Magyar Themis, 1875 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1875 / 33. szám
259 nyomó nagy számban vannak, a bii'ó a minimumon túl is mehet, és a szabadságbüntetés nemét is enyhébbre változtathatja. Ezen intézkedés, ha nem is felel meg szóló ebbeli kívánalmainak, de a bíróra nézve mégis lehetővé teszi, hogy rendkívüli körülmények közt az eset individualitását kellőleg figyelembe vegye. — A felségsértésről szóló első §. 4. pontjánál szóba hozatott azon a szakirodalomban élénken megvitatott kérdés, váljon a »kisérlet« szó helyett czélszerűbb volna-e tenni a »merénylet«-et. A bizottság egyhangúlag a javaslatban használt »kísérlet« kifejezés mellett nyilatkozott, mivel ez az általános részben határozottan körülirt fogalom. A felségsértós egyes eseteire szabott büntetések tárgyalásánál egyik tag részéről kisérlet tétetett a halálbüntetés kiterjesztésére ; a többség azonban megtartotta a javaslat határozmányait. A felségsértés feljelentésének kötelezettsége alól egyik tag az apát és a fiút ki akarta vétetni, a többség azonban régi törvényeink példájára, de egyszersmind jogpolitikai indokoknál fogva is, megtartotta a szöveget. A 2.—6. fejezetek tárgyalásánál a tanácskozások leginkább arra szorítkoztak, váljon a revideált törvényjavaslat szövege kellő szabatossággal irja-e körül az egyes büntetendő cselekményeket. Mindezen fejezetek beható tanácskozás után igen csekély szövegezési módosításokkal elfogadtattak. A pénzhamisítás bűntetténél élénk eszmecsere fejlődött ki aziránt, váljon egyedül a magyar korona területén forgalomban lévő pénzjegyek hamisítása büntettessék-e, vagy pedig kiterjesztessék a sanctió a külföldön forgalomban lévő pénzekre is. Maga a javaslat az előbbi felfogást követi; a bizottság tagjai azonban szükségesnek vélték, hogy a külföldön forgalomban lévő pénzhamisítás is megbüntettessék. Kiindultak e tekintetben különösen azon szempontból, hogy újabb időben a pénzhamisítók gyakran nem azon pénzjegyeket hamisítják, melyek az illető ország ban forgalomban vannak, hanem, hogy a büntetés alól könnyebben kibúvhassanak, más országéit, így nálunk igen sokszor előfordul, hogy orosz és porosz pénzjegyek hamisittatnak. Szükséges tehát, hogy az államok a pénzjegyek ótalmában reciprocitást kövessenek. Kiemeltetett egyszersmind, hogy a legújabb külföldi büntető törvényjavaslatok, milyen az olasz és az osztrák, szintén nemcsak a belföldön, hanem a külföldön forgalomban lévő pénzjegyek hamisítását is fenyítés tárgyává teszik. Ezek alapján kimondatott, hogy a törvény- könyv illető §-a ez értelemben módosítandó lesz. Felvettetvén továbbá azon kérdés, vájjon ha valaki pénzjegyeket utánoz anélkül, hogy azokat forgalomba kívánná bocsáttatni, mi legyen a büntetése? Erre nézve felhozatott, hogy a büntető i törvénykönyv a pénzhamisítást a közforgalom ellen intézett bűnös cselekménynek tekinti; ha tehát valaki nem azon czélzatból készít hamis pénzjegyeket, hogy azokat forgalomba tegye, hanem pl. csak magánszórakozására, vagy pedig játék czóljából: ez nem képezheti a büntető törvény- könyv szabványainak tárgyát. De minthogy ez még sem minden veszély nélküli cselekmény: tehát a megfelelő intézkedéseknek a rendőri büntetőtörvénykönyvben kell foglaltatniok, a mint ez nálunk az ez iránti javaslatban meg is történt. De más kérdés az: ha valaki úgynevezett »lantosokkal« rászedetik; ez nem a pénzhamisítás, hanem a csalás cathegóriájába esik. — Érdekes vita fejlődött ki a hamis tanuzásnál az iránt, vájjon bele- tétessék-e a törvénybe az, hogy a hamis tanuzásért csak akkor büntettetik valaki, ha az ügy lényeges körülményére nézve vall hamisan, vagy pedig csak egyszerűen az mondassék, hogy büntetendő akkor, ha hamisan vallott. Az iránt megegyeztek a nézetek, hogy a biró csak akkor fogja a hamis tanút büntetésre Ítélni, ha lényeges körülményre vonatkozott hamis vallomása. Némelyek azonban attól tartottak, hogy a »lényeges« szó oly tág magyarázatot enged a félnek és a bírónak, hogy sokan ki fognak buvni a büntetés alól. Más részről azonban felhozatott, hogy ha kihagyatik a »lényeges« szó, akkor a biró mindazon esetekben, midőn a vallomás tárgyát képező ténykörülmény lényegtelensége miatt a hamisan vallott vádlottat felmenti : világosan a törvén y ellenére fogna Ítélni. Hosszabb vita után a javaslat szövege minden szempontból a leginkább kielégítőnek találtatván, egyhangúlag elfogadtatott. Kiemelendőnek tart- j juk a párviadalról folytatott vita egy pár mozza- j natát, mely kiváló érdekkel birt. A bizottság egyik I tagja tulszigorunak mondá a 212. §. azon határoz- mányát, miszerint már valakinek párviadalra kihívása is vétséget 'képez. Szerinte a kihívás csak akkor büntetendő, ha elfogadtatott, mert hiszen elfogadás nélkül párbajról szó sem lehet. Ez ellen azonban felhozatott, hogy épen a kihívással történnek a legnagyobb visszaélések, és ha bármelyik poltron ezt büntetlenül űzheti, másoknak igen sok kellemetlenséget okozhat vele, sőt épen a kihívással pressiót gyakorol a kihivottakra a törvényellenes cselekmény elkövetésére. Más oldalról ismét a törvényjavaslat azon határozmánya ellen tétetett kifogás, mely szerint segédek is büntetendők. Ennek ellenében utalás történt arra, hogy a törvény már elég messzire megy a kíméletben az által, hogy az orvosokat nem bünteti; ha ez még a segédekre is kiterjesztetnék, maga a törvény mozdítaná elő a párbajok szaporodását ; különben azon segédek, a kik a párviadalt megakadályozni törekedtek, a 298. §. szerint nem bűntetteinek. Mindkét kérdésre nézve a javaslat batározmányai fogadtattak el. Felvettetett egyszersmind azon kérdés is, váljon az amerikai párbaj, mely az utóbbi időben nálunk annyira divatba kezd jönni, mely szabály szerint volna büntetendő. Erre nézve határoztatott, hogy az öngyilkosságra való rábeszélésről szóló §-ba igtattassék azon eset is, midőn két egyén abban egyezik meg, hogy valamely előre meghatározott esetleg döntse el, vájjon kettejük közöl melyik ölje meg magát. A testi sértésre vonatkozó fejezetnél a törvényjavaslatban azon módosítás tétetett, hogy könnyű testi sértésnek az tartandó, mely 8 nap alatt meggyógyult. A lopásról szóló fejezetnél élénk vita fejlődött ki a furtum usus büntethetőségéről. Tudvalevőleg a törvényjavaslat eltérve több külföldi törvénytől bünteti a furtum usust. A bizottság egyik tagja részéről kifejezés adatott azon aggodalomnak, vájjon lehetséges lesz-e ezen cselekményt megkülömböztetni azon cselekményektől, melyeket bárki minden nap elkövet anélkül, hogy valaki lopásra gondolna. így pl. ha valaki elmegy jó barátjához és minden engedelemkérés nélkül pár könyvet elvisz olvasás végett vagy pl. elviszi barátja kabátját vagy esernyőjét oly szándékkal, hogy aztmásnapvisszaküldje, vagy pedigsétalo- vaglást tesz barátja paripájáil, stb. Erre nézve felhozatott, hogy az ilyen esetekben soha sem forog fenn azon szándék, hogy az aki a dolgot elviszi, saját vagyoni hasznára fordítsa, márpedig a törvényjavaslat revideált szövege épen azt kívánja a furtum ususnál, hogy az, a ki az idegen dolgot elveszi, azt saját vagy mások vagyoni hasznára fordítsa. Ezen felvilágosítások után a bizottság e szakasz megtartása mellett nyilatkozott. Folytathat-e városi ügyész ügyvédi magán-gyakorlatot és lehet-e az ügyvédi kamara tagja? A »Pesti Napló« 1875. évi 182. számában »a szabadkai ügyvédi kar« czim alatt egy czikk jelent meg, mely az abban kifejezést nyert jogi kérdések miatt talán megérdemli, hogy jogtudományi szaklapban tegyem meg reá megjegyzéseimet, — jogtudományi szaklapban azért, mert leghelyesebbnek találom, hogy jogi kérdések a szaklapokban vitattassanak meg. A kérdéses czikk azon, szerintem téves felfogásból indulván ki, hogy a legfőbb itélőszék döntvényileg kimondta azt, hogy »a városi ügyészek« nem vehetők fel az ügyvédi kamara tagjai közé és magángyakorlatot nem folytathatnak, — azt kérdi az ügyvédi kamarától: »ha eddig épen nem tett semmit sem a kamara ügyésze, sem egyik vagy másik tagja semmiféle észrevételt a városi ügyészek magánügyvédkedése ellen, szándékozik-e gondolkozni egy kissé ? vagy azt is másokra hagyja ? tud-e erélylyel föllépni ott, a hol kell, nem pedig a hol csupán álbölcselkedése adja az okot ? Nem hivatásom a szabadkai ügyvédi kamarát és ennek eljárását védeni, — meg fog az tudni felelni maga is levelező fenti kérdésére, ha szükségesnek tartja; — én jelenleg csak azon kérdést akarom vizsgálni közelebbről: kimondta-e és támaszkodva a törvényes intézkedésekre — kimondhatta-e a legfőbb itélőszék azt: hogy a városi ügyész az ügyvédek lajstromába fel nem vehető. Ismételve is végig olvastam a legfőbb itélő- széknek az ügyvédek lajstromába való felvétel tekintetében hozott határozait, a mint azok a »Magyar Themis« 1875. évi 29-ik, a »Törvényszéki Csarnok« ] 875. évi 54. és 55. számaiban és a »Magyar Igazságügy« IY. kötet II. (augustusi) füzetében közölve lettek, de ezen határozatokban czikk- iró fenti feltevését igazolva nem látom. A legközelebb ide vonható határozat az 1875. jul. 8-án 5954. számú, melyben a legfőbb itélőszék kimondja, hogy Kuliffay Károly Kunhegyes városa főjegyzője és ügyésze az ügyvédek lajstromába fel nem vehető, mert az általa viselt közhivatal az ügyvédi hivatással nem fér össze. Ezen határozat nem Kuiiffay Károlyra mint ügyészre, hanem Kuliffay Károlyra mint főjegyzőre vonatkozik, mivel a főjegyzőség igenis oly közhivatal, mely az ügyvédi hivatással nem fér össze, (tanúskodik erről a többi döntvény) mig a városi ügyészség oly hivatal, mely az ügyvédi hivatással nemcsak összefér, hanem nem is egyéb ügyvédi hivatásnál. Kuliffay eseténél a városi »ügyész« czim csakis azért em- littetett, mert ő történetesen városi ügyész és igy csak teljes czimén lett megnevezve. De nézzük meg a törvény szem előtt tartása mellett, van-e valami alapja czikkiró azon feltevésének, hogy a városi ügyész az ügyvédek lajstromába fel nem veendő és ügyvédi magángyakorlatot ne folytathasson ? Mindenek előtt mi a városi ügyész ? A városi ügyész a város jogtanácsosa, — a város perbeli képviselője. Mint ilyen tisztán és egyedül a jog terén mozog, tisztán jogi gyakorlattal foglalkozik. Yan e tehát alapja annak, hogy a városi ügyész hivatása teréről leszorittassék ? Volna-e ilyen eljárásnak csak ratiója is ? Nem. A városi ügyész mint a város jogtanácsosának, perbeli képviselőjének hivatása és hivatali kötelessége a várost netáni pereiben képviselni. Teheti-e azt, ha az ügyvédek lajstromába fel nem vétetik? Az 1874. XXXIY. t. ez. 1-ső §-a szerint »az ország bíróságainál és hatóságainál mint ügyvéd csak az működhetik, ki bármelyik ügyvédi kamara által az ügyvédek lajstromába felvétett«. Ezen szakaszból én csak azt magyarázhatom ki, hogy azon esetben, midőn a törvény (1868. LIV. t. ez. 858 b. pont) azt követeli, hogy ügyvéd járjon közbe, csakis azon személy (legyen az városi ügyész vagy magánember) léphet fel, »ki valamely kamara által az ügyvédek lajstromába felvétetett.« Mondhatná még valaki, hogy az 1874. XXXIY. t. ez. 1 §-a azon magyarázatot is megtűri. hogy a városi ügyész nem »mint ügyvéd,« hanem »mint városi ügyész« működhetik a bíróság- vagy hatóságnál. Azonban ezen magyarázat í nem állja ki a bírálatot, mert az 1868. LIV. tcz. 85. § b. pontja határozottan »ügyvédet« követel, — ha tehát a városi ügyész ily esetben a város képviseletében fel akar lépni, azt csak mint ügyvéd teheti, mint ügyvéd pedig az 1874. XXXIV. t. ez. 1. §-a értőimében csak akkor működhetik, ha a kamara tagja. Látható ezekből, hogy azon esetben, ha nem akarjuk a városokat kényszeríteni arra, hogy rendes városi ügyészük mellőzése mellett magánügyvéd által képviseltessék magukat, nem szabad, de nem is lehet az ügyvédi rendtartást akkép magyarázni, hogy a városi ügyészek nem vehetők fel az ügyvédek lajstromába. Azonban még tovább megyek. Az 1870. XLII. és 1871. XVIII. tezikkek előszabják azt, hogy a szabad királyi és rendezett tanácsú városokban ügyészek választandók. Nézzük sorba Magyarország városait. Hány van ilyen, mely képes ügyészének oly fizetést adni, hogy abból — nem mondom tisztességesen, de csak átalában — megélhessen ? Nincs ilyen tíz város, mig számtalan olyan van. mely választ ugyan ügyészt, de ennek oly fizetést ad, hogy honoráriumnak is kevés. Ha tehát eltiltjuk a városi ügyészeket a magángyakorlattól, azt érjük el vele, hogy a városok ügyészt vagy átalában nem kapnak, vagy csakis olyan ügyefogyott emberek fognak a városi ügyészségekre concurrálni, kik mint ügyvédek egyátalá- ban nem tudnak megélni és igy a városi ügyészség »keserves« fizetésébe mint utolsó menedékbe kapaszkodnak, vagy kik más törvényes okok miatt *
