Magyar Themis, 1875 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1875 / 34. szám

267

vehet, hacsak ugyanazon egy cselekményért kétszer vagy többször is büntetni nem akar. Ennélfogva átalában minden visszaesés soha súlyosító vagyis büntetést fokozó körülménynek felvehető nem volna. Ha azonban a törvényhozások ezt mai nap még teljesen elfogadhatónak nem tartják, s a rendes büntetési kereteket olyanokra nézve, kik szokásos bűnözők, akik a társadalmi jogrendnek kérlelhetetle n ellenségei, nem vélik elegendőknek : a visszaesés mint sulyositó ok csakis oly bűncselekményeknél tartandó fenn, a melyeknél a jogrend legtöbb esetben zavartatik meg és a melyeknél a tett rugói leginkább szoktak aljasak lenni.

A javaslat ezen utóbb emlitett követelménynek teljesen megfelel. Átalános sulyositó oknak nem ismeri el a visszaesést, hanem csakis némely bűncselekményekre nézve állit fel magasabb büntetési tételeket oly módon, hogy visszaesés csak ott létezik, a hol az utóbb elkövetett bűncselekmény ugyanolyan, vagy legalább hasonnemű, mint az előbbeni volt, a melyért már az illető elvette büntetését. Az egyes bűncselekmények pedig, a melyeknél a javaslat a visszaesést súlyosabban rendeli büntetni: a rablás, a lopás, a zsarolás, a sikkasztás, az orgazdaság és a csalás. Mindezek mikénti megbüntetésére a különös rész foglal magában intézkedéseket, megfelelőleg azon igen helyesen elfogadott elvnek, hogy a visszaesés átalános sulyositó okot nem képezhet Dr. Csukássy Károly.

Szemle.

Budapest, aug. 24.

A büntető törvénykönyv tárgyalására összehívott enquete.

(F.) A büntető törvénykönyv javaslatának tárgyalására összehívott enquete utóbbi ü'ésében tárgyalás alá vette a rablásról szóló fejezetet. A 334. §-nál, mely kimondja, hogy rablásnak tekintetik az is, ha a tetten kapott tolvaj a lopás véghez vitele vagy a lopott tárgy feletti hatalmának fenntartása, vagy menekülése czéljából erőszakot vagy erőszakkal való fenyegetést használ, — felhozatott azon vélemény, hogy ez nem rablás, hanem qualificált lopás, s büntetése semmiesetre sem lehet oly súlyos, mint a rablásé. Megtörténhetik ugyanis, hogy valaki egy csirkét lop, s midőn látja, hogy üldözőbe veszik, azt eldobja, s hogy menekülhessen, üldözőit erőszakkal fenyegeti: ezen cselekményre nézve a rablásra szabott büntetés kétség kívül tulszigoru. Ennek ellenében felhozatott, hogy az ily esetek számára a bíró igénybe veheti a 90 § szabványát, melynél fogva a büntetést és a büntetés nemét is tetemesen enyhítheti. Felemlittetett még a törv.- javaslat szövegezése mellett, hogy azon tolvaj, ki bármely okból erőszakot basznál, túlhaladta a lopás bűntettének keretét és a »crimen vis« határába ment át; szükséges tehát, hogy ezen bűnös cselekmény a rablásra szabott büntetés categoriái szerint mérlegeltessék. Hosszabb eszmecsere után elfogadtatott a törvényjavaslat szövegezése. A sikkasztásról szóló fejezetnél szintén élénk vita fejlődött ki az iránt, váljon mikép állapítandó meg ezen bűnös cselekmény határvonala. Felhozatott, hogy nálunk a sikkasztás büntethetőségére nézve igen eltérő fogalmak uralkodnak. Megtörtént, hogy egy járásbiró azért, mivel a reá bízott rab- tartási pénzeket azonnal nem tudta felmutatni, vizsgálat alá vonatott, noha képes lett volna a pénzt pár óra alatt előteremteni; más részről ismét egyáltalában nem szokott lelkiismereti dolognak tekintetni, ha valaki a reá bízott köz- vagy magánpénzeket elkölti azon biztos tudatban, hogy

azokat a megbízónak kellő időben megtérítheti. Ezen irányban több oldalról módositvány tétetett arra nézve, hogy a törvényben a sikkasztás büntethetőségének kerete szükebbre szabassék; a megállapodás azonban abban történt, hogy a törvényjavaslat szövegezése tartassék meg. A talált dolog elsajátításáról szóló fejezetnél szintén érdekes eszmecsere fejlődött ki. Egyik bizottsági tag azon nézetnek adott kifejezést, hogy lehetetlen lesz népünket hozzá szoktatni ahhoz, hogy minden csekélységet, a mit valaki talál, beszolgáltasson a hatósághoz. Más részről ismét hangsúlyozták, hogy ha ezen törvénykönyv számos szabványainak alkalmazása eleinte nagy nehézségekbe fog is ütközni, ha hazánkat jogállammá akarjuk tenni, szükséges, hogy a jog alapfogalmait általános érvényre emeljük. A csalásról szóló fejezet tárgyalásánál a bizottság minden tagja elismeréssel nyilatkozott az ezen bűntettet körüliró definitióról, mely változtatás nélkül el is fogadtatott. A gyújtogatásról szóló fejezetnél több módosítás tétetett a törvényjavaslaton, melyek mindannyian szaba- tosabbakká teszik annak határozmányait. A vaspályák, hajók s távírdák megrongálásáról szóló fejezetbe egy uj §. beigtatása határoztatott, mely a gőzgépek hanyag kezelése által okozott sérüléseket helyezi büntetés alá. A más vagyonának megrongálásáról szóló fejezet határozmányai is alapos megbeszélés tárgyává tétetvén, azok elfogadtattak, ámbár elismerte a bizottság minden tagja, hogy hosszabb idő lesz szükséges, mig a törvénykönyv ebbeli szabványai a nálunk eddig uralkodó könnyelmű felfogást ki fogják irtani. Elénk és kiváló érdekű vita fejlődött még ki a hivatali büntettek és vétségekről szóló fejezetnél. A 442. §. (revid. javas!.), mint a mely nagyon is tág szövegezésű, és a jóbiszemüleg eljáró hivatalnokot is bűnvádi vizsgálatba bonyolitbatná, újra szövegeztetni határoztatott; a452. §-bapedig,— mely azon bűnös cselekményről szól, midőn a bíróságok tagjai, bírói hatáskörükön*tulterjeszkedve, a törvényhozás vagy közigazgatás körébe tartozó intézkedéseket tesznek, vagy a törvény vagy a kormány kötelező rendeletének alkalmazását, illetőleg teljesítését megtagadják,— beigtatni határoztalak a következő szavak : »amennyiben erre az 1869. 4. t. ez. 19. § a nem adna jogot.« Végül némely sza- batositó módosítások után az ügyvédi visszaélésekről szóló fejezet fogadtatott el. Ezzel a törvény- könyv tárgyalása befejeztetvén, az elnöklő igaz- ságügyminiszter köszönetét mondott a tagoknak, a buzgó részvételért. A tagok mindannyian meleg kézszoritással üdvözölték Csemegi államtitkárt, mint a kit a javaslat elkészülésének érdeméből az oroszlánrész illet meg.

Vélemény és indítvány

Dr. Gombár Tivadar budapesti ügyvéd úrtól a magyar jogászgyülés állandó bizottsága által kitűzött következő kérdés iránt :

»A vádelv oly korlátlanul alkalmazandó-e, hogy a bíróság a vádló indítványaihoz kötve legyen; avagy ezektől függetlenül járhasson-e el?«

(Folytatás.)

vn.

A franczia szabású 1850. jan. 17. osztrák büntető perrendtartás 121. §-a is tartalmazza azon a code Napóleontól mindenütt átvett phrázist, mely szerint az ügyész a tárgyilagos igazság szerve *), mondván, hogy minden eljáró közeg védelemre is köteles (3. §.), mi főkép az ügyészre vonatkozott

2). E §. átment az 1873. máj. 23. büntető per- rendtartásba is (3. §.) s ennek szerkesztője, Glaser igazságügyér, szükségesnek látta az ügyészséget a politikai részrehajlás vádja ellen hevesen védeni 3).

Már az 1850. perrendtartás szerint az ügyészi vádelejtés köti a bíróságot (303. §.), de ha

') Még Amerikában is felhasználtatok e bánálitás, 1. Mittermaier. Englisches Strafverfahren. 8.330. 1851-iki kiad.

2) L. Würth-; Strafprozess-Ordnung ad 3. §. az ügyész »eben nur Ankläger im Intresse der Rechtsordnung des Staates«

3) L. Motive zur oesterr. Strafprozess-Ordnung

V. 25. Mai 1873. II. S. 23—25.

. vádlott ebbe nem egyezik, a törvényszék szabadon ítél (292. §.). A vádelv ez állítólagos következményét (1. Würth i. m. 498. §.), melylyel együtt járt a bíróság kötöttsége a tény jogi megítélésében s a büntetés kiszabásában az ügyészi vádhoz, mint félszeget (»unwahr«) elítélte a bíróságot, csak vádlott személyben s tényben a vádhoz kötő 1873. törvény szerzője. Az 1850. törvény emlitett második intézkedése Glaser szerint »hat dem Ankla- geprincipe eine Ausdehnung gegeben, vermöge deren das Gericht innerhalb seines eigenen Wirkungskreises gehindert und gezvungen wird: Erkenntnisse auszusprechen, die mit seiner eigenem Rechtsüberzeugung im Widerspruche stehen« 4), Glaser azonban a bírót sokkal sulyosb conflictus- ba hozza, midőn előszabja, hogy az ügyészi vádelejtés a végtárgyaláson feltétlenül felmentő ítélet indokául veendő (1873. törvény, 259. §. 2. a). Kétségtelenül visszás következésekre vezetett az 1850. törvénybeli bírói kötöttség is 5), de ezt nem orvosolja az 1873. törvény mely szerint a törvényszék a vádelejtésen kívül más ügyészi indítványokhoz is annyiban köttetik, mennyiben vádlottat oly tényben sem marasztalhatja, melyre a vád nem irányul (267. §.).

Az 1873. máj. 23. ftő perrendtartás szerint az ügyész a vád ura (2., 192. §§.). A sértett magánvádja, melyet az 1867. javaslat még concur- rálónak mondott a közváddal, csak in subsidium adatik meg (48. §.J, ha az ügyész a vádtól eláll (112., 227. §§.), a közvádló mellett a magánpanaszos csak egyedül a sértett indítványára üldött vétségek eseteiben c) léphet fel. Magánvádat azon felül egyáltalán csak érdekelt emelhet 7), s jogköre, főleg a felebbvitel tekintetében, a közvádlóénál szükebb (49. §. 1—4 p.)

Midőn a közvádló akár az elővizsgálatkor, akár a végtárgyaláson a vádtól eláll, csak uj bizonyítékok alapjáni perújításnak van helye (109.,

110., 352. §§.).

Flagrans esetben a biró az első lépéseket megteheti, de ezután a rögtön értesitett ügyész indítványai bevárandók (389. §.).

Az ügyészség szervezete a franczia utánzása (29—73 §§.), az ügyész végzi a rendőri előkészítő cselekményeket (»Vorerhebungen« 84—90 §§. főleg 87. §.), vagyis a feljelentés alapján nyomoz s ez általános nyomozás eredményéből meríti indítványait Az ügyész tehát tettleg inquisitor generalis, mit az indokolás beismer (Motive 95 sk. lk.) De e »Vorerhebung« úgy mint a német »Informationsverfahren« valóságos elővizsgá- , tatot helyettesit ép úgy mint tényleg a szóbeli végtárgyalás csak a nyomozás iratainak ismétlése G), Ennélfogva a külön birói elővizsgálat rendes elejtése oda vezetett az 1873. törvényben, hogy az ügyész egyszersmind vizsgáló biró, min mit sem változtat a bizonyítékokra befolyásának kísérlett korlátozása 9).

A nyomozásban (Vorerhebung) a járásbiró részt vesz (89. §.). Elővizsgálatnak 10) csak bűntettnél lehet helye s pedig, ha távollevő ellen történik nyomozás vagy ha a vádló maga kívánja (91. §.) Az elővizsgálat foganatositója a vizsgáló biró (198. §.) A vád alájbelyezés ügyészi vádirat alapján történik (207. §.), melytől azonban az ügyész utóbb sokban eltérhet (262., 263., 254., 222. §§.), bár ez elvileg kárhozatos (Motive 182. 1.).

Az ügyészi hivatal rendőri jelleme, melyet az elmélet lényegének tekint 1 ’), Austriában még az ügyészek fogházfelügyelői állásában is mutatkozik l2), s azonfelül a fegyelmi bíráskodást az

4) Motive az 1873. törvény prágai kiadásában 10.1.

5) L. v. Hyo-Glunek. Leitende Grundsätze etc. 38. 1. s. 39. 1. Anmerk.

G) Minők házasságtürés, becsület-sértés, családi lopás és sikkasztás stb. 1. Straf. Gesetzbuch 463., 487., 493.,

496., 497., 503., 505., 524., 525. §§.

7) Der in seinen Rechten Verletzte 47. §.

8) L. Motive 99.. 100. lk.

9) L. 252. §. 38. §. Motive 97. 1.

10) Voruntersuchung. »Stoff zur wirksamen Anklage sammeln« Motive 103. 1.

71) L. Stein : Innere Verwaltungslehre I. Hauptgebiet HI. Theil. Das Polizei-Recht S. 24., 25.

,2) L. az államügyészi ügyrendtartást. Justiz-Mi- nisterial-Verordnnng v. 19. november 1873 S§. 88.—114, s. v. 16. juni 1854. III Hptstück, Gefängnissordnung 43—101. §$. melyet minap nálunk átvettek, csakhogy a fordító elnézte, miszerint a bot s vasbüntetés (90., 91. §§.) Ausztriáéban már nem gyakorolható. (1867. november 15. törvény 1., 2., 4. §§.

*