Magyar Themis, 1874 (4. évfolyam, 1-56. szám)

1874 / 9. szám - A budapesti biróságok köréből

_ 70 — l&sztás által okozott kárt vagy hátramaradást a károsított félnek megtéríteni tartoznak." 1844. 9. t. cz. §. 43. „A köztisztviselők a közmunkák végrehajtásábani mindennemű éljárásaikért felelősek s mind azon kárt, melyet akár rendelkezésök, akár mulasztásuk által a közönségnek vagy egyes egyéneknak okoznak, teljesen pótolni tartoznak." Az emiitett általános rendelkezéseket pedig magukban foglalják : a köztörvényhatóságok rendezéséről alkotott 1870.42. tvczikk, melynek 73. §-a törvényhatósági — a községek rendezéséről alkotott 1871. 18. tvczikk, melynek 87 §-a községi — Budapest fővárosi törvényhatóság alkotásáról szóló 1872. 36. tvczikk, melynek 115. § a a fővárosi hivatalnokokra nézve szabályként áilitja fel, hogy ,,a tisztviselő (az elöljáróság minden egyes tagja) télies kártérítéssel tartozik mind azon kárért, melyet hivatalos eljárásában akár cselekvése akár mulasztása által szándékosan vagy vétkes gondatlanságból egyeseknek jogtalanul és illetéktelenül okozott." A birák és bírósági hivatalnokokra nézve ezen szabályt ugyanazon szavakkal az 1871. 8. tvczikk 66. §-a állittja fel. és ezen törvényczikk ti7. £ ugyanaz feleslegből még különösen kiemeli „mind azon közigazgatási (törvényhatósági vagy községi) hivatalnokokra nézve, kik a peres vagy perenkivüli eljáráshoz tartozó polgári ügyekben, hatósági cselekmények teljesítésére vagy birói meghagyások, illetőleg megkeresések foganatosítására hivataluknál fogva kötelezve vannak." Az 1871. 51. tvczikk pedig végre 20. §-ban rendeli, miszerint a birák és bírósági hivatalnokok felelősségéről szóló törvény hatálya a bírósági végrehajtókra is kiterjed. Az állami közigazgatási (miniszteri, államrendőri, katonai, pénzügyi) hivatalnokok vagyonjogi felelősségére nézve azonban mai napig törvénynyel nem bírunk; vannak ugyan némely törvényeink, melyek némely állami közigazgatási hivatalnokoknak feleletre vonását tárgyazzák, mint különösen az 1848. 3. t. cz. 32. és következő §§-a miniszterekre nézve, a közadók kivetése, befizetése, és biztosítása és behajtása tekintetében alkotott 1868 21. t. cz. 95. § a szabályellenesen eljáró pénzügyőri közegeket illetőleg, részletes szábályozást állítanak fel a feletre vonás tárgyában; ez azonban csak a büntető jogi szempont figyelembe vételére szorítkozott, a magánjogi kérdés, vagyis a vagyonjogi felelősség kérdése még mindig nyitva áll. (Folyt, köv.) V A budapesti bíróságok köréből. (r) Apestijár ásbi róságo kfőbaja az, hogy habár rövid időre tűzik is ki a tárgyalásokat és a végrehajtásokat is kellő gyorsasággal elrendelik, de a határidők kellő időben való megtartására, ami pedig az eljárás főczélja, nem lehet reá birni a végrehajtókat, a kiknek nagy része különben sem a járásbíróságnál, hanem csak meglehetősen távol eső magán szállásaikon és sokszor csak néhány napi utánjárás, lótás-futás után található fel. Vannak végrehajtók, kik ha nagy nehezen előtalálhatók, ötször-hatszor kitűznek egy végrehajtást és minden egyes alkalommal néhány óráig váratják az ügyvédeket, illetőleg azok segédeit és utoljára mégsem foganatosítják a végrehajtást, hanem halogatják a dolgot egyik napról a másikra. Ennek eredménye pedig az, hogy a fél elveszti követelését, mivel azon személyek, kiknek vagyonára kellett volna végrehajtást eszközölni, hosszabb idő alatt gyakran vagy máshova mennek lakni, vagy pedig találnak utat módot arra, hogy az illető tárgyakat a végrehajtás alól mentesítsék. De ha a pesti járásbíróságokra nézve általában elismertük, hogy a határidőket rövid időre kitűzik, az egyik járásbíróságra e tekintetben is kivételt kell tennünk, és ez a józsefvárosi, mely egészen provinciális kezelést folytat. Ott késő határidőre tűzetnek ki a tárgyalásosa végrehajtáshoz ís oly későn juthatni, és ami a legnagyobb kellemetlenség ezen bíróságnál, az az, hogy jóllehet az ügyeket igen sokszor bíróilag el kell halasztani, ez mégis mindig értesítés mellett történik meg. Erre tehát uj végzéseket kell hozni, mi által a biróság teendői és a felek kézbesítési költségei szaporodnak. Ezen eljárás pedig azon valóban kicsinyes dologbau leli indokát, hogy a józsefvárosi járásbíróságnál csak egy naplót tartanak a tárgyalásra, holott a többi járásbiróságokn álminden bírónak meg van a hafáridőkről, melyeket kitűz, saját naplója, minden perczben tudhatja tehát hány tárgyalása van valamely napon és azonnal külön értesítés nélkül tűzhetvén ki a tárgyalást, cz által önmagának időt, a feleknek pedig képesítési költségeket kiméi meg. Másik hiánya a józsefvárosi járásbíróság eljárásának az, hogy c bíróságnál nincs megengedve az igényhirdetések kibocsátása mindaddig, mig a foglalási jegyzőkönyv bíróságilag nincs elintézve. Ez a perrendtartás szellemével teljesen ellenkezik. Mert a perrendtartás határozottan kimondja, hogy a végrehajtó az igényeket, azoiiLal a foglalásnál tisztába hozhatja, ha lehet ós ha ott nem történhetik meg, akkor természetesen igényhirdetéseket bocsát ki, de sehol sincs megszabva, hogy ezzel be kell várnia azon időt, midőn a foglalási jegyzfkönyv el van intézve, s a többi járásbíróságoknál azonnal foglalás alkalmával ki is ad inak az igényhirdetések. A józsefvárosi járásbíróság tehát az által, hogy e tekintetben nem a törvényhez alkalmazkodik, még inkább hátráltatja már amúgy is lassú eljárását. A pesti polgári törvényszéknél vannak rendes ügyek, melyekben már mult évi október havában sőt előbb is beterjesztettek valamennyi periratok, és még ma sincs ítélet hozva. Gyorsítani kellene itt is az eljárást annál inkább, mert a rendes ügyek közt számos hasonnemü, főkép könyvkivonati követelések fordulnak elő, melyek elintézése valami nagyon mély kutatást nem igényel. A váltótörvényszéknél több kivánatunk teljesült; a tárgyalási terem két kis helyiséggel tágittatott, ugy hogy most már jobban lehet megférni, a tárgyalási jegyzékek rendesen többszörösittetnek, a végrehajtásoknak külön igtatókönyv nyittatott, melyből a biztosítási végrehajtásokhoz szükségelt bizonyítványok minden nehézkesség nélkül kiszolgáltatnak, — mindamellett sok egyél) bajjal kell itt még megküzködni. A kiadóhivatal jelenleg is roppant nagy hátralékban van még. Oly ügyekben, melyekben még mult évi november elején történt a végrehajtás, a foglalási jegyzőkönyv ma sincs elintézve, sőt a foglalási jegyzőkönyvek igtaló-számai is hiányzanak, s ennek következtében ezen jegyzőkönyveknek nyomára sem lehet jönni. E bajból bármi áron ki kell már egyszer lábolni, erre nagyon alkalmatlan azonban az úgynevezett „scontró", mely nehézkes vezetése és adatainak sok részben megbizhatlansága folytán csak a zavart neveli. Egyéni nézetek a magyar hir. Curia semmitő- és legfóbb-itélőszé -leeinek egyes elvi jelentőségű határozatai fölött. Pokorny Jenő Ármin ügyvéd úrtól Budapesten. II. „A polgáritörvk. rendtartáséletbelépte után hozott minden oly Ítélet, melybenafél „örökrésze erejéig" lett elmarasztalva, anélkül hogy az örökrész misége és mennyisége közelebbről mégha tároztatnék, mint végrehajthatlan, aprts 297. §. 10. pontja szerint semmis." A semmitőszék 1873. január hó 16-án 14877. sz. a. napvilágot látott — ha úgy tetszik — döntvényét nem ok nélkül helyezem előtérbe, hiszen első tekintetre kitűnik annak kétszeres, és mindkét tekintetben kiváló figyelmet érdemlő fontossága, az egyik, mely alaki jogunk hiányát igyekszik pótolni azzal, hogy utasítást ád a bírónak az ítéletek mikénti szerkesztésére, s felvilágosit, helyesebben sejteni engedi, hogy körülbelől mennyiben tartható fenn a végrehajtásra valamely Ugy vagy esel elintézése; a másik pedig anyagi magánjogunkat érinti,midőn egy gyönge sugárrral óhajtaná megvilágítani az örökösöknek a hagyatékhoz való különböző esetekben való jogviszonyának igazán egyiptomi sö tétségét. Válóban fenntérintett mindkét esetnél rimánkodva esekedünk egy kicsi kis útmutatásért attól a közegtől, a mely elvi jelentőségű határozataiban a, törvény hiányát is van, s érzi hogy van — hivatva pótolni, — de hát elfogadhatjuk e a fentebbi döntvényt zsinórmértékül, bát a jövendőben mindenekelőtt alaki szempontból eljárhatunk-e a szerint,midőn a prts 256. §-a intézkedik az itéietek mikénti szerkesztéséről az esetben, midőn egyes kérdések eldöntését, vagy a marasztalási öszs z eg k i t ud ásá t a v égrehaj t ási elj árásra kell fenntartani? Hiszen, ha az örökség misége és mennyisége közelebbi meghatározásának elmulasztása esetén az ítélet végrehajthatlan, váljon nem kell-e akkor a prts 256. §-át, mely a marasztalási összeg kitudásának a végrehajtási eljárásra való fenntartását megengedi — törvénykönyvünkből kitörűlní?s hanem, váljon a semmitőszék fenntirt döntvénye nem-e megváltoztatja a törvényt, mire csak a törvényhozó illetékes, a Curiának csak az érvényes törvény hiányai pótlása, s kétes helyeinekmagyarázata lévén a szokás jogánál, ha jobban tetszik, hatalmánál fogva fenntartva? Igaz, e döntvény egyik indoka szintén fölhívja — persze maga mellett — a prts idézett 256. §-át, mondván, hogy még akkor is, ha egyes kérdések eldöntése vagy a marasztalási összeg kitndásaa végrehajtási eljárásra van fennhagy va az Ítélet határozott utasítást foglaljon magában, de hát mire ? bizonynyal nem másra, mint a marasztalási összeg, tehát jelen esetben az azzal aequivalens örökség misége és mennyisége mikénti kitudására, a miből következik, hogy az ily ítélet csak ezen utasítások mulasztása esetén, — tehát nem minden esetben. — végrehajthatlan; s miután ezen a prts 256. §-a érintette marasztalási összeg mikénti kítudására adandó utasítás szerkesztéséről a prts nem intézkedik kellő határozottsággal, igen helyesen pótoltaa törvényezen hiányát a Nms Curia mint semmitőszék 1869. évben 7<i5sz a. kelt azon határozata, melyben kimondta, hogy „nem történvén az örökségi beszavatol á s, haaz örökös öröksége erejéig, „minden közelebbi meghatározás nélkül lett elmarasztalva, a végrehajtáselrendelhetőugyanaz örökség erejéig, de annakfoganatositásaelőtt a felek kihallgatása utján felderítendő, hogy az, ki ellen a végrehajtás intéztetik, örökölte valamit, és pedig mennyit azon hagyatékból, melynek erejéig elmarasztaltatott" — tehát itt nemcsak végrehajthatónak találta maga a semmitőszék az -örökrész" erejéig maraszta'ó ítéletet, de pótolva a törvényt —utasítást adott, hogy a végrehajtás előtt hogyan kelljen annak miségét és menyiséget megállapítani, — oőt 1870-ben 3592. sz. a. kelt döntvényében még tovább ment, s az örökrész misége és mennyisége iránt annyira nem kivánt az ítéletben utasítást, hogy ismét csak döntvényileg kimondta, mikép ..örökség erejéig lett elmarasztalásnál annak miségeésmennyisége, ha az a perben kifejtve, s az ítéletben megállapítva nincs, előzetes tárgyalás utján lévén megállapítandó, ennek elrendelésé re nem lehet avégrehajtóikiküldött, hanem csak a végr eh aj tást elrendelő biróság hivatva, a mely köteles ez iránt a végrehajtás elrendelésekor egyúttal intézkedést tenni." Midőn perrendtartásunk az örökrész erejéig lehető elmarasztásról s az örökrész erejéig lett marasztalás esetén annak misége és menynyisége mikénti kitudásáról egy jottával sem intézkedik, a biró miben nyugadhatott volna jobban meg, m'nt a semmitőszék fennebbi kis elvi jelentőségű határozatában? s ime, a „maga keze verte meg." De nem akarok nagyon mélyen behatolni a dolog alaki oldalába, még csak azt is mellőzöm, hogy mennyivel végrehajthatlanabb az