgyát képezk Ily esetekben az örökséget igénylőknek bírói segélyhez kell folyamodniuk ; ennek legegyszerűbb módja pedig az, hogy örökségi nyilatkozataikat a bírósághoz beadják. Egyébiránt azon rendszer, mely szerint az örökös az örökséget csak az elfogadási nyilatkozat mellett veheti birtokba, a fennebb mondottaktól eltekintve azért is helyesebb az ipso jure öröklés rendszerénél, mert a jog fogalmának s a dolog természetének az felel meg, hogy jogok és kötelezettségek valakire, ennek akarata nélkül, reá ne tukmáltassanak. Igaz, hogy az ipso jure öröklés rendszere is segít némileg a dolgon az által, hogy az örökösnek megengedi, miszerint az átszállóit örökséget visszautasíthatja; de épen azon körülmény, hogy kerülő utakon ezen rendszer is azon eredményre jut, melyet a másik egyszerűen elér, mutatja az ipso jure örökösödés természetellenes- •ségét. Emellett gyakorlati szempontból is igazságtalanságnak látszik, hogy az, a ki örökösödni nem akar, a ki magát az örökhagyó jogviszonyaiba való beavatkozástól távol tartja, bíróság előtt vissza- utasitási nyilatkozatot adni legyen kénytelen. Felhozatik ugyan az ipso jure öröklés indokolására, hogy e mellett a haederitas jacens fic- tiojához folyamodni nem szükséges, hogy itt az örökös joga az örökség megnyilta után saját örököseire egyszerűen átmegyen, s hogy az öröklési képesség az örökség,megnyíltának időpontja szerint ítélhető meg. Ámde a két utóbbi indok elenyészik az által, hogy az örökösi nyilatkozat rendszere szerint is megállapíthatja, kell, hogy megállapítsa a törvény, hogy azon esetben, ha az örökös meghal, mielőtt az örökség elfogadása iránt nyilatkozott volna, ebbeli joga saját örököseire szálljon át s megállapíthatja azt is, hogy az öröklési képesség az örökség megnyíltának időpontja szerint ítélendő meg. A mi pedig az első indokot illeti, ha a törvény megállapítja, miszerint az örökség elfogadása által az örökhagyó jogai és kötelezettségei az örökösre az örökség megnyíltának időpontjában átszállótoknak tekintendők, akkor a haereditas jaoens tekintetében épen úgy áll a dolog, mint az ipso jure öröklésnél. Az egyöntetűség és ezzel kapcsolatos egyszerűség szempontjából nem mutatkozik követendőnek a zürichi törvénykönyv eljárása, mely a törvényes örökösöket ipso jure, a többi örökösöket pedig az elfogadási nyilatkozattal tekinti örökösöknek. De ezen megkülönböztetés, mely a necessa- rius haeresekre vonatkozólag a római jogban is létezik, a mellett, hogy az örökösi nyilatkozat szükségességének egyik főokát, t. i. a hagyatéki hitelezők érdekeinek biztosítását, figyelmen kívül hagyja, más különben sem bír elegendő alappal, mert az örökség birtokbavételének módozata az örökösödés jogczimével nincs oly szoros összefüggésben, hogy a jogezim különbözősége miatt, a birtokbavétel tekintetében, különböző módozatoknak az egyöntetűség rovására való felállítása elegendően indokolható lenne. Az örökség birtokbavételének szabályozásánál kiváló fontosságú még azon kérdés, hogy a bíróságok közreműködése e tekintetben minő közre szorittassék. Tudjuk, és már a jelen indokolás bevezetésében felhozatott, hogy az osztrák polgári törvény- könyv, mely egy ideig nálunk is érvényben volt, e tekintetben a legmerevebb álláspontot foglalja el s ez által oda jut el, hogy azon esetben is, a hol az örökhagyónak egyetlen nagykora leszármazó örököse van, semmi adósságai nincsenek és a hagyaték holmi csekély ingóságokból áll, az aránytalan költséggel és időveszteséggel járó hagyatéki tárgyalásnak okvetlenül meg kell tartatnia. Ezen rendszer az állam túlságos gyámkodásának elvén alapul s a hosszadalmas eljárás daczára is, az örökösödés kérdését még csak ideiglenesen sem szabályozza, mert vita esetében még a valószinü örökös birtokbahelyezését sem engedi meg. E rendszer elfogadása ellen mindazon tekintetek harczolnak, a melyek az államnak a polgárok magánügyei feletti oknélküli gyámkodását tiltják s a melyek nálunk pénzügyi tekintetekből a bírósági teendők apasztását kívánatossá teszik. Főképen figyelembe veendő itt, miként e rendszer a bírósági teendőket szerfelett szaporítaná, s hogy az állami gyámkodásnak valódi szükség által nem parancsolt ilyen túlságos kiterjesztése méltán visz- szatetszéssel fogna találkozni. Hiszen látjuk, hogy törvényhozásunk újabb időben is az örökösödési eljárás szabályozásánál a hivatalos beavatkozást átalános szabályként fel nem állította, hanem csak kivételes esetekre találta szorítandónak. A kifejtett okok figyelembevételével az örökségbevételét tárgyazó jogszabályok kiindulási pontjául az kell, hogy szolgáljon, miként az örökség birtokbavételéhez az örökös részéről annak kijelentése kívántatik, hogy ö az örökséget elfogadja s a bíróságok csak annyiban tartozzanak az örökség birtokbavételénél közreműködni, a mennyiben ezt a valódi szükség megkívánja. A valódi szükséget meghatározza az örökség birtokbavételénél érdekelt személyek jogbiztonsága, melyre az állam felügyelni tartozik. Az örökség birtokbavételére vonatkozó anyagi jogszabályok a nevezetesebb európai codexek, a porosz, a franczia, szász és zürichi törvénykönyvek és a besseni javaslat ide vágó intézkedéseinek kellő figyelembevételével a fölebbi vezérelvekre van fektetve. Részletes indokok. Az 1. §-hoz. A törvényjavaslat 1-ső §-áuak két első bekezdése oly általános jogelvet foglal magában, melyet indokolni nem szükséges. Ugyanazon §. 3-ik bekezdése már az általános részben találja indokolását. A 2-ik §-hoz. E §. foglalja magában a törvényjavaslat egyik alapelvét, t. i. az örökösöknek törvényelőtti egyenlőségét. Ez a jogvilágban oly általánosan elfogadott elv, hogy annak kimondása feleslegesnek látszik. Ezen alapelv jelentőségét már a jelen indokolás bevezetése kiemelte s azt a törvényben világosan kimondani azért szükséges, mert a gyakorlatban a törvényhatósági árvaszékek nem szorítkoznak csupán az 1870. XLII. t. ez. 8. §-ban körvonalozott hatáskörükre, hanem a perrendtartás 586. §-nak téves magyarázata alapján fölebb* viteli bírói hatalmat gyakorolnak a hagyatéki bíróságok eljárása fölött Ezen gyakorlat ellen az elméletből merített okokat fölhozni nem szükséges; elegendő a már fölebb idézett 1870. XLII. t. ez. 8. §-ra és az 1869. IV. t. ez. 1. §-ra hivatkozni. A 2. §. ezen gyakorlat megszüntetését czélozza. A 3. §-hoz. E §. első két bekezdése az általános részben találja indokolását A harmadik bekezdés azon jogelven alapszik, mely szerint élő lénynek nincs öröksége, nem létező örökséget pedig nem is lehet elfogadni. A 4. és 5. §§-hoz. A 4. §. az örökösi nyilatkozat alakszerűségét szabályozza. Miután a törvényjavaslat nem kíván mindenesetben írásbeli vagy szóbeli nyilatkozatot (v. ö. 5. §.), a 4.-ik §-ban az írásbeli vagy szóbeli nyilatkozat alakszerűségét szigorúbban kellett meghatározni : mert kétséget nem szenvedhet, hogy az örökösök az 5. §. engedelménél fogva többnyire csak azon esetekben fognak írásban vagy szóval nyilatkozni, a melyekben ezt a hagyatéki adósságokra való tekintetből vagy azért, mivel az örökjog vitássá vált, szükségesnek fogják találni. Ily esetekben súlyos jogi következményekkel van az örökösi nyilatkozat egybekötve, mint ez a törvény 10. §-ból kitetszik. Szükséges tehát, hogy a. nyilatkozat valódisága iránt kétség ne támadhasson, azért a nyilatkozatnak legalább is azon alakszerűséggel kell bírnia, melyet a törvény a magán okiratokra nézve megkíván. Ezen indokból nem engedhette meg a javaslat azt sem, hogy az örökség elfogadása iránt mindjárt a haláleset fölvételénél lehesen nyilatkozni. Éhez járul, hogy a halálesetet rendszerint községi elöljárók veszik föl, kik a törvényt nem tudják s azért a törvényt többnyire szintén nem tudó örökösöket az örökösi nyilatkozat jogi természetéről fölvilágosítani nem képesek, s ha a törvény nekik megengedné az örökösi nyilatkozat fölvételét, az örökösi nyilatkozat visszavonhatlauságánál fogva a nyilatkozókra, kik az iránt: váljon föltétlenül vagy föltételesen nyilatkozzanak-e örökösnek, föl- világositást nem nyerhettek, gyakran joghátrány származik. Szóval, mivel a nyíltan kifejezett örökösi nyilatkozat a legtöbb esetben nem szükséges, nincs ok, a miért a nyilatkozat kijelentésének módját azon fölül is, mi a törvényjavaslat 5. §-ban foglaltatik, könnyíteni kellene. Ellenben tekintettel azon fontosságra, a melylyel az örökösi nyilatkozat azon esetekben bír, a melyekben az a törvény rendeletéi szerint szükséges, a fölhozott okokból nem tanácsos a kijelentésnek módját kevesebb alakszerűséghez kötni. A 4. §-ban figyelmet érdemel még azon rendelkezés, mely szerint az örökösi nyilatkozatot a. 100. §. szerint kitűzött határidő alatt a hagyatéki bírósághoz kell beadni vagy ugyanannál kell előterjeszteni. E rendelkezés oka abban fekszik, mivel azon
