Magyar Themis, 1875 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1875 / 28. szám

elővizsgálat rendszerének megváltoztatását elvből perrhorrescálták. Némelyek a bírói szabadságot látták az indítvány által veszélyeztetve, mások is­mét a reform radicalis voltát hangsúlyozták, majd ismét mások a felebbezés kérdésében hozandó ha­tározattól tették függővé szavazatukat. Némelyek elismerték, hogy az indítvány a professionalis bűn­tettesek ellen intézett komoly támadást foglal ma­gában, de hogy az sikerrel megtörténhessék, arra szükséges volna a rendőrség jobb szervezete. Azon ellenvetésre, miszerint az indítványozott reformok aztán további reformokat fognának szükségessé tenni, fölhozatott, hogy az ajánlott reform tetemes megtakarítást hozna magával a bírói szervezet­ben és hogy ettől eltekintve is a jobb rendőrség végeredményben önmaga kifizeti magát. Maguk az indítványozók úgy látszik igen jól tudták, hogy reformtörekvéseikkel ez úttal nem fognak a bi­zottság kebelében keresztül hatolni. Mindazonál­tal már az is nagy nyereségnek tartatik. hogy ezen eszmék egy ily illetékes testületben, milyen a német birodalmi gyűlés 28-as bizottsága, alapo­san megbeszéltetett. A bizottság valamennyi tag­ja megegyezett abban, hogy az illető kérdések megpenditése és formulázása nagy köszönetét ér­demel és hogy azon ülés, melyet a bizottság e kérdés tárgyalásával töltött, nem mondható el­vesztettnek a német bűnvádi eljárás fejlesztésére nézve. Sőt némelyek kivehetni vélték, hogy a sze­rint, a mint a felebbezés kérdése el fog döntetni, a letárgyalt és 9 szavazat ellenében elvetett indít­vány ismét feltámadását ünnepelheti. Azon esz­mék tehát, melyeket a német tudós világ nehány év óta oly nagy előszeretettel tárgyal és melyeket a múlt évben a nagyhírű Gneist a »Vier Fragen ' zur deutschen Strafprozessordnung« czimű mun­kában oly nagy hévvel előtérbe helyezett,*) mint a fenntebbi tárgyalásokból látható, rohamosan ter­jednek és hódítanak, s talán nem messze az idő, a midőn törvényhozási létesitésök ideje is eljön. *) E munkát múlt évfolyamunkban bőven ismer­tettük. Vélemény é^ indítvány a magyar jogászgyülés állandó bizottsága által kitűzött következő kérdés felett: Két vagy több biztositó társaság egyesülése esetében feljogositandók-e a megszűnő társaságnál biztosítot­tak a szerződés felbontására ;ha igen, mit követel­hetnek vissza. Ezen kitűzött kérdés megoldása czéljából szükségesnek tartom azon ügylet jogi termé­szetét szabatosan meghatározni, mely a bizto­sitó társaság és a biztosított között létre jön, és melyet biztosítási ügylet névvel jelölünk. A Dr. Apátliy István tanár ur által szerkesz­tett és egy szakbizottság által alaposan megvizs­gált kereskedelmi törvényjavaslatban a biztosítási ügyletet két főcsoportba felosztva találjuk, és pe­dig kárbiztositás- és életbiztosításba (az utóbbi tágabb értelemben.) A nevezett törvényjavaslat 463. §-a sze­rint: »Azon ügylet, melynél fogva valaki el­lenérték (díj) kikötése mellett arra kötelezi magát hogy bizonyos személynek az ezt vala­mely meghatározott esemény következtében érő vagyoni hátrányt megtéríti, kárbiztositási ügylet­nek tekintetik.« A nevezett törvényjavalat 498. §-ában az életbiztosítás (tágabb értelemben) követke­zőkép határoztalak meg: »Életbiztosításnak azon ügylet tekintetik, mely által valaki ellenérték (dij) kikötése mellett bizonyos összeg kifizetésére kötelezi magát olyké- pen, hogy a fizetési kötelezettség valamely sze­mély élettartamától vagy egészségétől vagy testi épségétől tétetik függővé.« Én ezen definitiökat anyagilag tökélete­sen helyeseknek találom, habár tán nem lehetet­len, hogy az egyik vagy a másik kifejezés szaba­tosabban szerkesztethetnék. Ezen definitiókkal a biztosítási ügylet jogi természete, a biztositó társaság és biztosí­tott között fennálló jogviszony teljesen meg van határozva. A biztosi tó társaság a biztosítottnak hitele­zője a még le nem fizetett biztosítási dij tekinte­— 219 — I tében, — a biztosított megint hitelezője a I biztositó társaságnak vagy egy meghatáro­zott összeg (az életbiztosításnál) vagy egy őt érő vagyoni hátrány erejéig (aházbizto­sításnál), mindkét esetben egy előre meghatáro­zott esemény beálltától feltételezve. Ha ezen elemezés helyes, akkor a feltett kérdés első része önmagában találja megol­dását. Ha azt akarnék állítani, hogy két vagy több biztosító társaság egyesülése esetében a meg­szűnő társaságnál biztosítottak a szerződés felbon­tására feljogosítva n i n c s e n e k, az annyit jelen­tene, mint a hitelezőt kényszeríteni, hogy akarata ellen az előbbi adós helyébe mást fogadjon el, a mi világosan helytelen, miután tö­kéletes utalványozás afőszemély, t. i. a hitele­ző beleegyezése nélkül nem is gondolható. Véleményem szerint tehát kétséget alig szenvedhet, hogy a feltett kérdés első részére igennel kell felelni. Nehezebb a kérdés második részének meg­oldása, t. i. mit követelhetnek vissza a biztosí­tottak ? Annyi mindenesetre bizonyos, hogy a biz­tosítottak a kárbiztositásnál nem ama vagyoni hátrányt és az életbiztosításnál nem ama bizonyos összeget, mely tekintetében a biztosítás történt, kö­vetelhetik vissza, — azon egyszerű oknál fogva, mert a fizetés már fogalmilag bizonyos felté­telek és ténykörülmények beálltától függ. (A biz­tosítási dij további fizetése, a vagyoni hátrány, a halál stb. bekövetkezésétől.) Mit követelhetnek tehát a biztosítottak vissza ? Kiindulva a szerződés átalános elméletéből, azon eredményhez juthatnánk, hogy a biztosítot­tak az életbiztosításnál az egész az egyesülésig általuk befizetett biztosítási dijt (tán még a törvényes kamatokat is) visszakövetelni jogosítva vannak. A szerződés felbomlott, vissza­fizetendő tehát, a mi befizettetett. A legfőbb itélő- szék valóban is több ilyféle esetben ekként hatá­rozott. 1872. 1873. egyénnél °/0 egyénnél % egy hónapig s rövidebb ideig........... 8377 46.8 9140 47.3 egy hónál tovább egész 3 hónapig . . . 4954 27.7 5407 28.2 3 hónál tovább egész 6 hónapig .... 2536 14.2 2718 14., 6 hónál tovább egész 1 évig............... 1363 7.„ 1415 7.s egy évnél tovább . . 6G0 3.? 557 2.9 összesen : Í7890 19238 tehát csak azokra nézve, kiknél a vizsgálati fog­ság egy évnél is tovább tartott, némi javulás ész­lelhető, azoknak absolut és viszonylagos száma 1873-ban némileg csökkenvén, de azért még ezen évnek adatai is elég szomorú illustratiója bűnvádi törvénykezésünknek, ez évben is jóval több mint fele része a nyomozási fogságban fetrengett egyé­neknek egy hónapnál tovább sőt ’/,0 része félévnél tovább tartatott fogva pusztán vizsgálati eljárás alapján. Karöltve az évi följelentések nagy számával, a per befogattak száma is sajnos összletet tüntet fel egy-egy évben; ugyanis a valamely bűn­tett miatt 1873-ban perbefogott egyének száma Magyarországon nem kevesebbre mint 48,848-ra rug; ha a társországokban ugyanaz évben bűntett vagy vétség miatt perbefogottak is tekintetbe vé­tetnek, (átlag egy évben 2300), akkor több mint 51,000-re megy az egy évben a magy. szentkorona területén bűnvádilag perbefogott személyek létál­lománya, úgyhogy ha felveszszük, hogy daczára az utóbbi idők sanyarú viszonyainak, a magyar terü­leti népesség ugyanazon arányban szaporodott volna, mint normális időben t. i. évi egy százalékkal, és hogy ennélfogva a magyar birodalmi népesség 1873-ban 15.884,000 főből állott volna, mégis már minden 312 lélekre, sőt magában Magyarország­ban ugyanazon egy százaléknyi népnövekvés fel- tételezése mellett épen már 286 lélekre jönne egy, bűntett miatt vád alá került egyén, holott az annyival népesebb osztrák államban bűntett miatt 1871-ben csak 35,443 személy helyeztetvén vád alá. ott csak 575 lélekre esik egy bűntett mi­att bevádlott, tehát Magyarországban aránylag épen még egyszer akkora a perbefogottak számvi­szonya, mint Ausztriában, sőt ha ott a vétség miatt perbefogottak is hozzászámittatnak, még azokkal együtt a perbevont egyének száma 1871-ben nem többre ment, mint 37,143-ra, vagyis 11,705-el ke­vesebbre, mint Magyarországban, és igy is csak 550 lakóra jön ott egy vádlott; 1872-ben némileg szaporodott ugyan az ottani vádlottak száma, ez évben 38,422 személy bűntett miatt helyeztetvén vád alá, úgy hogy tekintve azon évi népszámot, minden 540 lakóra jött egy bűntett miatt vád alá vont, de még oda értve az ugyanaz évben vétség miatt bevádolt egyéneket is (1875), a perbefogot­tak össz.-száma ez évben is tetemesen kisebb, mint a pusztán Magyarországban bűntett miatt perbe­fogott egyéneké, t. i. 40,297 szemben 48,848-al. Az 1873-ban Magyarországon bűnvádilag perbe fogott 48.848 egyén közül csak 33,837 irá­nyában a bűnvádi tárgyalás ugyanaz évben befejez­tetett be, ellenben 15,011 egyén, vagyis aperbefo- gottaknak 30.7 °/„ -ja tovább is vád alá helyezve maradt. A bűnvádi tárgyalás pedig a 33,837 perbe- fogottra nézve, kik irányában az még azon év fo­lyamában befejezve lett, következő eredménynyel végződött: elitéltetett összesen 20,976 vagyis 62.0°/0 bizonyítékok elégtelenségé­ből felmentetett 5,322 » 15.7 » büntelennek nyilváníttatott 5,664 » 16.7 » ítélet előtt meghalt 591 » 1.7 » a tárgyalás alul szökés által kivonult 258 » 0.8 » más törvényszékhez utasit­tatott 863 » 2.6 » a bűnvádi tárgyalás beszün­tettetek 163 » 0.5 » együtt: 33,837 Első pillanatra szembeszökik a felmen­tések nagy számaránya; közel egyharmada a perbefogott személyeknek hol bizonyítékok elégte­lensége miatt felmentetett, hol büntelennek nyilvá­níttatott, és e viszony 1873-ban nem csak hogy nem javult szemben az 1872-diki évvel, hanem még rosszabbodott, mert 1872-ben a mindkét kategória szerint felmentettek 30.3 %, 1873-ban pedig 32.4 % -át képezték az összes perbefogottak- nak; ez oly arány viszony, mely jól szervezett törvénykezéssel, felköltött jogérzettel biró cultur- államban alig fordul elő ; e tekintetben is nálunk a múlthoz képest haladás helyett inkább hanyatlás tapasztalható; mert ezelőtt nálunk ezen arány csak 24—38"/o-ot tett, sőt az 1867—71-ki öt évi időköz átlaga szerint a felmentések csak 23.6 %-al szerepelnek; de már ezen arány is elég jelenté­keny volt szemben más európai államokkal. így elég csak a porosz birodalom leg­újabb adataiból felhozni, hogy ott is évről-évre csökken a felmentéseknek amugyis elég mérsékelt számaránya, igy: bűntett miatt vétség miatt bevádoltatott, felmen- bevádoltatott, felmen­tetett tetett 1872 13,637 1355 9.s »/« 126,473 14,969 11.8°0 1873 13,359 1294 9.7 » 128,699 14,523 11.8 » a bűntetteknél tehát a felmentések aránya az utolsó 5 év folyama alatt fokozatosan úgy keves- bedett, hogy 1873-ban 2.2°/o-al csekélyebb volt, mint 1869-ben és a vétségeknél is, ha nem is oly magas progressióban, de szintén évről-évre akkép szállt alább, hogy ezen arány 1873-ban 1.3 °/0-al kisebb volt, mint 1869-ben. * Kivánánk még több részletet közölni a ki­válóan érdekes füzetből, de hely szűke miatt erről ezúttal le kell mondanunk. *

Next

/
Oldalképek
Tartalom