Magyar Themis, 1875 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1875 / 34. szám

d. o 1 o g h á z javító intézetnek nem tekinthető, szükséges volna a törvény- könyvbe felvenni oly intézkedést, a mely kisegítőül lenne alkalmazható. Ilyen kisegítő intézkedést képezne az, ha a 83-ik szakasz első pontja alá eső egyének az ott megjelölt ok miatt büntetés alá nem vétethetvén, a szülei megfcnyitésnek engedtetnének á t. Ily intézkedést foglalnak magukban még azon büntető törvénykönyvek is, a melyek uralmi területén nem csupán fegyházak és börtönök, de javitó intézetek is vannak; mert fordulhatnak elő esetek, a melyekben a szülei megfenyitésre való kiadás elegendő javítást foglal magában, és nem mindig áll az, hogy az ifjak romlottsága a szülők nevelésrei képtelenéből származik; — sannál kevésbbé mondható el átalánosságban az, miszerint az egyszer bűnözött ifjúra a szülők többé javitó- lag nem lennének képesek hatni. A német birodalmi b. tköny v helyt ad a szülők meg- fenyitése alá való átengedésnek, szintén úgy a Glaser-féle osztrák javaslat i«, s helyt adott 1843-ik évi magyar büntető tkönyvi javaslat is, — minélfogva az a javaslatba is felveendő lenne.

A büntetést kizáró nyolczadik ok a siket-némaság az esetben, ha az illető cselekménye bünösszegét felismerni képes nem volt. Ez itt átalános intézkedés, a melynek a törvénykönyvbe való felvétele, daczára annak, hogy az nem minden törvény- könyvben foglaltatik — nézetünk szerint — igen helyesen történt, mert a belátás hiánya a siket-némáknál közönséges, és igy az a törvényhozó által figyelmen kivid nem hagyhat'.

A büntetést enyhítő okok közé a javaslat első sorban a fiatal kort és a 86-ik §. második pontjában felemlitett eseteket sorozza (84. §.), a melyekről már szólot- tunk; második sorban az agg kort, a beteges állapotot és testi gyengeséget említi fel (91. §.); a harmadikban a hivatalvesztést (92. §.) és a negyedikben a vádlott hibáján kívül hosszúra nyúlt vizsgálati fogságot (93.§.).

A 91. és 9'2-ik szakaszra nézve nincs megjegyzésünk, — azonban 93-dik §-t illetőleg ki kell jelentenünk, hogy annak azon feltételével nem értünk egyet, a mely szerint a vizsgálati fogság csak akkor számítandó be, ha az nem a vád- lott hibája folytán nyúlt hosz- szur a.

Mindenekelőtt a vizsgálati fogság beszámítására felállított azon kellék felvétele, hogy az hosszú legyen, felesleges és c z é 1 s z e r ü 11 e n. Maga már azon fogalom, hosszú, határozatlan és igy biztos, mindenkor egyenlőleg alkalmazható szabály megjelölésére nem alkalmas. A biró, kinek ily szabály nyujtatik, mégis csak mindenkor saját belátása után fogja meghatározni azt, hogy a lefolyt vizsgálati fogságot hosz- szunak avagy rövidnek tekintse-e, és igy azt beszámitsa-e vagy sem ? A vizsgálati fogság beszámítása tehát ezen megszorító kitétel mellett mindenkor a bírói belátástól fog függeni, és pedig annál is inkább, mert azon mennyiséget, a mi hosz- szunak lenne veendő, nem lehet minden ügy vizsgálatánál egyaránt alkalmazni. A mely idő az egyik ügy vizsgálatánál hosszúnak mondható, ugyanazon idő a másiknál nagyon is rövid fog lenni, vagy egyátalában azon idő alatt meg sem lesz ejthető. Abankális ügyekben a vizsgálatok

2-szer, 3-szor annyi ideig tartanak mint egyéb ügyekben, a nélkül, hogy azok hosz- szu ideig tartóknak lennének mondhatók. A hosszú idő alatt értett időmennyiségnek egyenlőkép alkalmazása mellett pedig a beszámítás igazságtalanságokra vezetne, miután a vizsgálati fogság beszámítás alá kerülne minden kisebb ügyeknél, és ott, hol mellékkörülmények vagy részesek nem volnának, mig a nagyobb ügyeknél s a bonyodalmas vizsgálatoknál annak beszámítása elmaradna.

Azon feltétel tehát, hogy hosszúnak kell lenni a vizsgálati fogságnak: felesleges.

Czélszeríítlen lenne pedig azért, mert a bírói Ítéletekben tétovázást idézne elő. A fogalom határozatlanságánál fogva ugyanis a bíróságok féltékenyen nyúlnának annak alkalmazásához, és csakis kivételesen, helyiyel-közzel mondanák ki a vizsgálati fogságnak a büntetésbei beszámítását, vagy pedig egyátalában nem is tartanák azt olyannak, a melyről beszámolni kell.

Szintén elhagyandó lenne azon kitétel is, hogy »vádlott hibájánkivül« (nyúlt hosszúra a vizsgálati fogság).

Minden vizsgálati fogság ugyanis vagy az ügy felderítése, vagy vádlott netáni megszökésének megakadályozása végett rendeltetik el és áll fenn. A vizsgálati fogság elrendelésének, valamint a vizsgálati fogság bizonyos időszakot magában foglaló tartamának tehát az oka nem vádlott, nem ő benne rejlik az annak alapjául szolgáló indok; hanem az igazságszolgáltatásnak érdekében, az elszenvedendő büntetés bizonyosságának biztosításában. A mi vádlott hibájául felróható, az egyedül azon az igazságszolgáltatás érdekében elrendelt vizsgálati fogságnak kihúzásában és szándékos meghosszabbításában állana. Azonban eltekintve attól, hogy nem igen lehetséges annak megállapítása, váljon valaki szándékosan ki akarta-e huzni a vizsgálatot, avagy csupán a körülmények hozták magukkal vádlott előadásainak nem- igazolhatását, — mindenesetre maga az, hogy vádlott a vizsgálatot szándékosan és ok nélkül kihúzta, nem képezhet elegendő indokot arra, miszerint az egész vizsgálati fogság mint vádlott hibájából eredeti és fennállott tekintessék. A vizsgálat kihúzása nem semmisítheti meg azon tény t, hogy a vizsgálati fogság nem vádlott hibájából rendeltetett el és folyt egy bizonyos ideig, és igy a vizsgálati fogság ezen része, mely nem az ő hibájából eredeti, neki hibául fel sem róható és büntetéséül nem is alkalmazható. A vizsgálati fogságról ennélfogva kell és szükséges, hogy a biróság minden esetben tartozzék beszámolni, és azon szabadságelvonást, a melyet vádlott az igazságszolgáltatás érdekében elviselni kénytelen volt, a büntetés kimérésénél figyelembe venni. Ezen kötelezettségből kifolyólag a biróságok a vizsgálati fogságot szemügyre véve, ha úgy tapasztalnák, hogy az a vádlott hibája folytán nyúlt hosszabbra, akkor a büntetés kiszabásánál

— 266 annak kevesebb befolyást engednének, mig ellenkező esetben többet.

Ezek szerint a 93-ik §. igy volna megváltoztatandó: » A vizsgálati fogságnak tartama« stb., a többi maradna úgy amint van.

Igya biró mindenkor kénytelen lenne figyelemmel lenni a lefolyt vizsgálati fogságra, továbbá elkerülhetetlenné válnék indokolnia azt, miért számitott be annyit, a mennyit az ítéletben kitett és nem korlá- toltatnék abban, hogy a körülmények tekintetbevételével belátása szerint határozzon.

A 93-ik §. intézkedésének megfelelő rendelkezést tartalmaznak majd minden németországi particularis büntető törvények (a porosz és a franczia b. tkönyvekben hiányzik ily intézkedés), — annak kivételével, hogy a beszámitástnem teszik függővé a vizsgálati fogság »hosszú« tartamától. A német b. tkönyv elhagyta azt is, hogy a vádlott hibájából származott vizsgálati fogság számittassék be a büntetésbe; erre nézve azonban csakis szabadságot adott a bíróságoknak snem parancsolólag rendelte el azt. Az általuk indítványozott szöveg ezen is túlmegy és kötelességévé teszi a bírónak a vizsgálati fogságot tekintetbe venni, s ennek folytán az, azon feladatot és követelményt tekintve, miszerint hibáján felül senki se büntettessék — nézetünk szerint a legsza- batosabb és a czélnak leginkább megfelel.

A 87-ik, 88-ik és 89-ik szakasz az enyhítő körülmények tekintetbevételéről szól, vagyis arról intézkedik, hogy a viszonylagosan határozott büntetési tételek miként alkalmaztassanak. A 90-ik szakasz a rendkívüli enyhítő körülmények méltatásáról intézkedik, a melyre nézve már fentebb a III-ik fejezet alatt adtuk elő nézeteinket.

Miután a most említett szakaszok az enyhitő és sulyositó körülményekről szólva, a »visszaesést« sehol mint sulyositó körülményt magokban nem foglalják, sem annak az átalános részben különös fejezet szentelve nincs: kétségtelen, hogy a javaslat a visszaesést nem tartja általános sulyositó körülménynek s a tettes előéletét olyannak, hogy az minden körülmények között a büntetés emelésére befolyással legyen, ha abban valamely bűncselekmény előbb már felmerült.

Ezen felfogás a tudomány elveivel és az újabb, törvényhozások alkotásaival teljesen összhangzik. A megrögzöttség, a mely minden ujabbi bűncselekmény elkövetésénél a tettesben feltételeztetett s ezért hatásosabb büntetések alkalmazása rendeltetett el, mindinkább veszti jelentőségét s mind sziikebb körre szorul a visszaesés súlyosabb büntetésének alkalmazása, miután az egyedül szokásossá vált bűnözés megtorlásánál az ugyanazon rugóju és minőségű bűncselekmények többszörös előfordulása esetében vétetik tekintetbe.

Arra nézve, a ki már egyszer büntetését kiállotta, megszűnt létezni bűncselekménye s az államnak sem szabad az illetőt azért újólag felelősségre vonni még akkor sem, ha az újabb bűncselekményt követett el, miután ezen újabbért ismét csak a törvény értelmében büntethető, amely egy már kiszenvedett büntetést, ismét büntethetési okul fel nem