Magyar Themis, 1875 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1875 / 28. szám
220 Azon körülménynél fogva, hogy e tekintetben positiv törvény nélkül vagyunk, és a legfőbb itélőszék ennek következtében a szerződés átalá- nos elméletéből kiindulni kénytelen volt, ezen ily értelemben hozott határozatait átalában helyeseknek kellene találnunk. Ha tehát a kitűzött kérdésnek második része akként volna értendő, hogy mit követelhetnek vissza a biztosítottak de lege lat a, vagy helye- lyesebben (miután positiv törvényünk nincsen) a szei'zőaés átalános elmélete szerint, akkor meglehet, hogy válaszunk az volna: az egész általuk az egyesülésig befizetett biztosítási dijt. Magam azonban e kérdés második részét oda magyarázom: hogy mi történjék ez esetben de lege ferenda, és akkor egészen más eredményhez jutok. Ez alkalommal kell, hogy sajnálatomat kiíejezzem az iránt, hogy ezen kérdés a többször említett kereskedelmi törvényjavaslatban megoldva nincsen ésigy még mindig fennforog azon veszély, hogy még a kereskedelmi törvény érvényre emelése után is, — amennyiben ezen hiány nem pótoltatnék, — a törvénykezés figyelemmel a szerződés átalános elméletére, e tekintetben az eddigi maradhatna. Mondom:a veszély, mert a törvénypolitika, több biztositó társaság egyesülésének lehetővé tétele czéljából nézetem szerint más intézkedést kíván. Az ilyen egyesülés (kivéve a mala fidest, mely szabály szerint a fenyitő törvényszék elé tartozik) t. i. többnyire akkor vitetik véghez, ha a biztositó társaság a kötött biztosítási ügyletek keresztülvitelére és befejezésére magát elég erősnek nem tartja. Ha most a törvényhozás avagy positiv törvény hiányában a törvénykezés ezen kérdés tekintetében eddigi álláspontján megmaradna, akkor, amint velem minden szakértő egyetérteni fog, több biztositó társaság egyesülése épen lehet- lenittetnék, miután a megszűnő társaság a másik őt felvevő társaságnak semmminemű előnyt nem nyújthatna, mert a biztositottak szaporításával járó előny azon hátrány által, hogy az egész biztosítási dijt az azt kívánóknak visszafizetni kénytelenül, több mint ellensulyoztatnék, és különben is a megszűnő társaságnak vagyona számos esetben ehhez elegendő sem volna. Legyen szabad ezen tán homályosan kifejezett állításomat példákkal felvilágosítani: A. biztositja vagyonát B. biztositó társaságnál tűzvész ellen 5 évre; 3 év lefolyta után, miután tehát A. 3 évig a biztosítási dijt fizette, B. biztosító-társaság C. biztosító-társasággal egyesülni akar. Ez esetben a dolog világos. A. kétségen kívül jogosítva van kijelenteni, hogy ő neki C. biztositó társasághoz semmi köze, és hogy ő a még további évekre kötött szerződést felbontja. Világos azonban az is, hogy ö a 3 évért már fizetett biztosítási dijt visszakövetelni jogosítva nincsen, mert különben 2 évig ingyen lett volna biztosítva és B. biztositó társaság 3 évig ingyen viselte volna a risicot. A. legkisebb hátrányt sem szenved, haő a már lefolyt időért befizetett biztosítási díjból semmit sem nyer vissza, miután ő a további 2 évre minden más neki tetsző biztositó társaságnál biztosíthat. Ha tehát A. a már lefolyt időért befizetett biztosítási dijából valamit vissza kapna, akkor világosan B. biztositó-társaság vagyonával gazdagodnék. Ép oly világos a dolog, ha A. a szerződés felbontásának idején túl valamit fizetett volna biztosítási dij fejében. Ez esetben a biztosítási dij azon része, melyet ezen időponton túl fizetett, egészen visszaadandó, mely rész számtani mivelet utján könnyen kiszámítható. Egészen más elvek szerint lesz azonban az életbiztosítás elbírálandó. Szóljon itt is a példa: A. biztositja életét B. biztositó társaságnál. Tíz év lefolyta után, miután tehát A. 10 évig a biztosítási dijt fizette volt, akar B. biztosító- társaság C. biztosító-társasággal egyesülni. Ha A. ez esetben jogosítva volna kijelenteni, hogy ő a kötött életbiztosítási szerződést felbontja és hogy a 10 évért befizetett biztosítási dijt visszaköveteli, világos, hogy annak következtében 10 évig ingyen biztosítva lett volna és B. társaság a risicot 10 évig ingyen viselte volna. Ez csaknem felelhet meg az igazság elvének! De ép oly igazságtalan volna az életbiztosításnál kimondani, hogy a biztosított a befolyt időért befizetett biztosítási díjból mit sem követelhet vissza azért, mert a biztositó társaság a lefolyt időért a risicot viselte, — miután tekintetbe veendő azon körülmény, hogy a biztosított időközben 10 évvel idősödött és hogy annak következtében sokkal nagyobb évenkénti biztosítási dijt kell fizetnie ha magát egy más biztositó társaságnál biztosítani akarná. Ebből azonban még nem következik az is, hogy neki az egész biztosítási dij vissza- fizetessék, hanem visszafizetendő csak a biztosítási dijnak azon része, mely épen ezen korkülönbö- zetet pótolja és mely rész a »biztosítási díjtartalékban« találja kifejezését. A biztosítási díjtartalék, mely a halandósági sta- tistikai és mathematikai elveken alapul, megfelel ezen különbözetnek. A biztosítási díjtartalék azon részének visszanyererésével, mely biztosítására esik, A. fedezheti azon többletet, melyet egy uj biztosításánál 10 évi idősű- lése következtében fizetnie kell. A. ekképen kárt szenvedni nem fog, és B. társaságon sem követte- tik el méltánytalanság. C. biztosító-társaság is azon helyzetben, lesz hogy B. társaságot felvehesse, a mi akkor, ha a biztosított az egész általa befizetett biztosítási dijt visszakövetelni feljogosittatnék, legtöbb esetben lehetetlen volna; mert a megszűnő társaság egyesülési vágya alaptőkéjének jelentékeny apasztja vagy tán ezen alaptőke tökéletes e le ny é s z é s éne k a következménye, miképen határozza tehát el magát egy másik társaság az egyesülésre, ha a biztositottak az egész általuk befizetett biztosítási dij visszakövetelésére feljogosittatnának, a mi által már kezdetben egy elfogadható ügylet lehetősége kizárat- nék. Magától értetődik, hogy a biztosított nem kénytelenül a megszűnő társaság könyveiben tényleg előforduló biztosítási díjtartalékkal megelégedni, miután lehetséges az is, hogy az a biztosítási díjtartalék kiszámításánál a fent jelzett alapra fektetett elveknek nem felel meg, hanem egészen önkényes. Ez esetekben joga lesz a biztosítottnak a ^biztosítási díjtartalékot helyreigazittatni. A biztosítási díjtartaléknak megfizetése egyenértéke azon különbözetnek, mely felmerül az eddig megfizetett és azon nagyobb biztosítási dij közt, melyet idősb kora köveztében fizetnie kell. Kétséget nem szenvedhet ugyan, hogy e szabály nem minden esetre alkalmazható és hogy a biztosított daczára annak, hogy a biztosítási díjtartalékot megkapja, az esetben károsul, ha vagy előhaladt életkora vagy időközben beállott betegeskedése következtében más társaságtól biztosításra egyátalá- ban többé nem fogadtatik el. Ez esetekben azonban megfelelő kárpótlást még az egész általa befizetett biztosítási dijak visszanyerése által sem nyerne, és továbbá már azon körülmény önmagában véve is, hogy ő oly társaságnál biztosított, melynek egyesülnie kell, szerencsétlenség az illetőre nézve, és végre szabadságában áll még mindig biztosítását az egyesülésre lépett B. társaság helyett C. társaságnál folytatni. Nem tagadható ugyan, hogy ily esetekben a biztosítottra bizonyos pressió gyakoroltatok és hogy rajta bizonyos mélytántalanyság követtetik el; a törvénypolitikának feladata azonban a szabályt, nem pedig a kivételt szem előtt tartani. Ha csak a biztosítási társaságok együlését egyátalában lehetetlenné tenni nem akarnók, nem marad egyéb hátra, mint kimondani, hogy a biztosítottnak, ha a szerződést felbontani akarja, a biztosítási díjtartalék azon részével, mely befizetett biztosítási dijaira esik, megelégednie kell. A törvénypolitika szempontjából a biztositó társaságok egyesülését lehetetlenné tenni nem szabad, mert különben a biztosítottaknak, a kiket oltalmazni akarunk, még sokkal nagyobb kárt okoznánk, miután tapasztalásból tudjuk, hogy a megszűnő társaságnak egyesülési szándéka legtöbb esetben abban leli okát, hogy magát önerejéből többé fenntartani nem képes. Váljon mi történnék az ily esetben a biztosítottakkal, ha az egyesülés létre nem jönne? E kérdésre a felelet kézen fekszik. Legtöbb esetekben az egész befizetett biztosítási dij elvesztése. A feltett kérdés keretét túlhaladná e helyen a biztositottak igényeit a biztosító-társaság felszámolása, vagy csőd esetében megvizsgálni, és röviden csak azt jegyzem meg, hogy fent kifejtett nézeteim e két esetben is alkalmazandók, magától értetődvén, hogy csőd esetében a bizt ositási díjtartaléknak megfelelő része azon tőke volna, a mely rész után, a csődtörvény értelmében, a hányadrész kiosztandó volna. A mondottak után indítványom a következő: Mendja ki a magyar jogászgyülés: Két vagy több biztositó-társaság egyesülése esetében a megszűnő társaságnál biztositottak a szerződés felbontására jogosítva vannak. Ily esetben életbiztosításoknál a biztosítási díjtartalékot követelhetik vissza. Dr. Bróde Lipót. JOGESETE Újított igényper. (M. B.) Keith Anna felperesnek, Jakabffy Pál elsőrendű és Kneifel Jánosné másodrendű alperesek ellen újított igényperében a békésgyulai királyi törvényszék következő Ítéletet hozott) TJjitó felperes Keith Anna, jelen újított keresetétől elmozdittatik, a perköltségek kölcsönösen megszüntetnek, a felek képviselőinek diját saját feleik irányában, és pedig ujitó felperes ügyvéde idősb Huszka Mihály részére 80 írtban, s s másodrendű alperes ügyvéde Zöldy János dija 50 frtban állapíttatnak meg. Indokok. 1. A perújítás kérdését illetőleg, miután a magy. kir. Ítélő tábla november 12-ről 17341/866. szám alatt kelt jogerős határozatával a perújításnak már helyt adott, ezúttal intézkedés helye és szüksége fenn nem forog. 2. Az ügy érdemére vonatkozólag: miután az anyaperhez csatolt, valódiság tekintetében nem kifogásolt, tehát teljes hitelt érdemlő okiratok által kétségtelenül beigazolva van, miként Balázsy Kálmán a testvére Kneifel Jánosné született Balázsy Ida ellenében létezett 2000 frt követelését az 1858. május 20. alapperbeli felperes Jakabffy Pálra ruházta át, miután ezek szerint Jakabffy Pálnak ezen összeghezi tulajdonjoga kétségtelen, s ebből folyólag egy harmadik részére kielégítési alapul többé nem szolgálhatott, az ezen átruházás után 1860. november 21-én foganatosított végrehajtás alkalmával ugyanezen összegre ujitó felperes Keith Anna javára 976 frt 50 kr. erejéig vezetett foglalás végrehajtási zálogjogot egyátalában nem biztosíthatott s azon végrehajtás teljesen jogerő nélkülinek tekintendő. Ezek ellenében a jelen perújítás alapját képező azon nyilatkozatot, mely szerint Balázsy Kálmán, ugyancsak testvére Balázsy Ida Kneifel Jánosné elleni követeléséből 976 frt 50 kr. még az 1857. sept. 30-án, tehát az alapperbeli átruházást megelőzőleg ujitó felperes Keith Anna részére engedményezte volna át, hirói figyelemre méltatni és Ítélkezés alapjául venni nem lehetett, mert ezen okmány bizonyító erejét és érvényességét az ugyancsak Balázsy Kálmán által kiállított későbbi azon nyilatkozat, mely szerint az említett nyilatkozat alatt lévő kelet hibásnak nyilváníttatván, az az 1858. évi őszre igazittatik ki, — annyira megdönti, miként ezen okmányt teljesen figyelmen kívül hagyni kellett, és pedig annyival inkább, mivel az ezen nyilatkozatot előttemező tanuk közül kihallgatott Groszeszka Julia, a keletre nézve semmi bizonyítékot nem nyújt, másik előttemező Pittner Mihály úgy Balázsy Kálmán pedig, ösme- retlen tartózkodásuk miatt, kihallgathatok nem voltak. Ezen indokokból ujitó felperes keresetétől elmozdítandó volt. A perköltségek kölcsönösen megszüntetendőknek találtatván, a képviselők dijai feleik irányában a prdtrts 252-ik §-a értelmében állapíttatnak meg. Felperesnek felebbezése folytán a pesti m. királyi Ítélő tábla következő végzést hozott: A törvényszék ítéletének, helyesebben végzésének megváltoztatásával és az alapperbeli II. és III. bírósági ítéletek hatályon kívül való helyezésével I-ső rendű alperes az alapperbeli igény kere-