Magyar Themis, 1874 (4. évfolyam, 1-56. szám)

1874 / 54. szám - A tanuvallomások jegyzőkönyvbe vételénél az egyszerű igenlő feleletek el nem fogadhatók

— 4Jo — czég ebbeli állítását: hogy alperes, férjének Teodorovits Sándornak 368 írt 74 krnyi tartozását átvállalta, s ezen már lejárt követelés kifizetését több izben meg is igérte, beigazolván: fennállónak volt veendő azon új jogviszony is, mely ema átvállalás állal alperest ;felperes czég hánjábm kötelezóleg keletkezett, s melyből kiíolyólag az utóbbi a teljesítés kötelezettsége aiól megszabadult eredeti adós mellőzésével közvetlenül alperes ellen ügyködhetni képcsittetett. Minél fogva alperest, ki a felperesi bizonyítékot a per során meg nem döntheti, a keresetitőkében, valamint ennek a keresetlevél benyújtásától számítandó késedelmi kamataiban úgy a prdtrts 251-ik §-a alapján mint vesztő felet a perköltségekben is elmarasztalni kellett. A képviselők munka dija a prdtrts 252-ik §-a értelmében lőnek megállapítva. Alperes, ek felebbezésére _ a pesti királyi itélő tábla 1874. évi april 13-án 13529. szám alatt következőleg i télt: • Az első bíróság ítélete, az ügyvedek munkadijára nézve érintetlenül hagyatik, egyebtkben azonban megváltoztatik, s felperes czég jelen keresetével elutasitiatik, a per költségek azonban kölcsönösen megszüntetnek. Indokok. Felperes czég keresetét a becsatolt könyvkivouatra alapította, válasziratában azonban maga beismerte, hogy azon árukat, melyek ériékét a kereseti követelés képezi Teodorovits Sánder rendelte meg s vette át, beismerte továbbá, hogy kereskedői könyvében 340 frt 40 krt s annak kama;ait azért irta alperesnő terhére, mert Teodorovits Sándorrak összestartezását percsnő átvállalta, minthogy pedig a tartozás átvállalására nézve a becsatolt könyvkivenat alperesnő ellenében bizonyítékot nem képezhet, felperes ez alapon indított keresetével már ez októl is elutasítandó volt. Felperes czég válasziratában már kereteiét batáiozotían ezen ténykörülményekre kívánja alapítani, hogy alperesnő férjének tartozását, illetőleg annak készpénzben leendő kifizetését magára vállalta s felperesezégaz crédeti adósnak utalványozása folytán ezen adóság átválla'áfát elfogadtp, azonbfn az utalványozási jogügylet létrejöttére mi bizonyítékot sem hozott fel, s erre nézve az általa felhívott tanúkhoz sem intézet kérdőpontokat, de nem bizonyította azt sem, hogy ezen tartozás, illetve annak kifizetése iránt alperesnő és felperesek köíölt oly jogügylet köttetett volna, melynek értelmében alperesnő az egyenes adós helyébe lépett 8 annak kötelezettségét kizárólag magála vállalta volna, mert a tanuk által emiitett többszöri fizetési ígéret által ily jogügylet létrejötte még nem bizonyittatik, mivel a tanuk vallomásai az állítólagos fizetési ígéreteknek helyét, idejét közelebbi körülményeit, különösen pedig a kötelezettség minőségének meghatározása lényeges befolyással bíró azon kifejezéseket sem adták eiő, melyekkel a kötelezettség elvállalása történt, s ekként vallomásaik a ferntebb érintett jogügylet létrejöttére nézve hatérozot'aknsk nem tekintethetvén, törvényszerű bizonyítékot nem képezhetnek, s azok alapján alperesnő marasztalható nem volt, annál kevésbé pedig, mert a tanúk az iránt sem adnak felvilágosítást, hogy alperesnő állítólagos többszöri fizetési Ígéreteinél mindenkor, vagy mely alkalommal volt jelen felperes czég egyik és melyik tagja ? s ekép azon esetre, ha a határozatlan tanú vallomások félbizonyitékot képezhetnének annak póteskű általi kiegészítése sem volna elrendelhető. Minthogy pedig ezek szerint sem az utalványozás, sem az adósság átvállalási jogügyletek létrejötte nem bizonyittatott, az ezekre alapított keresetével is elutasítandó volt felperes czég, annyival inkább pedig, mert végiratában határozottan kijelentette, hogy alperesnőt nem mint kezest és jótállót perelte be, a tanuk vallomásaiból ez utóbbi jogviszony igazolására netalán meríthető bizonyíték tehát jelen perben figyelembe nem vétethetik. A peiköltaégek a per körülményeinél fogva kölcsönösen megszüntetendőknek találtattak s az elsőbiróság itélétét, nem felebbezett pontjának érintetlenül hagyása mellett, a fentebbiekhez képest ezen indokoknál fogva megváltoztatni kellett. Ezen másodbiróíági ítélet ellen felperes czég felebbez mert: az 1844-ik évi Vl-ik tör vényezik 13-ik §-ának rendelete szerint: minden kereskedési ügyletek, származzanak azok bár hitelbe tett adás vevés, vagy egyéb kereskedési vagy váltói üzletekből, az 1340 iki XV-ik törvényezikk Il-ik resz, 106-ik § a szerint, hitelesített első feljegyzési könyvekbe feljegyzendők lévén, felperes czég törvényesen és szabályszerűen járt el, midőn az alperes nővel kötött, s férje adósságának átvállalásából eredő jogügyletet, kereskedői könyveibe az alperesnő részére nyitott külön lapra irta be; nem áll tehát a másodbiróság ítéletnek azon indokolása, hogy a keresethez csatolt könyv kivonat, a tartozás átvállalására nézve alperesnő ellen bizonyítékot nem képezne, nem áll pedig már azon oknál fogva sem, mivel a kérdéses könyvkivonat tartalmának kifogásolt valódisága két tanúnak egybehangzó vallomásával tökéletesen begyözetett, mely egybe hangzó tanúvallomások által egyszersmind az is be van bizonyítva, hogy alperesnő a kérdéses követelés késípénzbeni kifizetését magára vállalta, azt kifizetni magát határozottan kötelezte s felperes czéget több izben várakozásra felkérte; továbbá, mert: a végiratból és a tanúvallomásokból kiderül, hogy a kereseti tartozás átvállalása Szekulesz Lipót és Hein Károly felperes czég előtt és kereskedésükben történt, s így tehát az ítélet indokaiban felhozott azon aggodalom is alaptalaD, mikép a póthit megítélése esetében is nem lehetne tudni, hogy a kereskedői czégnek két tagja közül, melyiknek Ítéltessék oda. De különben is a végiratban felperes czég határozottan kijelentette, hogy mindkét társtag kész a póthitet letenni. Végre mert: az utalványozás és annak elfogadása miatti bizonyíték hiányára fektetett indokolás is helytelen, mivel alperes ebbeli kifogását nem bizonyította. A magyar kir. Curia mint legfőbb ítélőszék ezen felebbezés folytán 1874. évi septem ber hó 24-én 7082. szám alatt következő vé gzést hozott: Miután a bíróságnak oly esetben, midőn a tanuk általi bizonyításnak hely adatva feladata a tanuk kihallgatását ugy intézni, hogy a bizonyítani kivánt ténykörülmény kellőleg tisztába hozassék, e czélból tehát a tanukhoz esetleg pótkérdéseket is intézni, s miután azon eljárás, melynél fogva az e perben kihallgatott tanuktól több részletes körülményt tartalmazó 2-ik felperesi kérdőpontra egyszerűen igenlő felelet elfogadtatott, szabályszerűnek nem tekinthető: mindkét alsó bírósági itélet feloldása mellett, az eljáró első bíróság utasittatik, hogy a perben felhívott s már kihallgatott tanukat fel. peresi kérdőpont egyes részleteire elkülönőzve hallgassa ki, puszta igenléssel meg nem elégedve, a tényállást általok adassa elő, vallomásaikat jegyzőkönyvbe eképen vegye be, egyszersmind pedig hozzájak az iránt is intézzen kérdést, váljon a kereseti követelés átvál lalása illetőleg beismerése alkalmával, felperes czég melyik tagja volt jelen. A bizonyítási eljárásnak ekép történt kiegészítése után a per érdemében ujabb itélet lesz hozandó. Az 184Bl9-i kormány által vállalt kötelezettségek miatt keresetnek nincs helye. Csiky Sándor felperesnek, a magyar királyi kincstár mint alperes ellen 274 frt. 927a kr, tőke és járulékai iránt folyomatba tett sommás perben, a pest belvárosi királyi járásbíróság 1874 évi június 20-án 23982. szám alatt következő végzést hozott: A birói illetőség megállapíttatik és a felek a per érdemébeni tárgyalásra utasitattnak. Indokok. Felperes keresetének alapjául az A. B. C. D. alatt becsatolt eredeti nyugták szolgálván, azok tartalmaként alperesi kincstár ezen nyugtatványok átadójának, annak értékét kifizetni, vagy pedig egy évre szóló álladalmi kincstár utalvány átvételekor készpénzül beszámítani magát kötelezi. Mely kötelezettségből folyólag mennyiben tartozik alperesi kincstár annak megfelelni, csak is a polgári bíróság által lévén eldönthető, alperesnek a bírói illetőség ellen tett kifogásának elvetése mellett, tekintve, hogy a kereseti összeg a 300 frtot meg nem haladja, e bíróság illetőségét megállapítani s a feleket a per érdemébeni tárgyalására utasítani kellett Ezen végzés ellen a magy. kir. jogügyek igazgatósága semmiségi panaszt adott be, a ebben nem az illetőséget megállapító végzést támadja meg, mi ellen semmiségi panaszt jelentett be, hanem az ügy érdemében hozót ítéletet, de illetőség szempontjából és erre vonatnatkozóíag azt hozza föl: hogy azon kérdés: „köteles é a mostani állam kincstár azon adakozásokat, melyek az 1848 évi szabadságbarcz alkalmával hadi felszerelésekre olyképen adattak kölcsönbe, hogy azok ez 1848-iki kormány tetszése szerint vagy kész pénzben vagy kincstári utalványokban megtéríttessenek, akölesönadóknakmegtéríteni? első vonalban nemzetközi, második sorban pedig közjogi kérdés lévén, ezen kereset fölötti bíráskodásra az 1862 május 28-án 4139. szám alatti rendeletnél fogva a ptrts 8 ik §. és az 1869: IV. t. ez. 1-ső §.a értelmében, a járásbíróság illetékes nem volt, miként ez panaszló a tárgyalás alkalmávil bebizonyitá; hogy a biróság az illetőségi végzést azon helytelen indokra fektette, miszerint az állam kincstár magát az A. B. C. D. alatti nyugták értékének kifizetésére vagy kincstári utalványokkal való kielégítésére kötelezte, a kereseti összeg pedig a 300 frtot meg nem haladja, — holott az iratokból tudnia kellett volna, hogy a követelés ez esetben nemzetközi és közjogi kérdést képez; hogy ha felperes követelése megítéltetnék, akkor az elv és jogalap azonosságánál fogva meg kellene ítélni valamennyi a had korokból eredő több mint 60 millió és a magyar bankjegy és kincstári utalványok megsemmisítéséből eredő 67 millió kár követeléseket, mi az országot tökéletesen tönkre juttatná. A magyar királyi Curia mint semmitőszók ezen semmiségi panasz alapján 1874 évi október hó 7-én 11655 szám alatt hozott határozatával ezen semmiségi panasznak helyt adott a megtámadott végzést, a megelőző és utána ; következő egész eljárással s ?. hozott ítélettel j együtt a prdtrts 297-ik §. 2-ik pontja alapján i megsemmisítette s a keresetlevelet felperesnek I visszaadatni rcndelta. Mert: a kereset alapját az 1848-iki évi minisztérium ténye s az államkincstárra abból származható kötelezettség képezi; az 1848-ik évi minisztérium azonban az 1847/8-ik évi azon közjogi törvényekkel együtt a melyeknek ama minisztérium kifolyása volt, az 1848/9-ik évi azon későbbi események folytán, habár jogilag nem, de tettleg megszüntetvén, az ország törvényei, törvényhozási és kormányzati függetlensége csak az 1847/48-iki évi közjogi törvényeket részben módosító részben kiegészítő i865/7-íkí i. ii. m. vn. VIII. x. xi. xn. xrv. XV. és XVI-ik t. czikkek megalkotásával kapcsolatosan állíttattak vissza. Miután pedig ezen törvényekben, nevezetesen a pénzügyi viszonyokat szabályozó törvényekben arról, hogy az 1848/9-iki események 1 taitama alatt, az akkori államkincstár ellen támadt és az akkori kormány által ki nem elégített követeléseket ki és miként tartozik kielégíteni? szó nincsen; ezeknél fogva mindaddig, míg a magyar törvényhozás azt, hogy A. B. C. és D. alattiakban az 1848-iki kormány által vállalt kötelezettséget a mostani magyar kormány tartozik teljesíteni, törvényesen el nem rendeli, a bírósági határozatnak törvényes alapja nem lévén, önként folyik, hogy ily kötelezettség teljesítését szorgalmazó keresetnek a bíróságok előtt helye nincs. Az első biróság tehát az által, hogy ezen, ez idő szerint még tisztán közjogi kérdést tárgyazó és a felperes által megkísérelt, ország-