Magyar Themis, 1874 (4. évfolyam, 1-56. szám)

1874 / 54. szám - A tanuvallomások jegyzőkönyvbe vételénél az egyszerű igenlő feleletek el nem fogadhatók

_ 414 — 12. a közokiraf, hamisítás esetében. 367., 368., 375. §§. 13. acsalárd bukás eseteiben, 389. §. 14. a gyújtogatás valamennyi eseteiben, 396. §. 15. a katonáknak szökésre, vagy a behivási parancsolat iránti engedetlenp.égre, és a védkötelezeteknek ezen kötelességük megszegésére irányzott csábítása valamennyi eseteiben, 425. §. 16. a hivatali büntettek és vétségek valamennyi esteiben, 446. §. 17. az ügyvédi visszaélés valmennyi eseteiben a 150. §-ban meghatározottnak kivételével. 452. §. II. A hivatalvesztésnek a politikai jogok gyakorlatának felfüggesztése nélkü a következő esetekben volna helye, a király, a királyi ház tagjainak bántalmazása és a király megsértése esetében, 138. §. 2. a lázadásnak a 151 152 §§. alá nem tartozó eseteiben. 160. §. 3. a közhatóságok vagy közhatosági közegek elleni erőszak valamennyi eseteiben 165. §. 4. a polgároknak választási joga ellen elkövetett büntettek és vétségek valamennyi esetében, 181. §. 5. a személyes szabadságnak, a házjognak, továbbá a levél és távírda titoknak közhivatalnokok általi megsértése minden esetében, 195. §. 6. a hamis tanuzás és hamis eskü esetében, a zsemérem elleni büntettek és vétségek valamennyi esetében,237. §. 8. az ember élete elleni büntettek és vétségek összes eso'.eiben 278. §. 9. a személyes szabadságnak magánszemélyek általi megsértése minden esetébeu 316. §. 10. a lopás vétsége eseteiben 330. §.11. a zsarolásnak a 338. §-ban meghatározott eseteiben 12. a sikkasztás és hűtlen kezelés esetében — 342., 345., és 347. §§. 13. az orgazdaság és bűnpártolásnak — a 352., 355., és 356. §§-ban meghatározott eseteiben. 14. a csalás vlamennyi eseteiben 364. §. 15. a magánokirat hamisítása valamennyi eseteiben 378. §., 16. az orvosi és községi hamis bizonyítványok kiállítása és használata esetében — 385., 386. §§. 17. a szándékosan okozott vizáradás valamennyi eseteiben 402. §. — 18) a vaspályák, hajók, távírdák megrongatása és egyéb közve-8zelyil cselekmények esetében, 406.. 409. §§. 19. a foglyok megszöktetésének minden eseteiben — 420. §. — 20.) az ügyvédi viszaélésa 150. §-ban meghatározott esetében; 21. a vétkes bukás vétsége esetében; és 22. a pénzhamisítás vétsége esetében. III. Csupán a politikai jogok felfüggesztésének van helye — a 181. § első bekezdése szerint: polgároknak választási joga ellen elkövetett bűntett vagy vétség esetében. Könyvészet. Az elmebetegség és az elmezavar állapotainak jogi megítélése. A treatise on mentől itnsoundnesz embrecinga, generál view 61 psgchological law. Dr. Francis Wharton. Philadelphia: Kay and Brother. 1873. IV. A kisebbített beszámithatóság a német jogászok közt régtől fogva jeles ellenzőket számlált. Sőt orvosi részről is megtámadtatott, és dr. Jessen azt hozta föl érvül ellene, hogy itt a jogászi beszámítás összetévesztetik az erkölcsivel. Felmentés és több évi szabadságbüatetés közt, mire a biróság a kisebbített beszíutitás esetén is ítélhet, s egyátalán a felmentés és büntetés közt oly mélység tátong, mely min den fokozatos átmenetet tilt. A jo gász i beszámítás hirtelen elenyészik, mig az e r k ö 1-c s i beszámithatóság az elme háborodást minden fokozásaiban még követheti. Ennél fogva lehetetlen, igy okoskodnak az ellenfelek, hogy az erkölcsi felelősség fokozatos kisebbedését, vagy az elmbetegség fokozatos nagyobbadását a büntetések megfelelő fokozataival lehessen utói érni. Bár ezen bizonyítást nem fogadja el. Elismeri ő is, hogy a jogászi Beszámítás és büntetés kimérés nem foglalható össze az erkölcsivel. A különbség a kettő közt azonban nem abban áll, hogy a jog az erkölcsi beszámitást nem akarj a, hanem inkább abban, hogy azt csak bizonyos pontig érvényesítheti, mert a jog csak bizonyos külsőleg jelenkező könnyebben megállapítható mozzanatokhoz tarthatja magát, melyek a személynek és akaratának megítélését a bűnös cselekmény pillanatában csak megközelítőleg teszik lehetővé. Ez oknál fogva a jog sok esetben kifogja zárni a jogi felelősséget, hol az erkölcsi kétségtelenül fönáll, igy pl. midőn valaki más nem ugyan közvetlenül bír blinös cselekményre, de oly nézeteket ápol benne, melyek őt végtére is bűnre indítják, és igy áll az is, hogy sok esetben, hol lélektani vagy erkölcsi szempontból a nem teljesen épelméjű személyek bűnösségéről szó lehet, az állam részéről az „in dubio pro reo" ismert elvnél fogva a büntetés nem lenne helyén. De ezzel nem az bizonyít tátik, hogy az elme mind en rendellenességénél az állam részéről semmiféle büntetés ne alkalmaztasssék. miáltal a biró azon kényszerhelyzetbe jönne, hogy vagy a teljes törvényes büntetést mondja ki, melyet tulajdonképen igazságtalannak tart, vagy teljes büntelenségct, mely époly kevéssé felel m2g az igazságuak. A veszély, mely a kisebbített beszámítás jogászi elismerésével egybe lenne kötve, nem is annyira az elvben, mint annak ferde alkalmazásában rejlik. Nagy veszélyt lát e tekintetben Berner a könnyen lábra kapható érzékenykedési gyakorlatban, mely által a büutetőtörvény szükséges komolysága gyengittetnék. Kisebbített beszámithatóságról szólnak ugyanis nemcsak kezdődő elmebantalom eseteiben, hanem oly egyéneknél is, kik szorongatott helyzetben vagy felizgatott állapotban vannak, ámde ily nézet mellett következetesen épen a visszaaeső bűnösök részesittetnének enyhébb büatetésbcn, mert ha valami, ugy bizonyára a vétkes és bűnös szokás képes az akaratot megszorítani. Itt tagadhatlanul a kisebbített beszámithatóság elméletének egyik hibájára történik utalás, mely gyakran elkö.etteiik, de nem magában rejlik. Ha az igazságszolgáltatásnak megengedtetik, hogy minden további támpont nélkül kisebbített beszámithatóságot, vagy a mi a lényegen nem változtat, akarat megszorítást vegyen fel, akkor az hatáskörét könnyen túllépi, vagy legalább arra indíttatik, hogy az akaratbeli szabadságot miután minden emberi akarat csak viszonylagosan szabad, és többé ily módon felmentett egyén mint elmebeteg gyámság alá helyeztessék-e vagy tébolydába küldessék, akkor a bizonyítás terhe megfordítva áll; akkor a szellemi egészségről való kétely nem mutatkozik elégségesnek, és igy azon egyén mely veszélyes gonosztevőnek hizonyult be, teljes szabadságát élvezi, hogy ujabb bűnt kövessen el, és esetleg talán ujbol szabad lábon maradjon. A szakértők joggal helyeznek nagy súlyt az elmebetegségre való öröklési hajlamra. De teljes joggal vethető föl a kérdés : hogy a társadalom olyanoknak, kiknek családjában elmebetegségi esetek fordultak elő, szabadságot adjon-e arra hogy bűntelenül gonoszságokat követhessenek el ? Wharton szerint a társadalom ily esetekben fel van jogosítva oly személyeket, kik bünős cselekményt követtek el, de elmebetegség miatt felmentettek, határozatlan időre vagy egész életökre tébolydában letartóztatni, mely eljárás által az illetők sokkal keményebben sújtatnának, mint bizonyos meghatározott tartamú büntetés által. Valaki pl. bünős megtámadással (assauh) vádoltatik oly törvényhozási területen, hol a törvény elmebetegség fennforgása esetén kimondja, hogy az illető egy nyilvános tébolyda fenyítő osztályába küldessék. Ha pusztán az „assault" végett ítéltetnék el, büntetése mérsékelt pénzbírságból vagy rövid fogságból állna ; de ha elmezavar miatt felmentetik, egész életére tébelydában tartóztatik le. Ez által Wharton az „in dnbio pro reo" elvet nem akarja alkalmazni a kétes, elmezavar esetére, mert az elmebeteg, kiben nincs meg a szabad akarat, nem lehet se bünős, se ártatlan s a védelem itt azt állítja, hogy vádlott a törvény hatás körén kívül áll. Bár ezen érvelést nem tartja elfogadhatónak, szerinte a tétel „in dubio pro reo" fenáll alapjában minden igazságos fenyitő törvényre nézve. Hol az állam jo^ra nem világos arra nézve, hogy valakit a büntetéshez való jogától megfosszon, ott az állam közbelépése nem 1 e he t helyén, vonatkozzék bár a kétely akár a bűnös ségre, akár átalán véve az állam jogara. Wharton ugy tartja, hogy mindazon egyének, kik elmezavarban büntettet követtek el, a bűntett minőségéhez ésnagyságáhozképest az állam által bizonyos nevelő fogságra ítéltethessenek. Bár ezzel ellenkeiőleg a tételt igy állítja fel: kétségtelenül elmebetegek nem képezhetik a fenyitő törvény tárgyát; olyanok pedig, kiknél kijebbitett beszámithakevésbé kényszerítő indokok befolyása alatt itóság vétetik föl. ha ez utóbbi ál áll oly mértékben korlátoltnak tekintse, mely landó lelki állapoton alapszik mellett rendezett és biztos büntető igazságszolgáltatás nem állhat fenn. „Könnyen megtörténhetnék, hogy egy iszonyú tett csak azért, mert a tettes annak elkövetésekor ittas állapotban volt, sokkal enyhébben büntettetnék, mint az, mely ugyan józan állapotban, de egyébkép tetemes enyhítő körülmények közt, követtetett el." Másként áll a dolog oly rendellenes testi és lelki állapotoknál, melyek közludóinásulag az ember akaratát és hangulatát oly na^y mérnemis enyhébb vagy kisebb, hanem egyátalában másnemű büntetéssel fenyítendő k, mint a közönséges teljesen egészséges bűntevők. Ennek teljesítésére a nevelő büntetés lenne hivatva. Közli Dr. K. L. Belföldi jogesetek. tékben képesek befolyásolui, hogy méj az aka- V^ raterős egyén sem óvhatja meg teljes függetlenségét. Tapasztalni ezt olyauoknál, kiknek vére j epe vagy húgy alkatrészek által van fertőzve, j és kik e miatt oly izgatotísági állapotba esnek, hogy attól a legerélyesebb önnralás mellett sem tudnak szabadulni, sőt időközönként tébolyrohamok által lépetnek meg, kétségtelenül mindenkitől követelhető, hogy ily testi okodból származott elhangoltságon is uralkodjék, ésjogászilag véve az nem tekinthető bizonyos fokig másként, mint bármely más erős indok a bünős tett elkövetésénél. De ily állapotok hoszszu tartam után oly erős befolyást gyakorolhatnak az egyénre, hogy akaratszabadságról, minőt a jog átalában mindenkinél föltesz, szó nem lehet. Az alternatíva, miszerint ily esetben vádlott felmeatessék-e vagy a teljes törvényes büntetéssel sujtassék, a beszámithatóság kérdésénél is követendő azon helyes szabálynál fogva, hogy kétség esetén vádlott j a v á r a kell ítélni, rendesen felmentésre fog vezetni, — ez pedig époly aggályos a közbiztonságra mint veszélyes az erkölcd nevelés szempontjából. Midőn pedig a polgári törvényszék rendeli el a vizsgálatot arra nézve, hogy az tanuralhmáínlc jegyzőkönyvbe rételénél az egyszerű igenlő feleietek el nem fogodhatók. Szeknlesz és Heira kereskedői czégnek, mint felperesnek Teodorovics született Zuvicsis Helén alperes elleni 368 frt 74 kr tőke tartozás és járulékai iránt a nagybecskereki királyi tőrvényszók előtt folyamatba tett s rendes eljárás szerint lefolytatott perben az említett királyi törvényszék 1874. évi február 7-én n89/873 szám alatt következő Ítéletet hozott: Alperes tartozik 368 frt 74 kr tőkét, ennek 1872. évi Január 2-tól számítandó 6°/0 kamatait, valamint az ítéleti bélyeggel együtt 36 frt 52 krra mérsékelt perköltséget 15 nap alatt, különbeni végrehajtás terhe mellett felperes kereskedőczégnek megfizetni. A képviselők mnuka dija saját feleik irányában 25—25 frttal állapittatnak meg. Indokok. Az alperesi kifogás alá, az időközben változott körülményeknél fogva, nem eső Barach Mór, valamint a pts 173 ik §. hasonlatosságához képest a prts 193. §. alapján a tanúskodásra alkalmas Schwarz Simon hit alatt letett egyhangú vallomásai, a felperes